Visszér- vagy szívpanaszokkal küzd? Tudjon meg többet állapotáról Doppler vizsgálattal

Szerző: Ultrahang Központ - Dr. Szabó Andrea, radiológus
Megjelent: 2015.10.29

A szív- és érrendszeri problémák nem csak Magyarországon, hanem az egész világon népbetegségnek számítanak, melynek szövődményei a vezető halálokok közt szerepelnek. Éppen ezért érdemes panaszok esetén - illetve ha nagyobb kockázati csoportba tartozik - ellenőriztetni erei állapotát, hogy elkerülhesse a súlyosabb problémákat.

Az artériák és a vénák ultrahangos vizsgálatáról dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa beszélt.

Vénák és artériák a testben

Testünk alapvető működésének fő alappillére a vérkeringés, mely a vérhálózaton keresztül történik. Az érrendszer verőerekből (artéria), visszerekből (véna), valamint apró hajszálerekből (kapilláris) áll. Az artériák feladata az oxigéndús vér szállítása a szívtől a sejtek, szövetek felé, míg a vénák ezzel szemben oxigénben szegény, ám széndioxidban gazdag vért szállítanak a tüdő felé. A kapillárisok mind az artériás, mind a vénás rendszerhez kötődnek, ugyanis ezek biztosítják a sejtek, szövetek oxigénellátását, valamint gyűjtik össze az elhasznált vért- így tehát lényegébe a szövetek és a vér közti anyagcserét teszik lehetővé.

Érszűkület

Köztudatban az érszűkületet a végtagzsibbadással vagy a végtagok hidegségérzésével és fázásával kötik leginkább össze, és a terhelésre jelentkező lábfájdalmat kevéssé tartják számon, pedig valójában ez utóbbi tünet a jellemző erre a betegségre - mutat rá Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa arra, hogy miért kerül a betegség sokszor későn felismerésre és kezelésre. Érszűkület - egy betegség jellegzetes tünetekkel

Érszűkület, visszértágulat, trombózis

Mivel a megfelelő véráramlás életünk mozgatórugója, így az érhálózatban bekövetkező károsodások súlyos problémákat, akár életveszélyt is okozhatnak. Ilyen például az érszűkület, a visszértágulatok megjelenése, valamint a trombózis. Az érszűkület a verőerek meghibásodása, melynek során az érelmeszesedés hatására az erek keresztmetszete csökken, a bennük lévő a vérnyomás megnő, majd a falai merevvé, rugalmatlanná válnak. Ezáltal egyrészt csökken a szövetek oxigén-ellátottsága, másrészt a vérnyomás megemelkedése miatt mikrosérülések keletkezhetnek az erek belső, (endothel falán), ami vérrögképződéshez vezethet és kialakul a szívinfarktus, illetve a stroke.

Míg az érszűkület elsősorban az idősebb korosztályt érinti (bár már fiatalon is elkezdődhet), addig a visszértágulatok már a húszas években is jelentkezhetnek. Ekkor a vénák izmos fala meggyengül, így vérpangás alakul ki és a széndioxidban dús vér nem képes elszállítódni. A problémát súlyosbítja, amikor a vénákban lévő billentyűk is meghibásodnak, melyek feladata, hogy segítsenek a vénás vér egyirányú, a tüdő felé történő továbbításában. Ha a billentyűk veleszületetten gyengék, vagy pl. trombózis miatt elhalnak, akkor a vénás vér 5-20 cm-es szakaszon oda-vissza mozog és esélyes sincs eljutni a tüdőbe, hogy felfrissüljön. Sőt, az adott terület oxigén ellátását rontja, így alakul ki a lábszárfekély.

A visszértágulatok az esztétikai problémán túl fájdalmasak is lehetnek, ráadásul megnövelik a felületes visszérgyulladás, a fekély, valamint az életveszélyes tüdőembóliával fenyegető mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét. Ez utóbbi esetben a mélyen fekvő vénákban vérrögök keletkeznek, melyek leszakadhatnak, és a véráramlás útján a tüdőbe kerülhetnek. A probléma hátterében a visszértágulatokon kívül genetikai hajlam (pl. MTHFR, Leiden-mutáció), rosszindulatú daganatok, helytelen életmód is állhat- mondja dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa, aki hozzátette, 40 év felett mélyvénás trombózis esetén kötelező a tumor keresés.

Ultrahangos vizsgálat lábfájdalom esetén és visszérműtét előtt is

Az erek állapotának megállapításához az egyik legjobb módszer a Doppler ultrahangos vizsgálat, mely során nem csupán az erek károsodásának fokáról kaphatunk pontos információt, de a bennük lévő keringésről, a vér áramlásáról is. A normál ultrahanghoz hasonlóan szintén fájdalommentes és nem igényel különösebb előkészületet, illetve semmiféle sugárterheléssel nem jár.

A vizsgálat az érszűkület mértékének meghatározása mellett nagy segítségre lehet a vénabillentyűk állapotának megfigyelésében, valamint a mélyvénás trombózis diagnosztizálásában is.

Mikor érdemes Doppler ultrahang vizsgálatra jelentkezni?

  • magas vérnyomás
  • szédülés
  • szívbetegség
  • mélyvénás trombózis gyanúja esetén
  • visszértágulatok, felületes visszérgyulladás
  • visszérműtétek előtt

Megjegyzés: perifériás érszűkület, illetve szívbetegség esetén a nyaki erek doppler vizsgálata megmutatja az egész testben lévő artériák állapotát. Azonban nem vizsgálunk alsó végtagi artériákat érszűkület esetén, mert nem ad kielégítő eredményt. Ezeket az eseteket érsebész vizsgálja Doppler vizsgálattal, illetve CT angio-, vagy angioMR kell a korrekt diagnózishoz- teszi hozzá a radiológus.

(Ultrahang Központ - Dr. Szabó Andrea, radiológus)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Depresszió Depresszió

Az örömérzet hiánya kihat az élet minden területére.

Egészség Egészség

Szerves és szervetlen sók az étrend-kiegészítőkben, gyógyszerekben.

A szívrohamot követő...

A szívroham és a szívmegállás két különböző dolog. Szívroham (szívinfarktus) akkor áll elő, amikor a szívbe áramló vér útja elzáródik, a...

Érszűkület: egyedülálló...

Világszinten rohamosan nő a perifériás érbetegségben, vagyis érszűkületben szenvedők száma: az elmúlt tíz évben több mint negyedével, 200...

Hogyan zajlik az érultrahang...

Az érultrahangot a szívultrahanghoz hasonlóan egy kis bezselézett (hogy a bőrrel jól érintkezzen) kézi vizsgálófejjel végzik. Mit mutat meg az ér...

Ultrahangos érvizsgálat: Gyors és...

A fejfájás, szédülés, átmeneti látás- vagy beszédzavar, séta közbeni lábfájdalom, esetleg fájdalmas lábdagadás hátterében érbetegség...

Diagnosztikai módszerek...

Az ultrahang a 70-es évek elején terjedt el az orvosi gyakorlatban. Napjainkban igen gyakran használt vizsgálati módszer, hiszen semmilyen...

Az érszűkület diagnosztizálása és...

Az érszűkületre utaló jellegzetes tünetek (lábfájdalom, hideg végtagok, töredezett körmök és fekélyek) az esetek nagy részében felvetik a...

A nyaki erek Doppler-vizsgálata

A nyaki erek Doppler-vizsgálata egy fájdalommentes és gyors vizsgálóeljárás. Abban különbözik a sima UH-tól, hogy nemcsak a szervek...

Visszeresség: milyen vizsgálatokra...

A visszérbetegség kivizsgálása a beteg számára fájdalmatlan. Egyszerű és gyors vizsgálatokkal feltérképezhetőek azok az érszakaszok, amelyek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.