Mazsolák

Szerző: kranki

A BLOG LEÍRÁSA

Az életünk értelmei:
Tomcsi és Ágica a két kis mazsola, akik mellett nem ismert az a fogalom: UNALOM!

Látogatás: 56752 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Hármasban

2009.03.30.

Szinte még meg sem melegedtünk itthon, apának el kellett utaznia egy három napos konferenciára. Azaz, hármasban maradtunk. Az első éjszakát nem mertem egyedül bevállalni, megkértem édesanyámat, töltse velünk az éjszakát. Ki tudja, hogyan alszanak a kis mazsolák, és ha gond van, csak nem tudok kétfelé szakadni, annyira pedig még nem szeretném összeengedni őket.

Erzsi mama érkezését Tomcsi már nagyon várta, megpuszilta, és megkérdezte, hogy "Jaja papa?". Papával imád barkácsolni.

Vacsora után következett a szokásos esti pancsolás, majd egy kis legózás után az alvás. Én ezalatt Ágicát rendeztem, megszoptattam és elaltattam. Szerencsére az éjszakánk nagyon nyugodt és csendes volt. Tomcsi csak egyszer ébredt fel, akkor is csak ivott egy nagyot, és visszaaludt. Szokatlan volt, hogy nem nekem kellett ugranom a gyerekekhez, hanem megtette ezt helyettem az anyukám.

Az előző este nyugalmából kiindulva úgy döntöttem, hogy a következő napot, és az éjszakát egyedül vállalom be. Lesz, ami lesz!

Miután felébredt Tomcsi a délutáni sziesztából, reszeltem neki almát. Éppen azt csemegéztük, amikor  Ágica is jelezte, hogy csatlakozni szeretne hozzánk. Így Ágica ült az ölemben, Tomcsi a széken. Egy kanál bébiétel Ágicának, egy kanál reszelt alma Tomcsinak. Természetesen másik kanállal! Úgy vettem észre, mindkettőjüknek tetszett az egyszerre történő etetés!

Ezek után következett az együtt játszás. Tomcsi leült a szőnyegre építeni, mi pedig Ágicával csatlakoztunk hozzá. Mellé települtünk, és segítettünk neki. A kis hugi adogatta az építőkockákat a bátyónak. Amikor megunták, birkóztunk egyet, úgy, hogy Ágica volt felül. Közben énekeltem, például a "Zsipp-zsupp, kender zsupp"-ot, és a végén Ágicát, rátettem Tomcsira. Volt ám hatalmas kacagás, az egyik göndörebben nevetett, mint a másik. Én voltam a VILÁG legboldogabb Anyukája!

Hamar eltelt a délután, következett a fürdetési idő. Szokás szerint előbb Ágicát rendeztem, Tomcsi segítségével. A pisis pelust kivitte a szemetesbe, a levetett ruhácskát pedig a szennyeskosárba dobta. Majd megnézte, hogyan fürdetem és öltöztetem fel a kis hugát. A szoptatás alatt gyurmáztunk, és rajzolgattunk. Büfiztetés után Ágicát beraktam az ágyába, és jött a nagyfiú mosdatása. Amit ellesett tőlem, azt ő magán próbálta bemutatni. Nagyon édes volt! A kis szivaccsal csak úgy dörzsölte a testét.

Ráadtam a pizsamáját, és a fáradtság miatt már nem is igényelte a további ébrenlétet, hanem kérte, hogy menjünk aludni. (hozta az alvós maciját és takaróját).

Így betettem a kiságyába, Ágicát pedig az ölembe fogtam, és leültünk Tomcsi ágyához. Végül egy mesével, és dallal, mindkét mazsolámat egyszerre tudtam elaltatni.

Azért, megmondom őszintén, csak jobban elfáradtam, mintha mindezeket ketten végeztük volna apával, de boldog voltam, hogy mindez egyedül is SIKERÜLT!

Az éjszakánk ismét zökkenőmentesen telt el. Ezek után már bátrabban vállalom az apa mentes estéket, bár nagyon remélem KEVÉS lesz belőlük!

Diéta

2009.03.30.

Ahogy hazajöttünk a kórházból, Tomcsi egyből kérte a szokásos "tejte"-jét. Odabent a lelkünkre kötötték a diétázást, és a tej, illetve tejtermék mentes étkezést. Még jó, hogy megkérdeztem a doktor úrtól, hogy mit adhatok neki, tej helyett, ugyanis Tomcsi nagyon szereti a tejtermékeket .(gondolom, mint a legtöbb gyermek). És egy hétig nélküle, az katasztrófa lenne!

Az orvos javasolta a laktózmentes tejet. Mondta, hogy az egy kicsit drágább a hagyományos fajtánál, de azt lehet fogyasztani, mert nem tapad a bélfalra, vagy nem szedi le a bélflórákat? - valami ilyesmit mondott, sajnos nem jegyeztem meg! Egy jó hét után is, először a kefírrel próbálkozzunk, utána jöhetnek a szokásos tejtermékek.

Féltem, hogy fog-e ízleni neki ez a fajta tejcsi, de szerencsére minden akadálymentesen zajlott. Eleinte csak egy kávés csészényi tejet kapott, kóstolás képpen, valamint, hogy leteszteljük, hogyan reagál rá a szervezete. Mivel eltelt egy fél nap, és nem történt semmi, estére nyugodt szívvel adtam oda a csökkentett mennyiségű tejcsi adagját.

Az étkezéseknél odafigyeltünk a diéta betartására, főtt krumpli, virsli, pirítós, gyenge húsleves, reszelt alma, keksz. Egy pár nap elteltével Tomcsi elkezdte hajtogatni, hogy KAJA, KAJA! Gondolom, kezdte megunni a szerintem változatos, de annyira nem laktató ennivalókat. Direkt mi is csak olyanokat ettünk, amit neki is szabad. Ha mást kívántunk, akkor azt nem előtte fogyasztottuk el. Nem fogadtunk otthon még látogatókat sem. Nagyon féltünk, ne hogy visszafertőződjön. Sajnos, most így még jobban megértettem azokat a szülőket, akiknek a gyerkőcei már átestek valamiféle komoly, súlyosabb betegségen, és ANNYIRA NAGYON féltik, óvják őket! Eddig kicsit túlzásnak tartottam a dolgot, ezután viszont MAXIMÁLISAN támogatom!

Nálunk ráadásul itt van Ágica is, aki szintén elkaphat bármit. Úgyhogy még nagyobb a veszélyforrás! Mi lesz, ha elkezdenek közösségbe járni a lurkók? Az egyik megfertőzi a másikat? Egy kollegám panaszkodik, ők nagyon gyakran így járnak. Szegény anyuka, szinte sohasem tud dolgozni menni, mert valamelyik gyermek tuti, hogy beteg. És nekik még szülői segítségük SINCS!

Talán a bajban az volt a "jobb", hogy a nagyobb mazsolánk lett beteg, aki azért már meg tudta mondani, vagy legalábbis mutatni, hogy hol fáj. Ágicával azért bonyolultabb lett volna, na meg az ő szervezete még gyengébb....

Végre letelt az egy hét, kezdődhet a dőzsölés! Persze, csak mértékkel!

Támad a vírus (II. rész)

2009.03.27.

Szóval, miután otthon lerendeztem Ágicát, igyekeztem vissza a fiúkhoz. Apát el akartam küldeni, hogy sétáljon egy kicsit a friss levegőn, de annyira fáradtnak és gyengének érezte magát, hogy inkább lepihent a kórteremben. Mi pedig Tomcsival a folyosót térképeztük fel, mi merre található. Az előtérben jobbra és balra is, külön kis játszósarkok voltak kialakítva. Itt aztán mindenféle játék megtalálható volt, igaz kicsit hiányosan, de volt miből választani. Tomcsi egyből leült egy kis kék műanyag székre, majd mondta nekem is, hogy Csüccs! Először a színes ceruzákat fogta meg, és egy rajzlapra különböző óriás méretű köröket rajzolt. Az ügyeletes nővérke is odajött hozzánk, én bemutatkoztam neki, mivel még nem találkoztunk. A hölgy elmondta, hogy nyugodtan lehet bármivel játszani, csak amit már a kezébe vett a gyerek, azt be kell vinnünk majd a szobánkba. (a tovább fertőzés megakadályozása végett). El tudjátok képzelni, milyen a gyermek, egy nagy szatyor játékkal tértünk vissza az ideiglenes szálláshelyünkre! Szerencsére a kis mazsolánknak az életkedve is kezdett visszatérni, így nyugodtabban mentem haza este. Otthonról még mielőtt elaludtak bent a fiúk, felhívtak minket, hogy mi újság. Az éjszakát édesanyám velünk töltötte, hogy ha valami gond akadna a kórházban, vagy netalán Tomcsira rájön az "anyázhatnék", azonnal tudjak indulni hozzájuk. Szerencsére nem került erre sor, a fiúk is, mi is, a körülményekhez képest jól aludtunk. Korán reggel, miután megszoptattam Ágicát, indultam be a kórházba finom reggelivel, és újabb játék adaggal.

Apával váltottuk egymást, ő hazament megfürödni, rendbe szedni magát, én pedig Tomcsival játszottam odabent. Ezen a napon már nem akart annyi folyadékot magához venni, mint tegnap, így újabb infúzió következett. Pedig reménykedtünk, hogy a mai éjszakát már négyesben tölthetjük. Az étvágyával nem volt probléma, de ismét lelassult, nem volt kedve leszállni az ágyról.

Éppen azt beszéltük, hogy milyen jó, hogy nem sok beteg van, nyugodtan lehet pihenni, mikor is hangos ordításra lettünk figyelmesek. Újabb beteg érkezett az osztályra. Egy kisebbséghez tartozó kisfiú, akit a mellettünk levő kórteremben helyeztek el. Szegény folyamatosan sírt, és anyut szólítgatta. A falak, amik ugyebár mindkét oldalt üvegből álltak, nem igazán hangszigeteltek voltak. Úgy áthallatszott a sírás, mintha mellettünk történt volna a dolog. (azért nem láttunk át az üvegfalon, mert aranyos macis függöny volt előtte)

Egy jó pár órás sírás után, a férjem kiment megkérdezni, hogy mi a baj a szomszéd szobában. A nővér elújságolta, hogy a kisfiút behozta valami Pista bácsi, aki azt mondta, hogy nemsokára érkeznek a szülők is, majd ők aláírják a papírokat. Igen ám, de teltek az órák, és senki nem jelentkezett. Az öt éves kisfiú pedig csak sírt, és sírt. Felöltözött, és haza akart menni. Az utolsó pillanatban vette észre a nővérke. Bekötötte neki is az infúziót, a kisfiú azzal együtt is kimászott a folyosóra, és ott üvöltött tovább. A szívünk majd megszakadt, annyira sajnáltuk, de a fertőzés veszélye miatt nem mertünk bemenni hozzá. Milyen szülő az ilyen? Úgy képzeljétek el, hogy így telt el az éjszaka is, az AANNYUUUU csak nem jelentkezett!

Ebből adódóan a fiúk éjszakája is nyűgösebb volt, mert a hangzavartól nem nagyon tudtak pihenni.

Másnap újabb beteg érkezett, akit a "sírós" kisfiúhoz tettek be. A kislány apukája próbálta vigasztalni a fiút, hogy nyugodjon meg, biztosan mindjárt itt lesznek a szülei. (emiatt egy kicsit csendesebb volt ez a nap)

Tomcsi reggel a nyakamba ugrott, újból olyan volt, mint régen. Sokat evett, ivott. A doktor úr vizelet mintát kért, hogy megnézze van-e benne aceton. Először Tomcsi hallani sem akart a biliről, mihelyst meglátta sírni kezdett. Ekkor kitalálta a nővér, hogy a pöszire tegyünk egy öntapadós zacskót. Nagy nehezen rátettük, de ártatlan gyermek már bennünk sem bízott, és nekünk sem engedett semmit, hogy hozzányúljunk. Eltelt egy pár óra, és a zacsi még mindig üres volt, ezért levettem, és ráültettem a bilire, és ott kezdtünk el játszani. Kis idővel később már ott volt a minta a biliben. Nagyon megdicsértük Tomcsit, és apa gyorsan vitte is a nővéreknek. Szerencsére, ez is rendben volt. Inni viszont nem nagyon akart, ezért cselhez folyamodtam.

Ha nem iszod meg, szólok PETINEK, majd ő megissza! - mondtam. Erre a kis mazsola egyből kivette a kezemből a poharat, és fenékig kiitta belőle a 100 százalékos almalevet. És ez így ment tovább. Csak így volt hajlandó inni. Már a végén ő mondta, hogy Peti, Neem! és megitta az egészet. Ezúton sikerült majdnem egy liter folyadékot belepréselni. Az orvos is közölte, hogy a súlyához képest minden nap egy liter folyadékot el kell fogyasztania.

Őszintén megvallva, ha egészséges, akkor sem mindig ivott meg naponta ennyit a gyerekünk. (de mit várunk, hiszen én sem...csak most, hogy szoptatok!)

Mivel sokat evett és ivott Tomcsi, meg volt a végtermék is, ami KEMÉNYRE sikeredett! A délutáni vizit után a professzor Úr engedte, hogy hazamenjünk, de azzal a feltétellel, hogy még két napig személyesen megjelenünk az osztályon, és megmutatjuk magunkat. Mit érdekelt ez már minket, csak mehessünk már végre HAZA!

Gyorsan összecsomagoltam, jött értünk apa, és repültünk az otthonunk felé. Otthon gyorsan levetkőztünk, és mentünk a fürdőkádba. Utána megkönnyebbülve, boldogan bújtunk össze, mind a négyen. ÚJRA EGYÜTT AZ EGÉSZ CSALÁD!!

TÁMAD A VÍRUS

2009.03.25.

Az egész ott kezdődött, hogy Tomcsi laza székletet produkált. Nem volt gyanús, ugyanis, így tudtuk meg, hogy érkezik a következő fogacskája. Azt gondoltam, most is ez a helyzet. Csak akkor kezdtem másként vélekedni, mikor pár óra elteltével ismét jött egy adag. Mindez, mamáéknál történt szombaton, éppen a hajvágás kellős közepén. Félig papa lenyírta Tomcsi séróját, mikor el kezdett sírni, és sehogyan sem sikerült rávennünk, hogy fejezzük be a műveletet. Úgy voltunk vele, hogy késő is van már, meg ne nyúzzuk szegény gyereket, majd holnap befejezzük. Megvacsoráztunk, utána elfogyasztotta a szokásos esti tejcsijét.

Hazafelé menet már eszembe jutott, hogy a keresztfiúnknak nemrégen hasmenése volt, megkérdezem, nem-e maradt nekik valamiféle hasfogójuk. Mivel maradt, apát átküldtem érte. (por alakú, folyadékba kell rakni)

Alig telt el öt perc, mikor Tomcsi sírva fakadt, odabújt hozzám és abban a pillanatban már sugárban jött is a vacsora darabokban kifelé a száján. Jaj, a kis drágám, nem is tudom, hogy a meglepődöttségtől vagy a fájdalomtól kezdett el ismét sírni. Apa pont ekkor lépett be a lakásba. A kabátját ledobta a földre, és ugrott a kisfiúnkhoz. Én ugyanis közben Ágicát szoptattam! Szerencsére, Ágica már a büfizés környékén járt, így beraktam a kiságyába, és átvettem apától Tomcsit. A kis ruhája, a szőnyeg, minden tiszta hányás volt. Nem részletezném, milyen látvány volt! Nem is a szőnyeget sajnáltam, hanem Tomcsit. Szegénynek ez volt az első ilyen élménye!

Gyorsan átöltöztettem, apa pedig neki állt a szőnyeg, és a bútor tisztításának. Ezután újabb fosás következett. Majd hajnalban még egy, és még egy. Ekkor már, amit megivott forralt vizet, az is azonnal visszaköszönt. Az óra fél hatot mutatott, mikor is hívtam az ügyeletet, mit tegyünk. Javasolták, hogy azonnal menjünk ki. Felöltöztettem Tomcsit, majd szóltam édesanyámnak, hogy jöjjön Ágicára  vigyázni, mert baj van. A fiúk autóba ültek, és mentek a Klinikára. Én megszoptattam Ágicát, összecsomagoltam Tomcsinak pizsamát, mamuszt, törölközőt és rengeteg játékot, meséskönyvet (megtelt egy kisebb méretű sporttáska), és mikor mama belépett az ajtón, már vettem a kabátot és indultam a fiúk után.

A Gyermek klinika előtt apára csörögtem, hogy hol vannak, mondta, hogy maradjak ott, két perc és jönnek. Míg vártam körbenéztem az épületen. Az egyik folyosó ablakában felfedeztem egy kisfiút. Pizsamában volt az apukája kezében. Ebben a pillanatban elfogott a sírás. A szememből csak úgy potyogtak a könnyek. Azt sem tudtam, hogy töröljem le az arcomról a sírás bármiféle nyomát is. Nem akartam, hogy a kisfiúnk észrevegye. Talán sikerült is, mert csak a férjem vette észre, aki annyit mondott, hogy fejezzem be, mert mindjárt ő is kezdi.

Átküldtek minket az Infektológiára. Hirtelen azt sem tudtam, mi az. Kiderült később, az a Fertőző osztály. Az ügyeleten negyed órás várakozás után vizsgálták meg Tomcsit, majd megállapították, hogy mivel zöldes színű a széklete, az csak fertőző lehet.

Itt a fertőző osztályon újabb várakozás következett. Egy jó fél óra volt....El tudjátok gondolni, milyen volt ott ülni, tehetetlenül nézni a bágyadt, lefehéredett gyermekünket, aki néha még a padlóra küldött egy kis "anyagot"? A férjem többször kiment szólni az ügyeletes nővérnek, aki közölte, hogy vasárnap van, ügyelet. Az orvos kint van a városban, megcsörgette, és jön mihelyst tud. Közben telefonálgattunk össze-vissza, van-e valakinek ismerőse, aki esetleg felgyorsítaná a folyamatot. Sajnos, senki nem tudott rajtunk segíteni, végül megérkezett az orvos.

Ő szintén megvizsgálta Tomcsit, aki már a fehér köpeny látványától sírva fakadt. Azt sem engedte, hogy a súlyát, illetve a magasságát megmérjük. Aztán mikor az asztalra kellett felfektetni, üvölteni kezdett. Az orvos kereste a vénáját. Egyik karját megszúrta, semmi. Másik karját megszúrta, semmi. Nem találta a vénáját, ha meg megtalálta, kipukkant. Apa fogta le Tomcsit, én csak a kisfiam arcát néztem, és folyamatosan beszéltem hozzá. Próbáltam a figyelmét elterelni, lekötni valamivel. Szerencsére az egyik szekrényen találtam egy katicabogarat. Elmeséltem neki, hogy papa hogyan dobta ki a katicát az ablakon. (friss élmény volt ez neki, ő mondogatta, hogy papa és PUKK). Egy kicsit elhallgatott, majd újból felüvöltött. Néha elcsuklott a hangom, de csak beszéltem, és beszéltem. Egyszer apa szólt, hogy váltsam már fel, mert rosszul érzi magát. Kiment a folyosóra, mert az ideg a gyomrára ment, és begörcsölt. Senkinek nem kívánom ezeket a perceket! Szörnyű volt! A szemem még most is könnybe lábad!

Végül a kézfejébe sikerült bekötni az infúziót. Bekerültünk a 4-es kórterembe, leültem egy fehér háttámlás, karfás műanyag székbe, Tomcsi az ölemben, így csöpögött az infúzió három órán keresztül. A nővérke mondta, hogy amíg a folyadék fele le nem folyt, addig ne adjunk neki inni, mert úgy is kijön. Folyadék nélkül is jött. De kis idő múltával csak elaludt a karjaimban. Apa közben masszírozta a lábam, és próbáltuk egymást nyugtatgatni. Ahogy lefolyt az egyik adag, azaz fél liter folyadék, következett a másik adag. A nővérke szerint jobb egyben letudni, később már nem biztos, hogy megengedné a gyerkőc. Igen ám, de nekem mennem kellett haza, mert otthon várt a másik mazsolánk, aki már nagyon éhes volt.

Odahaza teljesen levetkőztem, lemosakodtam, mielőtt Ágicához hozzányúltam volna. Nagyon féltem/félek, nehogy megfertőzzem, ha nem is a hasmenéses vírussal, hanem bármi egyébbel, ami a kórházban megtalálható.

Megszoptattam Ágicát, összeszedtem apának is pizsamát, papucsot, és újabb sporttáskányi cuccal mentem vissza a kórterembe. Tomcsinak már a színe is jobb volt, kezdett visszatérni az életkedve. Iszogatott és eszegetett. Vittem neki finom házi tyúkhúslevest, répa darabkákkal.

A további részleteket holnap folytatom, ugyanis mennem kell.....

 

A cumi vagy nem cumi

2009.03.19.

Hát, igen az örök kérdés. És már minket is érint. Tomcsival nem volt téma, a kezdet kezdetén betettük a szájába, és a mai napig benne van! Na, azért nem folyamatosan!

Ágicánál úgy veszem észre, más lesz a helyzet. Az elején ő is megkapta a cumiját. Az első hónapokban semmi gond nem volt, ha nyűgösebbnek találtuk, odaadtuk neki a cumit, és megnyugodott. A múlt héten eltűnt a cumija. Égen-földön kerestük, és sehol nem leltük. Apa már azon volt, hogy vegyünk neki másikat, de én meggyőztem, hogy nem kell. Hosszas keresgélés után megtaláltam. Beesett a kiságy mögé. Igen ám, csak közben eltelt pár nap, és Ágica olyan jól el volt cumi nélkül, hogy meg sem próbáltam a szájába dugni. Először a Tomcsi pipáját adtam oda neki, de a kis nyelvével kinyomta. Akár hányszor akartam, mindig így jártam. Majd feladtam, és ezután került elő a cumi. Lefertőtlenítettem, és eltettem tartalék cuminak. (mivel hogy a kategória szerint 6 hónapos kortól 18 hónapos babáknak jó, azaz Tomcsi és Ágica egy kategóriába tartoznak)

Amikor Ágica éhes volt, vagy cumizhatnék, bekapta a két ujjacskáját, és szopcsizni kezdte. De nem is akármelyik ujját! A középsőt és a gyűrűs ujját egyszerre! Mindenki ámélkodva nézi ezt a variációt. Számunkra elég egy nyakatekert módszer, de számára kényelmes, és nagyon finom. Az a lényeg!

De itt jön a költői kérdés? Hagyjam így vagy térjünk vissza a cumira? Rengeteg cikket olvastam, kérdezősködtem szakemberektől, de a vélemények megoszlanak. Vannak, akik a cumi mellett döntenek, mert végszükség esetén elvehető a gyermektől, különféle mese mellett. (például elvitte a cica, stb.) Az emberek másik fele az ujj vagy ujjak mellett érvel. Állandóan kéznél van, nem lehet elhagyni. Ráadásul a fogak sem nőnek össze-vissza, az állandó cumi használatától. Hogy mi vagy melyik a helyes? Teljesen elbizonytalanodtam. De maradok az utóbbi változatnál. Én is az ujjamat szopogattam... Még akkor is, amikor első osztályba mentem...

A kertes ház

2009.03.18.

Az éjjel nagyon szépet álmodtam! Az álmomban vidéken éltünk négyesben, egy zöldellő, virágokkal teli kertes házban. Az udvaron kialakított játszótéren homokozott Ágica, Tomcsi pedig a fából készült mászókán lógott. Én pedig a konyha ablakból figyeltem az eseményeket. Ugyanis beszaladtam egy kis frissítőért a lurkóknak. A ház belülről éppen a mi igényeinknek, és ízlésünknek megfelelően volt berendezve. Meg volt a három szoba, ahogyan szeretnénk: egy-egy a két mazsolánknak, egy hálószoba nekünk, egy hatalmas nappali a közös időtöltésre, egy mindennel felszerelt, tágas konyha, kamrával a részemre, és végre egy fürdőszoba, ahol kényelmesen elférünk a kádban, akár többen is egyszerre! A teraszon a rattan ülőgarnitúra, amiről mindig is álmodtam. A futó muskátlik benövik a korlátokat. Micsoda színpompa, és friss levegő!

Apa éppen a medencét tölti fel vízzel, hogy délután pancsizni is tudjunk.

Végre nem kell féltenem a gyermekeim, hogy mibe lépnek bele: üvegszilánk vagy cigaretta csikk. Vagy kutya kaki?

Nincs az, hogy rohanjunk fel, mert főznöm kell, nyugodtan bemehetek és elkészíthetem a fincsi ebédet. Nincsenek rossz fiúk, akik belénk köthetnének.

A szomszédunkban is kicsik a gyermekek, gyakran összejárunk. Jókat főzünk a kerti szalonnasütőnkön.

Reggel, sajnos rá kellett döbbennem, hogy ez csak (egyenlőre) ÁLOM volt! Egy beton rengeteg közepén egy emeletes házban lakunk. Sok a zaj és a szmog. A lépcsőházban valaki biztosan fúr vagy kopácsol. A házban nincs babakocsi tároló, a szobában tartjuk a nagy helyet elfoglaló babakocsit. Arról nem is beszélve, hogy mielőtt betolnánk a lakásba, mindig kerékmosást kell végezni. A liftbe is csak úgy férünk be, ha a tolókart felhajtjuk. Az erkélyre nem merek teregetni, mert a felettünk lakók, gyakran lehamuznak., és folytathatnám a problémákat.

Hiába a sok negatívum, hosszas számolgatás után csak rádöbbenünk, hogy a pillanatnyi helyzet miatt, össze tehetjük a két kezünket, hogy EZ legalább a sajátunk, és NEM veheti el tőlünk senki! Majd, ha javul a gazdasági helyzet, talán belevágunk az KÖZÖS ÁLMUNK megvalósításába!

Ovi vagy bölcsi?

2009.03.18.

Teljes a bizonytalanság nálunk. Hova és merre tovább? Igaz, még van egy kis időnk, de jobb előre tervezni. Egyre többet hallom, főleg a médiában, hogy nincs elég bölcsőde Magyarországon. Emlékszem, tavaly a sógornőm is hasonló cipőben járt, mikor gyorsan kellett bölcsit találnia a keresztfiúnknak. A legtöbb helyen elutasították, hogy telt ház van. Ismerős által került be az egyikbe.

Nekem már most azt javasolták, hogy menjek, és jelezzem a szándékomat a következő évi igényemre.

Úgy szeretném, hogy Tomcsi jövő februárban betölti a harmadik életévét, és márciustól kezdje el az óvodát. Ágica pedig augusztusban lesz két éves, szeptembertől pedig kezdje a bölcsödét. Sajnos muszáj vagyok külön kezdeni velük a beszokatást, mivel egyszerre két kicsit nem tudok "gondozni". Így is, nekem szintén nehéz lesz feldolgozni a helyzetet!

Általában áprilisban vannak az ovikba a beiratkozások, úgyhogy figyelem a kiírásokat, és megyek, ha lehet. Hallottam olyat is, hogy mivel Tomcsi február 14-én tölti a hármat, nem kötelesek fél évben felvenni a gyereket, csak szeptembertől.(csak a január 15-ig a harmadik évét betöltött gyermeket kötelező)

Igaz a hír? Ha tudjátok, segítsetek!

Minden esetre szeretném megbeszélni a helyzetünket a vezető óvónővel - állítólag ő az illetékes -, hogy a hugira való tekintettel segítsen nekünk, a félévvel kapcsolatosan, hiszen egyszerre nem lehetek két helyen.

Utána kérdezősködtem, melyik a jó ovi és bölcsi. Azt mondták, nem helyet, hanem személyt kell választanunk. De hogyan, mikor senkit sem ismerünk? Beírathatom a gyermekeimet egyszerre több helyre is?

Abban bízom, hogy a játszótéri lurkók az idén kezdik az óvodát, és majd ők segítenek a választásban. Bár tudom, hogy minden ember és gyermek más. Mindenkinek más a mércéje, más a jó és a rossz jelentése, értelmezése.

Amíg az én időmben csak a középfokú intézményekbe kellett felvételizni, addig manapság már kis korban elkezdődik a küzdelem.

Tegnap a Híradóban hallottam, hogy a bölcsödék hiánya miatt, engedélyezik az óvodába kerülést két éves kortól (persze, ha a létszám azt lehetővé teszi). Meg mondom őszintén, én örülnék neki! Milyen jó lenne, ha jövő szeptembertől egy időben és egy helyen kezdhetnék a "szülői leválást"! Mi is nyugodtabbak lennénk, hogy együtt vannak, vigyázhatnak egymásra, stb. Talán így a beilleszkedés, és beszokás is könnyebb és egyszerűbb lenne!

Optimistán állok a világ elé, mert még a másfél év alatt annyi minden történhet! Lehet, hogy nyerünk a lottón, és SOHA TÖBBÉ nem kell dolgoznunk (kicsi az esély, ugyanis nem játszunk:)

vagy bevállalunk egy harmadik babát....

Altatódal

2009.03.17.

Egy hosszú, és fárasztó nap után nincs jobb, mint minél hamarabb bebújni a pihe-puha ágyba, legalább is szerintünk. A kisfiúnknak erről teljesen más a véleménye. Mostanában mindig mást szeretne csinálni, mint amit mi szeretnénk. Így van ez az alvással is. Régebben fürdés után következett a tejcsivel tele cumisüveg, majd azonnal az alvás. Néha szükség volt még egy rövid mesére, vagy egy-két dalocskára, mondókára, de minden unszolás nélkül, magától álomba szenderült.

Emlékszem, még Ágica a pocakomban volt, mikor Tomcsi úgy aludt el, ha énekeltem neki. A Fülesmackó, a Boci-boci tarka még mindig a kedvencei közé tartoznak, akárcsak a Csip-csip csóka. Ráadásul Ágica is ha meghallja ezeket a dalokat jobb kedvre derül. Sőt, a sírása is abba marad!

Volt egy időszak, amikor Tomcsi fürdeni sem akart menni, hiszen tudta, hogy mi következik utána. Mára ezt már kinőtte, de fürdés után nem az alvás jön, hanem a játék folytatódik! Imád a fürdőkádban pancsolni, alig lehet onnan kicsalogatni. Tegnap nemcsak apa mászott be hozzá a kádba, hanem Ágicát is betettem hozzájuk! Nagy volt ám a kacagás! Nem is tudtam eldönteni, hogy ki élvezi jobban a helyzetet, a fiúk vagy Ágica? Nagyon édesek voltak!!

A fürdés után Tomcsi kijön hozzánk a nappaliba, és még felépítünk egy-két házat az egyre bővülő LEGO készletéből, vagy kártyázunk. Az a lényeg számára, hogy csak ne kelljen a kiságyba menni. Inkább mellénk kuporodik a sarokülőre, és nézi velünk a TV-t. Azért arra mindig odafigyelünk, hogy éppen mi megy benne. Általában a Hal a tortán című műsort szoktuk nézni, amit Tomcsi előszeretettel bámul velünk együtt. Lehet, hogy szakács lesz a gyermekből?

A félidőben, a reklám alatt már majdnem leragad a szeme az álmosságtól. Hol jobbra dől, hol balra a párnára teszi a kis fejecskéjét, de amikor megemlítem az ágyát, egyből felébred, és azt mondja, hogy NEEEM!

Ennek ellenére, az ölembe veszem és beviszem a saját kis fészkébe. Az ágyába egyből lehajtja a kis fejét, és a relax fotelre mutat, és azt mondja: CSÜCCS! Van, amikor azt kéri simogassam, mostanában csak ott kell ülni, őrizni az álmát. Ha idő előtt hagyjuk el a szobáját, feláll az ágyban, és hangosan kiabálni kezd: AANNYAAAA! Ha nem reagálok rá, akkor vált: AAPAAAAA!

Nagyon sok altatódalos, mondókás CD-nk is van, valamikor azt is be kell kapcsolni neki. Mivel még nem mindent mond, ezt a kérését úgy adja a tudomásomra, hogy el kezdi rázni a fenekét, dúdol közben, és a CD lejátszó felé mutat.

Előfordult már az is, hogy apa előbb aludt el a fotelben, mint Tomcsi. Ekkor jelezte a kisfiam, hogy ő viszont még ébren van!

Mikor beteg volt, elkövettük azt a hibát, hogy a saját ágyunkba vittük, és ott aludt el. Azóta, ha nyűgösebb, még mindig az eszébe jut. Feláll a kiságyában, egyik kezében a takarója, másik kezében az alvós macija, és mutogat a hálószobánk felé. Ha nem vesszük ki, hatalmas sírással egybekötött hisztibe kezd. Ilyenkor nehéz meggyőzni őt, hogy sokkal jobb neki itt, a saját ágyában, egyedül.

Csak hétvégenként, a reggeli lustálkodás alkalmával engedjük meg neki, hogy odafeküdjön közénk.

És immár négyesben zajlik ez, minden szombat, és vasárnap reggelenként, de ezt mindannyian imádjuk!

Kirándulás

2009.03.12.

Lassan egy hónapja már, hogy Ágica keresztszülei elköltöztek, ideje, hogy felkeressük őket: hol és hogyan élnek? Természetesen, a mazsoláknak pedig felér egy kirándulással a történet.

Indulás előtt egy nappal el kezdtem készülődni. Összecsomagoltam az ajándékokat, feltöltöttem a pelenkázótáskát két napra is elegendő váltásruhával, egy szatyor játék, meséskönyv Tomcsinak a hosszú útra időtöltésként. Reggel készítettem útravalót, szendvicseket, túrórudit, almát és innivalót. Minden készen állt az indulásra, csak a gyermekeket kellett felöltöztetnünk, és mehettünk is. Így sikerült fél kilenckor beindítani a kocsi motorját.

Még itthon elmeséltem Tomcsinak, hogy hová megyünk, ezért teljesen be volt sózva a gyerek. Lelkesen öltözött, és az öcsém és a sógornőm nevét ismételgette: "Bépi és Edi".

Az út elején nézelődött, nagyon tetszett neki az autópályán, a hidak fölött átmenő villanyvezetékeken elhelyezett piros gömbök. Megkérdeztem apától, hogy azok miért is vannak ott? A válasz gyors, és tömör volt: a repülőgépek miatt, hogy észrevegyék a vezetéket, ha esetleg le kellene szállniuk.

Igen ám, de felvetődött bennem a következő kérdés: akkor miért nincs minden átmenő vezetéken ilyen gömböcske? Erre már apa sem tudott válaszolni nekem. Mondtam apának, hogy lassan pedig fel kell készülnünk, mert a nagyfiúnk hamarosan ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel fog bombázni minket. Utána meg jön a "MIÉRT" korszak....

Átnéztük a meséskönyveket a hátsó ülésen, megettük a szendvicset és a túrórudit, majd Tomcsi elkérte a cumiját, és pár perc elteltével elaludt.

Ágica az anyósülésen nézegetett, majd nyöszörögni kezdett. Nem sokkal később rá is jöttem miért. Indulás előtt mindhárman levettük a télikabátot, csak ő rajta maradt az overál. Szegénykémnek melege volt! Hogy lehetek ilyen figyelmetlen? Azt hittem, ha nem fűt apa a kocsiban, nem történhet ilyen. Kiderült, hopgy tévedtem! Az eset megoldása után, ő is bealudt. Az út hátralévő részét apával suttogva tettük meg.

A helyszínre érkezve Ágica egyből felébredt. Tomcsit akkora sikerült magához térítenem, mikorra az öcsém és apa felhordták a csomagokat a negyedik emeletre. Akkor is úgy, hogy egy hatalmas utasszállító gép húzott el közvetlen felettünk. Tomcsi pedig imádja a repülőgépeket. A tetőtéri lakás ablakából is a gépeket kellett figyelnünk, amik szinte negyed óránként érkeztek a közeli repülőtérre. A fürdőszoba ablakában fedeztük fel őket, majd a nappaliba átszaladva követtük a leszállásra készülődő hatalmas járműveket. A lakásban volt elég nagy hely a szaladgálásra Tomcsinak, ki is fáradt kellőképpen. Ágica az érkezésünk után kiszívta a szokásos tejcsi adagját, majd a hálószobában letettem aludni.

A finom ebéd elfogyasztása után, beszélgettünk egy kicsit, ahol kiderült, hogy a közelben található egy nagy bútoráruház, ami még nálunk nincs. A szemem egyből felcsillant, és apára néztem: Ugye bemegyünk?

Hazafelé benézünk. A bevásárlókocsiba beletettük mindkét mazsolát, és úgy indultunk neki a hatalmas áruháznak. Konkrét céllal jöttünk. Az otthoni játékoknak, kis apróságoknak szerettem volna tároló dobozokat. Nagyon megörültem, amikor 290 Forintért találtam egymásra és egymásba is helyezhető műanyag dobozokat, valamint szintén műanyag edényeket, poharakat és evőeszközöket, amelyekből mostanság soha sincs elég. Ráadásul a mamáknál is kell hogy legyenek belőlük. A sok kis apróság majdnem öt ezer Forintunkba került, de a praktikusság szempontjából megérte!

Az üzletben már Tomcsi nagyon dörzsölte a kis szemét, hiszen ilyenkor otthon már régen alszik, ezért gyorsan beültünk a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt.

Az utat most is végig aludták a lurkók, nem volt velük semmi gond. Ezek után bátrabban vállaljuk be a következő úti célunkat, ami egyenlőre legyen meglepetés!

 

A beszéd

2009.03.11.

Nem győzöm eleget hangoztatni, és nyugtatgatni saját magam: minden gyermek más, és más ütemben fejlődik. Az a lényeg, hogy a meghatározott/előírt korig történjen meg az, aminek meg kell.

Nemrég olvastam, hogy körülbelül hány szót kell tudnia egy két éves gyermeknek, valamint hogy naponta akár több tíz új szóval is bővülhet a szókincse. A múltkor elkezdtem összeszámolni a szavakat, és meglepődtem az eredményen. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi szót már ismer!

Tomcsi mindent elég későn kezdett el csinálni. Amíg más gyermek, már járt, ő akkor kezdett el mászni. Már-már meg voltunk ijedve, orvosi segítséget akartam kérni, mikor is elindult végre a kisfiúnk. Igazuk volt a szüleinknek, nagykorában senki sem fogja megkérdezni, vagy észrevenni, hogy mikor kezdtünk el járni. Na de akkor ezt nem így gondolja az ember! Akarva, akaratlanul is összehasonlítjuk egyik babát a másikhoz. Ráadásul a családban, a keresztfiúnk és Tomcsi között éppen egy fél év van, míg a másod unokatesó között egy hónap a korkülönbség!

Így egy családi összejövetelen megy a műsor: ki mit csinál már, ki, mit és hogyan mondja! Meglepő, de igaz, hogy a legfiatalabb, aki a súlyban a legtöbb, az mond a legtöbb szót. A dédik, ennek még hangot is adnak. Hallottad, papa?- mondja dédimama.

Ezek után a szülei pedig még inkább szerepeltetik a picit.

Kicsit rosszul esik a megkülönböztetés, hiszen egyik gyermek sem tehet róla, hogy olyan, amilyen. Mindenki a hozott génekből gazdálkodik. A beszéddel is hasonló nálunk a helyzet, mint a járással. Most napról napra gyorsabb,vagyis látványosabb a fejlődés. Egyre több szót mond: vagy utánunk elismétli, vagy magától mondja. Vannak közte tisztán érthetőek, és nehezen beazonosítható szavak is. Előfordult már olyan is, hogy nem értettem mit mond, ezért odahozta nekem az adott tárgyat, és megmutatta nekem. Ilyen volt például a cipőkanál, ami az ő kisnyelvén: KIPI. (azaz kipiszkálni.- ugyanis, ha valamit bedobott/dugott az ágy alá, azzal piszkáltuk ki) Jani papa, a "szerelős" papa. Ha kimondjuk a nevét, egyből mutatja Tomcsi a csavarozást. Ezenkívül papa nagy galambász, sok galambja van a kertben, otthon pedig sok trófeája. Mazsink szerint "galbak"-ja van papának. 

Ahogy észrevettem,inkább elmutogatja, amit szeretne, minthogy beszéljen. Sok készségfejlesztő könyve van, azokban viszont mindent felismer, és megmutat, hogy hol van. Sokszor ő hozza, hogy kérdezzünk tőle.

Olvastam, hogy ha a lurkó jelenlétében eldugunk egy tárgyat, és azt még nem keresi, akkor még nem alakult ki nála a tárgyállandóság, azaz nem várhatjuk el tőle. hogy megnevezze a tárgyakat. Nálunk ez már nagyon régen működik! Főleg, ha a cumijáról van szó!

Ha Erzsi mamával mondókáznak, elmutogatja, mi következik, illetve mondja hogy NEEM, ha éppen nem azt szeretné eljátszani.

Úgy vettem észre, hogy nincs nálunk különösebb probléma, csak annyira makacs Tomcsi, hogy csak akkor, és csak azt mondja, illetve csinálja, amit Ő szeretne. Így hiába szeretném én is megmutatni országnak, világnak milyen okos kisfiúnk van, reménytelen.

Kíváncsian várom Ágicának a fejlődését. Vajon hasonló lesz a Tomcsiéhoz? Vagy erősíti a tényt, hogy a lányok, korábban érnek?

Azért a fejlődést nyomon követem, titokban azért megörökítem az utókornak mindkét mazsolánk ténykedéseit!

Névnapi buli

2009.03.11.

Alig múlt el a születésnapja Tomcsinak, már is itt volt a névnapja. Ráadásul mindjárt kettő is, hiszen apát is így hívják. Újabb ok az ünneplésre. A buli pénteken kezdődött, akkor Kriszti barátnőmék látogattak el hozzánk. Megint sok meglepetéssel kedveskedtek a gyermekeinknek. Mindketten kaptak játékot, és ruhaneműt is. Tomcsinak már én is szemeztem a játékboltban a DOMINO-val, de a barátnőmék megelőztek. Direkt neki való a játék, hiszen a pöttyök mellett állatfigurák is szerepelnek, amivel már így ő is tud játszani. A ruhák pedig olyanok, mint a legdivatosabb felnőtt holmik, csak miniben! Édesek!

Mikor bejelentettem a kisfiúnknak, hogy érkeznek Krisztiék, teljesen bepörgött, és állandóan az ajtót leste. Közben az Iimii, és a Krisztii szót ismételgette. A legújabb mániája a fényképalbum nézegetése, amelyekből már szerintem becsukott szemmel elmondaná ki, hol van a képeken. Most is elővette az egyiket, és megmutatta hol van Kriszti és Imi rajta.

Másnap anyósoméknál folytatódott az ünneplés. Úgy volt, hogy 11 óra körül indulunk. Én épp Ágicát rendeztem, a pelenkázó táska útra készen volt, mikor is apa áthívott a nappaliba, hogy mutasson valamit. És mit látok? A kisfiúnk a sarokülőn alszik. A kicsi fejecskéje a párnára döntve, úgy szuszogott. Ilyet még a két év alatt nem csinált! Gondolhattam volna, hiszen egy jó pár perce feltűnően nagy volt a csend. Nem értettük a kidőlés okát, hiszen egész este aludt, nem is ébredt korán, és nem is fáraszthatta le ennyire magát...Nem volt szívünk felébreszteni, ezért  betakargattuk, és ébredés után indultunk el mamáékhoz. Eleinte Ágica nem akart aludni, de végül ő is csak beadta a derekát.

Mind a két mazsolánk húzta a lóbőrt, mi pedig őríztük az álmaikat, illetve vártuk az ébredésüket, mivel hogy éhesek voltunk!

A szokásos ebéd délután háromra tevődött át, mikorra is megérkeztünk. Addigra a keresztfiúnk, Máté is kialudta magát, nem zavartuk meg az ő pihenését sem.

Gyors ebéd után következett a köszöntés. A dédik szokás szerint pénzt adtak, mivel hogy ők már nem tudják mire van szükségünk, vegyük meg inkább mi. A keresztszülőktől ruhaneműt, és egy öltöztethetős macit kaptunk. (megmondom őszintén, hogy a szülinapi bábparaván mellé, kesztyűs bábokra számítottam.., de ezeknek is örültünk!) Ica mamáéktól a boríték mellé, a LEGO készletünket is gyarapították egy újabb járgánnyal, ami egy rendőrautó volt, amely a fény hatás mellett még hangot is adott ki. Ez a dolog mindkét fiúnak nagyon tetszett.

Vasárnap Erzsi mamáékhoz mentünk, ahol szintén ajándék hegyeket kapott Tomcsi. Ráadásul mama szülinapját is ünnepeltük egy hatalmas tortával. Tehát volt gyertyafújás is!

Estefelé kemény harcot kellett vívni Tomcsival, hogy öltözzön, mert mennünk kell haza. Olyannyira jól érezte magát, hogy nem akart jönni.

A héten a barátnőmék jönnek át hozzánk köszönteni, azaz még mindig folytatódik a buli!!

Belegondolva, minden hónapban ünnepelünk valakit: január Ica mama szülinapja, Ági nap, február Tomcsi szülinapja, március Erzsi mama szülinapja, Tomi nap, április apának a szülinapja és a házassági évfordulónk....

Buli az egész Élet! Csak egészség legyen, az a legfontosabb!

Beteg a család

2009.03.02.

Igen, sajnos rajtunk is felül kerekedett a betegség. Először Tomcsinál kezdődött a szokásos módon: köhögés, orrfolyás. Őt követte Ágica, hasonló tünetekkel. Mi, apával torokfájás, köhögés, és enyhe orrfolyásnál tartunk. Habár apának még az orra sem folyik, ellenkezőleg, nem kap levegőt rajta. Lázunk ez idáig egyikkőnknek sincs. Tomcsit, mivel már nagy fiú, az itthoni házipatikánkból kezeltem, magammal együtt. Én is bajban vagyok, ugyanis még szoptatok, tehát én sem vehetek be akármit. A tapasztalatom szerint a legtöbb gyógyszerre az van ráírva, hogy szoptatás alatt nem szedhető. Így maradtam a tea, méz, és a C-vitamin mellett. A múlt héten szerdán már nem bírtam tovább a tényt, hogy a helyzet még mindig nem javult, ezért felhívtam a doktor nénit. Időpontot szerettem volna kérni délelőttre, de már nem tudott adni, annyian bejelentkeztek, de azt is mondta, hogy most üres a váróterem. Ezen felbuzdulva gyorsan összekaptam magam és Ágicát, és lesiettünk az orvosi rendelőbe. A doktor néni megvizsgálta Ágicát, és megállapította, hogy a torka is piros, tehát megfázott. Mivel a bátyjának is hasonlóak a tünetei, Sumetrolim szirupot írt ki nekik. Tomcsinak dupla mennyiséget reggel és este. Valamint kaptunk még kétféle orrcseppet, és a változatosság kedvéért láz esetére Nurofen szirupot is szereztem be. Ahogy hazajöttünk, mindkettőjüknek beadtam kis kupicában a szirupot, megebédeltünk, és letettük őket aludni. A délutáni alvás sem volt nyugodtabb, mint az éjszakai. Tíz percenként fel-fel sírtak, amikor is a kis orruk bedugult. Tomcsi már az orrszívó látványától is retteg, sírva menekül előle. Szerencsére Ágica még engedi. 

Az éjszakánkról jobb nem is mesélni. Szörnyű volt. Életem eddigi leghosszabb és legrosszabb éjszakája volt. Mindkét mazsola sírt, vagy felváltva, vagy egyszerre. Szóval apa volt Tomcsival, én pedig Ágicával. Tomcsit odavittük a mi ágyunkba, de így is amikor felordított, felkelt Ágica és ő is rázendített. És ez fordítva is megtörtént. Ezért jobbnak láttam "kiköltözni" Ágicával a nappaliba. De ott is, amikor megpróbáltam vízszintes állapotba helyezni, ismét sírni kezdett. Nem volt más választásom, mint az ölembe altatva, aludnom. Hajnaltájt javult a helyzet, vissza tudtam tenni a kiságyába, és én is bebújhattam a fiúk mellé az ágyba. Szörnyű az az érzés, amikor a gyermekeid betegek, és te tehetetlenül nézed végig az eseményt, és nem tudsz segíteni. Köhögnek és folyik az orruk. Nem győzzük törölgetni. Tomcsi már olyan ügyes fiú, hogy ki tudja fújni a nóziját. (remélem, ez kiváltja az orrszívást!)

A következő éjszaka már nyugodtabban telt, gondolom a gyógyszer hatása miatt. Ekkor meg apa keltett fel a legédesebb álmomból, hogy rosszul van. Gondolhatjátok, hogy éreztem magam! Már javasoltam neki, hogy menjen el egy teljes körű kivizsgálásra, ahol is megállapítanák, hogy ezek a rosszullétek mitől vannak. Sajnos, rajta még úgy és annyit sem tudok segíteni, mint a gyerkőcökön. Ezért marad az együttérzés. (ilyenkor, és még van egy jó pár helyzet, mikor úgy érzem, hogy három gyermekem van!)

A szirup elfogyott, Tomcsi meggyógyult, Ágica még kicsit köhög, és szörtyög. Alig várom, hogy ő is túl legyen rajta. Inkább én legyek százszor beteg, mint ők! Ezt lelkileg megélni, éppen elég!

Behavazva

2009.02.27.

Ezúton kérek bocsánatot, hogy eddig nem írtam, de hát két gyerek, az dupla feladatot jelent. Nem panaszkodás-képpen mondom, de nem sok szabadidőm van. Úgy eltelik általában egy nap, hogy szinte észre sem veszem. Mire feleszmélek, már megint este van.

Tehát nem csak odakint esik a hó, a szó tényleges jelentésében, hanem idebent, nálam is. Jó lenne, ha időnként kettő lenne belőlem!

A napjaink, pláne most, hogy betegek vagyunk elég monoton telnek. Ráadásul a főzés, a takarítás, és a mosás mindentől független dolgok. És persze az előzőek velejárói: a mosogatás, vasalás - csak hogy a fontosabbakat említsem. Alig érek a végére, kezdhetem előröl az egészet. Állandó körforgás. Belegondolok, hogy egyszer, mindezek mellett még dolgoznom is kell járni.....háát elég lesz, az biztos!

A következő bejegyzésemben leírom a betegségünk folyamatát. Most pedig megyek, mert Ágica ébredezik...

 

Szülinap után

2009.02.17.

A születésnapi zsúr még nem ért véget nálunk. A maradék tortára is kellett gyertyát tennünk, amit Tomcsi továbbra is fújkálhatott. Már a torta szó hallatára beindul a fújkálás nála. Hát nem édes!

Remélem, azért azt is megérjük, hogy magának a tortának fog örülni, és nem az egyre növekvő számú gyertyának!

Tomcsi 2 éves lett!

2009.02.15.

Végre elérkezett a várva várt nap! A kisfiúnk két éves!! Ha visszagondolok, villám gyorsan elrepült ez a két év! Még emlékszem, hogy két évvel ezelőtt melegem volt a fekete szövetkabátomban, miközben száguldoztunk befelé a kórházba. Bent a szülőszoba ablaka is nyitva volt. Az időjárás teljesen tavaszias volt. A nap gyönyörűen ragyogott, a madarak csicseregtek. Ilyen időben öröm volt szülni!!! És ma? Milyen az időjárás? TÉL VAN! Nagy pelyhekben hull a hó. Az utakat nem megfelelően takarítják. Felfér a nagykabát. Jó felidézni a múltat, és belegondolni, hogy mennyi szép emlék történt azóta velünk. Ráadásul már nem is csak hárman, hanem időközben négyen lettünk!

Ezt a napot Ica mamáéknál töltjük a dédikkel együtt. Ilyenkor látszik milyen nagy is a család!

Még ebéd előtt megtörtént a köszöntés. Egymás után jöttek a köszöntők, és az ajándékok. Persze a mi kisfiúnkat csak a csomagok érdekelték. Azon belül is csak a játékok. A ruhaneműket dobta félre, meg sem nézte mik azok. Máté is odakuporodott Tomcsi mellé, és együtt bontogatták az ajándékokat. A Micimackós kisvonat mindkettőjük tetszését különösen elnyerte. Otthon már annyi féle fajta vonatunk, mozdonyunk van, hogy lassan egy kész pályaudvart is berendezhetnénk belőle. De hát ha ezt szereti a kisfiúnk? Ez ráadásul megy, és zenél is! Lehet bővíteni a készletet a későbbiekben különféle hozzávalókkal. Van eszük a játék készítőknek és kereskedőknek! Úgy van ez kitalálva, hogy mindig lehessen hozzá valami újat venni!

Apától mostanság DUPLO-s játékot kap, amelyeket nagyon szeret összerakni, szétszedni. Van már tűzoltóautónk, betonkeverőnk és traktorunk utánfutóval. Hozzá kis emberkék, akikkel szintén el van.

Keresztanyuék előre megkérdezték mit vegyenek Tomcsinak. Hosszas gondolkodás után, valamint a kezembe került egy baba magazin, amiben éppen a bábozásról írtak, úgy döntöttem, egy báb paravánt kérünk. Bábjaink már vannak, amiket ha a kezemre húzok, Tomcsi tátott szájjal figyelte mit csinálok velük, és miket, hogyan mondok. Tényleg nagy sikere is lett a meglepetésnek. Máté és Tomcsi is figyelte ahogyan keresztapu összerakta a paravánt, majd az előadáson még mi is nevettünk. Későbbiekben pedig -szerintem- még nagyobb hasznát vesszük majd. Főleg, ha a két kis mazsolánknak egyszerre bábozunk! Vagy ők egymásnak! Vagy nekünk! Olvastam, hogy érdemes lesz figyelni mit és hogyan játszanak, mert így fejezik ki gondolataikat, érzelmeiket.

Ebéd után letettük őket aludni, majd mikor felébredtek következett a szülinapi torta. Thomas-os tortát rendeltünk, mert Tomcsi egyik kedvenc meséje lett. Rátettük a két szál gyertyát, meggyújtottuk, és az asztalra tettük. Ámulva figyelte a két fiú a tortát. Mikor pedig a zenét is bekapcsoltuk (a szülinaposat). Két fenékrázás közben, gyertyafújás jött. Ráadásul apa olyan gyertyát vett, amely elfújás után két másodperccel később újra gyullad. Ez aztán különösen tetszett a lurkóknak. A végére már teljesen kifulladtak, szó szerint nem maradt levegő a tüdejükben, nem bírták tovább fújni. Szóval felvághattuk a tortát. Igen ám, csak itt kezdődtek a gondok....nem tudtuk hogyan vágjuk, hogy jó legyen, hiszen egy mozdonyból kellett tortaszeletet szelni! Végül csak sikerült! Mindenkinek ízlett a süti, még repetáztak is belőle!

Délután még papa levitte a fiúkat szánkózni, ugyanis a hó még mindig esett. Szánkózás és hóember építés után indultunk haza. Apának kétszer kellett fordulnia a kocsi és a lakás között, annyi csomagunk volt. Mire elpakoltam a cuccokat, ott volt a fürcsi idő. Tomcsi nem is sokáig pancsizott, szerintem egy kicsit kimerítette a mai nap.

Szeretném, ha minden nap olyan lenne, mintha valamelyik mazsinknak születésnapja lenne!

Elő szülinap

2009.02.13.

Ma még mindig nincs a napja, de ma is buliztunk. Délelőtt a barátnőmék látogattak meg minket. Az egyik barátnőméknek még nincs babájuk, míg a másiknak van egy kisfia, Norbika januárban volt egy éves. Úgy volt, hogy külön érkeznek, de a hirtelen havazás közbeszólt (sajnos). Így délelőtt letudtuk a köszöntést. Egyikkőjüktől megkapta a megígért dömpert, olyat amilyen az én időmben is volt, míg Editéktől egy utánfutós, lenkerekes dzsippet. Ágica pedig minden napra egy szakálkát, és bébiételt kapott. Hát nem aranyosak?

A két fiú nagyon édes volt együtt. Tomcsi megfogta Norbika kezét, és bevitte a szobájába, egyenesen a játékokat rejtő ládikához. Ott leültek, és elkezdték kifosztani a kincsesládát. Együtt szerelték a fiókot, amiről lecsavarták a gombot. Minden második percben a kisfiúnk odaszaladt Norbikához, és egy puszit nyomott a fejére. Majd leellenőrízte, hogy Ágica jó helyen van-e a barátnőm karjaiban. Mivel mindent rendben talált, visszaült, és játszott tovább.

Mivel még délelőtt volt, a tortát nem akarták megkóstolni, ezért mindannyiuknak odacsomagoltam a részüket. Így a reggeli gyertyafújás elmaradt.

Sajnos, nem tudtak sokáig maradni, mert Adrinak mennie kellett dolgozni, és ő hozta el hozzánk Norbikáékat. Ebből adódóan nekik is öltözni kellett. Hiába mondtuk. hogy legalább ők maradjanak, apa majd hazaszalad velük, nem maradtak. A mozgalmas életből hirtelen a szokásos csend, és nyugalom lett.

Elő születésnap

2009.02.12.

Az öcsémék elköltöznek Debrecenből. Már a hétvégén indulnak, ezért Tomcsi szülinapját előre kellett hoznunk. Nem is bántam, hiszen így nem egy napig tart a nagy nap! Az ünneplést megkezdtük tegnap és vasárnapig tartjuk. Öt napos buli! Ez ám a valami!!

Rendeltünk egy süni tortát, amiről azt gondoltam különleges lesz, de az Erzsi mama tortájához képest, semmi volt! Mind külsőre, és ízileg is! Finom és különleges volt a sündisznó is, hátán egy piros almával. Tomcsinak mégis a mamáé ízlett jobban. Öröm volt nézni, ahogy két kézzel majszolja a szájába a sütit. Gyorsan megebédeltünk, majd hoztuk is befelé a tortákat, hiszen már bőven az alvási időben voltunk. Amikor megpillantotta Tomcsi a tortákat, és rajta a gyertyákat, egyből fújkálni kezdett. Az öcsém meg sem tudta gyújtani a második gyertyát, mert az elsőt már el is fújta Tomcsi. És ez így ment nem is tudom megszámolni, hogy hányszor. Megint csak bólogatott, hogy újból gyújtsa meg neki a gyertyát. Közben a CD lejátszón a Boldog szülinapot! című nóta szólt. Először csak a széken, majd a szőnyegen mamával folytatta a táncot. Megható jelenet volt. Főleg az a tény, hogy már KÉT éves a kicsi fiúnk!! Ágica mind e közben keresztanyu kezéből énekkel kísérte a jelenetet.

Az ajándékosztás is nagyon tetszett Tomcsinak. A tasakokból csak úgy dobálta kifelé a csomagokat. Különösen az evőeszköz készletet találta érdekesnek. Kivette belőle a két kanalat, és azzal együtt bontogatta tovább az ajándékokat. A sógornőméktől mágneses építőkockákat és egy rajzfilm figurás hátitáskát kapott. Persze ezeket is azonnal ki kellett próbálnia.

Az idő gyorsan elrepült, Tomcsi a fáradtságtól szinte azonnal elaludt, ahogy a fejecskéje a párnát érte. Mi felnőttek a másik szobában visszanéztük az eddig rögzített felvételeket.

Másnap, itthon, amikor a tortából vágni szerettem volna dédiéknek, és a mi kisfiúnk ezt észrevette, ismét jelezte, hogy fújni akarja a gyertyát. Dédi meggyújtotta, Tomcsi elfújta, mi pedig megtapsoltuk. Ezt is eljátszottuk egy jó párszor. Délután, amikor anyukám szaladt fel hozzánk, és elmeséltem neki a délelőtti sztorit, na, mi történt? Újra gyertyázhattunk! És mire tette mama a gyertyákat? Egy fahéjas csigára! Szóval, nálunk ma is szülinap volt!!

Ezek után kíváncsian várom a szombati napot, a tényleges születésnapos napot, az hogyan fog telni.

Nem lesz még unalmas a gyertyafújás?

Majd beszámolok róla! Addig is eldugom a gyertyákat.......

Mamáéknál

2009.02.08.

A szokásos hétvégi ebédre érkeztünk Ica mamáékhoz. Mi voltunk az elsők, még Mátéék nem voltak ott. Tomcsi szokás szerint körül nézett az udvaron, történt-e valami változás az előző héthez képest, majd bementünk, és egyből lehuppant a szőnyegre, és megkereste az építőkockákat. Majd jött értem, húzott a szőnyeg felé, és "EEPÍÍT" szót ismételgetve lecsücsültünk a földre. Napról napra egyre több szót mond, úgyhogy mostmár megnyugodtunk, hogy nincs semmi baj. Ha olyan kedve van, mondatokat is mond, valamint utánunk ismétli a szavakat. Persze, csak ha ő akarja! Megrendelésre nem mindig sikerül kicsikarni belőle. Pedig olyan sok mondókát ismerünk. Különösen az tetszik, amikor édesanyámmal mondókáznak, és ha anyukám olyan mondókába kezd bele, amihez neki éppen nem fűlik a foga, akkor azt hangos "NEEM"-mel adja a mama tudtára. Viszont amit szeretne, azt boldogan mondja, illetve mutogatja mamával együtt. Apától kaptam egy videókamerát, azzal legalább meg tudjuk örökíteni a "szereplős" pillanatokat. Milyen nagy szám lesz, ezeket visszanézni tíz év múlva!

Felépítettünk két magas tornyot, mikor is megérkeztek uncsitesóék. Nagy visítással köszöntötték egymást. Ágica is felriadt a hangoskodásra, ő pedig sírással reagált rá.

Az egyébként csendes házat felverte a három kis unoka hangja. A szobák körbejárhatóak, ez a tény nagyon bejön a fiúknak. Körbe-körbe szaladgálnak, kergetik egymást. Mama sajnos nem mindent pakol el, ezért a fiúk számára olyan dolgok is elérhetőek, amik nem kellenének, hogy azok legyenek. Itt nem csak ennivalót értek, hanem törékeny tárgyakat és gyógyszereket, krémeket is!! Ebből adódóan állandó figyelmet igényelnek a fiúk. Arról nem beszélve, hogy néha bántják is egymást. Mániájukká vált, hogy az asztal alá bebújnak. Ott pedig hol Máté tolja el magától Tomcsit (elég durván, erőből), hol pedig Tomcsi harap bele Mátéba.

Általában jól el játszanak egymással, de vannak kivételek. Tomcsi mostanság nem hajlandó beleülni az etetőszékbe. A felnőtt széken fogyasztja el az ebédjét mamáéknál. Hiszen ő már mindjárt KÉT éves!

Ebéd után, következik az alvás. Majdnem egy időben visszük őket aludni. Máté az egyik szobában, Tomcsi a másikban. Van, amikor gyorsabban megy az altatás, de előfordult már olyan is, hogy egyikőjük sem aludt el. Elég vékonyak a falak, ezért áthallatszik, ha a másik fiú hangoskodik a szobában. Aztán akkor már a másik sem marad az ágyban. A sógornőm felvetette a nagy kérdést. Hol fog aludni Ágica, ha már ő is nagyobb lesz, és már ő is csak egyszer alszik ebéd után? Jó kérdés. Még anyósoméknak van egy pár hónapjuk ezt kitalálni. Az biztos, hogy Tomcsi helyére megy Ágica, de hová tegyük a bátyót? Ő a nagy ágyról még leeshet.

Amíg itthon két-három órát alszik Tomcsi, addig Ica mamáéknál jó, ha másfél órát szundizik. Nem tudjuk miért.

Ébredés után uzsonna, még játszanak egy kicsit a fiúk, aztán öltözünk, és megyünk haza. Ismét eltelt egy nap!

Barkácsolás

2009.02.05.

Tomcsi imád mindent, amihez bármilyen szerszám szükséges, és kalapálni, csavarozni lehet vele. Tehát, amikor Erzsi mamáéknál vagyunk, papával állandóan szerelnie kell valamit. Most éppen kapóra jött, hogy a kiságyának az ágyneműtartója kiszakadt. (kicsit túlpakoltam:) ) Így jött Jani papa, egyből vitte be Tomcsi a szobájába, és mutatta a javítanivalót. Papa elővette a táskájából a szerszámokat, amire a kisfiam egyből lecsapott. Jé, igazi kalapács, de nehééz! És szegek! Tátott szájjal bámulta, ahogyan papa kihúzta, és felfordította az ágyneműtartót. Majd amikor a szeget kezdte a helyére kalapálni, hozta Tomcsi a saját kiskalapácsát, szeget kért, és ő is azt csinálta, amit papa. Kis utánozó művész!

Eszembe jutott, ha már úgyis itt van papa, és a kisfiam is szerelős kedvében van, mi lenne, ha a kiságyából kivennénk egy pár rácsot.

A játszótéren is több anyuka megjegyezte, hogy két éves kor körül már le szokták szedni a rácsot a kiságyról. Az ismerőseink gyerkőceinek sincs már rácsos ágya. Gondoltam, akkor próbáljuk meg mi is. Tomcsinak nagyon tetszett a szerelés, a csavarozást különösen élvezte. Állandóan a kezében volt a csavarhúzó, nem is egy, hanem kettő. Papának is kérnie kellett, ha éppen arra volt szüksége.

Mikor elkészült a remekmű, azaz három rúddal kevesebb volt az ágyban, egyből felfedezte a "szabadságot". Ki-be mászott a kiságyában. Élvezte a helyzetet.

Következett az ebéd utáni alvás. Beraktam a kiságyába, elmondtam a mesét, miközben simogattam a kis hátát. Elaludt. Én, mint, aki jól végezte dolgát, kimentem a konyhába mosogatni. Hirtelen felnézek, és mit látok? A kisfiam cumi a szájában, a kezében az alvós macija és mosolyog rám az ajtóból. Hát nem kimászott a kis huncut? Vihettem vissza az ölemben, kezdhettem előről az altatást. Hiába aludt el, nem volt egy nyugodt percem sem, attól rettegtem mikor bújik elő, vagy esetleg a szobájában kezd el akciózni? Füleltem minden kis neszre.

Háát, az éjszakánk sem volt nyugodtabb. Apa mikor meghallotta, mit tettem, annyit kérdezett, hogy jól meggondoltam én ezt?

Azért nem mertem a teljes rácsot leszedetni, mert Tomcsi forgolódós az ágyában, és féltem, hogy leesik. (tudom, feltalálták a leesésgátlót,de nem vagyok vele kibékülve)

Altatás után is, két perc múlva cumi csattogást hallottunk a nagyszobában. Tomcsi a folyosón szaladt át hozzánk. Az egyik kezében az alvós macija, a másik kezében a takarója, a szájában pedig a cumi, és fülig érő szájjal vigyorog ránk. Visszavitte apa, lefektette, öt perc csend után, ismét kint volt a kisfiúnk. Az így ment, mikor meguntam, odatoltam a fotelt. Újra a nappaliban volt a gyerek. Mérgemben a babakocsit raktam a kiságy hiányzó rácsai elé. Azt jól, elöl-hátul lefékeztem, elmozdítani nem lehetett. Most, hogy ezért, vagy tényleg elfáradt, és elálmosodott, nem tudom, de az a lényeg, hogy mély álomba merült, és reggelig fel sem kelt.

Reggel az volt az első dolgom, hogy hívjam papát, mikor ér rá, hogy visszategye a rácsokat. Lehet, hogy egy pár nap múlva megszokta volna Tomcsi a helyzetet, és nem szórakozott volna velünk, de így biztosabbnak éreztem. Ráadásul van egy biztos hely, ahová betehetem, és tudom, hogy nem csinál semmi rosszat....

Papa még délelőtt átjött, hogy visszategye azt, amit tegnap kivetettem vele. Tomcsi lelkesen segítkezett neki a munkában. Egészen addig, amíg nem tudatosult benne, hogy mit is tesznek. Akkor aztán elkezdett toporzékolni, ordítani, és rángatni a rácsot, hogy vegyék ki. Vajon mi zajlott le a kis fejében? Biztos nem értette a dolgot, még nekünk is zavaros volt.

Se baj, egy év múlva újra próbálkozunk!

Vírus

2009.02.04.

Úgy néz ki, engem is utolért a vég! Reggel arra ébredtem, hogy valami csikarja a hasam. És már rohantam is a WC-be. És utána megint. Később hánytam is. Pedig még nem is ettem semmit. Szép napnak nézek elébe! Teljesen legyengültem. Úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger, de nem is egyszer. A végtagjaim olyan nehezek voltak, mintha mindenhol egy kb. 5 kilós súlyt cipelnék. A gyerekek még aludtak. Apa egyből jött, hogy mi a baj? mit segíthet. Még én sem tudtam. Ez lenne az a vírus, amit éppen tegnap a nagymamám mesélt a szomszédjairól? Szegények annyira legyengültek, hogy hajnalban a feleség mentőt hívott a férjéhez és a kislányához. Be is vitték őket, a kiszáradás szélén, infúziót kaptak, és bent maradtak. De hát kitől, mikor és hogyan kaphattam el, vagy szedtem össze ezt az akármit?

Forraltunk vizet, egy csipet sóval, háztartási keksz, és pihenés. Édesanyámat felhívtuk, hogy ha ráér, apa elvinné hozzájuk Tomcsit, hogy nyugodtabban tudjak pihenni.

Ágicával kapcsolatosan is több kérdés merült fel nálam. Szoptassam vagy a fagyasztóból adjak neki tejcsit? Puszilgassam, szorítsam magamhoz, vagy inkább nem kellene?

Úgy gondoltam, hogy ha a vírus a szervezetemben van, akkor nem aznap reggel alakult ki, tehát akkor már Ágicában is benne kell hogy legyen. Így maradtam a szoptatás mellett. Igaz, annyira gyengének éreztem magam, hogy csak fekve tudtam szoptatni, de az sikerült.

Apát leküldtem a gyógyszertárba, hozzon Normaflore-t. Annyi jót hallottam már róla, itt volt az idő, hogy kipróbáljam.

Itt jut az eszembe, hogy apa, mivel meg van fázva, a dokija írt fel neki Algopyrin-t. Unalmamban elolvastam a betegtájékoztatóját, és rá kellett döbbennem, hogy szoptatás alatt nem lehet szedni ezt a gyógyszert. Pedig eddig mindig ezt vettem be, ha fájt a fejem! Mondjuk csak egy felet kaptam be egyszerre, de akkor is, jól félre tájékoztattak! Mérgemben felhívtam egy gyógyszertárat, mondják meg akkor mi az, amit használhatok fájdalomcsillapításra. És mit javasoltak? PANADOL-t! Persze az özön gyógyszer készletünkből ez a fajta hiányzott, így apa mehetett ismét a gyógyszertárba.

Este bevettem belőle egy fél szemet, de semmit sem ért. Szóval visszatértem a fél Algopyrin-hez, az hatott.

Másnapra teljesen meggyógyultam, mintha kettévágták volna a betegséget. Reggel azért még diétásan étkeztem. Pirítós, jó sok fokhagymával, meg forró tea. Aztán meg apa kezdett a mosdóba járkálni.....lehet, hogy tényleg valami fertőző akármi?

Normaflore, széntabletta, folyadék. Apánál kicsit tovább tartott a hasmenés, de a következő napra ő is rendbe jött.

Miután anyósomnak, és apósomnak is hasonló tünetei jelentkeztek, nem maradt bennem semmiféle kétség, igen ez vírus%!

De: minden rosszban van valami jó is: A GYERMEKEINK megúszták, ők EGÉSZSÉGESEK továbbra is!!!! (Le is kopogom gyorsan...)

A szőnyeg

2009.02.03.

Képzeljétek, vettünk egy új szőnyeget!! Miért is? HÁÁt, elmesélem...

Az egész úgy kezdődött, hogy a nappaliban, a dohányzóasztalon felejtettem a szoptatós teámat, Egy egész üveggel. Reggel a kisfiam a szokásos körútját tette a lakásban, amikor felfedezte az asztalon a műanyag palackot. Előfordult már máskor is, hogy ott volt, de eddig nem izgatta a dolog. Az előzmény az volt, hogy csörgött a mobilom. Elfordultam, hogy felvegyem.. A következő pillanatban már az üveg a kezében volt, és somolygott rám. Várta a bűvös szót, hogy NEEM SZABAD! Mire kimondtam, a sötét folyadék már ömlött is a nyers színű, gyapjú szőnyegünkre. Telefonon gyorsan elköszöntem, és mentettem a még menthetőt. Kivettem Tomcsi kezéből az üveget, amiben addigra a másfél literből két korty maradt. Most mit tegyek? Szidjam össze a kisfiam, vagy itassam fel inkább, amit még nem szívott be a szőnyeg? Uramisten!!!

Volt már egy pár folt, igaz, de mindig megpróbáltuk eltüntetni. Eddig sikerült is...

Végső felindulásomban elővettem egy katalógust, amiben vállalkozások hirdetik magukat, különböző kategóriánként. Felhívtam a szőnyegtisztítókat, árak után kíváncsiskodva. Valamint megkérdeztem a határidőket is. Egy hét?! Addig szőnyeg nélkül? Két kisgyermekkel? Ráadásul a laminált lap teljesen szétnyílt (annak idején rosszul rakhatták le.) Ez így nem maradhat!

Miután kiválasztottam a legolcsóbb, leggyorsabban dolgozó céget, akik ráadásul még aznap, ingyen kijöttek, és elvitték a szőnyegünket, ráficcentem a netre, akciós padlótakarót keresvén.

Rá kellett döbbennem, üres padlónk lesz egy hétig, mikor is apa felvetette a padlószőnyeg lehetőségét. Találtunk is akciósat, ami ráadásul színben is ment a szobához. Sőt, könnyen tisztítható, és annyira nem is látszik rajta a piszok. (már ha lenne rajta!)

Négy nap múlva megérkezett a régi szőnyegünk új színben. Tiszta lett! Nincs szüksége rá valakinek?

A sztori óta nemhogy folyadék, más rágcsálnivaló sem került az asztalunkra. Jobb az óvatosság!

Ha megkérdezzük Tomcsitól mi történt, heves fejrázás közepette megmutatja hogyan is zajlott a dolog.....

A játszóházban

2009.01.28.

Nyáron felfedeztük a Máltai játszóteret, most pedig sikerült találnunk egy fedett helyet, ahol nemcsak hasonló korú gyermekek, özön játék található, hanem keddenként még zenés foglalkozás is van. Ráadásul, mindez INGYEN! Sok ilyenféléről hallottam már itt a környékünkön is, de mindegyik fizetős volt. Nem tartom valószínűnek, hogy azért, mert fizetek érte, jobban, vagy másképpen bánnak a gyermekeimmel.

A múlt héten már egyszer benéztünk, akkor dédipapa kísért el minket. Nagyon kedves hölgy fogadott minket az ajtóban. Egyből beinvitált, megmutatott mindent. Levettük a kabátunkat, a csizmánkat, és a szőnyegen kötöttünk ki. Én Ágicával a sarokban elhelyezett sarokülőn foglaltunk helyet, onnan figyeltük Tomcsit. Szerencsére nem lepődött meg az új, és idegen helyszíntől, olyan természetességgel sétált, mint otthon. Itt is kiválasztott magának egy kisfiút, akit elkezdett ölelgetni. Meglepetésünkre a kisfiú visszaölelt. Addig addig szorongatták egymást, mígnem elvesztették az egyensúlyukat, és eldőltek. Persze, Tomcsi volt alul (a kisfiú anyukája ennek kifejezetten örült is ). Volt ám sírás, hiszen hiába volt autós szőnyeg a padlón, csak nagyot koppant a kis fejecskéje a drágámnak. Na, gondoltam, szép kis kezdés! A tragédia nem tartott sokáig. Pár perc múlva már a kisasztalnál rakosgatta a hengereket. Majd összepárosítós kockákat talált, azt illesztgette egy szőke hajú, gyönyörű kislánnyal együtt. Semmi hiszti, vagy veszekedés nem történt a szűk egy óra alatt, amíg ott voltunk.

Nagyon jól éreztük magunkat, így megígértük, hogy jövünk még.

Kedden délelőtt tíz órától kezdődik az előadás. Most édesanyám segítségét kértem, kísérjen el minket. Gyorsan megszoptattam Ágicát, és siettünk utánunk. Éppen odaértünk a kezdésre. Képzeljétek, hogy kétszer annyian voltunk, mint a múlt héten. Hogy az időjárás (most nem esett), vagy a zenés program volt ilyen csalogató?

Anyukám ölében Ágica, az enyémben Tomcsi foglalt helyet, azon a kispárnán, amire mindenkinek ülnie kellett. A fő helyen Marcsi néni a kislányával énekkel köszöntött mindenkit, mégpedig úgy, hogy egy kis labdát odagurított valakihez, és dalolva megkérdezte: Hogy Hívnak? .....Örülök, hogy itt vagy!

Tomcsinak tetszett a dolog. Pláne, amikor a néni egy bábot húzott a kezére, és úgy énekelt, mondókázott. Amikor pedig előkerült a doboz, telis teli hangszerekkel, kitört a kánaán. Minden gyerkőc odaszaladt, és választott egy hangot kiadó eszközt, amivel feldobták a dalt. Mikor Marcsi néni befejezte a nótát, Tomcsi még akkor is zenélt a xilofonon. (végre itt is kiélhette a kalapálási szenvedélyét).

A műsor jó fél óráig tartott, utána szabad foglalkozás következett, valamit megérkezett a tízórai is. Vajas kenyér kakaóval. Tomcsit nem hozta lázba az ennivaló látványa, ő inkább játszott tovább. Most nem kereste a többiek társaságát, egyedül foglalta le magát.

Ágica is elnézelődött, elénekelgetett a többiekkel. Mire véget ért a foglalkozás, nyűgös lett, amivel jelezte, hogy álmos. Felöltöztünk, és indultunk a levegőre, sétálni egyet, még ebéd előtt.

Az iskola mellett csatorna felújítást végeztek. Tomcsinak nagyon tetszettek a markológépek, és a betonfúrás. Megállt, és nézte őket. Alig tudtuk elcsalni onnan. Sajnos jön vissza a hideg idő, amíg toltam a babakocsit, az ujjaim kicsit megmerevedtek, ezért gyorsítottunk a lépteinken.

Kiderült, hogy majdnem minden nap van valamiféle foglalkozás, tehát hétfőtől péntekig 9-től 13 óráig bármikor be lehet menni. Úgy gondolom, ez jó előkészítés Tomcsinak az óvodára, Ágicának pedig kiváló tanulási lehetőség! Jövünk legközelebb is!

Születésnapok

2009.01.26.

Születésnapok? Többesszámban? Igeen, nem tévedés! Január 24-én ugyanis megszületett anyósom, barátnőm, és egy másik barátnőm kisfia! Időrendi sorrendben, természetesen nem egy évben!

Anyósomat vasárnap köszöntöttük, akkora sikerült összeszervezni a családot. A barátnőm, mivel Pátyon lakik, utólag tudjuk felköszönteni. Viszont a barátnőm kisfiát, Norbikát pénteken köszöntöttük élete első születésnapján.

Nagy gondban voltam, hogy kinek milyen ajándékot vigyünk. Nyílván mindenkinek személyreszabott meglepetést szerettem volna, olyat, aminek tényleg örülnek, és hasznát is veszik.

Norbikának valamiféle készségfejlesztő játékot gondoltam, de amikor betévedtem egy bababoltba, megpillantottam egy nadrág+ing+pulóver -es együttest, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne vegyem meg. Először a kisfiúnk jutott az eszembe, de miután nem volt az ő méretében (így kiesett a keresztfiúnk is), Norbikának megvettem.

Mellé azért vettünk egy mini dömpert, mert nagyot nem kaptunk (nem úgy, mint egy másik barátném.....egyből lecsaptam, hogy Tomcsinak is kellene...így meg van az ő szülinapi ajándéka is!)

Pénteken délután, miután felébredt Tomcsi, meguzsonnázott, felöltöztettük őt és Ágicát is, és átmentünk Norbikáékhoz. Szerencsére ők is közel laknak hozzánk.

Tomcsi már jól ismeri Norbikát, mégis megilletődött, mikor Norbi nagymamája nyitott ajtót. Az első pár percben nem igazán akart feloldódni, utána viszont teljesen otthon érezte magát.

A polcon rengeteg játék sorakozott, a színes képes könyvek mellett. A plüssfigurák közül Tomcsi kiválasztott kettőt, azokat ölelgette, szorította magához. Utána Norbikát, majd Ágicát puszilgatta. A játszószőnyegen el vonatocskáztak. Egy hangos szó nem volt a két fiú között. Olyan édesen feltalálták magukat, öröm volt nézni őket.

Ágica mindeközben hangosan gőgicsélt, bár ez már nem is egyszerű gőgicsélés, hanem annál már több volt. Talán már éneklés? Nem tudni, de nagyon tetszett mindenkinek.

Gyorsan elrepült az idő, indulnunk kellett haza. Tomcsi, mint mostanában majdnem mindig, hisztizni kezdett, hogy nem akar menni. Ki kellett találni valamit, hogy haza csaljuk.

Szombaton édesanyáméknál ebédeltünk. Míg vasárnap anyósoméknál tartottuk meg anyósom születésnapját. Nem volt időm tortát sütni, ezért rendeltünk neki egyet.

Átadtuk az ajándékokat, majd megjöttek a sógornőmék, akik szintén egy tortával érkeztek. (a tortát ő saját kezűleg készítette). Szóval volt két torta, és sok gyertya.

Alig vártam, hogy ebéd után felvághassuk. Na nem feltétlenül a torta ízére vágytam, hanem a fiúk reakciójára a gyertyával kapcsolatosan.

A siker nem maradt el. Anyósomnak szinte alig volt ideje meggyújtani a gyertyákat, a srácok már fújták is. Ismét meggyújtotta, majd megint, és megint. A fiúk mindig elfújták, majd taps következett. Mi pedig nevettünk. A torta már nem is volt érdekes számukra. Inkább szokásukhoz híven, bebújtak a kis szobában az asztal alá, és ott játszottak.

Biztosan érdekes, és nagy buli lesz február 14-én, Tomcsinak a második születésnapján!

A halasnál

2009.01.24.

A férjemnek jött egy hirtelen ötlete: Mi lenne, ha Tomcsinak vennénk egy akváriumot?

A keresztapukájának van egy hatalmas akváriuma, telis tele szebbnél szebb halacskákkal. Mikor átmegyünk hozzájuk (5 perc sétára laknak tőlünk), Tomcsi mindig odaáll az akvárium elé, és tátott szájjal csodálja a halakat, miközben néha pipál, mint a halak.

Megegyeztünk apával, hogy csak kicsi akváriumunk lehet, és egyenlőre ő tartja tisztán.

Anyósoméknál a garázsban volt egy régi kb. 20 literes akvárium. A férjem ki is adta az ukászt anyósomnak, fertőtlenítse ki, mire mi megyünk! Ő így is tett. Apa a sógorommal (azaz a bátyjával) átnézték, és találtak rajta repedéseket. Tehát nem volt mit tenni, akváriumot is vennünk kell.

A vasárnapi ebéd után, miután felébredtek a délutáni sziesztából a fiúk, kitaláltuk menjünk el a halashoz. Végül is egy állatkerti sétával is felér a dolog! A sógorom által ismert helyre mentünk, ami állítólag a városban a legolcsóbb hely, a legnagyobb választékkal.

Ahogy beléptünk az üzletbe, megcsapott minket a párás, meleg levegő, és a szárított eleség illata. A gyerekekről egyből levettük a téli kabátot, és sapkát, de igy is nagyon meleg volt odabent. A fiúk azt sem tudták merre szaladjanak, mit nézzenek meg következőnek. A színes halakat vagy a rikácsoló papagájokat? Esetleg a fehér színű, kergetőző mókusokat, melynek ára darabonként 25 ezer Forint? Nekem személy szerint a legnagyobb, tengeri halakkal teli akvárium tetszett, amelyben még egy elsüllyedt város romjai is megtalálható volt. El tudnám képzelni, a nappali és az étkező közötti falban.....(persze egy emberkével, aki ezt tisztán is tartja nekünk. :) ) 

Amíg én Tomcsival nézelődtem, apa az eladó segítségét kérte az akváriummal kapcsolatosan. Előadta, hogy kicsit és praktikusat szeretnénk, kb. négy hallal, hiszen mi is négyen vagyunk.

A kereskedő egy miniatűr akváriumot mutatott, amihez kavics, növényzet is tartozik. Sőt még teteje is van! És mindez műanyagból!

Először mikor megláttam a mindösszesen kettő literes kis dobozt, elmosolyodtam. Aztán nagyon megtetszett. Hiszen ez az amit mi keresünk! Még levegőztető sem kell bele, ha beérjük két halacskával. Tökéletes lesz! Választottunk bele két aranyhalat, az egyik a Tomcsié, a másik pedig az Ágicáé lesz. Állítólag ez a halfajta nagyon igénytelen. A kisfiúnk figyelemmel kísérte, ahogyan a bácsi a hálójával kihalászta a kiválasztott halakat.

Még a fiúk szaladtak vagy két kört az üzletben, megnézték hogyan úszkálnak a halak, hogyan bugyborékolnak a levegőztetők, és megsimogatták a nyuszit. Majd felöltöztünk, és indultunk vissza anyósomékhoz Ágicáért. 

Felosontunk a lépcsőn, mert túl nagy volt a csend. És mit látunk, a nagy ágyon összebújva alszik papa és egyetlen unokája. Megvártuk míg felébred, addig megvacsiztunk, és siettünk haza, hogy minél hamarabb az új lakóinkat a helyükre költöztessük.

Otthon nem volt hosszú folyamat, az egész öt percig, ha tartott.  Tomcsi végig ott állt apa mellett, és figyelte apa minden mozdulatát. Az etetésnél már ő is segített. Azóta szinte egész nap csak etetné őket. Ha jön hozzánk valaki, egyből viszi őket az akváriumhoz, és mutatja a halakat.

Ráadásul még párásítja is a szobában az egyébként száraz levegőt. Annak idején, nekünk is voltak halaink, azt is édesapánk tartotta tisztán! Úgy látszik, ez férfi munka! (Végre valami :))

Ágica nap

2009.01.22.

Igen, ez volt az első! Az ünneplésre meghívtuk a nagyszülőket is, hogy legyenek velünk e jeles alkalmon!

Nem akartam újra egész napra a konyhába költözni, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy kis disznótoros csomagot. Tudjátok, hurka, kolbász. Nem tudtam ellenállni a paprikás erdélyi szalonnának, és az enyhén csípős parasztkolbásznak sem. Ezekhez friss zöldség dukál, a csalamádén kívül. Így megálltam a zöldség piacnál, ahol beszereztem csípős és csemege paprikát, újhagymát és paradicsomot is.

Ebéd után gyorsan letettem aludni Tomcsit, hogy mielőbb felébredjen. A nagyszülők 5 órára érkeztek meg, amikor már az uzsonnán is túl voltunk. Az egész lakást bejárta a frissen sült hurka, kolbász illata. Tomcsi kedvéért készítettem tojáskrémet is.

Ágica is éppen felkelt, szopcsizott, Tomcsi pedig a boldogságtól szaladgált egyik szobából a másikba. Azt sem tudta, hogy kivel játszon, kihez menjen oda, hiszen együtt volt mind a két mama, és a két nagypapa is!

 A vacsora alatt is, nem volt hajlandó megülni az etetőszékében, hanem egy falat egyik mamától, míg a másik falat a másik mamától kellett két kör között!

 Ágicát is kihoztuk az utazóágyba, ami a nappaliban található, hogy köztünk legyen. Az ágyból hangos gagyogással fejezte ki örömét.

Hamar elrepült az idő, 7 óra volt, kezdődött a fürdetés. A vendégeink gyorsan távoztak, mi pedig rendeztük a mazsolákat.

Ez a nap is eltelt, megint idősebbek lettünk egy nappal. Ráadásul, Ágica éppen ma 5 hónapos! BOLDOG HÓFORDULÓT!

A turkálóban

2009.01.22.

Itt a világválság? - kérdezte a férjem, mikor előadtam neki, hogy hol jártam. Egy jó pár éve, a barátnőimmel gyakran benéztünk különböző turikba. Jó időtöltést jelentett, és nagy boldogsággal töltött el, ha sikerült valami különleges, egyedi ruhaneműre akadni. És az is mulatságos volt, amikor vicces ruhadarabot talált valamelyikőnk. A kupacból kiemelve hangos röhögéssel jeleztük a vélemény egyezőséget. Azóta eltelt egy kis idő....., édesanya lettem, méghozzá kétgyermekes anyuka! Na nem a válság, hanem a kíváncsiság vonzott be egy üzletbe. Újra beszippanthattam azt a használt szagot, és az asztalok összetolva, ruháktól megrakottan hívogattak, lépjek közelebb.

Mióta megszületett Ágica, rá kellett jönnöm, hiába van már egy gyermekünk, a nemük miatt nem feltétlenül adhatom rájuk ugyanazt a ruhaneműt. Lehet, hogy meglepődtök rajta, de szerintem, ha az Élet két nemet alkotott, akkor mutassuk is meg a különbséget! Nem kimondottan a kék és rózsaszín közötti különbségre gondolok. De, a fiút kisfiúsan, a lányt pedig kislányosan szeretném öltöztetni.

Ismerek olyan anyukát, akit nem túlságosan zavarja az, hogy hogyan is öltözteti a kislányát. Amit olcsón kap, vagy talál, azt adja a kislányára. Ha nem lenne szőke a kislány, azt hinném fiú. Biztosan, én vagyok túlságosan válogatós, bocsánat, ha valakit is megbántottam!

Szóval, nem konkrét céllal mentem, hanem csak úgy (így általában több sikerrel jártam).

Ágica úgy nő, mint a gomba, most már 74-es tipegő kell neki. Az utóbbi héten Tomcsi is pár centivel hosszabb, magasabb lett. A ruháin vettem észre a változást.

Hosszas válogatás után, a próba mérlegen történt kb. forint egyeztetés után, a pénztárhoz mentem, fizetni. Képzeljétek, vettem nadrágokat, pulcsikat, és összesen 1200 Forintot fizettem!

Hallottam, hogy bálabontás napján érdemesebb menni, akkor sokkal nagyobb a választék. Így is tettem. Hétfőn reggelre idehívtam édesanyámat a lurkókhoz, és fél 10-kor már a helyszínen voltam. Meglepődtem, hogy milyen sokan vannak. Az asztalok púposan megpakolva. Az emberek nem is kosárba szedték a ruhákat, hanem egyenesen zsákokba. Én is nagyon sok jó dolgot találtam. A végén selejteznem kellett, mert nekem is majdnem egy zsákra való cucc sikeredett. Igen ám, de ahogy a mérlegre tettem őket, és "Csak ennyi?!" a darab ára, nem nagyon lett kisebb a kupacom. A legtöbb dolog még most nagy a mazsoláimra, de annyi pénzért nem volt szívem otthagyni.

A turizás ízére nagyon ráéreztem, ugyanis azóta már voltam még egy párszor.....csak a szekrényünk, és a pénztárcám szab határt a vásárlókedvemnek! Aki még nem próbálta, ajánlom neki, hiszen negyed áron kaphat egyedi, szuper gyerek cuccokat!

A fogorvosnál

2009.01.17.

Már egy pár hete érzékeny a hátsó, bölcsesség fogam. Hosszú vacilálás után csak úgy döntöttem, felkeresem a körzetileg hozzám tartozó fogorvost. Eddig egy ismerős doktornénihez jártam, akivel nagyon meg voltam elégedve, csak sajnos Ő elköltözött Debrecenből. Így nem volt más választásom, mint másikat keresnem.

Édesanyám ismét a segítségemre sietett. Utána érdeklődött, hogy hová és kihez tartozom. Sőt még időpontot is kért nekem (nehogy meggondoljam magam:) ) Az időpont direkt, a két gyermekünk ebéd utáni sziesztájára esett.

Izgatottam léptem be a váróterembe, vajon hány rossz fogam van? és mennyire fog fájni a kezelés? - ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben. Odabent rajtam kívül senki sem volt. Gondoltam, hogy hamar végzek. Levettem a kabátom, és helyet foglaltam a régies, műanyag székes váróteremben, és vártam. És vártam. Már eltelt egy negyedóra, mikor jött egy középkorú férfi, bekopogott, és bement a rendelőbe. Én meg csak ültem, és bambultam ki a fejemből. Mérgemben felhívtam anyut, hogy biztos, hogy fél kettőre szól az időpontom? Ő megnyugtatott, hogy igen, nyugodjak meg, a lurkók alszanak, nincs semmi gond, ráérek. 

Már újabb negyed óra telt el, mikor is kijött a férfi, és behívtak engem. A rendelőben egy fiatalos doktornő fogadott. Az asszisztens hölgy elkérte a papírjaimat, majd beültettek a székbe. Először megkérdezték, mi a panaszom, majd a doktornő végignézte az összes fogam. Megállapította, hogy szépek a fogaim, és az az egy lyukas, rossz fogam van.

Közölte, hogy gyökérkezelni kell a fogat. Ad egy érzéstelenítőt, megvárjuk míg elzsibbadok, és kezdjük. HOPPPÁ! De én szoptatok? Nem baj? - kérdeztem a hölgyet. Meglepődve válaszolt, hogy miért nem ezzel kezdtem. Így nem adhat be szurit, mert addig nem szoptathatok, amíg ki nem ürül a szervezetemből, azaz kb. 4 óráig. Érdeklődött, mikor aktuális a következő etetés. Már sajnos nem fért bele az időbe, ezért elküldött röntgenre. Majd másnap reggel, ha megoldható szoptatás után, a lelettel együtt jöjjek vissza. Így is történt. Előtte még apával elvitettem magam a Szent Anna utcai fogászatra. Még soha nem voltam ott, szerencsére!

Rövid várakozás után, lefotózták a fogam, rá pár percre már kész is volt az eredmény. A képen nem igazán láttam a helyzetem. Kíváncsian vártam, mit szól hozzá a doktornő.

Rácsodálkozott az eredményre, még a véleménye is megváltozott. Ezt felesleges gyökérkezelni, egyszerűbb megszabadulni tőle - felelte. Hirtelen fel sem fogtam, csak bólintottam. Már szívta is fel az injekciós tűbe az érzéstelenítőt, és nyomta is belém. Ide is egy kicsit, és ide is. Szerintem egy perc sem telt el, már zsibbadtam is. Öt perc elmúltával már a nyelv sem éreztem, később már beszélni sem tudtam. Visszaültem a fogorvosi székbe, és nagyot sóhajtottam. Inkább szülnék még egyszer, ha lehetne!

Mosolygott a doktornő, és kézbe vette a fogót. Én pedig becsuktam a szemem. Még húszig sem számoltam el, mikor közölte, hogy öblíthetek. Micsoda? Már készen vagyunk? JÉÉ, itt a fogam a tálcán!

Mégis csak inkább egy foghúzás, mint egy szülés!

Fél nyolckor evett Ágica, úgyhogy délig nem adok neki cicit, csak abból kap, amit reggel fejtem ki, ha szükséges. (szerencsére kibírta, úgyhogy a tejcsi ment a fagyasztóba, a többi mellé - végszükség esetére).

Remélem, Tomcsi és Ágica is apa fogsorát örökölte, azaz nem gyakran kell látogatni a fogorvosi rendelőt!

Dackorszak?

2009.01.16.

Kezdem azt hinni, hogy igenis létezik ilyen korszak. Reméltem, hogy minket el fog kerülni nagy ívben, de tévedtem. Már csak abban bízok, hogy hamarosan ezen is túl leszünk, mint a harapásos időszakon.

Ez egész egyik napról a másikra kezdődött. Tegnap még jó kisfiú volt, édesanya szemefénye. Azt csinálta, amit mondtunk, úgy ahogy mondtuk. Mára már minden megváltozott. Akkor, ott és azt teszi, amit ő szeretne, ami szerinte jó.

Eddig sem az evéssel,alvással nem volt gondunk. Na már most, nem tetszik az az ennivaló, amit kínálok, neki biztos, hogy más kell.

Az alvással hasonló a helyzet. Még az ebéd utáni alvás az hagyján is. Szépen megebédelünk (ha éppen az ízlik neki), aztán pelus csere, és irány a kiságy. Általában már előtte dörzsöli a kis szemét, és hamarosan el is alszik.

Az esti fürdetést már kitoltuk későbbre, olyan 8 órára. De kipróbáltuk, hogy a szokásos időben megfürdettük, és utána még ébren hagytuk egy jó fél órára. Egyik sem volt hatásos. Már arra is gondoltam, hogy nincs annyit a levegőn, így nem fárad le, és azért nem akar aludni. Nem lenne álmos? Vagy csak ez is egy akaratot erősítő- kimutató dolog a Tomcsi részéről? Sajnos a válaszra még nem jöttem rá.

Ja, igen a levegő! Éppen tegnap láttam a Híradóban, hogy szmogriadó van már Debrecenben is. Szóval, kisgyermekek, idősek ne menjenek a levegőre. Túl nagy a por koncentráció, aki teheti, maradjon otthon. Maradunk a négy fal között! Itt legalább, ha földhöz vágja magát a gyerek a hiszti miatt, nem látja senki. Nem mondják, hogy milyen anya vagyok!

Hiszen, ha engedek a gyermekem akaratának, akkor rájön, hogy hisztivel mindent el tud érni, amit szeretne. Sajnos, hamar megunom az ordítását, vagy azért, mert félek, hogy Ágica felébred, így engedek neki. Pedig tudom, hogy rosszul teszem.

Utána kerestem a témának, mi ilyenkor a teendő, mivel könnyíthetem meg gyermekem és családom életét. Megosztom Veletek, mit olvastam: szükséges kompromisszumok, figyelemelterelés, optimista hozzáállás, a felesleges korlátok megszüntetése, és a szeretetteljes lecsendesítés. Olvasva olyan egyszerűnek tűnik az egész! De, ott az éles helyzetben, nagyon is észnél kell lennünk!

Bizony, ha valami nem sikerül, vagy nem úgy ahogyan a kis mazsim szeretné, jön az ordítás. Ez még viszonylag kulturált módon zajlik, ezt még lazán le tudom kezelni.

Ha olyan kedve van, kötekedik, főleg, ha van nálunk Valaki. Akkor pláne beindul a szereplési vágy, és Én vagyok a középpontban szerep. Mostanában a nappaliban lévő, üveges vitrint nyitogatja. Ott tartom az ékszereimet (is). A múltkor látta, hogy rendet raktam a dobozokban, mert kaptam egy új ékszeres ládikát, és abba pakoltam át egy részét. Tomcsinak nagyon tetszettek az ékszerek, próbálgatta a gyöngyöket, gyűrűket. Gondolom, most is ezekre fájna a foga, mikor kinyitja a szekrényajtót. Tudja, hogy nem szabad, mert előbb rám néz, rázza a kis fejét, hogy NEEM!, de mégis kinyitja. Tegnap már rálegyintettem a kis kezére, hátha hatásosabb, és jobban megérti. Mára az jött le belőle, hogy megpaskolja a keze fejét, mondja, hogy NEEM! és KINYITJA az ajtót, mosolyogva. Akkor most mit csináljak?

Ugyanez a helyzet a bejárati ajtóval is. Gondol egyet, és ha nincs bezárva a rácsos ajtónk, akkor kiszalad a folyosóra. Meg sem áll a szembe szomszéd ajtajáig. Onnan vigyorog ránk. Élvezi, ahogy utána szaladunk, és visszahozzuk. Kicsit kellemetlen egy szál pólóban utána eredni, de néha úgy sikerül.(ugyanis nálunk a lakásban 27-28 fok van, és ezt csak így tudjuk elviselni)

Azt is hallottam, hogy ez a kor eltarthat akár három éves koráig is. A gyerek egyéniségétől, és mentalitásától függ az egész. Nem azért ellenkeznek, mert minket akarnak bosszantani, hanem, mert ilyenkor kezdik megismerni a világot. Az a dolgunk, hogy segítsünk nekik, türelmesek legyünk, és megfelelő támaszt nyújtsunk nekik.

Fontos a következetesség, hiszen ez még csak bemelegítés a tinikorhoz képest. Belegondolok, hogy mire Tomcsi kinövi ezt a kort, belelép Ágica. Szóval, kitartáás!!!

Megfázás

2009.01.14.

Úgy látszik, elkiabáltam ezt az egészség témát. Eddig még, szerencsére elkerült minket mindenféle betegség. Most, hogy ez az egészséges, vitamindús táplálkozás miatt van, vagy az új "kókuszos" injekció miatt nem tudom, de örültem neki. Sok ismerős panaszolta, hogy így megfáztak, ilyen-olyan betegek, míg én büszkén újságoltam, hogy Nálunk, Velünk minden rendben. Majd kicsattanunk az egészségtől!

Erre mi történt? Tegnap óta, Tomcsinak és nekem folyik az orrunk. Egyenlőre, színtelen, átlátszó anyag. Nekem a torkom is fáj, és kicsit köhögök. Sajnos, Tomcsi még nem tudja elmondani, hogy mi a baja. Habár, már ha be van dugulva a kis orra, mutatja, hogy nem kap rajta levegőt. Ez már haladás!

Azonnal el kezdtem neki adni a Fenistil cseppet, illetve a Sinupret cseppet. Az első az recept köteles, míg a második nem. Még a tavalyi meghűlésből maradt. Akkor is két nap alatt helyrehozta Tomcsit. A Sinupret csepp gyógynövény-kivonatokból készült nyálkaoldó, köptető és gyulladáscsökkentő hatású készítmény. Már Ágica is kaphatná (de szerencsére neki nincs rá szüksége), így én is, mint szoptató édesanya is bevehetem. Muszáj mindent bevetnem a gyógyulásom érdekében, hiszen nem szeretném, ha Ágica is elkapná (bár szerintem, ez csak egy egyszerű megfázás).

Vész, illetve láz esetére van itthon Panadol szirup is, de ez csak végszükség esetén! Éppen ma mondta Panninak az anyukája, hogy vehetek be Panadol tablettát is, etetés után, mert a következő szoptatásig annyira felhígul a szervezetemben, hogy nem árt a kislányomnak. (a doktornőtől hallotta a hírt)

Az előbb belenéztem a tükörbe, ahogy Tomcsitól jöttem vissza a géphez (ugyanis felsírt, mert szomjas volt) és egy hatalmas, piros orr mosolygott vissza rám a tükörből. A sok orrfújás eredménye! Teszek rá egy kis popsikenőcsöt! Az segít!

A csontjaim is sajognak. Olyan érzés, mintha a végtagjaimon egy-egy 5 kg-os súlyt cipelnék. Lehet, hogy Tomcsi is ezért sírt fel éjszaka? Belenyilallt neki? Alig várom, hogy tudjon beszélni, és mondja el, mi fáj! Sokkal könnyebb lenne, hamarabb tudnék segíteni rajta! Így csak próbálkozom, és tippelek. Általában a fogára fogom. Az már tuti, hogy akkor csorog az orra, mikor kibújik egy újabb fogacskája!

A lényeg: sok folyadék, citromos tea, méz, narancs vagy mandarin. Addig nem megyünk a levegőre, amíg jobban nem leszünk. Sőt, az orvosi rendelőt is elkerüljük, míg nincs nagyobb gond!

Ha nem muszáj, nem tömjük magunkba az antibiotikumokat!

Első névnap

2009.01.13.

Január 21-én lesz Ágnes nap, azaz a kislányunk első névnapja. Már gondban vagyok, hogy mit vegyünk neki. Hiszen még most volt karácsony, arra is alig találtam ki, hogy ki mit adjon neki. Egyrészről jó, hogy mindenki megkérdezi, hogy mire van szükségünk, így megkímélnek a sok felesleges lomtól, de valamit csak mondanom kell. Karácsonyra is inkább ruhaneműket kértem Ágicának, mert talán ebből kevesebb van, mint játékból. Igaz, rengeteg ruhaneműt megörökölt Tomcsitól, de hát ő csak kislány! Ha pedig már NŐNEMŰRE sikeredett, akkor adjuk meg a módját!

A múlt héten sikerült rendet raknom a szekrényében, átválogattam a ruhácskáit. Bizony szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy elég sok mindent kinőtt, úgy, hogy még rá sem adhattam. Szomorúan tettem félre ezeket a kis ruhácskákat, hiszen olyan aranyosak! Legszívesebben mindet megtartanám! Csak, hát annak egy új gardrób kellene! Így félreteszem annak a sógornőmnek (vagy barátnőmnek), aki legelőször kislányt szül! Így találom igazságosnak, és így talán nem lesz sértődés sem belőle!

A játékokat még tavaly sikerült szétválogatnom, kor szerint. Ilyen fiatal korban, még nincs külön lány-, illetve fiú játék, meg ha lenne is,mindegy. Ágicának is még csak az a lényeg, hogy a kezébe fogja és rázza, majd a szájába vegye és rágja. Előtte lefertőtlenítettem, átfőztem a rágókákat, ne hogy valamiféle probléma legyen a későbbiekben.

Szóval, ismét azt mondtam a családnak, hogy maradjunk a ruhaneműknél! Mivel sok kisruhát adok rá, főleg, ha megyünk vendégségbe, azért alkalmi cipőcskére is szükségünk van. Persze, még csak a puha talpúakra, hiszen még nem közlekedik a kis lábacskáján a drágám!

 

Új év, új szokások

2009.01.12.

Tomcsi még mindig nem szokott hozzá az új évhez. Még mindig keresi az ablakokban a világítós csillagokat. Hiányolja a villogókat. Azzal a ténnyel már megbarátkozott, hogy a Télapó elköltözött, és a Jézuskával együtt elvitték a karácsonyfánkat is. A kis keresztfiúnk, Máté még mutatja is, merre ment a Télapó (mutat az égbolt felé). Ha megkérdezzük tőle, mit mond a Télapó, akkor édesen utánozva azt feleli: HO-HO-HÓÓ!

Tegnap este is, mikor a szüleimtől jöttünk hazafelé, a kocsiból kiszállva gyors léptekkel igyekezett Tomcsi a lépcsőházunk felé, és a kis szemeivel kereste a világító karácsonyfát az ablakban, valamint a mászó Mikulást. Szomorúan vette tudomásul, hogy tényleg nincs ott! Eddig olyan lelkesen jött hazafelé, hogy azt megcsodálhassa, de most már szembesülhetett vele, hogy eltűntek.

Éppen ezért, valami újat kellett kitalálnom, hogy a lépcsőn is szedje a kis lábacskáit felfelé. Felvetettem neki, hogy siessünk, keressük meg a versenyautóit, amit pár napja kapott a távoli barátnőméktől. (tavaly kiköltöztek Spanyolországba, az akkor nyolc hónapos Zsuzsikával együtt). Erre beindult a kisfiam, csak úgy kapkodta a lábát a lépcsőn, még a számolás is gyorsabbra sikeredett: EEGY, KETTOO, HÁÁÁrom. Ahogy apa kinyitotta a bejárati ajtót, Tomcsi berohant, egyből a szobájába, és boldogan hozta felém a versenyautós dobozt. Egyrészről örültem, hogy milyen okos és értelmes kisfiúnk van, másrészről viszont a latyakos, sáros cipőjével végig gyalogolt az előszobán keresztül a szőnyegig. A kabátját is alig akarta levenni, egyből játszani akart. Egy akaratos, önfejű gyermek!

Mutatta nekem, hogy üljek mellé a földre. Nem igazán hatotta meg, hogy még én sem vettem le a kabátomat. Csak nyavalygott, és a szőnyegre mutatott. Mivel a kishuga, Ágica bealudt, és nem akartam felébreszteni, gyorsan ledobtam a fotelbe a kabátom, és letelepedtem a kisfiam mellé. Van olyan, amikor Tomcsi csak velem akar játszani, van olyan, amikor csak APA a minden. Így van ez a fürdésnél is. Ha mégsem ráhallgatunk, és esetleg cserélünk, megy a hiszti! Vajon kire ütött ez a gyerek? Egyre inkább szembesülünk, hogy Ágica is ilyen! Hajjajj! Nem esett messze az alma a fájától! Ráadásul, a férjemmel mind a ketten szörnyen makacsok vagyunk!

Eddig nem nagyon volt gondunk Tomcsival, szófogadó, csendes, nyugodt kisfiú volt. Most viszont, ahogy nő, egyre inkább kötekedő lesz. Ha mondunk neki valamit, hogy azt nem szabad, azért is azt csinálja. Persze, csak akkor, ha figyeljük! Néha, már direkt úgy szólunk neki, hogy Nehogy megcsináld!, Ne vedd fel!, és csodák-csodája, megteszi, amire megkértük. Hiszen ellenkezik velünk!

A hiszti pedig szó szerint földhöz verős. Mármint lefekszik, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ő eltervezte. Ilyenkor megpróbáljuk levegőnek nézni, azaz nem foglalkozunk vele. Általában ezután hangosabban ordít, minden könny nélkül, majd mikor látja, hogy nem érdekel minket, abbahagyja. Máté szülei, ha a keresztfiúnk elkezdi a hisztit, beteszik a kiságyába, és otthagyják, amíg meg nem nyugszik. Anyósoméknál is így tettek, én már nem nagyon bírtam hallgatni az ordítását, megsajnáltam, pedig csak hiszti volt.

Ágica lassan kezdi megszokni a bátyó és az unokatesó visítozását. Szombaton is, a kis mazsolám elaludt a kiságyban, mikor a két rosszcsont odalopózott hozzá, és hatalmas visítással sikerült megijeszteniük őt. Szegénykém úgy ordított, hogy sem mama, sem a sógornőm nem tudta megvigasztalni. Mi apával elszaladtunk a boltba. Úgy hívott fel a sógorom, hogy repüljünk vissza, villámgyorsan! Ahogy beléptünk az ajtón, és Ágica meghallotta a hangom, már elcsendesedett. Mikor pedig az ölembe átvettem, teljesen megnyugodott, majd egy hatalmasat sóhajtott, megkönnyebbült. Egészen addig, amíg megint meg nem hallotta a fiúk hangját. Akkor ismét rázendített. Sikerült megnyugtatnom, majd jobbnak láttam a szoba ajtót rácsukni, a nyugalom miatt.

Az ebéd után, Ágicát kihoztam a szobából a nappaliba, hiszen a másik két szobában a két fiú alussza a délutáni csendes pihenőt. Ezalatt arról beszéltünk a sógornőmmel, hogy a későbbiekben ezt hogyan fogjuk megoldani, ha már Ágica is nagyobb lesz, és nem hagyhatjuk a kanapén egyedül. Reméljük, addigra a fiúk kinövik a kiságyat, és cserélhetnek.

De mi lesz, ha jön a negyedik unoka? Az még a jövő zenéje!

Ja, de nem Nálunk!!!!!! Mi befejeztük kettőnél!!

Ágica fejlődése

2009.01.09.

Az új évben is szembesülnöm kellett azzal, hogy minden gyermek más. Legyenek pedig testvérek, vagy idegenek, nincs két egyforma gyerek. Ugyanúgy igaz ez a terhességre is.

Nálam már a pocakban is észrevehető volt a különbség. Minden ott kezdődött az első ultrahang felvételen. Míg Tomcsi csak feküdt mozdulatlanul, a lökdösődésre is csak egy apró mozdulatot tett, addig a kis huga, Ágica már azzal szórakozott, hogy a méhfaltól páros lábbal rúgja el magát. Mihelyst visszacsúszott, megint rúgott egyet. Ez a későbbiekben sem változott. Ágica akkorákat nyomott belém, azt hittem kiszakadok belülről. A való, kinti világban is, a szülést követő két percben már a cici a szájában volt.

December 22-én volt négy hónapos, a súlya 6750 gramm, a hosszúsága pedig 65 centi. Nagyon hasonlít az arcvonása, bizonyos szögből a bátyjáéra. De egyébként, tiszta kislány!

Tomcsival ellentétben, Ági már próbálkozik a felüléssel. Ha ölben van, olyan haspréseket nyom, hogy még én is megirigylem! Addig erőlködik, amíg teljesen fel nem ül. Ha megpróbáljuk visszafektetni, következik a hiszti. A kiságyban is csak akkor van el, ha ott vagyunk, vagy legalábbis hall minket. Egyre többet vigyorog, olyan, mint egy tejbetök. IIMÁÁDOM! Ennél már csak az a zabálnivalóbb, mikor hangosan kacag. Van úgy, hogy magától is elkezdi. Szereti, ha a bátyja szerepel, vagy grimaszokat vág. Tomcsi pedig imád szerepelni. Ő pedig a kishugát utánozza (például nyál bugyborékolás, vagy ujjszopás)

Tomcsi arcán, szemén is észrevettem azt az úgy megzabálnálak nézést. Rajong a hugáért! Állandóan ölelgeti és puszilgatja őt. Mondtam is a férjemnek, hogy szerintem a legjobb korkülönbség van köztük! Még ahhoz kicsi volt Tomcsi, hogy felfogja a kistesó érkezését, hogy ez mivel is jár. Mostanra viszont úgy megszokta a jelenlétét, hogy szabályosan keresi, és ki is fejezi a hiányát.

A kis ruhácskáit úgy növi kifelé a nagylány, hogy van olyan, amit nem is tudtam ráadni! Hála az Égnek, van annyi cucca, hogy a kis szekrényében, ha valami hátra kerül, akkor annak lőttek! Mire megtalálom, már kicsi is! Pedig higyjétek el, három hetente átnézem azokat!

Lassan a fogacskái is érkeznek, ugyanis nagyon nyáladzik. Anyukám elmondása alapján, nekem ennyi idősen bújt ki az első fogam! Mindegy mikor jön elő, csak azt kívánom, hogy olyan gyorsan, és fájdalommentesen bújjon ki, mint Tomcsinak!

Most már nyúl a tárgyak után, és egy kis rásegítéssel át is fordul. Egyedül a kis kezecskéjét nem tudja még kihúzni maga alól. Tomcsi ezt is fél éves korában tette. De nem maradt le semmiről!

Semmit sem szabad sürgetni, mindennek elérkezik a maga ideje. Már megtanultam, hogy az egyik fülemen be, a másikon ki, ha a gyermekeinket hasonlítják egymáshoz.

Mindenki MÁS! és ez így tökéletes!

Szilveszter

2009.01.08.

2008-as év utolsó napja. Hogy eltelt ismét egy év! Mióta megszületett Ágica is, azóta még gyorsabban repül az idő!

Bevallom őszintén, nincs is időm unatkozni. Előfizetője vagyok a babás újságnak, de nem is emlékszem mikor ültem le utoljára, igazából csak úgy, olvasni! Ha valamelyik cikk mégis nagyon érdekel, azt vagy késő este, már félig aludva olvasom, vagy pedig a WC-n.

Két, de akár egy évvel ezelőtt is, nem gondoltam volna, hogy 2009-re már két gyermekes, boldog édesanya leszek! Régebben nem értettem, miért panaszkodnak az anyukák, miért sokallnak be a dolgoktól. Kezdem átérezni a helyzetüket!

A munkahelyemről, a kolléganőim néha (ha éppen nem dolgoznak), felhívnak. Beszélgetünk egy kicsit. Én elújságolom, hogyan zajlik egy napunk, ők pedig elmesélik a legfrissebb pletykákat, és bevallják, hogy milyen jó nekem!

Sajnos, a munkahelyem nem éppen egy két gyermekes anyukának való munkahely. Na, de szerencsére, még minimum egy jó másfél évem van arra, hogy gondolkozzak, hogyan is tovább!

A játszótérről a hasonló korú gyerkőcök eltűntek. Mint kiderült, nem a hideg időjárás az oka. Sajnos, akinek az anyukájának még volt munkahelye, az ultimátumot adott: vagy most jön vissza dolgozni, vagy már nem is kell. Értelemszerű a GYES, GYED alatt nem szűnik meg a munkaviszony, csak utána. Így hát, nem nagyon volt választási lehetőség, irány a bölcsi, vagy jobb esetben az ovi.

Vissza az év utolsó napjához! Apa titokban megszervezte a szilveszter esténket. A szüleimet meghívta hozzánk, mint bébiszittereket, mi pedig elmentünk bulizni! Nekem előző este sikerült tudomást szereznem róla. Nagyon meglepődtem, és boldog voltam, hiszen így, visszaemlékezve: négy éve ismerjük egymást a férjemmel. Az első közös szilveszterünk egy szórakozóhelyen történt, ahol is megismerkedtünk. Míg a második és a harmadik szilveszterünk otthon zajlott. A másodikon szolíd házibulit tartottunk, ugyanis hét hónapos terhes voltam. A harmadik szilveszteren pedig ismét állapotos lettem, igaz ekkor még TITOK volt.

Szóval, végre kimozdulhattam a lakásból. Végre elegánsan felöltözhettem (volna, ha rám jött volna az alkalmi ruhám!).

Egy mulatós helyre mentünk, amit hallomásból a TV-ből már ismertünk. Kicsit tartottunk attól, hogy mi leszünk a legfiatalabbak a társaságban, de szerencsére nem így volt. A végére egész jó buli kerekedett ki belőle. Igaz a kaja egy vicc volt, de apával kettecskén végig táncoltuk az éjszakát, és megpróbáltunk nem foglalkozni semmivel. Néha, valamelyikkőnk felhozta a témát, vajon otthon mi újság, alszanak-e a gyerekek. Ugyanis ahhoz képest, mennyire örültem egy kis kikapcsolódásnak, annyira hiányoztak is a kis mazsoláink! Éjfélkor koccintottunk, még táncoltunk egy kicsit, és siettünk haza a kis családunkhoz.

Odahaza nagy volt már a csend, mindkét gyermekünk az igazak álmát aludta. A szüleim még ébren voltak, ők meséltek, hogy Tomcsi mennyire élvezte a durrogtatást és a színesebbnél színesebb tűzijátékokat. Egyik ablakból menni kellett a másikba. A kis mutatóujjával jelezte, hogy HA! és már mutatott is az ablak felé.

Másnap, az új év első reggelén is várta a durrogtatást és mutogatott az ablak felé. Ekkor már nem volt tűzijáték, csak gyönyörű szép, hófehér táj. Végre, esett a hó! BOLDOG ÚJ ÉVET!

Karácsony III.

2009.01.06.

Az ünnep első napján kezdtük viszonozni a vendégszeretetünket, ugyanis mi indultunk körútra a családjainkhoz. Akik megjelentek nálunk karácsony előtt, felkerestük őket. Kezdtük anyósoméknál ebéddel. Ebéd után a lurkók aludtak egy nagyot mamáéknál, majd indultunk dédihez. Ott vacsoráztunk, valamint találkoztunk anyósom hugáékkal. Újabb ajándék áradat következett. Késő este mentünk haza, fürdés, alvás. Másnap az én nagyszüleimet látogattuk meg, dédimamánál ebéd, hurka-kolbász, majd otthon egy délutáni szunyóka nekünk is, majd következett a harmadik dédi.

A "legközelebbi" dédiéket még 24-én délelőtt, meglepetésként kerestük fel, hiszen nekik a házassági évfordulójuk is ezen a napon van! Nagyon meglepődtek, hogy így együtt mentünk át. Vártak minket, de délutánra készültek a finomabbnál finomabb húsokkal. Így egy kicsit mérges volt mamám, de hamar kiengeszteltük az ajándékunkkal. Készítettem egy falra akaszthatós képet, amelyen több fényképet is elhelyeztem a családunkról. Rajta volt a teljes család, azaz tizenhét fő! Mindenki a párjával, a közvetlen családja környezetében. Hasonló képet kaptak a többi dédik is, nyilván mindenki a saját családjáról. Mindenki meghatódott a meglepetéstől.

Szombaton János napra mentünk a szüleimhez, ott ebédeltünk, és pihiztünk egyet. Kora délután siettünk haza, mert a pátyi barátnőmék jöttek hozzánk vendégségbe. Ágica strasszköves bemelegítőt kapott a morzsolgatós kendő és a sípolós könyv mellé, míg Tomcsi fürdőjátékot és NÉMÓ-s, pár kereső kártyát. A fürdőjáték kész autópálya, amely miután a vízben jól megszívta magát, felragad a csempére. Tomcsinak annyira elnyerte a tetszését, hogy a megszokott pancsolási idő eltelte után sem akart kiszállni a kádból. A kis ujjacskái már teljesen összeráncosodtak, de ő akkor is csak pakolta a stop táblát és jelzőlámpát a kocsik elé,mellé.

Vasárnap a szokásos "kötelező vasárnapi ebéd"-re mentünk anyósomékhoz. Onnan is igyekeznünk kellett haza, mert vendégeket vártunk, a változatosság kedvéért.

Következő délelőtt apának az unokatestvére látogatott meg minket családostul. Náluk a kisfiú egy hónappal fiatalabb, mint Tomcsi. Levente egy csendes, mosolygós kisfiú. Mikor kinyitottuk a bejárati ajtót, és Tomcsi meglátta Levit, fülsüketítő visítással köszöntötte őket. Alig várta, hogy Leviről az anyukája levegye az overált, már húzta is be a szobájába. Levi pedig csak állt, és annyit mondott: ANNYA!

Tomcsiban szerintem túlteng a szeretet, hiszen mindenkit ölelget és puszilgat. A nála kisebbeket fel is borítja az ölelésével! Miután megszokta ezt Levente, jól megértették egymást. Együtt ettek és játszottak, olyannyira, hogy nem akart hazamenni a fiú.

Mire észbe kaptunk elérkezett az év utolsó napja. Erről legközelebb írok!

Karácsony II.

2009.01.06.

Szóval ott tartottam, hogy Tomcsi a karácsonyfa látványától alig jutott szóhoz. (ha belegondolok, ma pedig már le is bontjuk, mire felébred! :) )

A villogó fény nagyon megnyerte a tetszését. A későbbiekben is, ha azt akarta, hogy kapcsoljuk be, a kis szemével jelezte, ugyanis el kezdett gyorsan pislogni.

A karácsonyfa alatt elhelyeztük a rengeteg ajándékot. Tomcsi azt sem tudta melyikkel kezdje a bontogatást. A mi ajándékaink is még becsomagolva hevertek a fa alatt. Megengedtük, hogy azokat is ő bontsa ki helyettünk. Egyre jobban belejött, úgy tépte le a csomagolópapírt az ajándékokról, mintha időre kellett volna!

Nagyon sok ruhaneműt is kaptak a gyermekeink az özön játék mellett, de a kisfiúnkat inkább csak az utóbbiak érdekelték.

Még több autó, mostmár aktuális volt távirányítós is. (ami, megjegyzem, csak úgy falja az elemeket! Négy darab a kocsiba, három mikroelem a távirányítóba! Nem semmi! )

A barátnőim is játékokat hoztak a gyerkőcöknek. Többek között kapott Tomcsi egy fa kirakós játékot, egy beillesztős, készség fejlesztő játékot, orvosi készletet és egy házikót az öcséméktől. Tudjátok, olyan sátor házikót. Annak idején, nekünk is volt, és imádtunk bemászni, elbújni a felnőttektől.

Így hát, amikor megérkeztek a testvéreink családostul, Máténak az volt az első, amit közelről, azaz belülről szemügyre vett. Behordták a többi játékot, és elvoltak odabent. A sok meglepetés között, beszereztünk a két fiúnak egy-egy mozdonyt is, amely nemcsak hogy ment, még hangot is adott ki a világításon felül. Nagyon tetszett nekik. Így pedig, hogy kettő is volt belőle, még veszekedniük sem kellett érte. Tanulva az anyósoméknál tapasztalt példából, ahol a legtöbb játékból egy darab van (például fa hintaló), és mindkét lurkónak biztosan egyszerre kell ugyanaz.

Minden újonnan érkezett vendéget Tomcsi kézen fogott, és vitte a különböző színekben pompázó karácsonyfánkhoz.

Különösen élvezte a két gyerkőc, mikor is meggyújtottuk a csillagszórót, és dalra fakadtunk a sógornőmmel, aki ugyebár óvónéni. Mi énekeltünk, a fiúk pedig táncoltak és tapsoltak.

Alig akartak vacsorázni, féltek abbahagyni a játékot. Volt ám sírás-rívás, mikor is öltöznie kellett Máténak, mert már este nyolc óra is elmúlt. 

A másik sógornőmék még maradtak, segítettek felülkerekedni a buli utáni kupin. Hiszen Ágicát is fürdetni kellett, hangos sírással jelezte, hogy késésben vagyunk.

Fürcsi után, Tomcsit sem kellett ringatni, egyből álomba szenderült.

Boldog új évet Mindenkinek!

2009.01.06.

Sziasztok! Ismét itt vagyok! Bocsi a kimaradásért, de még most kezdek magamhoz térni, így ünnepek után....

Elkezdődött egy újabb év! Ebben az évben Tomcsi két éves lesz, míg Ágica pedig egy! Magamról már meg sem jegyzem a kort! Húú!

A következő blogjaim még vissza fognak nyúlni az elmúlt évbe, hisz még nem osztottam meg Veletek az élményeket, tapasztalatokat!

Szép évet, jó egészséget, boldogságot minden kedves olvasómnak!

A Karácsony

2008.12.30.

Végre elérkezett a várva várt nap! Egyenlőre, mi apával még jobban vártuk, illetve készültünk, mint a lurkók. Tomcsinak már a második karácsonya, míg Ágicának az első volt. Mindkettő még kicsi ahhoz, hogy átszellemülve készüljön rá, de ez nem is az Ő dolguk.

Előre elterveztük, hogy a fát akkor díszítjük fel, amikor a gyerekek alszanak, hiszen a karácsonyfát az ajándékokkal együtt a Jézuska hozza. Ez így is történt. Még ébren volt Tomcsi, mikor a színesebbnél színesebb díszeket tartalmazó doboz előkerült. Persze ezt Tomcsi nem láthatta!

Apa összerakta a fát, (ebből következik, hogy műfenyő), rárakta a villogó fényt, én pedig ráraktam a gömböket. Különös figyelemmel hogy a törhetetlen díszeket alulra, míg a törékenyeket felülre. Igaz, a fa az ágyneműtartó tetejére került, nehogy felborítsa Tomcsi, de mégis jobb félni, mint megijedni. (így utólag, igazunk lett, ugyanis  bármilyen eszközzel is azon van, hogy hozzáérjen a díszekhez).

Mire felébredt, a karácsonyfa teljes fényében, díszében pompázott. Már a szobájából felfigyelt a villogó fényekre. Apa ölében érkezett a helyszínre. Az első szava az ámulaton túl, a következő volt: UHHHHH! és a fára mutatott.

Karácsony előtt

2008.12.26.

Igaz, ma már 26-a van, de az ünnepek miatt csak most jutottam a számítógép közelébe.

Mivel a névnapom éppen szentestére esik, ezért közvetlenül az ünnep előtt szoktuk megtartani. Tavaly óta rendszeres a nagy családi buli. A lakásunk nem pont arra a célra lett megalkotva, hogy tizenkilenc fő (ebből három gyermek) kényelmesen ehessen, így sajnos csoportokat létrehozva tudunk összeülni.

Először a dédiket láttuk vendégül otthonunkban. Sajnos idén már csak hatan tudtak megjelenni, az egyik dédipapát ősszel elvesztettük.

Délelőtt 11 órára mindannyian megérkeztek apácska segítségével (kocsival "összegyűjtötte" őket). Azért ilyen korán, mert Tomcsikát fél egy körül ágyba kell tennünk, és egy kicsit ő is bulizhasson a dédikkel. Nagy volt a boldogság, nem is tudtam eldönteni, ki volt a boldogabb: Tomcsi vagy a dédik. A kisfiúnk csak állt az előszobában, és tátott szájjal figyelte, ahogy jöttek befelé a kis öregek. Mindannyian így együtt!

Egy kis beszélgetés után következett az ünnepi menüsor, egyik a másik után, alig jutottak szóhoz a vendégeink.

Tomcsinak is behoztuk az etetőszékét, ő onnan szemlélte a dédijeit két falat között.

Ágica sem tűrhette ezt szó nélkül, hangos sírással jelezte, hogy ő is jelen akar lenni az ebéden. Szóval átkerült ő is a nappaliba. Először kézről kézre járt, majd végül a bébihordozójából figyelte az eseményeket, majd elaludt.

Ebéd után Tomcsi mindenkinek adott egy cuppanós puszit, majd őt is lefektettük a kiságyába. Eleinte a kintről beáradó hangokat figyelte, mikor viszont a zene CD-jét bekapcsoltam (kicsit hangosabban a megszokottnál), elálmosodott, és álomba szenderült. Néha kicsit erősebb hangon szóltak kint a dédik egymáshoz, de már ez sem ébreszthette fel a két kis csöppségünket.

Vacsorára pedig a szüleinket, azaz Tomcsi és Ágica nagyszüleit vártuk. Miután felébredt Tomcsi, meguzsonnázott, már érkeztek a mamák és papák. Szintén kitörő örömmel fogadta őket. Ők is együtt! Jaj, de jó! Egyből fogta a mamák kezét, és húzta őket a szobája felé.

Amikor aztán ajándék osztásra került a sor, akkor pláne fülig ért a kis szája! Egy csomag, még egy, és még egy.... azt sem tudta, melyikkel kezdje. Ezért letépett egy darab csomagolást az egyikről, majd hozzákezdett a másikhoz. Mi apával úgy beszéltük meg, hogy az ajándékainkat meghagyjuk szentestére, majd a fa alatt bontjuk ki. Ez így is történt. Apa kíváncsiskodott néha, de nem engedtem neki. Olyan volt, mint egy kisgyermek. Lehet, hogy három gyermekem van?

A sok játék közül a beszélő kutya, vagy ismertebb nevén a tanuló kutyus tetszett neki. Különösen a zene része. Ha a dal a végére ért, nyöszörgésbe kezdett. A mamák mondták neki, hogy nyomja meg ismét a kezét a kutyusnak. Ő így tett, és folytatódott a tánci-tánci.

Hamar eljött az este, ideje volt nyugovóra térni, mert másnap a testvérek voltak hivatalosak hozzánk.

A buli végén megállapítottam, hogy igaz nagy munkával jár egy ilyen összejövetel megrendezése, de megéri! A boldog mosoly, a ki nem csorduló könnycsepp a dédik szemében mindent megér!

Meg természetesen anyukám és anyósom besegített a főzésbe, valamint édesanyám el is mosogatott, mielőtt hazamentek.

Ezúton is ezer köszönet érte! 

 

Délutáni séta

2008.12.18.

A délutáni séta mostanság már sötétben történik, de nem a megszokott időjárás szerint. A sötétség adott az évszak miatt, de a szokatlan "meleg" meglepő. Én nem nagyon bánom, mert így 4-5 óra körül is le merem vinni a gyerkőcöket, mert nincs hideg. Szóval, ha az ebéd utáni alvásból felébred Tomcsi, meguzsonnázik, és lemegyünk sétálni. A séta általában itt a környéken, a házak között történik. A játszótéri haverok délután már nem nagyon szoktak lent lenni, velük inkább délelőttönként szoktunk találkozni. Annak ellenére mindig összefutunk valakivel.

A múltkori délelőtti séta alkalmával felfedezett Tomcsi egy mászó Mikulást az egyik erkélyen. Persze nem igazit! Annyira tetszett neki, hogy nem is akarta szem elől téveszteni. Csak állt, és bámulta.

Tegnap arrafelé sétáltunk, és a sötétben is észrevette a figurát, és el kezdte mutogatni az apukájának. HÚÚÚÚ!- mondta közben. Tovább haladva megpillantottam az egyik ablakban világító karácsonyfát. Megmutattam Tomcsinak. HÚÚÚ!-mondta, és feléje mutatott. Ezek után már ilyenekre vadásztunk, ki fedez fel előbb valamiféle világítós figurát. Persze, hogy mindig Tomcsi volt az első! Láttunk Mikulást, csillagot, fenyőfát, sőt villogó, színváltós izzósorokat is. Egyik ámulatból estünk a másikba!

Ezalatt Ágica nyugodtan aludt a babakocsiban. Ő most van abban a korban, hogy a jó levegőn, a babakocsiban jobban alszik, mint egyébként. Na nem mintha,a szobájában nem azt tenné!

HIrtelen eszembe jutott, de jó lenne egy fokhagymás, tejfölös lángos!

Apa nagyon szereti az ilyen hirtelen jött ötleteimet, így mikor elmondtam az ötletem, azt válaszolta: MOST?!

Én elég határozott egyéniség vagyok, nem nagyon lehet a tervemtől eltéríteni. Ráadásul, ha akarok valamit, akkor azt AZONNAL!

Kezdem észrevenni, hogy a kisfiúnk is ilyen! (Apa mandarint pucol, és ott nyavalyog mellette, kapkod a gyümölcs után, annyira türelmetlen. Pedig nem éhes!)

Felvetettem apának két variációt: mivel Ágica még alszik, ezért Őt tuti nem akarom felvinni, tehát választhat, lent marad a kislányával, és elsétálnak a lángososhoz, vagy felmegy a kisfiával, és játszanak. Inkább egy harmadikat talált ki: Menjünk négyesben együtt lángosért! Nekem így volt a tökéletes, csak induljunk már!

Útközben is rengeteg ablakban világítottak a díszek, így viszonylag gyorsan haladtunk, hisz keresni kellett a következőt.

A lángosos környékén már isteni illatok keringtek, nyeltünk egy nagyot. Kértünk két sajtos, tejfölös, fokhagymás lángost, még két üres palacsintát Tomcsinak (majd otthon megtöltöm neki), és gyors léptekkel hazafelé vettük az irányt, nehogy kihűljön a vacsink.

Otthon, a jó meleg konyhában nekiültünk, és felfaltuk a lángost, forró teával. Hmmmm! Fincsi volt!

A fürdetés

2008.12.17.

A fürdés nálunk, mindkét gyermekünknél egy újabb ok a játszásra. Szerencsénkre, Tomcsi és Ágica is imád pancsizni.

Mostanában Tomcsiban láthatóan tudatosult, hogy a fürcsi után alvás jön. Ezért fürdési időben, ha már csak megemlítjük, hogy mi következik, már jelzi, hogy NEEEM!  Lefordítva azt jelenti, még nem akar aludni menni! Viszont, ha már a kádban van, onnan pedig nem akar kiszállni. Megint következik a már jól elsajátított szó: NEEEM!

Nem nagyon beszél még, de a legfontosabb szavak már kitűnően mennek. Például, ha hízelegni akar, akkor PAPA, ilyenkor megy a nagy cuppanós puszi osztás is. Ezen kívül: Mama, Anya, Baba, Igen, Kell, Oda. Amit nem mond, azt elmutogatja. Ha éhes, megfogja a kezünket, és odavisz a hűtőhöz, vagy a konyhába, attól függően, hogy mit szeretne enni. Ha szomjas, mutatja az ivás menetét, amihez szürcsölő hangot is hallat. Amikor ő kitalál valamit, akkor mennünk kell vele. Ha éppen van valami a kezünkben, kiveszi belőle, leteszi, és már húz is minket a célja felé.

A fürdésben Ágica az első. Nem azért mert hölgyeknek az elsőbbség, hanem mert ő a legkisebb. Már a kis babakádat egy jó hónapja kinőtte, ezért ő is a nagy kádban fürdik.

Tomcsival annak idején megjártuk, ugyanis a kiskád után a nagy fehér kád rémísztő lehetett, mert hatalmas ordításban tört ki az elején (míg meg nem szokta). Ágicával kicsit másképp tettünk. Amikor már láttuk, hogy nemsokáig fér már el a babakádban, a kicsit beletettük a nagyba, így megszokta a nagy fehérséget, és nem volt semmi gond az átállással. Ágica fürdetésekor Tomcsi is ott áll mellettünk, és nézi a folyamatot. Az elején hozta a fürdőjátékait, és nyújtotta Ágica felé, mostanra megértette?, hogy neki még nem kell.

Tomcsi kíváncsisága nem csökken a fürdetés után sem, ő is ott akar lenni velem, és figyelemmel kíséri, mit teszek. Eddig a földről figyelt, majd felkérezkedett.  Egy héttel ezelőtt feltettem Ágica mellé, a pelenkázóra, hogy közelebbről szemlélődhessen. A sarokba beültettem és boldogan vigyorgott rám. Majd hirtelen odahajolt Ágicához, és a homlokára nyomott egy cuppanós puszit. Úgy megijedtem, hogy egy hang sem jött ki a torkomon. Lefőttem, mint a kávé. Ennyi erővel, mást is csinálhatott volna! De ő csak elégedetten, büszkén mosolygott. Ez így történt tegnap estig, mikor is ugyanolyan hirtelenséggel odahajolt, és harapott Ágica homlokába! Szegény huginak a homlokán ott virított a bátyja fognyoma! Most aztán észnél voltam! Abban a pillanatban lekaptam Tomcsit a pelenkázóról, és egy hatalmasat kiáltottam: NEM SZABAD! Hogy a hangos szótól, vagy attól, hogy lekaptam, ijedt meg, de ő is rázendített. Kánonba sírt a két gyermek. Apa a másik szobából átrohant, hogy mi történt. Ő vigasztalta Tomcsit, én pedig Ágicát. Hát igen, itt látszik, hogy gyerekek! Egy pillanatra sem lehet magukra hagyni, valamint megbízni bennük! Meggondolatlan volt Tomcsi! De abban biztos vagyok, hogy nem akarta bántani a kishugát!

Amíg én Ágicát szoptatom, apa fürdik a kisfiával. Mostanság együtt, egyszerre. Ha Tomcsi nagyon nem akar menni a fürdőkádba, így be lehet csalogatni: APA/ANYA is megy veled! Akkor aztán egyből jön! Néha nekem is sikerül bejutni, ha Ágica hamar elalszik.

A vízben megy a pancsolás, és az egymás megmosdatása. Nagyon élvezi Tomcsi. Vagy utánoz minket, vagy mi mossuk őt, ő pedig minket. Még a hajmosással van egy kis probléma....Ja, meg a fogmosással! Az a köpés nem akar összejönni, legalábbis nem akkor, amikor kellene! Az csak az előszobában, a tükör előtt megy!

Beszéltem más idősebb lurkók anyukáival, és megnyugtattak, hogy ráér még!

 

Karácsonyi készülődés

2008.12.16.

Egy jó hét, és itt van a karácsony! Tavaly ilyenkor Tomcsi még csak tíz hónapos volt, de már tetszett neki a feldíszített karácsonyfa. Mindenáron meg akarta fogni a hatalmas, fényes díszgömböket. Nem engedtük egyedül a fa közelébe, nehogy ráboruljon a fa. Jut eszembe..de hiszen akkor még nem is mászott! Szóval, mindig ott voltunk vele!

Imádta a karácsonyi zenét, a villogó fényeket, a csillogó szaloncukrokat. Most pedig: nem csak csodálni fogja az előbbieket, hanem kézzel, szájjal átvizsgálni! Az idén maradunk a műfenyőnél. Nem hiányoznak a tűleveles problémák! A sógornőm szerint csak az igazi fenyő a tökéletes, az illat miatt. Én nem osztom a véleményét.

Azért is nem tudtam eddig írni, mert az egész napom be van táblázva. Ugyebár reggel fél hét körül ébred Ágica, ő eszik. Utána mire beágyazom, rendbe szedem magam, ébredezik Tomcsi. Reggeli készítés, etetés. Majd ebéd előkészítés. Jobb esetben valamelyik szülőnktől (vagy nagymamáméktól) kapunk ennivalót. Ilyenkor ezzel nem kell bajlódnom! Ha nem, akkor valami gyorsan elkészíthető ebédet csinálok. Például valami rakott dolgot (krumpli, karfiol), vagy paprikás krumplit. Ezeket szereti a családom, és pillanatok alatt elkészül. A hosszasabb munkát igénylő ételeket meghagyom a nagymamáknak!

Ezután, ha nem kell a ruhákat kiteregetnem (azaz éppen nem mostam), akkor Ágica megszoptatása után, felöltözünk, és irány a játszótér. Ki gondolta volna, hogy december közepén + 8 fokot mutat majd a hőmérő!

Mikor feljövünk, akkor gyors kézmosás után Tomcsival megebédelünk, majd számára az alvás következik. Én is gyorsan megebédelek, elmosogatok, majd leülök a gép elé, és blogozok :).

Most, hogy közeledik a karácsony, megkértem édesanyámat, hogy jöjjön el hozzánk, és vigyázzon az unokáira, amíg én ajándékokra vadászom.  Örömmel vállalta! Általában akkor mentem/és még megyek/ el, amikor a gyermekek jól megérdemelt pihenésüket töltik, azaz alszanak. Szerencsére az idén elég korán kezdtem neki az ajándék vásárlásoknak, így már nem sok maradt hátra.

Megvallom őszintén, hogy a karácsonyi bevásárlások, készülődések után, az év elején biztosan hiányozni fog ez a sürgés-forgás, ami most körülvesz. Na meg, jól esik egy kicsit agyilag kikapcsolni!

Régebben, mikor depressziós édesanyákról hallottam, nem értettem, hogy az hogyan lehetséges. A gyermeknevelést megunni?

Most, hogy benne vagyok, kicsit átérzem a helyzetüket. Nekünk, hála az Égnek két nyugodt, egészséges gyermekünk van. Csak akkor sír a pici lány is, ha éhes, vagy ha bent maradt egy büfi. Ugyanez volt a helyzet a nagy fiúval is.

Ráadásul hatalmas a szülői segítség is. Csak egy telefonomba kerül, és valaki már a rendelkezésünkre is áll.

Ennek ellenére, azért néha nekem is ki kell kapcsolódni, mert besokallok. A munkahelyemen állandó pörgésben éltem, egész nap emberekkel tartottam a kapcsolatot, beszélgettem. Színes és változatos volt. Most ahhoz képest egyhangú. Minden nap ugyanúgy zajlik. DE IMÁDOM!!!!!

Már az ajándékok nagy része be is van csomagolva, átadásra készen sorakoznak egy sarokban. Tomcsit nem engedem a közelébe, ugyanis egy némelyik csomagra már ő is rátette a névjegyét....

Találkozás a Mikulással

2008.12.10.

A múltkori csalódásom után, úgy éreztem feltétlenül keresnünk kell egy igazi Mikulást. Nyakunkba vettük a várost, és addig mentünk míg nem találtunk egyet. Az utcákon sietős emberkéket láttunk csak, így bementünk a nem régiben nyílt üzletházba. És megtaláltuk!

Egy pódiumon ült a hatalmas foteljában, élénk piros ruhájában, valódi fehér nagy szakállal, két krampusszal az oldalán!

A gyermekek pedig libasorban sorakoztak, hogy személyesen beszélhessenek a Télapóval. Éppen úgy, ahogy eddig csak a filmekben láttam! Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett a dolog! A háttérben egy óriási karácsonyfa állt, hatalmas gömbökkel díszítve. Igazi karácsonyi hangulat volt az egész épületben!

Tomcsival megközelítettük a színpadot a másik oldalról. A kíváncsisága nem hagyta nyugodni, fel kérezkedett a színpadra. Mellettünk is egy hasonló korabeli kisfiú állt, aki szintén el volt bizonytalanodva: oda menjen-e vagy sem a bácsihoz?

Mivel a Télapó szaloncukrot is osztogatott, a mi kisfiúnk odalépett hozzá. Nagyon büszke voltam rá, hogy milyen bátor. Én, annak idején, még óvodás koromban sem mertem odamenni a Télapóhoz, nem hogy ennyi idősen!

De hamar letörtem, ugyanis a szaloncukrot kikapta a kezéből és hátralépett egyet. Mikor szólítani kezdte a Mikulás, hogy gyere ide az ölembe, akkor aztán még kettőt hátra lépett.

Így egy kisiskolás kislány került a Télapó ölébe. Mi pedig három lépéssel hátrébb figyeltük az eseményeket. A bácsi megkérdezte a kislány nevét, korát, valamint, hogy Mit szeretne karácsonyra kapni? - című számunkra már szokásos kérdést. A válaszon nagyon meglepődtem: MINDEGY! - felelte a kis szöszi lány.

A mai világban még van ilyen gyermek?

Remélem, a mi lurkóink is ilyenek lesznek!

Mostanában, főleg Tomcsi miatt, egyre több mesét, rajzfilmet nézünk, a rengeteg mesecsatorna közül az egyiken. A reklámokban, ami ugyebár fél óránként van, hirdetik a szebbnél szebb, különlegesebb játékokat. Óriási a választék, a gyerek, azt sem tudja,mit válasszon! Szegény szülőnek meg a nagyobb gyermekek benyújtják a listát, hogy ezek kellenek. (ezt még csak hallomásból tudom:) )

A kisfiúnk, ha rajta múlna, még mindig csodálná a Télapót, de mivel nem ment oda hozzá, mondtam, hogy megyünk haza.

Jött is ,egy szó nélkül!

Másnap a Plazában volt a Mikulás. Mi ott is felkerestük. Szép zenés műsort készítettek elő. Valamint a színpad mellett kézműves asztal is kapott helyet. A kicsik kis színes műanyag székeken csücsültek, és figyelték az előadást. Még Tomcsinak a figyelmét is lekötötte.

Az előadás végén nagy piros labdákat kezdtek osztogatni a színpadon. Apa ölében Tomcsival szépen közelítette meg a helyet, de az élelmes gyermekek eléjük vágtak. Utána pedig a pofátlan szülők következtek.  Mikor láttam, hogy félretolják a családom, mérges lettem, és én is, mint felbőszült édesanya, tolongtam egy labdáért! Kaptam is!

Ez a megoldás kicsit felbosszantott, mert majdnem tönkretette az egész műsort. De a gyermekem boldog arca elfeledtette velem ezt az érzést. Az pedig nekem mindennél többet ér!

 

Séta

2008.12.05.

Ma délelőtt végre nem esett az eső, és a napocska is előbújt a felhők mögül. Így hát felöltöztünk a reggeli után, Ágicát megszoptattam és lementünk sétálni. Apa is velünk tartott.

Odakint a szabadban már nem tűnt annyira jó időnek, mint a meleg szobából, de ha már lent vagyunk, sétáljunk egy hatalmasat.

Mivel ma este jön a Mikulás, kitaláltam induljunk Mikulás vadászatra. Kíváncsi voltam, hogy Tomcsi mit szól a Mikuláshoz. Vajon oda mer-e menni a piros ruhás, nagy szakállú bácsihoz? Na, de merre menjünk, hogy találkozzunk vele?

Úgy gondoltam, hogy a belvárosban biztosan összeakadunk legalább eggyel. Útnak is indultunk, mikor is Edit barátnőm csörgetett a mobilomon. Izgatottan közölte, hogy a doktornőhöz érkezett oltóanyag és menjünk gyorsan, mert nagyon fogy! Tudjátok, ez a pneomococcus-os védőoltás, ami ingyenes lett (azért nincs!:) )

Felhívtam az orvosi rendelőt, persze foglalt volt, hívtam a doktor nénit a mobilján, de az is foglalt volt. Visszafordultunk félúton a központból, és a rendelő felé vettük az irányt. És mit vett észre a mi kisfiúnk?

Egy Mikulás mászott felfelé az egyik erkélyre! Persze nem élő volt, de mindenesetre már jó jel,hogy Tomcsi felfedezte!

Alig haladtunk tovább, mikor a szakközépiskolánál egy soványocska télapó sietett el mellettünk két krampuszával. Diákok lehettek, mert rágyújtottak és hangosan röhögcséltek. Ennek ellenére Tomcsinak tetszettek!

Mire odaértünk az orvosi rendelőhöz, véget ért a rendelési idő. Elindultunk szomorúan hazafelé, hogy lemaradtunk az "anyagról". De ebben a pillanatban valaki mellénk tekert, és ránk köszönt. Ki volt az? Hát a doktor nénink! Már éppen hazafelé kerekezett, mikor észrevett minket. Szólt, hogy érkezett oltóanyag, és még maradt négy adag, hétfőn délelőtt vigyem le Ágicát, beadja neki.

Amiért ilyen figyelmes volt a dokinénink, meg közeleg a karácsony, és a névnapja is, megajándékozzuk egy kis borítékkal...

A mai világban ez már csak így működik.....

Ezután még a zöldségesünknél megálltunk mandarinért, ahol is egy IGAZI Mikulással sikerült találkoznunk! Kedves volt a gyermekeinkhez, csak ajándékot nem adott, a válság miatt!

Tomcsi nem ijedt meg tőle, sőt odalépett hozzá és elvette a szépen faragott botját. Ágica meg csak aludt tovább a babakocsijában.

Na, majd jövőre Őt sem hagyja hidegen az esemény!

Gyorsan haza siettünk, megebédeltünk és Tomcsit letettem aludni.

Eltelt a délelőtt. Délután kitisztítjuk közösen a cipőcskéket, kis csizmát és várjuk a Mi Mikulásunkat, akit nem érintett a gazdasági válság!

Szalagtűzőn

2008.12.04.

Múlt hét szombaton szalagtűzőre voltunk hivatalosak a Hódos Imre Sportcsarnokba, ugyanis a barátnőmnek a kicsi fia jövőre érettségizik. Még nem is olyan régen, a kishúgával vittük őket az Állatkertbe és a Vidámparkba. Hogy elszaladt az idő! Ilyenkor érzem, hogy nagyon gyorsan telik az idő. Egyik nap a másik után, eltelt egy hét, egy hónap és egy újabb év!

Előző héten hozták el a meghívót nekünk. Akkor Tomcsi nagyon jól érezte magát velük. Így én szerettem volna őt is magunkkal vinni az ünnepségre. A Férjem szerint ő sem odavaló, nem ülne meg a fenekén, csak hisztizni fog. Én, mint édesanya szembeszálltam vele. Szerintem igenis Ő már nagy fiú, és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a helyzetet. Ha meg mégsem, majd apa szaladgál vele a folyosón - gondolkodtam hangosan. Apának nem tetszett, láttam az arcán, de nem szólt.

Ágicát már jóval előtte megbeszéltük apával, hogy Ő még nagyon pici baba, nem visszük magunkkal a nagy tömegbe. Szóval Ágicát reggel itthon hagytuk Erzsi mamával. Szombatonként egyébként is hozzájuk szoktunk menni ebédre, ezért anyukám nálunk készítette el a finom szombati ebédet. (azért nem Ágicát vittük hozzájuk, mert tegnap egy kis hőemelkedése volt a kis csajnak, és jobbnak találtam nem kimozdítani a melegből).

 Felöltöztünk elegánsan, megpróbáltam mindhármunkat a barna szín árnyalataiba öltöztetni. Szerintem egész jól sikerült! Azt sajnálom, hogy a fényképezőgépünket otthon hagytuk!

A helyszínre érve már nagy tömeg fogadott minket a bejáratnál. A férjem letette Tomcsit a földre, szegényt majdnem elsodorták, mindenki igyekezett a legjobb helyet elfoglalni a sportcsarnokban. Apa felkapta a kisfiát,  és így kerestük meg a barátnőméket, akik már foglalták a helyet nekünk. Tomcsi körbenézett, hiszen ilyen nagy teremben még sohasem járt. Csodálta az embereket, és a műsor előtti zenére már járt a kis lába. A körülöttünk ülők nem tudták szó nélkül megállni a dolgot, mindenki dicséretekkel, bókokkal halmozott el minket.

A szalagtűzés kicsit hosszúra sikeredett, ott még mi is untuk a banánt, de a kisfiúnk csak nézelődött és ütemre járt a lába. Időközben megszomjaztunk, ezért elküldtük a fiúkat innivalóért. Nem sokkal később a barátnőm észrevette Tomcsit a lelátóról. Éppen egy öt-hat éves körüli kislánynak udvarolt. Fentről nézve úgy tűnt beszél hozzá, majd megfogta a kezét, és hajolt hogy puszit nyomjon a kislány arcára. Még a mögöttünk ülők is hangosan mosolyogtak, milyen édes ez a kisfiú!

A táncok alatt pedig még nem is pislogott, annyira bámulta a táncos fiúkat -lányokat.

Az órámra pillantva rá kellett döbbennem, hogy indulnunk kell haza, ugyanis Ágica éhes, annyira eltelt az idő. Sajnos, emiatt nem tudtuk végignézni az összes táncot. Tomcsi eléggé el is keseredett, mikor el kezdtem öltöztetni.

A végén csak nekem lett igazam. A kisfiúnk már elég nagy fiú ahhoz, hogy egy rendezvényen tudjon viselkedni. Ezek után jöhet a cirkusz! Megvallom őszintén, én már ezen a nyárom is vittem volna, de apa azt mondta, hogy még kicsi hozzá, nem ülné végig......

Lehet, hogy már azt is élvezte volna???

Erre a kérdésre már csak jövőre kapok választ.

De majd megosztom Veletek azt is!

Ágica szurija

2008.12.02.

Megint eltelt egy hónap, most Ágicának következett a kötelező oltás és a pneomococcus-os védőoltás. Szinte minden héten mehetünk a doktornénihez! Előző nap érdeklődtem telefonon, ahol felvilágosítottak, hogy elfogyott a "kókuszos" védőoltás, de bármelyik nap megérkezhet. Kérdeztem, hogy akkor toljuk- e el Áginak a szurit?  A doktornő kiszámolta, hogy az előző szuri pont öt hete volt, szóval nem halaszthatjuk tovább, muszáj beadni a kötelezőt. Így hát most csak! egy szurit kapott a kiscsaj. A következő kötelező oltás egy hónap múlva, azaz négy hónaposan következik. Hátha addigra megérkezik az oltóanyag! Ráadásul Tomcsi februárban lesz két éves, remélem még előtte lesz oltóanyag. Hiszen két éves kor felett már nem ingyenes az oltás!

A barátnőm most vitte volna a kisfiát oltásra, de közölték vele is, hogy elfogyott. Azt ígérték, hogy szólnak, ha megjött, valamint fél évig védettséget jelent a beadott oltás!

Várható volt, hogy ha valami ingyenes lesz, akkor az tuti, hogy nem tart sokáig, mert vagy elfogy vagy visszavonják a dolgot!

A szurit Ágica szinte meg sem érezte, éppen csak hogy felsírt. Büszke voltam nagyon a kislányomra!

Hazafelé menetben találkoztunk a fiúkkal, akik lent sétáltak, míg mi a doktor néninél voltunk. A tanácsadás mögött nyílt most egy bababolt, ahol olcsó bodyk és tipegők kaphatóak. Természetesen nekünk is meg kellett nézni, leellenőrízni, hogy tényleg igaz-e a hír. Ha már ott voltunk, akkor vegyünk is valamit alapon, behívtam az üzletbe a kisfiamat, hogy válasszon valamit magának. Ezt sohasem kell kétszer mondani neki, ezt egyből megérti és eszerint cselekszik!

Kiválasztott egy búgócsigát. Megmondom őszintén, örültem a választásának, hiszen ami otthon volt neki, az műanyag is volt, repedten örököltük, ami aztán el is tört.

Otthon Ágicának gyors pelenkacsere után egy vizes pamacsot is raktam az oltás helyére. Pár óra múlva melegnek éreztem a kis homlokát, majd végbélen keresztüli lázmérés után kiderült, hogy hőemelkedése van. Azonnal egy fél kúpot dugtam a kis fenekébe, amit pár perc elteltével kis is kakilt. Bedugtam a másik felét, ami szerencsére már bent is maradt. Egy órával később már boldogan hadonászott kezével lábával, a láznak nyoma is veszett. Viszont az oltás helyét keménynek találtam. Még "jó", hogy Tomcsi esetében is legutoljára így történt, ezért volt itthon sárga kenőcs, amit direkt erre írt fel a doktornő neki. Bekentem a kis popsiját vele, ettől szerencsére elmúlt a keménység.

 

Pátyon

2008.12.02.

Eldöntöttük, hogy még az idén meglátogatjuk a barátnőméket, Pátyon. Reméltem, hogy még száraz időben sikerül megúsznunk az utat. Előző nap a TV-ben figyelemmel kísértem az időjárás jelentést: Keletre már havazást mondott. Mivel mi Pest mellé megyünk, hátha elkerüljük a bármilyen csapadékot. Az út felén nem is történt semmi különös, szépen sütött a napocska, száraz volt az út. A távolban a hegyek fölött furcsa fellegek kezdtek gyülekezni, apa szerint hófelhők. És igaza is lett, ahogy Budapest közelébe értünk, már esett is a hó. Tomcsinak próbáltam mutatni a havat, de szemlátomást nem igazán értette, mit is magyarázok. Inkább a szeme a távolba révedt, és figyelte a panorámatetőn keresztül a madarakat.

Ágica szokás szerint ismét végig aludta az utat, csak akkor ébredt fel, mikor a ház előtt leparkoltunk, és leállt a motor. Itt már minden hófehér volt, hiszen a hó a tájat teljesen beterítette. Alig vettük észre Frodót, a kiskutyát, aki szintén hófehér volt ( ő nem a hó miatt:)).

Először Tomcsit vette ki apa az autóból, majd Ágica következett. Közben pedig engem szabadított ki a férjem a kocsiból, ugyanis a gyermekzár miatt, én sem tudom kinyitni belülről az ajtót!

Miután Ágica  hordozóstul már apa kezében volt, megkérdeztem, hol van Tomcsi. Képzeljétek, ahol és ahogyan kitette apa őt a kocsiból, még mindig ott és ugyanúgy állt! Annyira csodálta a hóesést, hogy szinte kővé dermedt! Ráadásul, hallotta, hogy a talpunk alatt ropog a hó, ezért lépni sem mert! Hát nem édes?!

Próbáltam a kezébe adni a havat, de jelezte, hogy ez HIDEG! és nem kéri. Azon meg még jobban meglepődött, mikor elolvadt a tenyerében és víz lett belőle. Legközelebb már biztosan nagyobb érdeklődéssel fogja figyelemmel kísérni a hóesést.

Olyan szép nagy pelyhekben hullott a hó, ahogyan eddig még csak a filmekben láttam. Igazi karácsonyi hangulatom lett! Már csak a karácsonyfa hiányzott. Jó volt bentről, a jó meleg szobából kibámulni az ablakon, és úgy csodálni a havazást, egy bögre forró csokoládéval a kezemben.

 Ágicát tisztába tette a barátnőm (már egészen profi lesz, mikor nekik is lesz baba), majd én meg megszoptattam. Ezalatt Tomcsi barátkozott a hellyel, ugyanis nyár elején voltunk, és úgy látszik elfelejtette. Viszont Frodót hamar megismerte, akárcsak ő Tomcsit. Vidáman kergetőztek a nappaliban.

Ezután mi is megebédeltünk. Tomcsi közben a pohár rostoslevét kiborította a járólapra. Következett a gyors felmosás. Ezután odaült hozzánk az asztalhoz, itt a levest sikerült az asztalterítőre önteni. Ismét törölgetés. A másodikat már nem az asztalnál akarta elfogyasztani, hanem menet közben. Egy falat a kutyának, egy pedig neki. Rendben van, hogy tiszta a kutya, de ezt nem engedtük neki! Akkor utána egy egész fasírtot kapott Frodi, egyet pedig Tomcsi!

Mire mi felnőttek belemelegedtünk volna a beszélgetésbe, és felépítettek a fiúk két tornyot, egy állatkertet, indulnunk kellett haza. Ugyanis úgy gondoltam, hogy jobb, ha Tomcsi a kocsiban, a hazafelé tartó út alatt alszik egy nagyot.

Mire elindultunk a hóesés elállt, és ahogy Pest környékét is elhagytuk, száraz utakat találtunk. Azaz arrafelé abszolút nem esett semmi, nemhogy HÓ!

Alig várom, hogy ismét essen itthon is, hogy mihamarabb megismertethessem Tomcsival a tél örömeit! (Ágicával majd jövőre!)

Testvérség

2008.11.18.

Úristen, szombaton Ágica már három hónapos lesz! Nagyon telik az idő! Még szinte most voltam terhes! De jó is volt!

Úgy mint a két terhességem, a két gyermekünk is teljesen más. Nem csak azért, mert ugyebár az egyik fiú, a másik pedig kislány, hanem mert teljesen mást produkálnak. Tomcsi annak idején nem emlékszünk, hogy ennyire vigyorgott volna ránk. Ágicának szinte egész nap fülig ér a szája. Olyan édes! Ha szólunk hozzá, a keze, a lába az egekben kalimpál, annyira boldog tőle. Már hangokat is ad ki, azaz gőgicsél. Formálja a hangokat a kis szájával.

Tomcsi nem volt ennyire beszédes. Nem úgy, mint most. Igaz, huszonegy hónapos létére még nem nagyon beszél tisztán. De Én, mint édesanya, értem mit mond. Néha apa azt mondja, hogy nem is azt mondta a gyerek, csak én bebeszélem magamnak. De én azt hallom! És ráadásul bizonyos szavakra ugyanazt "mondja". A játszótéren az anyukák is azt mondják, hogy beszél a lurkójuk, de én nem értem mit mondanak.(pedig idősebbek, mint Tomcsi).

 Akkor hogy is van ez? Mikortól mondhatom, hogy beszél a gyermekem?

Szerencsére a féltékenység csöppnyi jeleit sem érzékelem Tomcsi részéről. Sőt! Jön, és állandóan cuppanós puszit adna a kis hugának!

Mostanság feláll a kis ágya szélére, a rácsokhoz, és onnan figyeli és magyaráz Ágicának. A kislány pedig heves rugdosással, és széles mosollyal, kacagással válaszol a bátyjának. Már most a gondolattól is könnyes lesz a szemem, annyira meghatónak találom! KImondhatatlanul boldog anyuka vagyok! Álmodni sem mertem volna, hogy ez ennyire jó érzés! A két kis csöppség mindenért kárpótol engem. Néha fáradtabb, nyűgösebb vagyok a megszokottnál, a két kis mazsola mindig jobb kedvre derít! Ilyenkor javaslom, hogy az egyedülálló nők is bátran vállalják be a babát. A baráti körömben is van (sajnos) ilyen anyuka, aki önhibáján kívül maradt egyedül a kisfiával. A baba lassan egy éves lesz, de az édesanyán még egyszer sem láttam a megtörtség vonalait. Pedig voltak nehéz pillanatai, de a jó barátok és a kisfia mindig átsegítette a kritikus pontokon.

Az egyik sógornőm a hétvégén megkérdezte, hogy hová teszem, illetve mi lesz az Ágica által kinőtt babaruhákkal?

Én feldobtam a labdát: azé lesz kettőjük közül, aki előbb hoz a világra egy kislányt!

Mindkettőjüknek ingával megnéztem, milyen nemű gyermekük lesz. Mind a ketten esélyesek, mert mindkettőjüknek kislányt mutatott az inga!

Kíváncsi leszek, hogy nekik be jön-e. Nekünk a férjemmel bejött! Külön neki is megnéztem, nem-e csinál másnak is..... :) De az inga szerint apának is ők ketten maradnak az életében: Tomcsi és Ágica.

Titokban reménykedem, hogy mielőbb összejön valamelyikőjüknek.

Ja, és az egyik barátnőm a múlt héten volt inszemináción! Még ő is lehet esélyes! Szurkolok nekik nagyon!

Az a lényeg, hogy szerintünk egy gyerek nem gyerek, mindenféleképpen kell neki egy testvér. Mi már erről gondoskodtunk. Ezekután a sógornőimen a sor. A mazsoláinknak minél több unokatestvére legyen!

 

Papa névnapi bulija

2008.11.17.

Újabb buli. Ünnep ünnep hátán. A múltkor összeírtam, és rá kellett döbbennem, hogy minden hónapban van valami megemlékeznivaló: névnap, születésnap, házassági évforduló, és az egyéb ünnepek. Legalább a család együtt van! Sajnos, van olyan hogy csak ilyen alkalmakkor találkozunk.

Nagypapa és a dédi keresztneve is ÖDÖN. Most hétvégén őket köszöntöttük. Nem egy hétköznapi, felkapott keresztnév, ugye? Képzeljétek, mikor a dédipapa megtudta, hogy az első dédunokája kisfiú lesz, kérte, hogy adjuk neki az Ödön nevet. Még azt is felajánlotta, hogy a házát a nevére íratja! Megvallom őszintén, ekkor a férjemmel kicsit elgondolkoztunk, a második név talán lehetne...DE mikor megemlítettük a kis öregnek, már lecsökkent az összeg százezer forintra.....Így már nem akartuk a gyermekünk életét megkeseríteni! (ezúton bocsi minden Ödöntől!)

Szokás szerint készülődtünk, a fiúk megint már rég a játszin voltak, mire mi is lejutottunk Ágicával. Ica mamáék házát meglátva következett az öröm visítás. Mi voltunk az első "vendég". Mátéék, (Tomcsiék unokatestvére) később érkeztek. Ahogy beléptünk a szobába, Tomcsi egyből a játék sarkot látogatta meg, nem is akart köszönni mamának. Kabátban, cipőben leült építeni.

Mire lepakoltunk, levetkőztettem Ágicát megérkeztek a sógoromék Mátéstul. A két fiú nagy kiáltással, majd öleléssel üdvözölte egymást. Ezután következett a köszöntés. A két fiú unoka átadta az ajándékokat nagypapának. Szerintem papa mindennél jobban örült annak a cuppanós puszinak, amit Tomcsitól, a legidősebb, és egyben ELSŐ fiú unokájától kapott! Természetesen azért tetszett neki az ajándék is!

Ezekután már mama kiszedte a fiúknak az ebédet, finom húslevesből a zöldségeket, tésztát és husit.  Máté az etetőszékben, Tomcsi pedig a hintalovon fogyasztotta el az ennivalót. Lassan kezd probléma lenni, hogy mindenből csak egy van. Ugyanis, ha az egyik gyerek ráül a hintalóra, akkor tuti, hogy a másiknak is kell! Az etetésnél ugyanez a gond, melyik üljön a székbe? Általában, mivel Tomcsi a nagyobb, ő már a sima széken is szépen megül.

Közben én Ágicát szoptattam, így mama bevitte Tomcsit altatni. Igen ám, de Máté még kint maradt a nappaliban, és ezt a mi kisfiúnk meghallotta. Innentől kezdve nem akart aludni, ő is ki akart menni hozzá játszani. Szóval, mama kihozta. Játszott egy kicsit a két fiú, majd apa ismét megpróbálkozott az altatással. Ekkor már Mátét is elvitték a másik szobába. Nála sikerrel járt az anyukája, ő elaludt. Tomcsi viszont nem..., apa visszahozta közénk.

Már a másodikhoz kezdtünk hozzá, mikor papa gondolt egyet, és eltűnt Tomcsival. És csodák csodája (szerinte) egyedül tért vissza. Szerintünk a fáradtságtól bárkinél kidőlt volna, de meghagytuk papát abban a hitben.

Az ebéd után, kicsit sziesztáztunk. Utána megérkeztek a vendégek. Ica mamának a testvére családostul és a dédimama.

Na, a hangzavarra fel is ébredtek a lurkók! Kicsit kómásan köszöntek az érkezőknek, de tíz perc elteltével már úgy szaladgáltak, mint két megkergült kisegér. Mindig azt csinálta a kicsi, amit a nagy. Mindig arra ment, amerre  Tomcsi. Olyan édesek voltak!

A három gyermek is kapott ajándékot. Persze három különbözőt. Az rendben van, hogy Ágica kislány, meg ráadásul még pici is, de a két fiú között azt a fél évet szinte már észre sem lehet venni! Külső szemlélőnek fel sem tűnne a korkülönbség!

Mindkét gyerek a másik játékával kezdett el játszani, persze akkor, amikor az a kezében volt!

A hely hiánya miatt és a nagy hang kavalkád miatt Ágica sokszor összerezzent, ezért jobbnak találtam az ölemben altatni. Ha nem  én fogtam, mindig akadt rá jelentkező.

Elég fáradtnak éreztem magam, ezért szóltam apának, hogy induljunk hazafelé. Én Ágicát öltöztettem, apa pedig Tomcsit. Itt jut eszembe, hogy Erzsi mamáéknál Tomcsi rendszeresen nem akar hazajönni, Ica mamáéknál még nem tapasztaltuk. Pedig Ica mamáéknál ott van a játszópajtás, Máté is! Na, mindegy!

Otthon még játszottunk egy kicsit négyesben (Ágica passzívan, ugyanis aludt), majd a nagy fiú is dörzsölgetni kezdte a szemét, úgyhogy gyors fürcsi, és alvás következett.

Aztán nekünk is......

 

 

Újabb szuri

2008.11.14.

Két gyermek, dupla felelősség. Éppen hogy túl vagyunk az egyik oltáson, jön a következő. A múlt hónapban Ágica kapta meg a két hónapos és a pneomococcus-os injekciót egyszerre, most meg Tomcsi kapta a "kókuszosat".  Mivel ő már közel van a két évhez, ezért ő csak kettőt kap, nem négyet, mint a kishúga. Most egyet, január végén vagy február elején (még a második életév betöltése előtt) pedig egy ismétlőt. Kérhettem volna csak egyet jövőre, de úgy most télen nem lett volna védve a betegségektől.

Reggeli után még játszottunk kirakósdit. Most ez a kedvenc, valamint a legózás. Persze a "DUPLO"-s, amelynek a darabjai nem férnek be a szájába. Szerencsére már nem mindent vesz a szájába, de jobb félni, mint megijedni. Építettünk egy hatalmas toronyházat garázzsal. Miután ezt megunta összepárosítottuk a különböző járműveket. Közben apa hazaért, úgyhogy indulhattunk a doktor nénihez.

Előtte Ágicát lerendeztem, úgyhogy apának csak felügyelni kellett.

Megint útközben döbbentem rá, hogy a Tomcsi sport babakocsiját otthon hagytam. Így pedig elég lassan haladtunk. Meg-meg álltunk falevelet, gallyakat szedni, aknafedeleken ugrándozni.

A tanácsadásra érve kellően elfáradtunk. Ráadásul a váróterem tele volt gyerekekkel és a mamájukkal. Gondoltam magamban, na nem egyhamar fogunk végezni! Sajnos igazam is lett.

A legtöbben szintén ugyanarra a szurira hozták a kicsiket, mint amire mi is mentünk. Míg várakoztunk, megmértem Tomcsinak a súlyát, 13 kiló 30 gramm, ruhástul. A magassága 90 centi. Utána annyira megtetszett neki a méretkőzés, hogy felváltva állt a mérlegre, majd a magasságmérőhöz.

 Volt egy kisfiú, Máté, aki valamiért nagyon szimpatikus volt Tomcsinak, mindig odament hozzá, és ölelgetni akarta. A kicsinek viszont nem tetszett, és nem engedte, mindig elhúzódott onnan.

Volt egy másik kisfiú, Zsombi, ő pedig nem akart leszállni az édesapja öléből. A kislány pedig aludt a babakocsijában. Ők hárman voltak a Tomcsi korosztálya...., de egyik sem lett a kisfiam cimborája!

Szépen lassan fogytak a lurkók, mire észbe kaptam, már szólt is Éva néni: Kérem a következőt!

Tomcsi bátran bejött velem. A probléma akkor kezdődött, mikor letoltam a nadrágját. Akkor hirtelen eszébe jutottak az emlékek, és nyöszörögni kezdett, majd a NEM szót hajtogatta. A doktornő gyors, határozott mozdulattal már Tomcsi fenekébe is nyomta a tűt.

Szegény felordított, összeszorította a popsiját. Pillanatok alatt felöltöztettem, szájába nyomtam a cumiját, majd az ölemben megnyugtattam. Aláírtam az igazoló papírt az oltásról, és indultunk haza. A visszafelé út is elég lassacskán ment, ezért jobbnak találtam ölbe vinni a kisfiamat. Még jó, hogy nem vettem fel nagy kabátot, mert a cipeléstől így is kimelegedtem.

Útközben már apa hívott telefonon, hogy hol vagyunk, mert neki vissza kellett menni dolgoznia. Az idő jól eltelt. Gyorsan megebédeltettem Tomcsit, kicseréltem a pelusát, a szuri helyére vizes ruhát tettem, és lefektettem aludni.

Három óra alvás után sírva ébredt fel. Kivettem a kiságyából, de nem akart lépkedni. Pityeregve mutogatott az oltás helyére. Mikor végül el kezdett sétálni, úgy ment, mint egy öreg ember, sántított.

Nagyon sajnáltuk, ezért kúp helyett egy Panadol szirupot adtunk neki. Az ugyebár láz- és fájdalom csillapító is egyben.

Meguzsonnázott, de eléggé le volt lassulva a kis drágám. Tőle szokatlan módon megült a fenekén egy helyben, úgy játszott.

Azt kívántam, inkább legyen eleven, rossz gyerek, csak mihamarabb gyógyuljon meg. Odafent nagyon kedvelt személy lehetek, mert a kérésem gyorsan teljesült! Késő délutánra visszakaptuk az izgő-mozgó, locsi-fecsi kisfiúnkat! KÖSZÖNJÜK!

Ha belegondolok, hogy hányszor fogunk még hasonló eseményeket átélni, már is beleborzongok! És még mi össze is tehetjük a két kezünket, mert egészségesek, nem betegesek a szemünk fényei!

Rokonlátogatás

2008.11.11.

Elhatároztuk, míg ilyen jó idő van, kirándulunk egyet. Hogy ne legyen céltalan az utunk, Kiskunfélegyházára mentünk, a nagybátyámékhoz. Telefonon leegyeztettük velük az időpontot, hogy mikor jó nekik, így szombaton reggel indultunk is.

Mivel az út körülbelül három óra hosszú, dél körül Tomcsi aludni szokott, visszafelé és három óra, ezért jobbnak láttuk Tomcsi ébredése után indulni is.

Ágicát reggel hatkor megszoptattam, tehát vele már nem volt dolgom, csak felöltöztettem, és ő menetre kész állapotban volt.

Apával megreggeliztünk, elkészültünk. Amíg én a reggeli kávémat kortyolgattam, addig ő lehordta a kocsiba a csomagokat. Ugyanis megint sikerült jól felpakolnom. Most kivételesen több volt az ajándék, mint a gyerkőcök csomagja. Közeleg a karácsony is, meg nem minden nap találkozunk velük, így mindegyikőjüknek vittünk valamiféle meglepetést. Ráadásul a legidősebb unokatestvérem össze is költözött a barátjával, szóval nekik a lakásba is vettünk ajándékot. A többi meg a szokásos, váltás ruhák, hidegre és melegre való tekintettel, pelenkák, és az elmaradhatatlan játékok, amiket lassan felváltanak a színes mesés könyvek. Örülök is neki, mert csendesebb, és kisebb helyet is foglalnak el! Arról nem is beszélve, hogy ezek legalább eszesítik is a gyermekünket!

Tomcsi az autóban fogyasztotta el a reggelijét, ami most szendvicsből és zöldségből állt. Még otthon felkatonáztam a kenyeret, így csak egyenesen a kis szájába kellett tennem a falatokat. Utána még lecsúszott két kis Danonino joghurt és egy cumisüvegnyi folyadék.

Az úton nem volt nagy a forgalom, ezért két és egy negyed óra múlva már meg is érkeztünk a rokonokhoz. A nagybátyám lejött elénk, így segített felvinni a csomagokat. Tomcsi bátortalanul lépegetett mellettem, nem igazán akarta elengedni a kezem. Idegen volt a hely és a környezet. A liftben is végig szorított. Mihelyst beléptünk a bejárati ajtójukon, felmérte a terepet és beazonosította a családot - mintha már láttam volna őket valahol - feloldódott, és le sem lehetett lőni utána!

Mivel már ott a gyerekek nagyok, nem volt Tomcsi számára megfelelő játék. De a nagybátyámék készültek! Elővették a szintetizátorukat! Megmutatta egyszer Tomcsinak hogyan működik a szerkezet, azután mint egy profi zenész, úgy nyomogatta a billentyűket és húzgálta a gombokat. Közben a ritmusra mozgatta a kezét és rázta a fenekét! Majdnem megzabáltuk, olyan aranyos volt!

Ekkor ébredt fel Ágica, aki egészen idáig aludt. Nem zavarta az utazás, az hogy levetkőztettem, miután megérkeztünk. Ő csak szunyókált tovább. Hát nem egy áldott jó gyermek ő is?

Megszoptattam, kicseréltem a pelusát, kézről kézre járt a családban, büfizett, majd letettük ismét pihenni. Miközben én Ágit rendeztem, Tomcsi addig már a konyhában ennyivaló után kuncsorgott. A húslevesből a zöldségeket, a főtt húst szopogatta. Hozzá kávés csészéből szürcsölgette a száz százalékos almalevet.

MI is elfogyasztottuk a finom ebédet, és közöltük, hogy lassan indulnunk kellene. Nagyon meglepődtek, azt hitték estig maradunk. Szívesen maradtunk volna, de alkalmazkodnunk kellett a gyermekeinkhez. Tomcsi elég jól viselte a dolgokat, gondolom az új élmények hatására nem láttam rajta a fáradtság jeleit.

Az unokatestvéreméknél ittunk még egy gyenge cappuccinot, átadtuk az ajándékot és hazafelé vettük az irányt.

Két perc után Tomcsi már álomba is merült. Sajnos egy jó óra múlva valamiért felébredt, és nem akart visszaaludni. Az út hátralévő részét nézelődéssel töltötte. Ha szóltam neki, hogy ott vannak a bocik, vagy egy traktor, akkor lelkesen figyelte és utánozta a hangjukat. Majd miután elhagytuk őket, nyöszörögni kezdett, hogy miért mentek el. Később már jobbnak találtam nem szólni neki....

Az odacsomagolt elemózsia között még leltem ropit és nápolyit is, ami a debreceni tábláig el is fogyott.

MIre hazaértünk már besötétedett, megcsodálhattuk a panorámatetős kocsin keresztül a holdat is.

Felpakoltunk, Ágicát megetettem, megvacsiztunk, fürdés és alvás. Még az idénre terveztünk be kirándulásokat, remélem azok is ilyen jól sülnek majd el.

Apa szemmel

2008.11.11.

Az apukák szemével nézve, a gyermek nevelése egy könnyed, játszi munka. ( tisztelet a kivételnek:) ) Azt hiszik, hogy minden milyen egyszerű. Hiszen csak gyerek! Jaa, kettő? Hát az sem probléma!!

Mostanság egyre többször mondom a férjemnek, hogy cseréljünk legalább egy napra, próbálja már ki milyen érzés. Számára egy természetes dolog, hogy mikor haza jön a munkából rend van, a ruhák vasaltak, az étel tányérban, az asztalon gőzölög, hogy neki már csak enni kelljen. Én persze, frissen, üdén, kívánatosan várjam itthon, és ne érzékeltessem azt, hogy ugyan már most TE foglalkozz egy kicsit a két gyerkőccel, míg én leszaladok a boltba!

Nem hibáztathatom a viselkedésért, sajnos tapasztalataim, és az ismerőseim véleménye alapján tíz apukából nyolc ilyen! Ráadásul az én férjem még otthonról is ezt hozta, mert ez volt a szülői példa! Apa dolgozik reggeltől estig, azaz keresi a pénzt, anya pedig neveli a gyermekeket, és vezeti a háztartást. Igen ám, de jött az emancipáció, a női egyenjogúság! Mi nők is vagyunk olyan jók és okosak, mint a férfiak, mi is lehetünk vezetők! Szóval mindezeken felül, még a munkahelyünkön is helyt kell állnunk. Hiányzott ez nekünk?

Néha úgy gondolom, milyen jó lenne, ha apa annyit keresne, hogy nekem nem kellene dolgozni mennem. Néha viszont, belegondolva, úgy érzem beleőrülnék állandóan itthon, csak a házimunkát végezve. Nekem is szükségem van arra, hogy emberek között legyek, és egy kicsit mást is csináljak. Csak nem ennyit, és nem egyidejűleg!

Szerencsére nekem még van időm, ezeken elgondolkozni, hisz Ágica még két és fél hónapos. Addig még nagyon sok minden változhat, történhet velünk!

Visszatérve az apával való cserére, a Spektrum csatornán láttam a múlt hétvégén egy kifejezetten erről szóló műsort. Az volt a lényeg, hogy az anyukák sztrájkba lépnek három napra, egy luxus wellness szállodába, és az édesapák maradnak otthon a házimunkára és a gyermekekre. Az édesanya ír egy útmutatót, mit kell elvégeznie az apának, hová kell vinni a gyerkőcöket.

Az eseményeket egy rejtett kameráról nyomon követhetik a mamák. A három nap elteltével egy elemző hölgy értékeli a papákat, és választ, ki volt a legjobb és ki fejlődött a legtöbbet.

Általában a végére, megváltozik az apukák véleménye az édesanyák munkájáról! Nekem nagyon tetszik a műsor! Ha lenne nálunk is, biztosan beneveznék!

A fentiek alapján jogosan kérdezhetitek meg, hogy nem vagyok elégedett a helyzetemmel? De igen, nem panaszkodom, mert tudom, hogy a GYED-en, GYES-en lévő anyukák közül nagyon jó helyen állok, csak hát...nem mindig érzem azt, hogy a férjem átlátja a helyzetet! Főleg, mikor azzal jön, hogy ő dolgozik! És MI? Ez aztán csak a MUNKA!!! Félreértés ne essék, nem cserélnék sem vele, sem mással!! (csak egy napra....próbaképp...)

A játszin II. rész

2008.11.05.

Mivel még jó idő van, ismét előkerült a szekrény mélyéről a homokozó készlet. Az előző napokban Panniék már hoztak le vödröt meg lapátot, de csak vita volt belőle, ki játszon vele. Így most én is odatettem. A süti elfogyasztása után már sütöttek-főztek. Egyik vödörből a másikba lapátolták a homokot. Mikor megunták, csúszdázni mentek. Tomcsi imádja a csúszda aljára lapátolni a homokot, majd leseperni.

A játszin található három különféle állatfigurás libikóka, olyan hintaló féleség. Persze, ha Panni ráül valamelyikre, akkor Tomcsinak is ott van a helye. Szerencsére beéri egy másikkal is, nem feltétlenül az kell neki, amelyiken Panni ül. A közös hintát is kedvelik. Úgy fekszenek benne, mint egy szerelmespár. Még egymás kezét is fogják közben.

Ma csatlakozott hozzánk egy nagymama, aki maga neveli az unokáját, Annabellát. A kis csaj augusztusban volt két éves, de kisebb, mint Tomcsi. Ők nem hoztak le játékot. Hát persze, hogy egyből a talicska és a lapát kellett neki! Tomcsi először engedte neki, hogy elvegye a talicskáját, de amikor a lapátot is ki akarta venni a kezéből, nyöszörögni kezdett. Olyan édes volt! Rám nézett a nagy boci szemeivel, és tőlem várta a megoldást. A szemeiből olvasva azt mondta: Anya, segíts!! A kislány nem engedett, úgy szorította a lapátot, és a talicskát is. Tomcsi ordítani kezdett. A nagymama, aki egy nagy hangú néni, rákiabált az unokájára, de nem történt semmi. Ezért megkért, vigyázzak addig a lányra, amíg felszalad a homokozó szettért. Elég nehezen tudtam igazságot tenni köztük, bevallom, egy kicsit részre hajló voltam....(szerintem ez így normális). Megbeszéltem velük, az egyikőjük tolja a talicskát,a másik pedig lapátolja bele a homokot. Talán két percig működött is. Utána valamelyiknek biztos, hogy nem tetszett valami. Hála az égnek, nem sokkal később megérkezett a nagymama a játékokkal. Még jó, hogy Ágica végig aludt. Még csak az hiányzott volna, hogy ő is rázendítsen!

Ez idő alatt Panniék átsétáltak a másik játszira, ugyanis a nagymamit nem igazán szeretik. Két dudás egy csárdában - szindróma. Amint Tomcsi ezt felfedezte, azonnal kiabálni kezdett Panni után. Érte mentem a babakocsiért, addigra már a kisfiam ott is volt Panni mellett.

A hőmérséklet ahogy egyre emelkedett, úgy vetkőztettem lefelé Tomcsit. (még jó, hogy rétegesen öltöztetem). Ki gondolta volna, hogy november elején ilyen meleg lesz! Én személy szerint örülök neki, mert Ágicának van lehetősége megerősödni a jó levegőn, sütkérezni a napon, azzal elég D vitamint magába szívni.

Dél elmúlt mikor nagy nehezen sikerült felcsábítanom Tomcsit, megígérve, hogy délután ismét lejövünk.

A játszin

2008.11.04.

Most már kezd beállni életünkbe a rendszeresség. Ez azt jelenti, hogy amit az előző nap eltervezek, talán meg is tudom valósítani.

Az óra átállítás miatt, meg egyébként is, tényleg több időm marad, ha reggel hét órakor kelek. Előtte Ágicát megszoptatom, és utána már nem fekszem visssza. Mire rendbe szedem magam, beágyazom, összepakolok, Tomcsi ébred. Jobb esetben addigra lefőzőm a reggeli feketémet (általában koffein menteset, Ágicának a tejcsije miatt), és előkészítem a reggelit. Peluscsere, felöltöztetem Tomcsit, következhet a reggeli. Régebben noszogtatni kellett, hogy együnk. Mostanság Ő visz engem a konyhába, vagy a hűtőhöz, és hevesen mutogatni kezd valami ennivaló irányába. Igyekszem változatos étrendet biztosítani (főleg neki). Egyik reggel édes, másnap sós a reggeli. Az édes alatt tejbegrízt vagy rizset értek, vagy müzlit, reggeliző pelyhet, kalácsot, stb. Ma reggel szendvicset készítettem, amiből katonákat gyártottam. Így gyorsabban és több is fogy az ételből, mint egyébként.

Közben elindítottam a mosógépet. Mióta Ágica is megszületett, szinte két-három naponta mosnom kell. Még jó, hogy feltalálták az eldobható nadrágpelenkát! Egyébként belebolondulnék az állandó mosásba, és vasalásba! Az is szerencse, hogy mindkét gyermeknek nagyon sok rucija van, így nem lenne fontos a gyakori mosás, de a szennyestartó tele szájjal kiabál segítségért. Én meg könnyítek rajta. Igen ám, után jön a vasalás! Örök körforgás! Olyan, mint a főzés! Gyorsabban elfogy, mint ahogy elkészül! De legalább házi koszt, és el is fogy!

A gépből a ruhákat már a kisfiam segítségével végeztem, akárcsak a teregetést. Mivel még ma is nagyon jó idő volt, a teraszra pakoltam ki a rongyokat. Előtte a szobában megformáztam, vállfára raktam, majd megkértem Tomcsit hozza utánam azokat. Ő lelkesen teljesítette a kérésem.

Ezután felöltöztettem Ágicát ( a tegnapi napból tanulva, már nem adtam rá annyi göncöt), majd én felkaptam magamra egy szabadidő alsót, és egy pulcsit. Tomcsit is hasonlóképpen öltöztettem, de azért tettem még oda egy mellényt is. A babakocsi kosarába egy homokozólapát, egy pöttyös labda, a táskába innivaló és két alma.

A liftbe való beszállás most már rutinszerűen, akár csukott szemmel is megy. HÚÚ, az elején mennyit szenvedtem, mire rájöttem hová és hogyan kell betolni a kicsi liftbe azt a nagy kocsit, hová állítsam Tomcsit és magam!

Amíg a lépcső feljárón letolom a babakocsit, Tomcsi megáll a lépcső tetején, és megvár, míg vissza nem megyek érte. Az utcán is fogja a kezem, vagy tolja a kocsit. Csak akkor szalad el, mikor már megengedem neki.

A játszin már összebarátkoztunk mindenkivel, kialakult egy baráti kör. Ha például a megszokott időpontig nem értünk le, már hívnak is, hogy hol vagyunk, miért nem megyünk le? Főleg Pannival és az anyukájával haverkodtunk össze. A két gyerek nagyon megértik egymást,szinte egy hullámhosszon vannak. Nekünk szülőknek az a fontos, hogy a gyermekeink jól érezzék  magukat, és szeressék őket. Ma viszont üres volt a játszótér, sehol senki. Az órámra néztem, a megszokott időpont elmúlt. Most kivételesen én hívtam fel Panni anyukáját, hogy hol vannak. Tíz perccel később már ott is voltak. A két kicsi már messziről észreveszi egymást, hangos visítással, üdvrivalgással köszöntik egymást. A boltba mentek el, azért késtek. Cserébe Tomcsinak is hoztak süteményt, amit Ő nagy örömmel fogadott el. Az elején hülyén éreztem magam, hogy milyen éhenkórász a kisfiam, mindig ott van, ahol a kaját osztják. Mára rájöttem, hogy minden gyermek ilyen! Kivéve, akibe belenevelik, hogy senkitől semmit nem fogadhat el. (sajnos van a játszin egy ilyen kislány is)

Erzsi mamánál

2008.11.03.

A szombati nap a szokásos mederben zajlott. Reggeli után összepakoltam, és az évszakhoz nem megszokott időjárás miatt, babakocsival vágtunk neki az egyébként (lábbusszal) negyed órás útnak. Nem bánnám, ha ilyen telünk lenne!! Na jó, karácsonykor essen egy kis hó, mert az úgy az igazi! És Tomcsinak is szeretném megmutatni, milyen az mikor hull az a pelyhes hó! Minden hófehér, és imádom amikor a talpam alatt ropog a hó! Végre lehet szánkózni! A közelünkben van is egy nagy domb!

Képzeljétek, a múlt héten a játék boltban rákérdeztem a szánkóra. Úgy néztek rám, mint borjú az új kapura! Még nem rendeltek. Rendben van, hogy plusz húsz fokot mutat odakint a hőmérő, de mostmár csak NOVEMBER van! Vagy nem? Nem szeretnék az utolsó pillanatban, vagy hóesés közepette szánkó után rohangálni!

Visszatérve az indulásra. A fiúk - szokásukhoz híven - most sem bírták megvárni míg mi is elkészülünk, úgyhogy ők előbb elindultak. Tomcsi útközben többször megáll, hisz annyi érdekes, új dolog van a világon. A sok színes falevél, a járókelők, stb.

Mindezeket leszámítva mégis előbb odaértek, mint mi, Ágicával. Nem baj, olyan jó volt a napsütésben sétálni! Most nem kellett csak a babakocsira koncentrálnom, már-már szokatlan volt, és hiányzott Tomcsinak a kicsi keze!

Mamáék a héten laminált padlólapot vettek, amit éppen akkor rakott lefelé papa, Tomcsi nagy örömére. Eleinte papa nem nagyon vonta be a munkafolyamatba, addig a kisunoka csak, mint kívülálló szemlélte a dolgokat.

Ebédre megérkeztek Ágicának a keresztszülei is, azaz az öcsém és a felesége. Már a lépcsőházban megérezték a finom aranygaluska illatát! HMMM!

Közösen megebédeltünk, majd mivel nagyon elszaladt az idő, Tomcsit betettük a kiságyába aludni. Igen ám, de a nagynéni el kezdett vele labdázni. Mire ő annyira felpörgött, hogy utána nem akart lefeküdni. Próbáltam figyelmeztetni őket, hogy nem most kellene, de süket fülekre találtam. Megértem a sógornőmet is, szegény nagyon sokat dolgozik, ezért nincs sok szabadideje a lurkókkal foglalkozni. Nekik még nincs gyermekük, de látom rajta, hogy szuper édesanya lesz! Szóval megértő voltam, hagytam őket egy kicsit "tombolni", utána pedig édesanyám alig tudta elaltatni Tomcsit!

Amíg anyukám Tomcsival foglalatoskodott, addig én Ágicát szoptattam, majd vele együtt én is ledőltem aludni. Nagyon jól esett!

Ébredésünk után meguzsonnáztunk, azt követően pedig Tomcsi papával bevonult a nagyszobába dolgozni. Néha-néha belestünk rájuk, papa rakta, Tomcsi nézte. Mikor papa vágott, akkor Tomcsi is darabolt. Ha kalapált, akkor a kicsi kopácsolt. Annyira lelkes volt! Olyannyira, hogy este sem akart hazajönni! Miután szóltam neki, hogy megyünk, sírva elszaladt tőlem. Ilyet eddig még nem csinált! Egyedül a játszótéren volt néha olyan , hogy nem akart feljönni.

Úgy tudtunk elindulni, hogy a csavarhúzó az egyik kezében, míg a másikban valami doboz, amit csavarozgatott. (ekkor elhatároztam, mi lesz a karácsonyi ajándéka).

Ágicával semmi gond nem volt, evett és aludt.

 

Másnap

2008.10.31.

Szerencsére Ágica sem lázasodott be szuri után, mint ahogy annak idején Tomcsi sem. Bevallom őszintén, egy kicsit tartottam a dologtól, hisz egy szuri is szuri, nemhogy kettő!

Miután hazaértünk a tanácsadásról, egyből kicseréltem a pelusát, és mindkét oldalára (a szuri helyére) vizes ruhát (pamacsot) helyeztem, majd megszoptattam. Nem sokkal később már aludt is, mint a tej.

Késő délután, mikor felébredt, akkor megmértem a lázát, de nem volt. Nem is láttam letörtnek, nyűgösnek. Ezt is szerencsésen átvészeltük! A jövő héten Tomcsi következik. Neki már csak a pneumococcus-os védőoltás hiányzik. Még jó, hogy ő is két év alatti, így neki is még ingyenes az oltás! Ha jól tudom három plusz egy oltásból áll, Tomcsinak jó sűrű lenne, ezért a doktornő kettőt ad be neki, plusz majd két évesen az ismétlőt (legalábbis így értelmeztem, de majd rákérdezek..)

Kíváncsi leszek, ha megyünk Tomcsi emlékezni fog-e a kellemetlen élményre. Tudjátok, a szurira, és utána a fájdalmas duzzanatra a fenekén!

Ágicával nem kell külön menni az oltásra, ő a havi kötelezőivel fogja mindig megkapni a soron következőt. Szóval dupláz, egyik egyik popsi, másik a másikba!

Kötelező oltáson

2008.10.30.

Ágica a múlt héten töltötte be a második hónapját, ezért következett az első szuri a doktor nénitől. Előre megkérdeztem Éva nénitől, hogy javasolja-e egyszerre a két szúrást. Az egyik ugyebár a kötelező két hónapos védőoltás, míg a másik a mostantól ingyenes pneumococcus elleni védőoltás. Mivel támogatta az ötletet, ezért beadattuk.

Apa korán reggel elindult dolgozni, Erzsi mama jött segíteni. Mama itthon maradt Tomcsival, amíg én lementem Ágicával a tanácsadásra. Tomcsinak is esedékes lenne a pneumococcus-os védőoltás, de nem akartam a két lurkót egyszerre beoltatni, mert akkor meg kellett volna osztanom a gondoskodási, ápolási időmet. Így most maximálisan Ágicára tudtam koncentrálni. A jövő héten viszont inkább csak Tomcsit fogom babusgatni (feltéve, ha igényli).

Megszoptattam Ágicát, jól felöltöztettem és indultunk is. Útközben találkoztunk azzal az édesanyával, akit anno fiatalkoromból ismertem, és a terhesgondozáson hosszú idő kimaradása után ismét egymásra találtunk. Azóta tartjuk a kapcsolatot. Ő két héttel utánam volt kiírva szülésre. Én is jeleztem neki, hogy megszültem, ő szintén.  Találkozni nem tudtunk, ezért MMS-t küldtünk egymásnak a gyerekeinkről. Most viszont személyesen futottunk össze. A valóságban is meg tudtuk csodálni a kislányokat. Az egyik szebb volt, mint a másik. Elmondása alapján Esztike is olyan jó baba, mint a miénk. Ő is nagyon szépen fejlődik. Sajnos neki már kevés az anyatej, ezért tápszerrel pótolni kell a hiányt.

Megbeszéltük, hogy keressük egymást, és együtt tologatjuk majd a babakocsikat. Tovább indultunk, mikor ismét ismerősökbe botlottunk. Puszi-puszi, gyerek csodálás, puszilgatás, és elköszönés, hisz a tanácsadás ideje lejár, mennünk kell!

Szerencsére a rendelőben már nem volt senki, ezért egyből mi következtünk. Gyors súlymérés: 5280 gramm, hosszúság: 59 centiméter. Az igen! Csak így tovább!

Bent a doktor néni csak megerősítette az előbbi állítást. Kicsit sápadtnak, fehérnek látta Ágicát. Azt javasolta, szedjek több vastablettát. Ezek után már szívta fel a fecskendőt: jobb popsiba a kötelező, bal fenékbe a másik védőoltás. Szegény kislányom, még ki sem heverte az egyiket, már kapta is a következőt! Úgy szorította az ujjamat, hogy szinte elkékült. Ordítás után végül sikerült megnyugtatnom.

Öltöztetés közben megkérdeztem Éva nénitől, hogy Tomcsi szerintünk nagyon sokat iszik és pisil. Nem-e baj? Mennyi a normális mennyiség? Mire azt felelte, ha tudunk vigyünk le neki vizelet mintát, és megnézi.

Hazafelé menet a játszótér felé vettük az irányt. Még jó, mert Erzsi mama és Tomcsi ott bandáztak. Mi is lent maradtunk délig, majd együtt jöttünk fel ebédelni. Tomcsit ráültettük a bilire, hátha pisil bele. És igen! Már nem is először hallottuk megszólalni a zenélő bilijét! De jó! Gyorsan visszaöltöztem, és már szaladtam is vissza a doktor nénihez a vizelet mintával. Míg vártam az eredményre, ami tíz perc volt, az nekem órák hosszúságának tűnt. Utánam érkezett egy anyuka, akit már látásból ismertem a térről, csak tanácsot akart kérni a doktor nőtől. Behívta a rendelőbe. Olyan hangosan beszéltek, hogy én kint a váróban mindent hallottam. A lényeg az volt, hogy az anyuka érdeklődött az új ingyenes védőoltásról. Ő nem akarja feleslegesen megszúratni a gyermekét. A többség kéri-e? - kérdezte. Éva néni frappáns válasza nagyon tetszett: "Az utcán az emberek mennek jobbra és balra is, kinek merre van dolga. Melyik a helyes? Nyilván mindkettő, hisz mindenkinek másfelé van dolga! Ez alapján nem lehet dönteni! Én javaslom. Nem szeretném befolyásolni, Önnek kell eldönteni...."

Közben elkészült az eredmény, cukor nincs, viszont lehet felfázás vagy valami hasonló. A mintát el kell küldeni tenyésztésre. Hazafelé beadtam a vizeletet a Dósa Nádor téren található ÁNTSZ-hez.

Hétfőn lehet az eredmény után érdeklődni. Remélem, semmi komoly!

A vadasparkban (folytatás)

2008.10.28.

Szóval folytatom...Tegnap már nem volt annyi időm, hogy befejezzem a témát.

A vadasparkban tavaly is voltunk, akkor még csak hármasban, Tomcsival. Azóta is nagyon sokat változott, fejlesztettek rajta. Érdemes megnézni mindenkinek!

A pingvinek és fókák hatalmas üveg vitrinben úszkáltak, megcsodálhattuk őket a parton és a vízben úszkálva egyaránt. A hatalmas oroszlánfókától még Tomcsi meg is ijedt, hátralépett kettőt, ahogy odaúszott hozzánk. A jegesmedve egy gumiabronccsal játszadozott, Tomcsinak nagyon tetszett.

Ezután elsétáltunk a zsiráfokhoz. Az egyik odamerészkedett a korláthoz, ami nekünk a derekunkig ért. Elővettem a táskámból a kukit, amit jó előre odakészítettem a kisfiúnknak rágcsálni. Gondoltam, megkínáljuk vele a zsiráfot. Ízlett neki! Tomcsi bátor volt apának az ölében, nem úgy, mint én. Mikor közeledett felém a zsiráf, hátrébb léptem. A két fiú jót nevetett az egészen! Ahogy tovább haladtunk, felfedeztük a táblát: Az állatok etetése TILOS!

Sajnos, nem mi voltunk az egyetlenek, akik megszegték a szabályt.

A továbbiakban már Tomcsi követelte, vagy szolgálta ki magát az etetés terén. Főleg mikor a kismajmokhoz értünk, és látta, hogy a többiek is azt csinálják (ráadásul felnőttek!). A majmok kidugták a kis karjukat a rácson, és úgy vették el a kisfiúnk kezéből az ennivalót. Ő pedig bátran osztogatta nekik. Minden elvett kuki után mondta: EEEL!

A baromfiudvar látogatásánál a háziállatok hangját kezdte utánozni, amit látott, már mondta is. Egy kiscica szabadon kószált, őt megszerettük volna simogatni. De ahogy odasomfordált hozzánk, Tomcsi felállt, elkezdett nyávogni és elijesztette. A tyúkokat és libákat is jól tartottuk.

Én csak fényképezni tudtam. A képekből szeretnék Tomcsinak egy külön albumot készíteni az állatokról, hátha a személyes  látvány nagyobb hatást, emlékeket vált ki belőle. Úgy vettem észre imádja a fényképeket nézegetni, főleg, ha Ő és a családja van rajta!

Az órámra pillantva gyorsan rá kellett döbbennünk, hogy indulnunk kellene hazafelé, mert Tomcsinak aludni, Ágicának pedig ennie kell!

Még jó, hogy magunknak készítettem otthon kis szendvicseket, mert a túra közben bizony mi is megéheztünk. Jól esett egy kis hazai koszt!

Tomcsi lépten nyomon lufit látott. Mi erre is felkészültünk: vittem magammal! Apa felfújta neki, és máris az övé volt a legszebb,egyedi léggömb! Kérdezték is, honnan vettük?

A mai világban sajnos minden olyan drága, muszáj takarékoskodnunk, mivel sok helyet meg szeretnénk mutatni a gyermekeinknek, amellett, hogy mindent megadunk nekik!

A vadasparkban

2008.10.27.

Kihasználva az időjárás-jelentés szerinti utolsó kellemesen meleg napot, úgy gondoltuk átugrunk Nyíregyházára, a Vadasparkba.

Még előző este összepakoltam a pelenkázótáskába valókat, hogy ne reggel töltsem vele az időt. Hisz meg kellett terveznünk előre a napot, belekalkulálni a Tomcsi ebéd utáni alvását, ami általában déltől háromig tart. Mivel már hamarabb sötétedik, és lehűl a levegő, jobbnak láttuk korábban indulni és inkább Tomcsit kicsit később altatni, mint másképp.

Szóval ettünk, aztán Ágica reggelizett, felöltöztünk rétegesen és indultunk az apa új céges autójával. Gyönyörű szép meseautó!

Egy jó háromnegyed óra múlva már ott is voltunk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a parkoló szinte üres volt. Azt hittük, nincs is nyitva! Mint később kiderült, korán érkeztünk, ebéd után,mikor mi már hazafelé vettük az irányt, egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyi szabad hely sem volt a parkolóban.

Miután apa megvette a belépőjegyet, Tomcsi felfedezte rögtön a bejáratnál elhelyezett játékgépeket. Itt nem pénznyerő gépekre gondoljatok, hanem pénz elnyelőkre! Tudjátok, azok a 100 Forintos járművek! Szerencsénkre a mi kisfiúnk pénz nélkül is kitűnően elszórakozik a kocsikon, motoron, úgyhogy felváltva fotóztunk. Csak úgy tudtunk tovább haladni, hogy megmutattuk a közelben úszkáló pingvineket és fókákat. Egyik állattól szaladt a másikhoz, utánozta a hangjukat. Megfigyeltük a párommal, hogy nagyon sok babakocsis család érkezett a parkba, mintha csak a MI Napunk lett volna! Nálunk csak Ágica volt a babakocsiban, Tomcsi végig sétálta velünk az egészet! Büszkék is voltunk nagyon rá! Tomcsinál nagyobb babák is babakocsiban nézelődtek. Bocsi, be kell most fejeznem, mert felébredt a nagy fiúnk...később folytatom!

A téli időszámítás

2008.10.27.

Itt van az ősz, itt van újra...

Tomcsi már húsz hónapos, Ágica pedig elmúlt két hónapos! Repül az idő! Szinte még most voltam állapotos! Ismét jön a tél, a hideg, nem szeretem idő! Tegnap óra átállítás volt. Tavaly nem emlékszem, hogy megéreztük volna Tomcsival azt az egy órát. Lehet, hogy még nyolc hónaposan nem volt nagy jelentősége az alvási időbeosztásában. Na de most....

Vasárnap reggelre még nem igazán volt jelentős a változás. Az ébredésünk általában reggel hét és fél nyolcra tevődik. Most, hogy egy órával többet aludhattunk, meg is tettük. Tomcsi is az új időszámítás szerinti hét órakor ébredt, ami ugyebár a régi szerint már nyolc óra lett volna. Megreggeliztünk, a hétvégi reggeliket apa szokta elkészíteni, ami általában valami tojásos-kolbászos ennivaló.

Reggeli után, amíg én a konyhában összemosogattam, addig a fiúk a gyerekszobában játszottak, Ágica pedig a másik szobában aludt. Ezután átnéztem a pelenkázótáskát, benne van-e minden szükséges dolog? Előző nap Erzsi mamáéknál voltunk ebéden, ahol Ágica úgy bekakilt, hogy nemcsak pelus csere volt nélkülözhetetlen, hanem ruha váltás is. Tehát ezeket kellett pótolnom a táskában.

Majd kitettem a nadrágot, pulcsit, kabátot Tomcsinak, hogy apa tudja felöltöztetni. Míg ők készülődtek, addig Ágicát szoptattam. Szokás szerint a két pasi előbb lett kész, mint mi, ezért lementek a játszira, ne izzadjanak meg a lakásban. Húsz perccel később mi is követtük őket. Tomcsi addigra belemelegedett Pannival a játékba, nem akart beülni a kocsiba. Apa sírva ültette be mellém. Útközben győztem meg, hogy sokkal jobb helyre megyünk.

Ica mamáék házához érve, már örömében visítozva köszöntötte a szomszédokat. Mátéék, az unokatesóék nem sokkal később érkeztek meg. A két fiú megölelte egymást, és kezdték is a játszást. Kicsit tartottam a hétvégi találkozástól, ugyanis a héten Máté végig lázas beteg volt, influenzás tünetekkel (orrfolyás, torokfájás, köhögés). Igaz, a sógornőm megnyugtatott, hogy már három napja nincs láza a keresztfiúnknak, de jobb félni, mint megijedni! Nem?!

Este a biztonság kedvéért, még mandarint és két kanál mézet adtam mindannyiónknak.

 Ebéd után a két fiút letettük aludni, megszoptattam Ágicát, majd beszélgetésbe kezdtünk. Szóba került többek között a névnapok és a karácsony ünneplése is. Ahogy a család szaporodik, úgy  lesz egyre nehezebb összehangolni az emberkéket. Kinek, mikor jó? Mindenkihez sajnos nem lehet, illetve nem tudunk alkalmazkodni. Így hát egyenlőre még megegyezni sem tudtunk. Az ajándékozás is téma volt. A férjem szerint még van két hónapunk, ráérünk, de én elhatároztam, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra a vásárlást.

A sógornőm felvetette, nem megyünk-e el sétálni, míg a lurkók alszanak. Anyósom támogatta, menjünk nyugodtan, papával vigyáznak a három unokára. Papa Ágicát választotta, mivel aludt, így ő is le tudott dőlni egy kicsit. Ráadásul a kiscsajjal van a legkevesebb, legkisebb gond!

Mire visszaértünk, a ház a feje tetején állt. Mindenütt játék, műanyag palack és újságpapír. De a lényeg, hogy a gyerekek jól érezték magukat! Sajna mindkét fiú másfél-másfél órát aludt, ami köztudott, hogy kevés nekik. Délután öt órára nemcsak ők dőltek ki, hanem mi is. Úgy éreztem magam, mintha már este lenne! Közben odakint is besötétedett.

Hazamentünk, Tomcsi úgy mászkált a lakásban, mint egy holtkóros, de ha szóbahoztuk a fürcsit, ellenkezett. (hisz tudja, utána jön az alvás) Új idő szerint fél nyolckor megfürdette apa, megitta al pohár tejcsijét, és esti mese nélkül azonnal elaludt.

Hétfő reggel pedig hat órakor fent kukorékolt! Alig tudtam visszafektetni, legalább még egy órát pihenjen!

Ágica az egész óra állítgatásból semmit sem észlelt....

Na, majd jövőre felköthetjük a bugyit!

50 éves szülinapi buli

2008.10.19.

Apának a nagybátyja 50 éves lett. Ez alkalomból nagy partyt szervezett a Tuba tanyán, szombat este. Mi is részt vettünk ezen az ünnepségen.

Úgy beszéltük meg a családdal, hogy miután Tomcsi felébred az ebéd utáni sziesztából, uzsonnázik, és indulunk.

Délután háromkor felkelt, uzsonnára bevágott egy vaníliás krémtúrót és egy egész almát. Utána felöltöztettem elegánsan, egy kék csíkos ing, kordbársony nadrág, fekete cipő. Apa hozzá öltözött, ugyanez csak az ő méretében.

Én igyekeztem Ágicához hasonlóan öltözni, bár nem voltam olyan csini, mint a kislányom. Őrá egy fehér, arany virágmintás, selyemmel szegélyezett tipegőt, hozzáillő kocsi kabátot és kiskendőt adtam. (hogy jobban el tudjátok képzelni: a garnitúrát úgy árulták, mint keresztelő ruhát). Nagyon édes volt benne!

Anyósom szólt, hogy elég hideg a terem, csak a kemencével tudnak meleget adni, úgyhogy öltözzünk fel rétegesen. Mivel a kint még sütött a nap, és a hőmérséklet is 20 fok körül volt, jobbnak láttam odacsomagolni a vastagabb ruhákat. Egy nagy szatyrot megtöltöttem melegebbnél melegebb pulcsikkal, két adag váltásruhával, vészhelyzet esetére. A másik táskába játékokat pakoltam, bár ilyen esetekben biztos, hogy érdekesebb a szomszéd kocsija, de azért legyen.

A tanya előtt korhű ruhában vártak minket: pogácsa, kisüsti pálinka, és az ostort csattogtató bácsika kíséretében. Eleinte Tomcsi megijedt, és sírva fakadt a bácsitól, de hamar megszokta, utána már tetszett neki a dolog. A terem előtt állt az ünnepelt egy 50-es számú pólóban. Ahogy beléptünk, megszólalt a zene, a mi kisfiúnknak egyből beindult a kis keze. Igazi mulatós gyerek! Mondták is a többiek: Tiszta Nagyapja ez a gyerek!

Odabent a sok ismerős arc köszöntött minket, és gratuláltak a kislányunkhoz, aki az egész utat átaludta. Féltünk, hogy mit reagál Ágica a hangos zenére, ezért egy távolabbi asztalnál foglaltunk helyet. Szerencsére, mint a bátyját annak idején, őt sem zavarta a zene, az igazak álmát aludta tovább.

Tomcsi odaszaladt Mátéhoz, az unokatestvéréhez, majd a távoli rokonok gyermekeihez. Szóval gyorsan összeverődött a banda! De egyik sem volt annyira bátor, talpraesett és táncos lábú, mint a miénk. Ő volt a középpontban!

Nem sokkal később már érkezett az előétel, kenyérlángos formájában. Finom kapros tejföllel és sült, ropogós szalonnával a tetején. Ahhoz képest, hogy Tomcsi még nem evett ilyet, nagyon ízlett neki. Ezután érkezett a forró, gyöngytyúkból készült húsleves. Az ételek előtt a tulajdonos bácsi jópofa, vicces szövegeket mondott. Olyan volt a hangulat, mintha egy igazi parasztlagziban lettünk volna! A leves után sétára invitáltak minket. A tanyán ugyanis sokféle állat éldegélt. A lurkóknak nagyon tetszett a látvány, hiszen sok kicsi még élőben nem is látott ilyeneket, csak a meséskönyvekben!

Sajna, mi apával nem tudtunk velük tartani, mert időközben megéhezett Ágica, és őt szoptattam egy különálló kis házikóban (ami a nagyszülőknek volt kibérelve éjszakára). Körülbelül egyszerre értünk vissza a terembe, ahol következett a TUBÁ-vá avatás. Látványos, mulatságos jelenet volt!

A főétel kemencében sült kacsacomb, csülök és tarja volt petrezselymes burgonyával és rizzsel. Mellé savanyúság vagy friss zöldségtál. HMMM...isteni volt! Én még ilyen finom, omlós kacsacombot soha nem ettem! Tomcsi is jó sokat megevett, majd elrágódott a csonton, amin a fiúkkal össze is vesztek! Képzeljétek az a csont szó szerint szájból szájba járt! Vicces volt! (azért gyorsan elvettem tőlük, nehogy valami baci átjusson....) 

Az idő gyorsan repült, mivel még a hazafelé vezető utat is bele kellett kalkulálni, lassan indulnunk kellett. Az ünnepelt felesége marasztalt minket, legalább a meglepetést várjuk még meg. A meglepi egy összeállított videó volt, az ünnepeltről születésétől napjainkig. Csodálatos volt, és nagyon megható. Sokan elérzékenyültek tőle. Többek között mi is...még Ágica is elkezdett sírni, ezért azonnal indultunk is. Útközben mindkét gyermeket elnyomta a motorhang. Otthon Ágicát már nem keltettük fel, csak Tomcsit fürdettük meg gyorsan, mert közben fél szemmel már ő is aludt.

Mi is megfürödtünk és leültünk a TV elé. Megállapítottuk, hogy gyönyörű, nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekeink vannak, és nem azért, mert a MIEINK!

A Mihály napi vásárban

2008.10.19.

Fiatalabb koromban bántam, hogy egy évben csak kétszer van ilyen kirakodó vásár, most már viszont még a kettőt is sokallom! Hogy miért?

Az egyik ok, hogy nem messze lakunk a vásár helyszínétől. Ilyenkor a kocsinkkal nem szabad mennünk sehová, különben nem lesz parkolóhelyünk, ha hazajövünk. (még a járdán és a parkban is autók állnak)

A másik, hogy egyre több az áruk között a bazár, a felesleges "lom", legalábbis szerintem. A tavalyi évben már megfogadtuk, hogy nem megyünk többet. De hát a kíváncsiság csak oda csalogat....

Apa kijelentette, hogy ő nem jön. Szóval csak a kisfiamra számíthattam. Őt viszont minden érdekel alapon, elvittem magammal. Előtte megszoptattam Ágicát, nehogy távollétem alatt éhes legyen. 

Szombat délelőtt lévén rétegesen felöltöztünk, és elindultunk. A babakocsit itthon hagytam, gondolván úgysem kell. Ráadásul annak idején, mindig szidtam azokat a felelőtlen szülőket, akik babakocsival jönnek a tömegbe. Szegény gyerekek, ott alul, tehetetlenül szagolják és szívják magukba a port, piszkot, és a dohányfüstöt. Sőt babakocsival nehézkes a közlekedés az emberek között.

Szépen haladtunk, a zebránál vártuk, hogy a lámpa zöldre váltson. Már Tomcsinak is megtanítottuk, hogy piros TILOS, zöld MEHET! Figyeli a lámpát, és szól, ha mehetünk. Akkor aztán, gyors léptekkel megyünk, hogy átérjünk mielőtt villogni kezd a lámpa.

Az utca elejéről feltűnt neki a tömeg és a sok tarka-barka szőnyegkupac, valamint a levegőben "úszkáló"  színes léggömbök.

Szerencsére nem követelőző kisfiú, mutogatta a lufikat, de nem állt le hisztizni értük. Közöltem vele, hogy otthon neki is van, ezért haladhattunk tovább.

Azt hittem, a nagy tömeg megijeszti, és majd az ölembe kérezkedik, de nem így történt. Nézte az árusokat, a kipakolt árukat, és a nézelődőket. Én is tudtam nézelődni.

Ami főleg érdekelt engem, azok a gyermek cuccok, játékok és az édességek. A vásárból mindig szoktam venni vásárfiát a szüleimnek és a nagyszüleimnek. Ezt a szokásomat most is megtartottam.

Az egyik helyen felfedeztem a méz árusítókat. Tomcsi imádja a mézet. Ha tehetné, szerintem megenne egyszerre egy egész üveggel is. Otthon tudja, hol tartjuk, ha eszébe jut, hogy kérne, akkor odavisz minket a konyhaszekrényhez, és mutatja, hogy vegyük ki neki.

Odaléptünk a bácsihoz, ahol kiderült, kóstolni is lehet. Kis ostyalapocskákra nyomtak a kért méz fajtából. Többféle, számomra különleges nevű, -és mint kiderült- ízű mézből lehetett választani. Tomcsi itt is telhetetlennek bizonyult. Végig kóstolta az összes fajtát, velem együtt. A végén sikerült kiválasztanom a gyümölcsmézet, ami állítólag az akácméznél is jobb! (több vitamint tartalmaz) Kapásból vettem a szülőknek és a nagyszülőknek is, valamint elkértem az elérhetőségüket, ha ízlik, hol tudunk utánpótlást beszerezni belőle.

A csomagot ott hagytam az eladónál, mert a kezem már így is tele volt a levetett mellénnyel és a pulcsikkal.

A következő állomás az édességes sátor volt, ahol törökméz helyett grillázst, krumplicukrot és mogyorós csókot szereztünk be. Tomcsi egyből le is meózta a sütit.

A fa játékokat áruló nénit is meglátogattuk, ahol kértem a kisfiam, válasszon valamit. Először egy tologatós, szárnyát csattogtató pillangót választott, amivel el is indult a tömeg felé. Sikerült jól le is alkudnom, mikor hirtelen Tomcsi eldobta, és az esernyőket kezdte el fogdosni. Majd felfedezte a kirakós játékokat, amin háziállatok voltak lefestve. Gyorsan alku nélkül leengedett az árból a hölgy, csak menjünk már. Kifizettem, és indultunk tovább. Rápillantottam az órámra, ideje visszafordulni, mert ebédre mamáékhoz voltunk hivatalosak. Ekkor Tomcsi észrevette egy nő kezében a lángost. Az elején csak mutatta, majd mikor nem reagáltam rá, ordítani kezdett. Egyre hangosabban....Aki a környéken volt, az minket nézett. Szívesen vettem volna neki lángost, de sajna mindkét kezem tele volt, úgysem tudtam volna megetetni. Ő pedig nem akarta megérteni a helyzetet. Elég ciki volt! Felvettem az ölembe, így indultunk hazafelé. Útközben még a mézes csuprokat is magamhoz kellett vennem. Nem is tudom, hogy ennyire felmelegedett az idő, vagy a sok szatyor és Tomcsi cipelése miatt, éreztem, ahogy a hátamon folyik a víz.

Alig vártam, hogy hazaérjünk. És hogy jövőre megyünk-e? Majd akkor megmondom!

Élet a hatodik hét után

2008.10.17.

Sajnos, vége a jó világnak! Meg kell tanulnunk a saját lábunkon is megállni! Egyrészről nem bánom, mert már kíváncsi is voltam, hogy bírom és milyen is az Élet két apró gyermekkel.

Nemcsak a lurkókkal kell foglalkoznom, hanem a háztartást is ellátnom. Kezdem átlátni a dolgokat, így az első hét után, bizony komoly szervezés, és tervezés a jó időzítés alapja! Már előző este megtervezem a másnapot: Szerencsére Ágica egyre inkább kezd kiszámíthatóvá válni, 4-5 óránként szopcsizik. (kivéve, mikor túl sokat eszik, és nyűgösebb, többször felsír, ilyenkor nem sokra haladok..)Tomcsi általában reggel 7 és fél nyolc körül ébred, megreggeliztetem, utána ébred fel Ágica. Amíg őt szoptatom, addig Tomcsival mesét olvasunk, énekelünk. Néha odahajol, megnézi, hogyan eszik a kishúga, megsimogatja, majd játszik tovább. Büfiztetés után, összepakoljuk Tomcsival a szétdobált játékokat, felöltöztetem őket, és indulunk a játszótérre. Az öltöztetésnél is oda kell figyelnem, kit öltöztetek előbb, kire melegszik rá a ruha. Mennyivel kényelmesebb lenne, ha nyár lenne! Nem kellene ennyi göncöt rájuk adni! Elég lenne egy póló és egy kis nadrág! Most viszont.....előbb Ágicát rendezem le, majd kinyitom a terasz ajtót, ne izzadjon meg. Ezek után jön Tomcsi, mivel ő szaladgál a lakáson belül is össze-vissza. Közben én felkapom a rohangálós cipőm, fel egy vastag pulcsit és KÉSZ! Ja, gyors pillantás, hogy ott van-e a két cumi, innivaló, rágcsálnivaló, törlőkendő, stb., stb... szóval indulhatunk!

Tomcsi nagyon szófogadó kisfiú, azt csinálja,amit mondok. Ez nagyon fontos, mert a lemenetel nem egyszerű: be a liftbe, ki a liftből, le a lépcsőn. Ha nem állna meg, nem tudnám őket egyedül levinni. Odalent elszaladgál, délben felmegyünk, ebédelünk. Utána következik Ágica ebédje, akkor már Tomcsi alszik. Ágica után, vasalok, összepakolok, blogozok (:)) . Mire mindennel végzek, felébred Tomcsi, jön az uzsonna. Általában ekkorra apa is hazaér, és levált, vagy legalábbis besegít. Ha jó idő van, négyesben megyünk le sétálni, ha nem, akkor csak a fiúk mennek. Talán ekkor van egy kis időm lepihenni. Majd feljönnek, vacsora, fürdés és alvás. Amíg apa fürdeti Tomcsit, addig elkészítem az esti kakaó adagját. És ha elaludt a két csöppség, leülünk és beszélgetünk apával........közben gondolkozom, hogy is lesz a holnapi nap...

Az első hat hét

2008.10.17.

Hogy repül az idő! Észre sem vettem, és Ágica már hat hetes! Nekünk nagyon jó dolgunk volt, mert volt segítségünk, és megpihenhettem a gyermekágyas időszakot, ami ugyebár hat hétig tart. Állítólag ennyi idő kell a szervezetnek, hogy regenerálódjon, a méh visszahúzódjon az eredeti méretére és helyére. Azért fontos lehetőleg fekve pihenni, mert a has úgy húzódik könnyebben vissza, ha vízszintes állapotban van. Nálam, mivel már a második szülésem volt, a méhet tartó szalagok kicsit jobban megnyúltak, és már nem voltak olyan rugalmasak, még inkább fontos volt a pihenés. Hiszen nem szeretnék lógó, plöttyedt hasat!

Szóval a napok, hetek úgy zajlottak, hogy miután apa elment dolgozni, édesanyám vagy anyósom egész nap velünk volt, főztek, mostak ránk. Hetente váltották egymást. Nekem csak Ágicával és magammal kellett foglalkoznom. Miután megfőzték a finom ebédet, megreggeliztettek minket, és Tomcsival lementek sétálni. Délben feljöttek, megebédeltünk együtt, majd Tomcsit letették aludni. Kezdődött a délutáni szieszta: beszélgettünk egy finom gőzölgő koffeinmentes kávé mellett, utána anyukám kimosott, kivasalt. Délután, mikor felébredt Tomcsi, következett az uzsonna, majd a délutáni játszás a parkban. Apa időközben hazaérkezett. Este fél 7 körül mamáék nagy unszolás árán előkerültek, ugyanis a mi kisfiúnk, ha tehetné leköltözne a játszótérre. Hét órakor vacsora, fürdés fordított születési sorrendben, és alvás. Szegény nagymamák minden nap fáradtan értek haza, de otthon is helyt kellett állniuk, hisz a nagypapák is igényelték a törődést. Ezúton is NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM nekik! Remélem, én is meg fogom tudni ezt adni a gyermekeinknek!

Négyesben

2008.10.14.

Apa telefonált, hogy nemsokára itthon van, várjam meg a fürdetéssel, mert Ő szeretné mindkét gyermekét megfürdetni. Ha tehette volna, biztosan átveszi a kormányt a sofőrtől, és padlógázzal nyomja hazáig, csak mielőbb érjen már végre haza!

Végül is este hét után szerencsésen megérkezett. Tomcsinak úgy vettem észre annyira fel sem tűnt, hogy eltelt öt nap. Annak ellenére természetesen boldogan szaladt az ölébe. Össze-vissza csókolgatta  apa  Tomcsit, Ágicát és persze engem is. Még nagyobb lett az öröm, mikor elkezdte a táskájából kiszedni az ajándékokat! Az egyiket a másik után, kis autó, plüss maci, bögre, focimez, csokik...

Tomcsi azt sem tudta, mihez nyúljon. Közben vetkőztettem Ágicát, apa engedte a fürdővizet. Újra egész lett a család! Öt napig Tomcsi volt az egyedüli férfi a három nő mellett! Végre helyre állt az egyensúly, és a rend!

Míg apa a kisfiával pancsizott, én már Ágicát szoptattam. Hamar elaludt a két lurkó, én is megfürödtem, és az ágyban hallgattam apa meséit, amin majdnem leragadt a szemünk. Na nem az unalom miatt, hanem a fáradtságtól.

De jó volt hozzábújva elaludni! És melelette felébredni!

Apa nélkül (folytatás)

2008.10.14.

Szóval teltek-múltak a napok. Szerencsére Tomcsi hamar elfelejtette, hogy szurit kapott, másnapra már kutya baja sem volt. Boldogan vette a kezébe a fecskendőt, amivel a doktor néni beadta. Mutogatta mindenkinek a kis fenekét, hová is kapta az oltást. Míg előző nap, ha a kezembe került az injekciós tű, elkezdett sírni, és elszaladt tőlem.

Láza sem lett, egyedül a szuri helye látszott egy piros pöttyként.

Ágica is nagyon jó kislány volt, csak enni ébresztett fel engem. Megszoptattam, megbüfiztettem, kicseréltem a pelust alatta, és visszabújtam az ágyba. Végre nyugodtan tudtunk aludni mi is édesanyámmal.

Így teltek a napok, egyik jött a másik után. Mire észbe kaptam már vasárnap este volt, azaz már csak egyet kell aludni.

Még aznap, anyósomék hozták az ebédet, majd maradtak, hogy Tomcsit szórakoztassák egy kicsit a játszótéren. Mikor feljöttek, tisztába tettük Tomcsit, észrevettük, hogy nagyon piros és feldagadt az oltás helye. Sőt még fájlalja is, ha hozzáérünk. Nincs mese, holnap reggel felhívom a doktornénit!

Így is történt: Éva néni azt mondta, hogy látni akarja azt a popsit, le tudunk menni vagy jöjjön Ő fel? Mivel jó idő volt, és anyósom is jött segíteni nekünk, ő otthon maradt Ágicával, mi pedig Tomcsival lesétáltunk a doktor nénihez. Útközben elég lassan haladtunk, mert tegnap óta ismét újabb pitypangok nőttek ki, amit persze neki le kell tépnie, és el kell fújnia. Ősz van, a fákról hullanak a szebbnél szebb színes falevelek, azokat is fel kell szednünk. Mikor már nem fért a kicsi kezében, adott nekem is, hogy segítsek neki.

Az orvosi rendelőbe előre kért időpontra mentünk - még szerencse, mert nagyon sokan voltak -. Ahogy odaértünk, már szólítottak is minket. Tomcsi nagyon határozottan, bátor lépésekkel közelítette meg a rendelőt, egészen addig amíg meg nem pillantotta a doktor nénit. Akkor ugyanis sarkon fordult, és az ellenkező irányba kezdett el szaladni. Alig tudtam utolérni, és visszavinni a rendelőbe. Ott nagy küzdelmek árán feltettem a vizsgáló asztalra, oda is csak állítva, mert se ülni, sem feküdni nem akart. Gyorsan letoltam a nadrágját, le a pelust. Tomcsi ekkor már ordított, ezért Éva néni csak rápillantott a popsira, majd megállapította, hogy ez tényleg nagyon csúnya! Dusztkötést javasolt rá: valamiféle gyógyszertári sárga kenőcs, jó vastagon, kamillás vatta és folpack. Valamint a további fájdalom és gyulladás csökkentés végett, antibiotikumot is írt fel neki, szirup formájában. Szerencsére ezidáig ez volt az első antibiotikumunk! (Remélem még jó sokáig ez marad az utolsó is!)

Hazafelé inkább már ölben vittem a kis drágámat, mert elég nyűgös is volt. Ráadásul Ágica, a hugi éhes volt, mert kicsit eltelt az idő a gyógyszertárban is.

Otthon egyből pelenka csere, bekentük Tomcsi fenekét, megebédeltettük, beadtuk a szirupot,és tettük le aludni. Ezalatt Ágicát megszoptattam, neki is pelus csere, és alvás. Még csak a fél nap telt el, de már kimerültem. Szörnyű érzés egy édesanyának a gyermekét szenvedni látni, és tudni, hogy nem tudok segíteni neki. Pedig átvállalnám az összes fájdalmukat, ha tehetném!

Az az egy dolog vigasztalt, hogy este, végre hazajön apa!

Apa nélkül

2008.10.13.

Apa elutazott a nagy vevőkkel öt napra Münchenbe. Kellemest a hasznossal alapon: gyárlátogatás és sörfesztivál...

Mi pedig itthon maradtunk. Ágica, Tomcsi és én. Édesanyám sietett a segítségünkre, ő velünk töltötte az öt napot, reggeltől estig, estétől reggelig.

Megmondom őszintén - így utólag- nagyon tartottam ettől az öt naptól. Na, nem a gyerkőcök miatt, hanem magam miatt. Hogy-hogy? Háát, elmesélem. Abban biztos voltam, hogy mama nem hagy egyedül az unokáival, tehát ezért nem kellett izgulnom. Régebben (fiatalabb koromban) eléggé féltékeny leányzó voltam. Már, ha apa indult valamiféle továbbképzésre, én készen voltam. Mi lesz most? Gondoltam, ráadásul majdnem egy hét!

Csoda történt. Vagy felnőttem, és benőtt a fejem, vagy a két gyermekünk annyira lefoglalt, hogy eszembe sem jutott semmi a zöldszemű szörnyről. A két kis mazsola annyi örömöt és boldogságot tud adni nekem, hogy azt elmondani/ leírni is lehetetlen.

Olyan gyorsan elrepült az az öt nap, hogy szinte észre sem vettük. Apa minden reggel megkérdezte, hogy aludtunk, milyen volt az éjszakánk. Este jó éjszakát kívánt nekünk, érdeklődött a napi eseményekről.

 

 

Szuri után

2008.10.05.

Még aznap este, a szuri után, ahogy a doktornéni említette, belázasodott Tomcsi. Pontosabban csak hőemelkedése lett. Azonnal, miután ezt észleltük, kúpot dugtunk a fenekébe. A kis drágámnak nem nagyon tetszett, ficánkolt, de végül is engedett. Fél óra elteltével ismét megmértük a lázát, akkor már nem volt. Békésen szunyókált tovább. Aztán hajnalban, amikor apa elindult az öt napos németországi utazásra (munkaügyben!), ismét melegnek éreztem a homlokát. Megmértem egy homlokra tapasztható hőmérővel, hogy ne ébresszem fel, de szerencsére nem volt láza. A biztonság kedvéért egy Panadol szirupot beadtam neki, ami nemcsak láz ellen jó, hanem fájdalom csillapító hatása is van.

Időközben megérkezett édesanyám is, aki az öt napot velünk tölti, hogy a segítségemre legyen. Együtt megreggeliztünk, Tomcsi nem sokat evett, pedig mindennel kínáltuk: édessel (vajas kaláccsal, gabonapehellyel)és sóssal (szendvics, szalámi, sajt, tojás) is. Jobbnak láttuk, ha délelőtt nem megy ki a levegőre, gyógyuljon meg teljesen. A lakásban játszottunk vele, elővettük az összes játékát - egy kis játékbolt megirigyelhetné a mennyiséget és a választékot -, de neki egyik sem volt jó öt percnél tovább. Csetlett-botlott, elesett a saját lábában, következett a sírás.  Valószínűnek tartom, hogy több dolog is közrejátszott a nyűgösségben. Az egyik, hogy ebéd után csak másfél órát aludt, pedig két és felet, hármat szokott. A másik ok, az az, hogy kibújt a hátsó zápfoga is (az utolsó négyből az első).

Az volt a szerencsénk, hogy Ágica mindezekből semmit sem észlelt, ő csak akkor sírt fel, ha éhes volt. Mostanság ő beállt a 4-5 óránkénti étkezésekre. Lassan tudok előre tervezni, beosztani az időmet.

Délutánra sem változott a helyzet, ugyanolyan nyűgös volt, mint délelőtt. Odakint elállt az eső, fel a gumicsizmát, irány a játszótér! Mire felöltöztünk, és lejutottunk, megint el kezdett esni. Sebaj, nagymama ledobta utánunk az esernyőt és az esőkabátot, azért sem megyünk fel!

Séta közben annyira zuhogni kezdett az eső, hogy nem láttam az orromnál messzebb. Mit tegyünk? Már, ha itt vagyunk, menjünk fel dédiékhez. Dédiék nagyon megörültek nekünk. Egyből meg is uzsonnáztattak minket, finom frissen sült foszlós, mazsolás kaláccsal. Tomcsi nagyon szereti a pattogatott kukoricát, ezért dédipapa pattogtatott ki neki. Gyorsan eltelt az idő, csörgött a telefonom, hogy merre vagyunk? Édesapám jött értünk kocsival!, nehogy elázzunk.

Haza értünk, megszoptattam Ágicát, megvacsoráztattuk Tomcsit, gyors fürdetés,és tettük is le aludni. A fáradság hamar elnyomta. Ezután megfürdettük a kislányt,még kapott egy kis tejcsit és ő is elaludt.

Végül mi is álomra hajtottuk a fejünket, mert egy fárasztó napon vagyunk túl.

Találkozás a doktor nénivel

2008.10.03.

Igaz, hogy Tomcsi augusztus 14-én töltötte a másfél évét, mikor is jogosult a soron következő kötelező oltásra, több ok miatt csak most kerülhetett sor a szurira.

A védőnői tanácsadás a mi körzetünknek csak szerdánként van, tehát először is augusztus 20-án vihettük volna le, de ugyebár az ünnep. A következő szerdán pedig már megszületett a kishugi, Ágica, azért nem tudtunk beadatni neki. Mire megerősödtem, hogy lemenjünk együtt a tanácsadásra, addigra Tomcsi lett beteg: csorgott a kis orra, és köhögött egy kicsit. Emiatt kiesett újabb két hét. A doktor néni megnyugtatott, hogy semmi baj,ha később kapja meg, ezt az oltást régen három!! éves korban adták! Így történt, hogy végül most szerdán jutottunk le családostul a védőnői tanácsadásra. Azért a tanácsadó felől megyünk be, nehogy a gyermekorvosi rendelőben valamit összeszedjenek a gyerkőcök.

Kellemest a hasznossal- alapon, akkor már Ágicát is megvizsgálja a doktor néni.

Ahogy beléptünk az váróterembe, már láttam,hogy nem végzünk egyhamar, nagyon sok babakocsi parkolt össze-vissza. Még ismerősökkel is találkoztunk: Ágicának a vőlegény-jelöltjével! Jogosan kérdezhetitek: Nem túl korai? Nálunk ez csak poén szinten megy, ugyanis a vőlegény (Norbika) a barátnőm kisfia, aki most volt 8 hónapos. (előre gondoltunk, hátha akkor is olyan nehéz lesz párt találni maguknak :))

Előbb Tomcsit mértük meg: 12 és fél kiló, 88 centi. Nagyon tetszett neki a mérleg, nem is akart róla lelépni. Egészen addig, míg váróteremben észre nem vette a legszebb kislányt! Odalépett hozzá - aki a babakocsijában ült - megsimogatta és megpuszilta. Hát nem édes? Tiszta apja ez a fiú, már most kezdi a csajozást!

Ágicát is megmértük, ő 4 kiló 69 dekát nyomott és 56 centiméter hosszú lett. Jó sokat fejlődött!

Megfigyeltük apával, hogy a váróban mindenkinek két azonos nemű gyermeke volt: az egyik anyukának két fia, a másik édesanyának két lánya! Mondták is, hogy de jó nekünk!

A doktor néni viszonylag gyorsan lekezelte az előttünk érkező lurkókat, mi következtünk. Először Ágicát vizsgálta meg Éva néni, megállapította, hogy egészséges, gyönyörű kislány!

Aztán következett Tomcsi... Vele nem lacafacázott sokat, már készítette is a fecskendőt. Gyorsan letoltam Tomcsi nadrágját, felfektettük az ágyra, megfogtam a kis kezét és már nyomta is a tűt doktornő a fenekébe. Szegény kisfiúnk felordított, én abban a pillanatban felkaptam, magamhoz szorítottam, és a szájába tettem a cumiját. Szerencsére hamar megnyugodott, főleg mikor a kezébe kapta a fecskendőt. Éva néni felvilágosított, hogy előfordulhat láz, és bekeményedhet, fájhat a szuri helye, ezért állott vizes ruhát tegyünk rá. Ha pedig belázasodik, mehet a kúp.

Ágica ezalatt és végig a rendelőben az igazak álmát aludta.

Ráadtam a gyerekekre a kabátot, sapkát és siettünk haza, mert nagyon elszaladt az idő. Ebéd és alvás következett mindkettőjüknek.

Séta a szabadban

2008.09.30.

Úgy néz ki megérkezett a vénasszonyok nyara! Ezt az alkalmat kihasználva, Ágicával mi is útra keltünk. Ez idáig csak egyszer voltunk a levegőn, mikor még a hőmérő higanyfoka a 30 fokot környékezte. Akkor voltunk három hetesek. Aztán beköszöntött a hirtelen hideg, és féltettem a kis csajt, hogy megfázik, ezért nem vittük le. Három hetesen is, inkább csak az unszolásnak engedtünk, azért mentünk le. Alig tudtam eldönteni, milyen ruhát adjak Ágicára, hogy ne fázzon, de melege sem legyen. Végül a tipegőre adtam egy kis kocsi kabátot, egy vékony pamutsapkát, egy takarót. Így indultunk a játszótérre. A fiúk ( Tomcsi és apa) már lent voltak, csúszdáztak. Apa szaladt fel értünk, segített levinni a babakocsit. Tudjátok, vettünk egy másikat, egy nagyobbat, ami jobban téliesíthető. Jó vásárt csináltunk vele, csak ez sajna nem bolygó kerekes, szóval nehezebb vele közlekedni. (erre most jöttünk rá - utólag)

Odalent úgy körbekaptak a kíváncsi anyukák, mint a keselyűk a friss húst. Egyik kérdés érkezett a másik után, mindenki gratulált nekünk, jó egészséget kívántak. Dicsérték Ágicát, milyen formás, gyönyörű kislány! A boldogságtól teljesen kipirultunk. Tomcsi ott feszített a babakocsi mellett, és büszkén mutogatta a kishúgát. Természetesen, ha valaki nagyon közel merészkedett a kocsihoz, akkor eltolta onnan, és hanggal is jelezte azt. Sokan kérdezték, hogy Tomcsi mit szól a kishúgához, és hogyan viselkedik? Milyen baba Ágica? Hitetlenkedve hallgatták, hogy Ágica eszik, és alszik, Tomcsi pedig imádja a testvérét: bújik hozzá és simogatja. Már-már én is kezdem elhinni, hogy mázlisták vagyunk! Két egészséges, csodálatos gyermekünk van!

Két hét után, tegnap mentünk le először, mert melegedett az idő. Előtte pár nap a teraszra tettük ki Ágicát, hogy szokja az időjárást. Nagyon jót aludt kint.

Most nem olyan könnyedén öltöztettem, mint a múltkor: a kiskabáton kívül ráadtam egy overállt - zsák formában, betakartam egy meleg, puha pléddel, egy vastag sapka és indultunk sétálni. Délelőtt 11 órakor mentünk le, a nap verőfényesen sütött. Tomcsi mamával már javában játszott, mikor csatlakoztunk hozzájuk. Levittem a testvér fellépőt is, amit nagy nehezen sikerült beszereznünk. - Először újakat néztünk, de azok olyan árakon szerepeltek, hogy a használt mellett döntöttünk. Azt is a neten, újságban, bababizományiban keresgéltünk, de sehol semmi. Közölték, hogy ha beadnak egyet, azt szinte azonnal el is viszik. Végül is anyósom ismerősének az ismerősének volt, és nekünk adta. Újabb MÁZLI! - Tomcsi már fent a lakásban kipróbálta, ráállt és kapaszkodott, pedig senki nem mutatta meg neki, hogyan kell, és mi is az tulajdonképpen. Az utcán pedig egyenesen élvezte az utaztatást. Egy hatalmasat sétáltunk, Ágica végig aludt. Úgy gondoltam, míg alszik, nem hozom fel. A lábam már fájt a hosszú gyaloglástól...valószínű elszoktam tőle.

Remélem a jó idő még sokáig tart, és sokszor kihasználhatjuk az évszak szépségét.

Első éjszaka mamával

2008.09.24.

Alig vészeltük át Tomcsival az orrfolyásos időszakot, már is itt a következő probléma!  De nem vágok a dolgok közepébe,haladjunk időrendi sorrendben,,,,,

Kezdjük ott, hogy apa iskolába jár Budapestre. Szerencsére, Ágica születése előtt a suli befejeződött, Már csak a vizsgák vannak hátra. Így a hétfő éjszakát apa helyett, mamával töltöttük. (még féltem egyedül bevállalni a két kicsit, ezért megkértem édesanyámat, töltse velünk az estét).

Már napközben is nyűgös volt Ágica, kajcsi után sokszor felsírt. Nem szoktam minden szoptatás után megmérni, hogy mennyit evett, ezért nem tudtam, hogy miért sír. Csak találgathattam, hogy keveset evett, vagy fáj a pocija? Úgy gondoltam, abból baj nem lehet, ha a cicire teszem. Ott mindig megnyugodott, elaludt. Egy óra, másfél óra múlva ismét felsírt. Felvettük: vagy én vagy mama, büfizett egyet, vagy pukizott, elhallgatott és visszaaludt. Ez így zajlott egész nap.

Tomcsinak csak csorog az orra néha-néha, ez már elviselhető. Kezd megbarátkozni az orrszívóval is. Leveszi a polcról, kihozza nekünk, sőt be is kapcsolja, odateszi a kis orrához. De ha mi akarjuk ugyanezt csinálni, akkor már nem engedi, el kezd ordítani.

 Az időjárás is kezd az évszaknak megfelelő lenni, nincs az a dermesztő hideg.Ezt kihasználva, délelőtt és délután is levitte mama Tomcsit a játszótérre.

Előző nap az iskolások a járdára rajzolgattak különböző figurákat, kis kutyát, házikót, napocskát és a legfontosabbat: egy ICKÁT!

Ahogy sétáltak lent, Tomcsi felfedezte a rajzokat a betonon. Hevesen elkezdte mutogatni a dolgokat. Ő mutatta, mama pedig megnevezte a tárgyakat. Mígnem eljutottak az ickáig. A kisfiam csak nézegette, körbejárta, hisz még nem látott ilyet. Nem is tudta mi az. Egészen addig, ameddig meg nem mutatta neki mama, hogy is kell azt "használni". Én az ablakból figyeltem az eseményeket. Aranyos volt, ahogy édesanyám fél lábon ugrált, Tomcsi pedig próbálta utánozni Őt. Mikor feljöttek, még akkor is ugrándozott.

Eljött az este. A szokásos időben megfürdettük előbb Ágicát, majd a bátyja, Tomcsi következett. Őt már csak mama intézte. mert én közben szoptattam Ágicát. A gond ezután kezdődött. Na, gondoltam, most megnézem mennyit eszik a kis csajszli, így megmértem szopcsi előtt és után. 120 gramm. Büfizett kettőt, keresgélte a cicit, ezért visszaadtam neki. Negyedóra elteltével ismét a mérlegre raktam: 10 gramm. Ahhoz képest meddig volt a mellemen, szerintem keveset evett, biztos nincs benne több, odaadtam neki a másikat. Ebből még újabb 50 grammot szívott ki. Tehát összesen 180 grammnál tartottunk. Ha nem látom (mérem), nem hiszem el. Egy négy hetes gyermek ennyit enne? Hisz a 19 hónapos bátyja eszik egyszerre 250 grammot!

Lehet, hogy most már az a baj, hogy túl sokat evett? Mert még ezek után sem nyugodott meg. Előkerült a cumi is, de nem kapta be. Szegény, ha el is aludt, fél óra múlva felsírt. Büfizgetett, pukizgatott, de csak nem lett jobb. Éjfél körül már édeskömény teát is főztünk neki, hátha az segít. Sajna, nem sokat javított a helyzeten. Anyukám majdnem az egész estét ébren töltötte: valamelyik unokája tuti felsírt. Én, mint édesanya sem tudtam még az alvásra sem gondolni. Próbáltam segíteni, de tehetetlen voltam.

Nagyon hosszú és kemény éjszakánk volt.

Nem kívánom senkinek sem.

Jön a fogunk vagy megfáztunk?

2008.09.19.

Mostanság ez a kérdés foglalkoztat. Persze Tomcsival kapcsolatosan. Tegnap számoltam meg fogmosás közben (ha azt lehet annak nevezni, hogy minket utánozva a kis fogkeféjét dörzsöli a fogacskáihoz), hogy mennyinél is tartunk: 16 darab. Azaz már csak az utolsó négy darab hiányzik!

Tomcsinál szerencsére a fogzás viszonylag könnyen, gyorsan zajlott. Nem lázasodott be. Onnan vettük észre, hogy bújik a következő, hogy a széklete valamivel lágyabb lett és az orra, nyála elkezdett csorogni. Először azt hittük megfázott, de a harmadik fogacskánál már biztosan kijelenthettük, hogy egy újabb fog érkezik!

 Ezúttal is folyik az orra, és a nyála. Szóval várható az utolsó négyes! Vagy most tényleg megfázott? Kicsit köhög is. Bár szerintem ez csak az orrváladék miatt van. Legalább is remélem. Hallottam, hogy várható az influenza vírus, és veszélyesebb, súlyosabb lesz, mint eddig. Szedem a vitaminokat, sok zöldséget és gyümölcsöt eszek, valamint adom a családomnak is.

Tegnap éjszaka nem valami sokat aludtunk. Tomcsinak eldugult a kis orrocskája, és nem kapott levegőt rajta. Hatalmas ordításba kezdett. És ezt félóránként ismételgette.. Ha nem ő sírt fel, akkor Ágica ébredt fel, hogy éhes. Ő volt a könnyebbik eset, mert rajta egyszerűbb volt segíteni: csak kicseréltem a pelust, majd a cicit a szájába tettem. Negyed- vagy fél óra elteltével, a büfik után ő már aludt is tovább. Újabb három-négy óra pihenés következett részéről.

Viszont szegény kisfiúnkon nem igazán tudtunk könnyíteni. Előkerült megint a közutálatként számon tartott ORRSZÍVÓ. Először csapra szerelhetőt vettünk, azt mondták az a legjobb. Nekünk nem vált be, így hát elektromosat szereztünk be. Ez mobilabb, és egyébként is jobb. Már a látványa is sírást vált ki Tomcsiból. De, ha muszáj, akkor muszáj! Manapság annyi erő van a gyermekben, hogy két emberes lett az orrszívás. Az egyikünk lefogja, míg a másikunk szívja. Nagyon sajnáljuk, mert ordít a drágaságunk, de utána egy darabig legalább kap levegőt az orrocskáján. Ezután megnyugtatjuk, beadunk neki egy adag Panadol szirupot, majd visszaalszik. Sajnos nem sokáig. Apa megpróbálta ülve, az ölében altatni. Egy darabig jónak bizonyult, hisz függőleges állapotban könnyebben kapott levegőt. De ez sem tartott ki reggelig.

Mondtam apának, hogy aludjon egy kicsit, felváltom én - hisz neki reggel menni kell dolgozni, és mint területi vezető, sokat van úton, nem igazán jó, ha nem pihente ki magát....tudjátok az a sok baleset!

A férjemmel úgy beszéltük meg, hogy ő kel fel Tomcsihoz, rendezi. Nekem csak Ágicával kell foglalkoznom, utána meg pihenjek nyugodtan. Megmondom őszintén jól esett apától, de mint édesanya erre nem vagyok képes! Mindkét gyermekem minden rezdülésére, fordulására automatikusan felébredek! Szeretném az összes fájdalmukat magamra vállalni!

Gondolom, ezt hívják ANYAI ÖSZTÖNnek!

Most ebéd után Tomcsi aludt egy nagyot, nem sírt fel csak egyszer, akkor is ivott. Bízom benne, hogy a ma esténk már jobb és nyugodtabb lesz. Ha igen, akkor megint csak a fog viccelt meg minket! 

 

Otthoni élet

2008.09.17.

3 nap után végre hazamehettünk. Végre a saját ágyamban aludhatok!

Szerencsére itthon sem változott a helyzet.Tomcsi ugyanolyan kedvesen nyúl a kishugához, mint a kórházban. Az első fürdetés is nyugodtan zajlott, Tomcsi nézte, hogy mosdatjuk meg a testvérét. Még a fürdőjátékait is felajánlotta neki, szépen sorban hozta a játékokat és be akarta dobni a kiskádba. Nem értette, miért nem engedjük neki, hogy odadobja és a hugit miért nem érdekli a sok szebbnél szebb játék?

Féltünk, hogy féltékeny és irigy lesz. De eddig nem adta jelét ennek. Lehet, hogy még kicsi ehhez, és nem fogja fel a dolgokat? Én valószínűnek tartom. Úgy veszem észre, hogy Ágicát is egy játék babának tekinti, szeretne vele játszani. Nem csoda, a sok elemes, világító, hangot adó, jövő-menő, ugráló játéksereg után, neki Ágica is hasonló dolgokat csinál! Talán jobb is így! Nekem mindenféleképpen könnyebb! A szoptatást is imádja nézni. Odabújik hozzám, és figyelemmel kíséri ahogy a tesó szopcsizik. Már várom mikor jön el az a pillanat, hogy ki is akarja próbálni, meg szeretné kóstolni!

A nagymamám mesélte, hogy apukám és keresztanyukám között 21 hónap korkülönbség van, és édesapámat nagyon érdekelte a szoptatás titka. Egyszer nagymamám (mikor már unta a nyavalygást), édesapámat is odaengedte a másik melléhez. Ez volt az első és utolsó próbálkozás apukám részéről.....többet már nem kíváncsiskodott! Vajon nem ízlett neki? Nem tudom, de az a lényeg, hogy a kíváncsisága ki lett elégítve, és attól kezdve már nem volt érdekes a dolog!

Nagyon sok olyat olvastam és hallottam, hogy a nagyobb gyermek megáll vagy lelassul a fejlődésben a kisebb testvér megléte miatt. Sokan a szobatisztaságról is visszaszoknak a pelenkára, a figyelem felkeltése miatt. Észreveszik, hogy velük kevesebbet foglalkoznak, és így próbálják felhívni magukra a figyelmet. Mi próbálunk tanulni ezekből, és odafigyelni, hátha sikerül elkerülni a bakikat.

A nap bármelyszakában, ha Tomcsi meghallja Ágicának a hangját, akkor szól nekünk. Beszéd híján a mutatóujját felemeli, és azt mondja: HAA! Ha éppen arra jár, beszalad hozzá és megnézi mi újság van vele. Most már rájött, hogy fel tud állni a kiságy szélére, így jobban belát a hugihoz, nem kell ölbe kérezkednie! Mikor a játszótérről feljönnek, akkor is az az első, kabátostól cipőstől, hogy berohan Ágica szobájába és odapillant minden rendben van-e.

Nagyon meglepődik, ha éppen nincs az ágyában, mert például pont szoptatom a másik szobában. Akkor jön, és mutatja, hogy nincs a hugi! Hát nem zabálni való?

Alig várom, hogy el kezdjen beszélni a mi nyelvünkön, biztos sok handa-banda lesz közte! Pillanatnyilag a maga kis nyelvén magyaráz, amihez nem kaptunk még értelmező kéziszótárt! Ezért nem mindig értjük mit akar mondani. De ekkor bejön a mutogatás, és minden világos lesz! Kivéve, ha a konyhában, a kis etetőszékében ül, és rámutat a konyhapulton valamire.....a bőség zavara! Ezt kéred? Nem? Akkor ezt? Nem? Azt? Egészen addig rázza a kis fejecskéjét, míg meg nem találjuk az óhajtott tárgyat! Haláli!

Már a játszótéren is tapasztaltuk, hogy néha gondol egyet Tomcsi, és ami éppen a kezében van, azzal odacsap a mellette állóra. Sajna, ezt mostanság kezdi eljátszani velünk és Ágicával is. Odasomfordál hozzánk és egy váratlan pillanatban már le is csap. Bízom benne, ez is elmúlik olyan gyorsan, mint a harapdálása! Az is kellemetlen volt!

Sokan meglepődnek, hogy milyen kevés a korkülönbség a két pici között, de eddig még nem éreztük ennek a hátrányát! Sőt! Szerintünk jobb, mint a nagy korkülönbség! De ízlések és pofonok! Kinek a pap, kinek a papné! Szóval mindenki maga dönti el, hogy szerinte mi a jobb! Nekünk így TÖKÉLETES!

 

 

Az első találkozás

2008.09.16.

Egy gyors bemutatkozással, vagy emlékeztetővel kezdeném:

A férjemmel áprilisban voltunk két éves házasok. Tomcsi, a kisfiúnk 2007. február 14-én született. Ágica, a kishúga pedig 2008. augusztus 22-én látta meg a napvilágot. Szóval a két kicsi között másfél év és 8 nap korkülönbség van!

Sokan kérdezik, hogy besikerült-e a hugi? Nem, nem besikerült, igenis terveztük és AKARTUK ŐT! Így beszéltük meg apával, hogy nem szeretnénk nagy korkülönbséget a két gyerkőc között. Én sem vagyok már húsz éves, jobb "letudni" így egyben a kettőt! Reméljük, nekik is jobb lesz, összenőnek és olyanok lesznek, mint az ikrek!

Azért is mertünk így belevágni, mert szerencsénkre van segítségünk: mindkét nagymama nyugdíjas, és bármikor tudnak vigyázni Tomcsira, és besegíteni a házimunkába. Ezért napközben nekem csak Ágicával kell foglalkoznom! Sokan irigyelnek is emiatt engem!

A mamákon felül van a közelben egy dédipapa, aki korát meghazudtolva (82 éves! ) imád a dédunokájával játszani és vigyázni rá! Tomcsi is odáig van érte!

A terhességem alatt már szoktattuk a fiúnkat a gondolathoz, hogy nemsokára érkezik egy kis testvér. Sokszor mondtuk, és mutattuk neki a pocakomat, hogy ott van benne Ágica, a kis húgod. Később a kiságyat, a babakocsit és a többi apróságot is. Nem tudom mennyit és mit értett meg belőle, de már akkor is jött integetett a kiságyának, a babakocsinak és megsimogatta a pocakomat.

Végre elérkezett a nagy nap, mikor is megszületett Ágica (ráadásul pont az én születésnapomon). A két fiú kettesben töltötte a hétvégét otthon, de minden nap bejöttek hozzánk a kórházba meglátogatni.

Emlékszem az első találkozásra....bent feküdtünk a kórházi ágyon Ágicával, mikor is kopogtattak a kórterem ajtaján. Felismertem a kopogást,azaz dübögést: ez csak a kisfiam lehet! És igen, Ő volt az!

Kinyílt az ajtó, ő ott állt megilletődve, nem mert bejönni! Apa tuszkolta be. Odaszaladt hozzám és nézte, hogy ki van a kezemben. Itt van Ágica! - mondtuk neki. Mire megsimogatta a karomban tartott apróságot. A boldogságtól könnybe borult a szemem. (ahogy figyeltem, a férjemnek is)

Pár perc csodálkozás után Tomcsi megunta és elkezdte felfedezni a kórtermet. Először rájött, hogy amiben az újszülöttek vannak, annak kereke van és lehet tologatni. Majd az ágy végén található kis szekrény fiókját kezdte húzogatni. Végül az én szekrényemben talált a fogához való rágcsálnivalót, és azt kezdte el majszolgatni. Néha vetett egy pillantást ránk, majd odalépett és megkínálta a testvérét a kis kezében lévő ennivalóval. Hát nem tündéri! Igazi jó testvér!

Szóval ez volt az első személyes találkozás a mazsoláinknak. Remélem, ez a SZERETET, ha hazamegyünk a kórházból akkor is megmarad!