A játszóházban
Nyáron felfedeztük a Máltai játszóteret, most pedig sikerült találnunk egy fedett helyet, ahol nemcsak hasonló korú gyermekek, özön játék található, hanem keddenként még zenés foglalkozás is van. Ráadásul, mindez INGYEN! Sok ilyenféléről hallottam már itt a környékünkön is, de mindegyik fizetős volt. Nem tartom valószínűnek, hogy azért, mert fizetek érte, jobban, vagy másképpen bánnak a gyermekeimmel.
A múlt héten már egyszer benéztünk, akkor dédipapa kísért el minket. Nagyon kedves hölgy fogadott minket az ajtóban. Egyből beinvitált, megmutatott mindent. Levettük a kabátunkat, a csizmánkat, és a szőnyegen kötöttünk ki. Én Ágicával a sarokban elhelyezett sarokülőn foglaltunk helyet, onnan figyeltük Tomcsit. Szerencsére nem lepődött meg az új, és idegen helyszíntől, olyan természetességgel sétált, mint otthon. Itt is kiválasztott magának egy kisfiút, akit elkezdett ölelgetni. Meglepetésünkre a kisfiú visszaölelt. Addig addig szorongatták egymást, mígnem elvesztették az egyensúlyukat, és eldőltek. Persze, Tomcsi volt alul (a kisfiú anyukája ennek kifejezetten örült is ). Volt ám sírás, hiszen hiába volt autós szőnyeg a padlón, csak nagyot koppant a kis fejecskéje a drágámnak. Na, gondoltam, szép kis kezdés! A tragédia nem tartott sokáig. Pár perc múlva már a kisasztalnál rakosgatta a hengereket. Majd összepárosítós kockákat talált, azt illesztgette egy szőke hajú, gyönyörű kislánnyal együtt. Semmi hiszti, vagy veszekedés nem történt a szűk egy óra alatt, amíg ott voltunk.
Nagyon jól éreztük magunkat, így megígértük, hogy jövünk még.
Kedden délelőtt tíz órától kezdődik az előadás. Most édesanyám segítségét kértem, kísérjen el minket. Gyorsan megszoptattam Ágicát, és siettünk utánunk. Éppen odaértünk a kezdésre. Képzeljétek, hogy kétszer annyian voltunk, mint a múlt héten. Hogy az időjárás (most nem esett), vagy a zenés program volt ilyen csalogató?
Anyukám ölében Ágica, az enyémben Tomcsi foglalt helyet, azon a kispárnán, amire mindenkinek ülnie kellett. A fő helyen Marcsi néni a kislányával énekkel köszöntött mindenkit, mégpedig úgy, hogy egy kis labdát odagurított valakihez, és dalolva megkérdezte: Hogy Hívnak? .....Örülök, hogy itt vagy!
Tomcsinak tetszett a dolog. Pláne, amikor a néni egy bábot húzott a kezére, és úgy énekelt, mondókázott. Amikor pedig előkerült a doboz, telis teli hangszerekkel, kitört a kánaán. Minden gyerkőc odaszaladt, és választott egy hangot kiadó eszközt, amivel feldobták a dalt. Mikor Marcsi néni befejezte a nótát, Tomcsi még akkor is zenélt a xilofonon. (végre itt is kiélhette a kalapálási szenvedélyét).
A műsor jó fél óráig tartott, utána szabad foglalkozás következett, valamit megérkezett a tízórai is. Vajas kenyér kakaóval. Tomcsit nem hozta lázba az ennivaló látványa, ő inkább játszott tovább. Most nem kereste a többiek társaságát, egyedül foglalta le magát.
Ágica is elnézelődött, elénekelgetett a többiekkel. Mire véget ért a foglalkozás, nyűgös lett, amivel jelezte, hogy álmos. Felöltöztünk, és indultunk a levegőre, sétálni egyet, még ebéd előtt.
Az iskola mellett csatorna felújítást végeztek. Tomcsinak nagyon tetszettek a markológépek, és a betonfúrás. Megállt, és nézte őket. Alig tudtuk elcsalni onnan. Sajnos jön vissza a hideg idő, amíg toltam a babakocsit, az ujjaim kicsit megmerevedtek, ezért gyorsítottunk a lépteinken.
Kiderült, hogy majdnem minden nap van valamiféle foglalkozás, tehát hétfőtől péntekig 9-től 13 óráig bármikor be lehet menni. Úgy gondolom, ez jó előkészítés Tomcsinak az óvodára, Ágicának pedig kiváló tanulási lehetőség! Jövünk legközelebb is!