Mazsolák

Alig múlt el a születésnapja Tomcsinak, már is itt volt a névnapja. Ráadásul mindjárt kettő is, hiszen apát is így hívják. Újabb ok az ünneplésre. A buli pénteken kezdődött, akkor Kriszti barátnőmék látogattak el hozzánk. Megint sok meglepetéssel kedveskedtek a gyermekeinknek. Mindketten kaptak játékot, és ruhaneműt is. Tomcsinak már én is szemeztem a játékboltban a DOMINO-val, de a barátnőmék megelőztek. Direkt neki való a játék, hiszen a pöttyök mellett állatfigurák is szerepelnek, amivel már így ő is tud játszani. A ruhák pedig olyanok, mint a legdivatosabb felnőtt holmik, csak miniben! Édesek!

Mikor bejelentettem a kisfiúnknak, hogy érkeznek Krisztiék, teljesen bepörgött, és állandóan az ajtót leste. Közben az Iimii, és a Krisztii szót ismételgette. A legújabb mániája a fényképalbum nézegetése, amelyekből már szerintem becsukott szemmel elmondaná ki, hol van a képeken. Most is elővette az egyiket, és megmutatta hol van Kriszti és Imi rajta.

Másnap anyósoméknál folytatódott az ünneplés. Úgy volt, hogy 11 óra körül indulunk. Én épp Ágicát rendeztem, a pelenkázó táska útra készen volt, mikor is apa áthívott a nappaliba, hogy mutasson valamit. És mit látok? A kisfiúnk a sarokülőn alszik. A kicsi fejecskéje a párnára döntve, úgy szuszogott. Ilyet még a két év alatt nem csinált! Gondolhattam volna, hiszen egy jó pár perce feltűnően nagy volt a csend. Nem értettük a kidőlés okát, hiszen egész este aludt, nem is ébredt korán, és nem is fáraszthatta le ennyire magát...Nem volt szívünk felébreszteni, ezért  betakargattuk, és ébredés után indultunk el mamáékhoz. Eleinte Ágica nem akart aludni, de végül ő is csak beadta a derekát.

Mind a két mazsolánk húzta a lóbőrt, mi pedig őríztük az álmaikat, illetve vártuk az ébredésüket, mivel hogy éhesek voltunk!

A szokásos ebéd délután háromra tevődött át, mikorra is megérkeztünk. Addigra a keresztfiúnk, Máté is kialudta magát, nem zavartuk meg az ő pihenését sem.

Gyors ebéd után következett a köszöntés. A dédik szokás szerint pénzt adtak, mivel hogy ők már nem tudják mire van szükségünk, vegyük meg inkább mi. A keresztszülőktől ruhaneműt, és egy öltöztethetős macit kaptunk. (megmondom őszintén, hogy a szülinapi bábparaván mellé, kesztyűs bábokra számítottam.., de ezeknek is örültünk!) Ica mamáéktól a boríték mellé, a LEGO készletünket is gyarapították egy újabb járgánnyal, ami egy rendőrautó volt, amely a fény hatás mellett még hangot is adott ki. Ez a dolog mindkét fiúnak nagyon tetszett.

Vasárnap Erzsi mamáékhoz mentünk, ahol szintén ajándék hegyeket kapott Tomcsi. Ráadásul mama szülinapját is ünnepeltük egy hatalmas tortával. Tehát volt gyertyafújás is!

Estefelé kemény harcot kellett vívni Tomcsival, hogy öltözzön, mert mennünk kell haza. Olyannyira jól érezte magát, hogy nem akart jönni.

A héten a barátnőmék jönnek át hozzánk köszönteni, azaz még mindig folytatódik a buli!!

Belegondolva, minden hónapban ünnepelünk valakit: január Ica mama szülinapja, Ági nap, február Tomcsi szülinapja, március Erzsi mama szülinapja, Tomi nap, április apának a szülinapja és a házassági évfordulónk....

Buli az egész Élet! Csak egészség legyen, az a legfontosabb!

Igen, sajnos rajtunk is felül kerekedett a betegség. Először Tomcsinál kezdődött a szokásos módon: köhögés, orrfolyás. Őt követte Ágica, hasonló tünetekkel. Mi, apával torokfájás, köhögés, és enyhe orrfolyásnál tartunk. Habár apának még az orra sem folyik, ellenkezőleg, nem kap levegőt rajta. Lázunk ez idáig egyikkőnknek sincs. Tomcsit, mivel már nagy fiú, az itthoni házipatikánkból kezeltem, magammal együtt. Én is bajban vagyok, ugyanis még szoptatok, tehát én sem vehetek be akármit. A tapasztalatom szerint a legtöbb gyógyszerre az van ráírva, hogy szoptatás alatt nem szedhető. Így maradtam a tea, méz, és a C-vitamin mellett. A múlt héten szerdán már nem bírtam tovább a tényt, hogy a helyzet még mindig nem javult, ezért felhívtam a doktor nénit. Időpontot szerettem volna kérni délelőttre, de már nem tudott adni, annyian bejelentkeztek, de azt is mondta, hogy most üres a váróterem. Ezen felbuzdulva gyorsan összekaptam magam és Ágicát, és lesiettünk az orvosi rendelőbe. A doktor néni megvizsgálta Ágicát, és megállapította, hogy a torka is piros, tehát megfázott. Mivel a bátyjának is hasonlóak a tünetei, Sumetrolim szirupot írt ki nekik. Tomcsinak dupla mennyiséget reggel és este. Valamint kaptunk még kétféle orrcseppet, és a változatosság kedvéért láz esetére Nurofen szirupot is szereztem be. Ahogy hazajöttünk, mindkettőjüknek beadtam kis kupicában a szirupot, megebédeltünk, és letettük őket aludni. A délutáni alvás sem volt nyugodtabb, mint az éjszakai. Tíz percenként fel-fel sírtak, amikor is a kis orruk bedugult. Tomcsi már az orrszívó látványától is retteg, sírva menekül előle. Szerencsére Ágica még engedi. 

Az éjszakánkról jobb nem is mesélni. Szörnyű volt. Életem eddigi leghosszabb és legrosszabb éjszakája volt. Mindkét mazsola sírt, vagy felváltva, vagy egyszerre. Szóval apa volt Tomcsival, én pedig Ágicával. Tomcsit odavittük a mi ágyunkba, de így is amikor felordított, felkelt Ágica és ő is rázendített. És ez fordítva is megtörtént. Ezért jobbnak láttam "kiköltözni" Ágicával a nappaliba. De ott is, amikor megpróbáltam vízszintes állapotba helyezni, ismét sírni kezdett. Nem volt más választásom, mint az ölembe altatva, aludnom. Hajnaltájt javult a helyzet, vissza tudtam tenni a kiságyába, és én is bebújhattam a fiúk mellé az ágyba. Szörnyű az az érzés, amikor a gyermekeid betegek, és te tehetetlenül nézed végig az eseményt, és nem tudsz segíteni. Köhögnek és folyik az orruk. Nem győzzük törölgetni. Tomcsi már olyan ügyes fiú, hogy ki tudja fújni a nóziját. (remélem, ez kiváltja az orrszívást!)

A következő éjszaka már nyugodtabban telt, gondolom a gyógyszer hatása miatt. Ekkor meg apa keltett fel a legédesebb álmomból, hogy rosszul van. Gondolhatjátok, hogy éreztem magam! Már javasoltam neki, hogy menjen el egy teljes körű kivizsgálásra, ahol is megállapítanák, hogy ezek a rosszullétek mitől vannak. Sajnos, rajta még úgy és annyit sem tudok segíteni, mint a gyerkőcökön. Ezért marad az együttérzés. (ilyenkor, és még van egy jó pár helyzet, mikor úgy érzem, hogy három gyermekem van!)

A szirup elfogyott, Tomcsi meggyógyult, Ágica még kicsit köhög, és szörtyög. Alig várom, hogy ő is túl legyen rajta. Inkább én legyek százszor beteg, mint ők! Ezt lelkileg megélni, éppen elég!

Ezúton kérek bocsánatot, hogy eddig nem írtam, de hát két gyerek, az dupla feladatot jelent. Nem panaszkodás-képpen mondom, de nem sok szabadidőm van. Úgy eltelik általában egy nap, hogy szinte észre sem veszem. Mire feleszmélek, már megint este van.

Tehát nem csak odakint esik a hó, a szó tényleges jelentésében, hanem idebent, nálam is. Jó lenne, ha időnként kettő lenne belőlem!

A napjaink, pláne most, hogy betegek vagyunk elég monoton telnek. Ráadásul a főzés, a takarítás, és a mosás mindentől független dolgok. És persze az előzőek velejárói: a mosogatás, vasalás - csak hogy a fontosabbakat említsem. Alig érek a végére, kezdhetem előröl az egészet. Állandó körforgás. Belegondolok, hogy egyszer, mindezek mellett még dolgoznom is kell járni.....háát elég lesz, az biztos!

A következő bejegyzésemben leírom a betegségünk folyamatát. Most pedig megyek, mert Ágica ébredezik...

A születésnapi zsúr még nem ért véget nálunk. A maradék tortára is kellett gyertyát tennünk, amit Tomcsi továbbra is fújkálhatott. Már a torta szó hallatára beindul a fújkálás nála. Hát nem édes!

Remélem, azért azt is megérjük, hogy magának a tortának fog örülni, és nem az egyre növekvő számú gyertyának!

Végre elérkezett a várva várt nap! A kisfiúnk két éves!! Ha visszagondolok, villám gyorsan elrepült ez a két év! Még emlékszem, hogy két évvel ezelőtt melegem volt a fekete szövetkabátomban, miközben száguldoztunk befelé a kórházba. Bent a szülőszoba ablaka is nyitva volt. Az időjárás teljesen tavaszias volt. A nap gyönyörűen ragyogott, a madarak csicseregtek. Ilyen időben öröm volt szülni!!! És ma? Milyen az időjárás? TÉL VAN! Nagy pelyhekben hull a hó. Az utakat nem megfelelően takarítják. Felfér a nagykabát. Jó felidézni a múltat, és belegondolni, hogy mennyi szép emlék történt azóta velünk. Ráadásul már nem is csak hárman, hanem időközben négyen lettünk!

Ezt a napot Ica mamáéknál töltjük a dédikkel együtt. Ilyenkor látszik milyen nagy is a család!

Még ebéd előtt megtörtént a köszöntés. Egymás után jöttek a köszöntők, és az ajándékok. Persze a mi kisfiúnkat csak a csomagok érdekelték. Azon belül is csak a játékok. A ruhaneműket dobta félre, meg sem nézte mik azok. Máté is odakuporodott Tomcsi mellé, és együtt bontogatták az ajándékokat. A Micimackós kisvonat mindkettőjük tetszését különösen elnyerte. Otthon már annyi féle fajta vonatunk, mozdonyunk van, hogy lassan egy kész pályaudvart is berendezhetnénk belőle. De hát ha ezt szereti a kisfiúnk? Ez ráadásul megy, és zenél is! Lehet bővíteni a készletet a későbbiekben különféle hozzávalókkal. Van eszük a játék készítőknek és kereskedőknek! Úgy van ez kitalálva, hogy mindig lehessen hozzá valami újat venni!

Apától mostanság DUPLO-s játékot kap, amelyeket nagyon szeret összerakni, szétszedni. Van már tűzoltóautónk, betonkeverőnk és traktorunk utánfutóval. Hozzá kis emberkék, akikkel szintén el van.

Keresztanyuék előre megkérdezték mit vegyenek Tomcsinak. Hosszas gondolkodás után, valamint a kezembe került egy baba magazin, amiben éppen a bábozásról írtak, úgy döntöttem, egy báb paravánt kérünk. Bábjaink már vannak, amiket ha a kezemre húzok, Tomcsi tátott szájjal figyelte mit csinálok velük, és miket, hogyan mondok. Tényleg nagy sikere is lett a meglepetésnek. Máté és Tomcsi is figyelte ahogyan keresztapu összerakta a paravánt, majd az előadáson még mi is nevettünk. Későbbiekben pedig -szerintem- még nagyobb hasznát vesszük majd. Főleg, ha a két kis mazsolánknak egyszerre bábozunk! Vagy ők egymásnak! Vagy nekünk! Olvastam, hogy érdemes lesz figyelni mit és hogyan játszanak, mert így fejezik ki gondolataikat, érzelmeiket.

Ebéd után letettük őket aludni, majd mikor felébredtek következett a szülinapi torta. Thomas-os tortát rendeltünk, mert Tomcsi egyik kedvenc meséje lett. Rátettük a két szál gyertyát, meggyújtottuk, és az asztalra tettük. Ámulva figyelte a két fiú a tortát. Mikor pedig a zenét is bekapcsoltuk (a szülinaposat). Két fenékrázás közben, gyertyafújás jött. Ráadásul apa olyan gyertyát vett, amely elfújás után két másodperccel később újra gyullad. Ez aztán különösen tetszett a lurkóknak. A végére már teljesen kifulladtak, szó szerint nem maradt levegő a tüdejükben, nem bírták tovább fújni. Szóval felvághattuk a tortát. Igen ám, csak itt kezdődtek a gondok....nem tudtuk hogyan vágjuk, hogy jó legyen, hiszen egy mozdonyból kellett tortaszeletet szelni! Végül csak sikerült! Mindenkinek ízlett a süti, még repetáztak is belőle!

Délután még papa levitte a fiúkat szánkózni, ugyanis a hó még mindig esett. Szánkózás és hóember építés után indultunk haza. Apának kétszer kellett fordulnia a kocsi és a lakás között, annyi csomagunk volt. Mire elpakoltam a cuccokat, ott volt a fürcsi idő. Tomcsi nem is sokáig pancsizott, szerintem egy kicsit kimerítette a mai nap.

Szeretném, ha minden nap olyan lenne, mintha valamelyik mazsinknak születésnapja lenne!

Ma még mindig nincs a napja, de ma is buliztunk. Délelőtt a barátnőmék látogattak meg minket. Az egyik barátnőméknek még nincs babájuk, míg a másiknak van egy kisfia, Norbika januárban volt egy éves. Úgy volt, hogy külön érkeznek, de a hirtelen havazás közbeszólt (sajnos). Így délelőtt letudtuk a köszöntést. Egyikkőjüktől megkapta a megígért dömpert, olyat amilyen az én időmben is volt, míg Editéktől egy utánfutós, lenkerekes dzsippet. Ágica pedig minden napra egy szakálkát, és bébiételt kapott. Hát nem aranyosak?

A két fiú nagyon édes volt együtt. Tomcsi megfogta Norbika kezét, és bevitte a szobájába, egyenesen a játékokat rejtő ládikához. Ott leültek, és elkezdték kifosztani a kincsesládát. Együtt szerelték a fiókot, amiről lecsavarták a gombot. Minden második percben a kisfiúnk odaszaladt Norbikához, és egy puszit nyomott a fejére. Majd leellenőrízte, hogy Ágica jó helyen van-e a barátnőm karjaiban. Mivel mindent rendben talált, visszaült, és játszott tovább.

Mivel még délelőtt volt, a tortát nem akarták megkóstolni, ezért mindannyiuknak odacsomagoltam a részüket. Így a reggeli gyertyafújás elmaradt.

Sajnos, nem tudtak sokáig maradni, mert Adrinak mennie kellett dolgozni, és ő hozta el hozzánk Norbikáékat. Ebből adódóan nekik is öltözni kellett. Hiába mondtuk. hogy legalább ők maradjanak, apa majd hazaszalad velük, nem maradtak. A mozgalmas életből hirtelen a szokásos csend, és nyugalom lett.

Az öcsémék elköltöznek Debrecenből. Már a hétvégén indulnak, ezért Tomcsi szülinapját előre kellett hoznunk. Nem is bántam, hiszen így nem egy napig tart a nagy nap! Az ünneplést megkezdtük tegnap és vasárnapig tartjuk. Öt napos buli! Ez ám a valami!!

Rendeltünk egy süni tortát, amiről azt gondoltam különleges lesz, de az Erzsi mama tortájához képest, semmi volt! Mind külsőre, és ízileg is! Finom és különleges volt a sündisznó is, hátán egy piros almával. Tomcsinak mégis a mamáé ízlett jobban. Öröm volt nézni, ahogy két kézzel majszolja a szájába a sütit. Gyorsan megebédeltünk, majd hoztuk is befelé a tortákat, hiszen már bőven az alvási időben voltunk. Amikor megpillantotta Tomcsi a tortákat, és rajta a gyertyákat, egyből fújkálni kezdett. Az öcsém meg sem tudta gyújtani a második gyertyát, mert az elsőt már el is fújta Tomcsi. És ez így ment nem is tudom megszámolni, hogy hányszor. Megint csak bólogatott, hogy újból gyújtsa meg neki a gyertyát. Közben a CD lejátszón a Boldog szülinapot! című nóta szólt. Először csak a széken, majd a szőnyegen mamával folytatta a táncot. Megható jelenet volt. Főleg az a tény, hogy már KÉT éves a kicsi fiúnk!! Ágica mind e közben keresztanyu kezéből énekkel kísérte a jelenetet.

Az ajándékosztás is nagyon tetszett Tomcsinak. A tasakokból csak úgy dobálta kifelé a csomagokat. Különösen az evőeszköz készletet találta érdekesnek. Kivette belőle a két kanalat, és azzal együtt bontogatta tovább az ajándékokat. A sógornőméktől mágneses építőkockákat és egy rajzfilm figurás hátitáskát kapott. Persze ezeket is azonnal ki kellett próbálnia.

Az idő gyorsan elrepült, Tomcsi a fáradtságtól szinte azonnal elaludt, ahogy a fejecskéje a párnát érte. Mi felnőttek a másik szobában visszanéztük az eddig rögzített felvételeket.

Másnap, itthon, amikor a tortából vágni szerettem volna dédiéknek, és a mi kisfiúnk ezt észrevette, ismét jelezte, hogy fújni akarja a gyertyát. Dédi meggyújtotta, Tomcsi elfújta, mi pedig megtapsoltuk. Ezt is eljátszottuk egy jó párszor. Délután, amikor anyukám szaladt fel hozzánk, és elmeséltem neki a délelőtti sztorit, na, mi történt? Újra gyertyázhattunk! És mire tette mama a gyertyákat? Egy fahéjas csigára! Szóval, nálunk ma is szülinap volt!!

Ezek után kíváncsian várom a szombati napot, a tényleges születésnapos napot, az hogyan fog telni.

Nem lesz még unalmas a gyertyafújás?

Majd beszámolok róla! Addig is eldugom a gyertyákat.......

A szokásos hétvégi ebédre érkeztünk Ica mamáékhoz. Mi voltunk az elsők, még Mátéék nem voltak ott. Tomcsi szokás szerint körül nézett az udvaron, történt-e valami változás az előző héthez képest, majd bementünk, és egyből lehuppant a szőnyegre, és megkereste az építőkockákat. Majd jött értem, húzott a szőnyeg felé, és "EEPÍÍT" szót ismételgetve lecsücsültünk a földre. Napról napra egyre több szót mond, úgyhogy mostmár megnyugodtunk, hogy nincs semmi baj. Ha olyan kedve van, mondatokat is mond, valamint utánunk ismétli a szavakat. Persze, csak ha ő akarja! Megrendelésre nem mindig sikerül kicsikarni belőle. Pedig olyan sok mondókát ismerünk. Különösen az tetszik, amikor édesanyámmal mondókáznak, és ha anyukám olyan mondókába kezd bele, amihez neki éppen nem fűlik a foga, akkor azt hangos "NEEM"-mel adja a mama tudtára. Viszont amit szeretne, azt boldogan mondja, illetve mutogatja mamával együtt. Apától kaptam egy videókamerát, azzal legalább meg tudjuk örökíteni a "szereplős" pillanatokat. Milyen nagy szám lesz, ezeket visszanézni tíz év múlva!

Felépítettünk két magas tornyot, mikor is megérkeztek uncsitesóék. Nagy visítással köszöntötték egymást. Ágica is felriadt a hangoskodásra, ő pedig sírással reagált rá.

Az egyébként csendes házat felverte a három kis unoka hangja. A szobák körbejárhatóak, ez a tény nagyon bejön a fiúknak. Körbe-körbe szaladgálnak, kergetik egymást. Mama sajnos nem mindent pakol el, ezért a fiúk számára olyan dolgok is elérhetőek, amik nem kellenének, hogy azok legyenek. Itt nem csak ennivalót értek, hanem törékeny tárgyakat és gyógyszereket, krémeket is!! Ebből adódóan állandó figyelmet igényelnek a fiúk. Arról nem beszélve, hogy néha bántják is egymást. Mániájukká vált, hogy az asztal alá bebújnak. Ott pedig hol Máté tolja el magától Tomcsit (elég durván, erőből), hol pedig Tomcsi harap bele Mátéba.

Általában jól el játszanak egymással, de vannak kivételek. Tomcsi mostanság nem hajlandó beleülni az etetőszékbe. A felnőtt széken fogyasztja el az ebédjét mamáéknál. Hiszen ő már mindjárt KÉT éves!

Ebéd után, következik az alvás. Majdnem egy időben visszük őket aludni. Máté az egyik szobában, Tomcsi a másikban. Van, amikor gyorsabban megy az altatás, de előfordult már olyan is, hogy egyikőjük sem aludt el. Elég vékonyak a falak, ezért áthallatszik, ha a másik fiú hangoskodik a szobában. Aztán akkor már a másik sem marad az ágyban. A sógornőm felvetette a nagy kérdést. Hol fog aludni Ágica, ha már ő is nagyobb lesz, és már ő is csak egyszer alszik ebéd után? Jó kérdés. Még anyósoméknak van egy pár hónapjuk ezt kitalálni. Az biztos, hogy Tomcsi helyére megy Ágica, de hová tegyük a bátyót? Ő a nagy ágyról még leeshet.

Amíg itthon két-három órát alszik Tomcsi, addig Ica mamáéknál jó, ha másfél órát szundizik. Nem tudjuk miért.

Ébredés után uzsonna, még játszanak egy kicsit a fiúk, aztán öltözünk, és megyünk haza. Ismét eltelt egy nap!

Tomcsi imád mindent, amihez bármilyen szerszám szükséges, és kalapálni, csavarozni lehet vele. Tehát, amikor Erzsi mamáéknál vagyunk, papával állandóan szerelnie kell valamit. Most éppen kapóra jött, hogy a kiságyának az ágyneműtartója kiszakadt. (kicsit túlpakoltam:) ) Így jött Jani papa, egyből vitte be Tomcsi a szobájába, és mutatta a javítanivalót. Papa elővette a táskájából a szerszámokat, amire a kisfiam egyből lecsapott. Jé, igazi kalapács, de nehééz! És szegek! Tátott szájjal bámulta, ahogyan papa kihúzta, és felfordította az ágyneműtartót. Majd amikor a szeget kezdte a helyére kalapálni, hozta Tomcsi a saját kiskalapácsát, szeget kért, és ő is azt csinálta, amit papa. Kis utánozó művész!

Eszembe jutott, ha már úgyis itt van papa, és a kisfiam is szerelős kedvében van, mi lenne, ha a kiságyából kivennénk egy pár rácsot.

A játszótéren is több anyuka megjegyezte, hogy két éves kor körül már le szokták szedni a rácsot a kiságyról. Az ismerőseink gyerkőceinek sincs már rácsos ágya. Gondoltam, akkor próbáljuk meg mi is. Tomcsinak nagyon tetszett a szerelés, a csavarozást különösen élvezte. Állandóan a kezében volt a csavarhúzó, nem is egy, hanem kettő. Papának is kérnie kellett, ha éppen arra volt szüksége.

Mikor elkészült a remekmű, azaz három rúddal kevesebb volt az ágyban, egyből felfedezte a "szabadságot". Ki-be mászott a kiságyában. Élvezte a helyzetet.

Következett az ebéd utáni alvás. Beraktam a kiságyába, elmondtam a mesét, miközben simogattam a kis hátát. Elaludt. Én, mint, aki jól végezte dolgát, kimentem a konyhába mosogatni. Hirtelen felnézek, és mit látok? A kisfiam cumi a szájában, a kezében az alvós macija és mosolyog rám az ajtóból. Hát nem kimászott a kis huncut? Vihettem vissza az ölemben, kezdhettem előről az altatást. Hiába aludt el, nem volt egy nyugodt percem sem, attól rettegtem mikor bújik elő, vagy esetleg a szobájában kezd el akciózni? Füleltem minden kis neszre.

Háát, az éjszakánk sem volt nyugodtabb. Apa mikor meghallotta, mit tettem, annyit kérdezett, hogy jól meggondoltam én ezt?

Azért nem mertem a teljes rácsot leszedetni, mert Tomcsi forgolódós az ágyában, és féltem, hogy leesik. (tudom, feltalálták a leesésgátlót,de nem vagyok vele kibékülve)

Altatás után is, két perc múlva cumi csattogást hallottunk a nagyszobában. Tomcsi a folyosón szaladt át hozzánk. Az egyik kezében az alvós macija, a másik kezében a takarója, a szájában pedig a cumi, és fülig érő szájjal vigyorog ránk. Visszavitte apa, lefektette, öt perc csend után, ismét kint volt a kisfiúnk. Az így ment, mikor meguntam, odatoltam a fotelt. Újra a nappaliban volt a gyerek. Mérgemben a babakocsit raktam a kiságy hiányzó rácsai elé. Azt jól, elöl-hátul lefékeztem, elmozdítani nem lehetett. Most, hogy ezért, vagy tényleg elfáradt, és elálmosodott, nem tudom, de az a lényeg, hogy mély álomba merült, és reggelig fel sem kelt.

Reggel az volt az első dolgom, hogy hívjam papát, mikor ér rá, hogy visszategye a rácsokat. Lehet, hogy egy pár nap múlva megszokta volna Tomcsi a helyzetet, és nem szórakozott volna velünk, de így biztosabbnak éreztem. Ráadásul van egy biztos hely, ahová betehetem, és tudom, hogy nem csinál semmi rosszat....

Papa még délelőtt átjött, hogy visszategye azt, amit tegnap kivetettem vele. Tomcsi lelkesen segítkezett neki a munkában. Egészen addig, amíg nem tudatosult benne, hogy mit is tesznek. Akkor aztán elkezdett toporzékolni, ordítani, és rángatni a rácsot, hogy vegyék ki. Vajon mi zajlott le a kis fejében? Biztos nem értette a dolgot, még nekünk is zavaros volt.

Se baj, egy év múlva újra próbálkozunk!

Úgy néz ki, engem is utolért a vég! Reggel arra ébredtem, hogy valami csikarja a hasam. És már rohantam is a WC-be. És utána megint. Később hánytam is. Pedig még nem is ettem semmit. Szép napnak nézek elébe! Teljesen legyengültem. Úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger, de nem is egyszer. A végtagjaim olyan nehezek voltak, mintha mindenhol egy kb. 5 kilós súlyt cipelnék. A gyerekek még aludtak. Apa egyből jött, hogy mi a baj? mit segíthet. Még én sem tudtam. Ez lenne az a vírus, amit éppen tegnap a nagymamám mesélt a szomszédjairól? Szegények annyira legyengültek, hogy hajnalban a feleség mentőt hívott a férjéhez és a kislányához. Be is vitték őket, a kiszáradás szélén, infúziót kaptak, és bent maradtak. De hát kitől, mikor és hogyan kaphattam el, vagy szedtem össze ezt az akármit?

Forraltunk vizet, egy csipet sóval, háztartási keksz, és pihenés. Édesanyámat felhívtuk, hogy ha ráér, apa elvinné hozzájuk Tomcsit, hogy nyugodtabban tudjak pihenni.

Ágicával kapcsolatosan is több kérdés merült fel nálam. Szoptassam vagy a fagyasztóból adjak neki tejcsit? Puszilgassam, szorítsam magamhoz, vagy inkább nem kellene?

Úgy gondoltam, hogy ha a vírus a szervezetemben van, akkor nem aznap reggel alakult ki, tehát akkor már Ágicában is benne kell hogy legyen. Így maradtam a szoptatás mellett. Igaz, annyira gyengének éreztem magam, hogy csak fekve tudtam szoptatni, de az sikerült.

Apát leküldtem a gyógyszertárba, hozzon Normaflore-t. Annyi jót hallottam már róla, itt volt az idő, hogy kipróbáljam.

Itt jut az eszembe, hogy apa, mivel meg van fázva, a dokija írt fel neki Algopyrin-t. Unalmamban elolvastam a betegtájékoztatóját, és rá kellett döbbennem, hogy szoptatás alatt nem lehet szedni ezt a gyógyszert. Pedig eddig mindig ezt vettem be, ha fájt a fejem! Mondjuk csak egy felet kaptam be egyszerre, de akkor is, jól félre tájékoztattak! Mérgemben felhívtam egy gyógyszertárat, mondják meg akkor mi az, amit használhatok fájdalomcsillapításra. És mit javasoltak? PANADOL-t! Persze az özön gyógyszer készletünkből ez a fajta hiányzott, így apa mehetett ismét a gyógyszertárba.

Este bevettem belőle egy fél szemet, de semmit sem ért. Szóval visszatértem a fél Algopyrin-hez, az hatott.

Másnapra teljesen meggyógyultam, mintha kettévágták volna a betegséget. Reggel azért még diétásan étkeztem. Pirítós, jó sok fokhagymával, meg forró tea. Aztán meg apa kezdett a mosdóba járkálni.....lehet, hogy tényleg valami fertőző akármi?

Normaflore, széntabletta, folyadék. Apánál kicsit tovább tartott a hasmenés, de a következő napra ő is rendbe jött.

Miután anyósomnak, és apósomnak is hasonló tünetei jelentkeztek, nem maradt bennem semmiféle kétség, igen ez vírus%!

De: minden rosszban van valami jó is: A GYERMEKEINK megúszták, ők EGÉSZSÉGESEK továbbra is!!!! (Le is kopogom gyorsan...)