A szőnyeg

Blog: Mazsolák - Szerző: kranki

Képzeljétek, vettünk egy új szőnyeget!! Miért is? HÁÁt, elmesélem...

Az egész úgy kezdődött, hogy a nappaliban, a dohányzóasztalon felejtettem a szoptatós teámat, Egy egész üveggel. Reggel a kisfiam a szokásos körútját tette a lakásban, amikor felfedezte az asztalon a műanyag palackot. Előfordult már máskor is, hogy ott volt, de eddig nem izgatta a dolog. Az előzmény az volt, hogy csörgött a mobilom. Elfordultam, hogy felvegyem.. A következő pillanatban már az üveg a kezében volt, és somolygott rám. Várta a bűvös szót, hogy NEEM SZABAD! Mire kimondtam, a sötét folyadék már ömlött is a nyers színű, gyapjú szőnyegünkre. Telefonon gyorsan elköszöntem, és mentettem a még menthetőt. Kivettem Tomcsi kezéből az üveget, amiben addigra a másfél literből két korty maradt. Most mit tegyek? Szidjam össze a kisfiam, vagy itassam fel inkább, amit még nem szívott be a szőnyeg? Uramisten!!!

Volt már egy pár folt, igaz, de mindig megpróbáltuk eltüntetni. Eddig sikerült is...

Végső felindulásomban elővettem egy katalógust, amiben vállalkozások hirdetik magukat, különböző kategóriánként. Felhívtam a szőnyegtisztítókat, árak után kíváncsiskodva. Valamint megkérdeztem a határidőket is. Egy hét?! Addig szőnyeg nélkül? Két kisgyermekkel? Ráadásul a laminált lap teljesen szétnyílt (annak idején rosszul rakhatták le.) Ez így nem maradhat!

Miután kiválasztottam a legolcsóbb, leggyorsabban dolgozó céget, akik ráadásul még aznap, ingyen kijöttek, és elvitték a szőnyegünket, ráficcentem a netre, akciós padlótakarót keresvén.

Rá kellett döbbennem, üres padlónk lesz egy hétig, mikor is apa felvetette a padlószőnyeg lehetőségét. Találtunk is akciósat, ami ráadásul színben is ment a szobához. Sőt, könnyen tisztítható, és annyira nem is látszik rajta a piszok. (már ha lenne rajta!)

Négy nap múlva megérkezett a régi szőnyegünk új színben. Tiszta lett! Nincs szüksége rá valakinek?

A sztori óta nemhogy folyadék, más rágcsálnivaló sem került az asztalunkra. Jobb az óvatosság!

Ha megkérdezzük Tomcsitól mi történt, heves fejrázás közepette megmutatja hogyan is zajlott a dolog.....