• Mazsolák
        kranki blogja

        Hármasban

        Szinte még meg sem melegedtünk itthon, apának el kellett utaznia egy három napos konferenciára. Azaz, hármasban maradtunk. Az első éjszakát nem mertem egyedül bevállalni, megkértem édesanyámat, töltse velünk az éjszakát. Ki tudja, hogyan alszanak a kis mazsolák, és ha gond van, csak nem tudok kétfelé szakadni, annyira pedig még nem szeretném összeengedni őket.

        Erzsi mama érkezését Tomcsi már nagyon várta, megpuszilta, és megkérdezte, hogy "Jaja papa?". Papával imád barkácsolni.

        Vacsora után következett a szokásos esti pancsolás, majd egy kis legózás után az alvás. Én ezalatt Ágicát rendeztem, megszoptattam és elaltattam. Szerencsére az éjszakánk nagyon nyugodt és csendes volt. Tomcsi csak egyszer ébredt fel, akkor is csak ivott egy nagyot, és visszaaludt. Szokatlan volt, hogy nem nekem kellett ugranom a gyerekekhez, hanem megtette ezt helyettem az anyukám.

        Az előző este nyugalmából kiindulva úgy döntöttem, hogy a következő napot, és az éjszakát egyedül vállalom be. Lesz, ami lesz!

        Miután felébredt Tomcsi a délutáni sziesztából, reszeltem neki almát. Éppen azt csemegéztük, amikor  Ágica is jelezte, hogy csatlakozni szeretne hozzánk. Így Ágica ült az ölemben, Tomcsi a széken. Egy kanál bébiétel Ágicának, egy kanál reszelt alma Tomcsinak. Természetesen másik kanállal! Úgy vettem észre, mindkettőjüknek tetszett az egyszerre történő etetés!

        Ezek után következett az együtt játszás. Tomcsi leült a szőnyegre építeni, mi pedig Ágicával csatlakoztunk hozzá. Mellé települtünk, és segítettünk neki. A kis hugi adogatta az építőkockákat a bátyónak. Amikor megunták, birkóztunk egyet, úgy, hogy Ágica volt felül. Közben énekeltem, például a "Zsipp-zsupp, kender zsupp"-ot, és a végén Ágicát, rátettem Tomcsira. Volt ám hatalmas kacagás, az egyik göndörebben nevetett, mint a másik. Én voltam a VILÁG legboldogabb Anyukája!

        Hamar eltelt a délután, következett a fürdetési idő. Szokás szerint előbb Ágicát rendeztem, Tomcsi segítségével. A pisis pelust kivitte a szemetesbe, a levetett ruhácskát pedig a szennyeskosárba dobta. Majd megnézte, hogyan fürdetem és öltöztetem fel a kis hugát. A szoptatás alatt gyurmáztunk, és rajzolgattunk. Büfiztetés után Ágicát beraktam az ágyába, és jött a nagyfiú mosdatása. Amit ellesett tőlem, azt ő magán próbálta bemutatni. Nagyon édes volt! A kis szivaccsal csak úgy dörzsölte a testét.

        Ráadtam a pizsamáját, és a fáradtság miatt már nem is igényelte a további ébrenlétet, hanem kérte, hogy menjünk aludni. (hozta az alvós maciját és takaróját).

        Így betettem a kiságyába, Ágicát pedig az ölembe fogtam, és leültünk Tomcsi ágyához. Végül egy mesével, és dallal, mindkét mazsolámat egyszerre tudtam elaltatni.

        Azért, megmondom őszintén, csak jobban elfáradtam, mintha mindezeket ketten végeztük volna apával, de boldog voltam, hogy mindez egyedül is SIKERÜLT!

        Az éjszakánk ismét zökkenőmentesen telt el. Ezek után már bátrabban vállalom az apa mentes estéket, bár nagyon remélem KEVÉS lesz belőlük!


      • Blog leírása

        Az életünk értelmei:
        Tomcsi és Ágica a két kis mazsola, akik mellett nem ismert az a fogalom: UNALOM!
        Látogatás: 54014 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés