• Emmi: koncentráltan figyelünk a betegekre

        Szerző: MTI

        Készen áll a magyar egészségügy a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

        A közlemény szerint a koronavírus-járvány második hullámának erősödésével, a hetek óta tartó magasabb napi megbetegedések következtében egyre több Covid-beteg szorul kórházi kezelésre. "Ezért a tavasszal jól bevált recept szerint a második hullámban is lépcsőzetesen nyitottuk és nyitjuk meg az ellátóhelyeket, azt az alapvető rendezőelvet figyelembe véve, hogy a kapacitások határáig használjuk ki az egyes kórházakat" - fogalmaztak.

        Elsődlegesen a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező három budapesti kórház - a Dél-pesti Centrum Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház - fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket. Miközben a kijelölt kórházakba koncentrálják a covidos betegeket, a megnövekedett járványügyi feladatok ellátásához szükség van további szakemberek vezénylésére az adott intézményekbe. A járvány dinamikájához igazodva azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben.

        Hirdetés

        A második hullámban is azokon lesz a legtöbb teher, akik a betegágyak mellett dolgoznak

        "Ez a folyamat alkalmazkodást kíván azoktól az intézményektől, amelyek a covidos betegeket fogadják, és azoktól a kórházaktól is, amelyek feladatokat vállalnak át vagy szakembereket kölcsönöznek a súlyos koronavírusos betegek kezelésére" - emelték ki, hozzátéve: a kórházak közötti együttműködés jó példája, hogy az Országos Onkológiai Intézet átvette a Korányi Kórháztól a mellkas sebészeti ellátásokat, és intenzíves szakembereket biztosított a súlyos koronavírusos betegek gyógyítására.

        Szerdán több kórházból is orvosokat, szakápolókat vezényelt a járványügyi hatóság az elsődlegesen kijelölt intézményekbe a növekvő számú súlyos betegek kezelésére. Ez - mint megjegyezték - "természetesen azoktól a kórházaktól is alkalmazkodást igényel, amelyek biztosítják a plusz szakembereket, de a rendszerszintű vezénylés lényege az, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni az alapfeladataikat".

        Az Emmi kiemelte: a járvány első hullámában az egészségügyi dolgozók embert próbáló munkával mindent megtettek azért, hogy valamennyi betegük a legjobb ellátást kapja. "Nekik is köszönhető, hogy Magyarország Európában egyedülállóan sikeresen kezelte tavasszal a koronavírus-járványt" - írta az Emmi, hozzátéve: "a második hullámban is azokon lesz a legtöbb teher, akik a betegágyak mellett dolgoznak, az intézmények vezetőit pedig arra kérjük, hogy a betegek érdekében összefogva segítsék őket ebben a munkában".

        (MTI)

        Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

        Módosítva: 2020.09.25 07:33, Megjelenés: 2020.09.25 07:33
      • Cikkajánló

        Influenza

        Influenza

        Dr. Gócs Viktor

        Milyen tünetekkel jár az influenza? Hogyan kell kezelni? Milyen szövődményei lehetnek?

        Portré

        Portré

        Balogh Mária, újságíró

        A beteg java a legfőbb törvény! - Dr. Major Tamás, nőgyógyásszal beszélgettünk.

        COVID-19 - A második hullám meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg

        A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére - nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának.

        Koronavírus - Az EU tovább szűkítette a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját

        Az Európai Unió a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban felülvizsgálta és ismét szűkítette azon országok körét, amelyek állampolgárai korlátozásmentesen léphetnek be az Európai Unióba. Csütörtökön Kanada, Georgia és Tunézia került le a listáról.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.