Amit a koronavírus-újrafertőződésről tudni lehet

Dr. Szabó Zsuzsanna
szerző: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta - WEBBeteg
megjelent:

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően. Az újabb és újabb koronavírus-változatok azonban megkerülhetik ezt az immunvédelmet, így aki felépült a COVID-19-ből, akár újra elkaphatja a koronavírus-fertőzés egy újabb fajtáját. Milyen tényezők befolyásolják az újrafertőződés esélyét, és annak lefolyását?

Egyes kutatások szerint a megbetegedés nyomán kialakuló védelem legalább 8 hónapig tart. Lehetséges azonban az újrafertőződés, még néhány hónap eltéréssel is – figyelmeztetett a Yale Egyetem Orvostudományi Karának orvosaiból álló csoport a BMJ Case Reports-ban. Nehéz azonban megállapítani, hogy mennyire gyakoriak az újrafertőződések, mert nincsenek általános, közösségi tesztelések, és a tünetek másodszorra jellemzően kevésbé észrevehetők, így sok eset rejtve marad.

Miért fordulnak elő újrafertőződések?

A szervezet immunválasza egy vírusra sokrétű, az antitestek, a B-sejtek és a T-sejtek együtt küzdenek a fertőzések ellen. A B-sejtek által termelt antitestek a fertőzések elleni első védelemként működnek, és kezdetben megakadályozzák az újrafertőződést azáltal, hogy a vírushoz kötődve megakadályozzák a sejtek fertőzését. Eközben a T-sejtek elpusztítják a vírussal fertőzött sejteket.

A vírusveszély elmúltával a B- és T-sejtek elpusztulnak, és az antitestek szintje csökken a szervezetben. Idővel ez lehetővé tehet egy második fertőzést, különösen akkor, ha a koronavírushoz hasonlóan a vírus változékony, könnyen mutálódik.

Ráadásul néhány embernél kezdetben nem alakul ki erős immunválasz az első fertőzésre, ami szintén lehetőséget teremt az újrafertőződésre. Ez a tény az oltást kiszámíthatóbbá teszi, mint a természetes immunitás. Jelenleg ezért az a tudományos álláspont, hogy ha át is esett már a koronavírus fertőzésen, akkor kisebb az esélye annak, hogy újrafertőződjön, ha gyógyulás után megkapja a koronavírus elleni védőoltást.

Bővebben A koronavírus-fertőzés és a vakcina által kiváltott immunitás összehasonlítása

Megvédi-e az immunitás az egyént az újrafertőződéstől?

A válasz: nem feltétlenül.

Fontos szem előtt tartani, hogy az újrafertőződési eseteket általában a tünetek miatt veszik észre. Ez a tünetekkel járó esetek kimutatását észrevehetőbbé teszi (a szakemberek számára is), míg a tünetmentes újrafertőződést csak rutin közösségi vizsgálattal lehetne észlelni. Valószínűleg erősen alábecsüljük a tünetmentes újrafertőződések számát.

"Sok újrafertőződés nagyon enyhe. Az emberek észre sem veszik, hogy újra megfertőződtek" – mondta Theodora Hatziioannou, PhD, a Rockefeller Egyetem virológusa. "Szóval, azt hiszem, hogy az újrafertőződés valójában gyakoribb, mint gondolnánk."

Az elmúlt években megjelenő újabb és újabb variánsok esetén a – sok esetben tünetes- újrafertőződés az influenzához hasonlóan még gyakoribbá vált.

Lehet-e a második fertőzés rosszabb, mint az első?

Előfordulhat, de nem valószínű.

Beszámoltak olyan nevadai és ecuadori esetekről, amikor a második COVID-19 fertőzés kimenetele rosszabb volt, mint az első, beleértve olyan embereket is, akik otthon gyógyultak fel az első fertőzésből, de a másodiknál lélegeztetőgépes támogatásra volt szükségük a kórházban.

Mindemellett bár újrafertőződés előfordul, de a legtöbb ember védett.

Egy több mint 20 000 egészségügyi dolgozó részvételével végzett tanulmány az Egyesült Királyságban azt találta, hogy a több mint 6600 ember közül, akiknek korábban volt SARS-CoV-2 fertőzése, csak 44 kapta el újra – ez kevesebb, mint 1 százalék. Azoknál az embereknél, akiknek korábban volt fertőzésük, 83 százalékkal kisebb volt a valószínűsége annak, hogy a vizsgálat 5 hónapja alatt újra elkapjanak egy fertőzést, összehasonlítva azokkal, akiknek korábban nem volt fertőzésük. (Az eredményeket január 15-én tették közzé a medRxiv nyomtatás előtti szerveren, tanulmány egyelőre felülvizsgálatra vár.)

Ezek az eredmények azonban összhangban állnak egy, a Dr. Stuart C. Sealfon, a Sinai-hegyi Icahn Orvostudományi Iskola neurológia, idegtudomány és farmakológiai tudományok professzora és munkatársai által végzett másik tanulmánnyal. "Az újrafertőződés kockázata nagyjából egyötöde az első fertőzés kockázatának" - mondta Sealfon. "Tehát az előző fertőzés jelentős védelmet nyújt, de az újrafertőződés korántsem ritka."

A kutatásról

Ez a csoport több mint 3000 tengerészgyalogos újoncot követett, akik alapképzésen vettek részt Dél-Karolinában, köztük csaknem 190 újoncot, akiknek korábban volt SARS-CoV-2 fertőzése. A vizsgálat 6 hete alatt a korábban fertőzésben szenvedők körülbelül 10 százaléka kapott újabb fertőzést. Mindazonáltal 82 százalékkal kisebb valószínűséggel kaptak el fertőzést, azokhoz az újoncokhoz képest, akiknek korábban nem volt fertőzésük. (A tanulmányt január 19-én tették közzé a medRxiv-en, a cikk szakértői értékelésre vár.)

Megakadályozzák-e a védőoltások a második fertőzést?

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) azt javasolja, hogy ha már átesett a koronavírus fertőzésen, akkor is oltassa be magát. Ez részben annak a bizonytalanságnak is köszönhető, hogy a nagy egyéni varianciák miatt nem tudni, mennyi ideig is tart pontosan a természetes immunitás. Arra viszont van bizonyíték, hogy a vakcinák kiszámíthatóbb immunválaszt adnak, mint a természetes fertőzések.

A CDC egy tanulmányra hivatkozik, amely szerint a koronavíruson átesett, be nem oltott emberek még mindig több mint kétszer nagyobb valószínűséggel fertőződtek újra, mint a beoltottak. Egy újabb, tanulmány szerint a be nem oltottak, akiknél korábban már igazoltak COVID-19 fertőzést, ötször nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba újrafertőződés miatt, mint a beoltottak. A legfrisebb eredmények pedig azt mutatják, hogy az oltott és fertőzésen is átesett személyek élvezik a legnagyobb védettséget.

Bővebben Miért érdemes oltatni, ha átesett a COVID-on?

Omikron és újrafertőződés

A vizsgálatok elvégzése óta új SARS-CoV-2 variánsok jelentek meg. Ezek a változatok legalább valamelyest megkerülhetik azt az immunvédelmet, amelyet a szervezet egy korábbi variánst sikeresen leküzdve hozott létre, mutációinak köszönhetően. Így egyes SARS-CoV-2 variánsok megnövelhetik az újrafertőződés kockázatát azon felül, amit a korábbi variánsokat elemző tanulmányunkban láttunk.
Egyes mutációk károsak a vírusra; ezek végül kikerülnek a víruspopulációból, vagy alacsony szintre csökkennek. Más mutációk azonban előnyt jelentenek a vírusnak az immunrendszerünkkel szemben, így gyorsabban elterjednek, mint például a jelenleg dominánssá váló omikron-variáns. Az omikron koronavírus-változat ötször (5,4-szer) nagyobb valószínűséggel okoz újrafertőzést - mutatta ki egy tanulmány, miközben Európa-szerte megszaporodtak a variáns okozta megbetegedések.

Összefoglalóan: Az újrafertőződés tehát egy többtényezős kérdés, amelyben szerepet játszik a természetes immunválasz erőssége, a megfertőződéstől eltelt idő, a beteg egyéni jellemzői, az aktuálisan domináns koronavírus-változat, továbbá az oltás és annak ideje is. Általánosságban elmondható, hogy az idő múlása és az új vírusvariánsok megjelenése komoly kockázatnövekedéssel jár, ugyanakkor a gyengülő, ám még létező természetes immunitás, és különösen a védőoltásokkal megerősített immunvédelem enyhébbé teheti a betegség lefolyását.

Kapcsolódó Az immunválasz mérőszámainak összefüggése a koronavírus elleni védelemmel

Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos

Felhasznált irodalom: Healthline | Inquirer | The Lancet | The BMJ

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.