Papa névnapi bulija

Újabb buli. Ünnep ünnep hátán. A múltkor összeírtam, és rá kellett döbbennem, hogy minden hónapban van valami megemlékeznivaló: névnap, születésnap, házassági évforduló, és az egyéb ünnepek. Legalább a család együtt van! Sajnos, van olyan hogy csak ilyen alkalmakkor találkozunk.

Nagypapa és a dédi keresztneve is ÖDÖN. Most hétvégén őket köszöntöttük. Nem egy hétköznapi, felkapott keresztnév, ugye? Képzeljétek, mikor a dédipapa megtudta, hogy az első dédunokája kisfiú lesz, kérte, hogy adjuk neki az Ödön nevet. Még azt is felajánlotta, hogy a házát a nevére íratja! Megvallom őszintén, ekkor a férjemmel kicsit elgondolkoztunk, a második név talán lehetne...DE mikor megemlítettük a kis öregnek, már lecsökkent az összeg százezer forintra.....Így már nem akartuk a gyermekünk életét megkeseríteni! (ezúton bocsi minden Ödöntől!)

Szokás szerint készülődtünk, a fiúk megint már rég a játszin voltak, mire mi is lejutottunk Ágicával. Ica mamáék házát meglátva következett az öröm visítás. Mi voltunk az első "vendég". Mátéék, (Tomcsiék unokatestvére) később érkeztek. Ahogy beléptünk a szobába, Tomcsi egyből a játék sarkot látogatta meg, nem is akart köszönni mamának. Kabátban, cipőben leült építeni.

Mire lepakoltunk, levetkőztettem Ágicát megérkeztek a sógoromék Mátéstul. A két fiú nagy kiáltással, majd öleléssel üdvözölte egymást. Ezután következett a köszöntés. A két fiú unoka átadta az ajándékokat nagypapának. Szerintem papa mindennél jobban örült annak a cuppanós puszinak, amit Tomcsitól, a legidősebb, és egyben ELSŐ fiú unokájától kapott! Természetesen azért tetszett neki az ajándék is!

Ezekután már mama kiszedte a fiúknak az ebédet, finom húslevesből a zöldségeket, tésztát és husit.  Máté az etetőszékben, Tomcsi pedig a hintalovon fogyasztotta el az ennivalót. Lassan kezd probléma lenni, hogy mindenből csak egy van. Ugyanis, ha az egyik gyerek ráül a hintalóra, akkor tuti, hogy a másiknak is kell! Az etetésnél ugyanez a gond, melyik üljön a székbe? Általában, mivel Tomcsi a nagyobb, ő már a sima széken is szépen megül.

Közben én Ágicát szoptattam, így mama bevitte Tomcsit altatni. Igen ám, de Máté még kint maradt a nappaliban, és ezt a mi kisfiúnk meghallotta. Innentől kezdve nem akart aludni, ő is ki akart menni hozzá játszani. Szóval, mama kihozta. Játszott egy kicsit a két fiú, majd apa ismét megpróbálkozott az altatással. Ekkor már Mátét is elvitték a másik szobába. Nála sikerrel járt az anyukája, ő elaludt. Tomcsi viszont nem..., apa visszahozta közénk.

Már a másodikhoz kezdtünk hozzá, mikor papa gondolt egyet, és eltűnt Tomcsival. És csodák csodája (szerinte) egyedül tért vissza. Szerintünk a fáradtságtól bárkinél kidőlt volna, de meghagytuk papát abban a hitben.

Az ebéd után, kicsit sziesztáztunk. Utána megérkeztek a vendégek. Ica mamának a testvére családostul és a dédimama.

Na, a hangzavarra fel is ébredtek a lurkók! Kicsit kómásan köszöntek az érkezőknek, de tíz perc elteltével már úgy szaladgáltak, mint két megkergült kisegér. Mindig azt csinálta a kicsi, amit a nagy. Mindig arra ment, amerre  Tomcsi. Olyan édesek voltak!

A három gyermek is kapott ajándékot. Persze három különbözőt. Az rendben van, hogy Ágica kislány, meg ráadásul még pici is, de a két fiú között azt a fél évet szinte már észre sem lehet venni! Külső szemlélőnek fel sem tűnne a korkülönbség!

Mindkét gyerek a másik játékával kezdett el játszani, persze akkor, amikor az a kezében volt!

A hely hiánya miatt és a nagy hang kavalkád miatt Ágica sokszor összerezzent, ezért jobbnak találtam az ölemben altatni. Ha nem  én fogtam, mindig akadt rá jelentkező.

Elég fáradtnak éreztem magam, ezért szóltam apának, hogy induljunk hazafelé. Én Ágicát öltöztettem, apa pedig Tomcsit. Itt jut eszembe, hogy Erzsi mamáéknál Tomcsi rendszeresen nem akar hazajönni, Ica mamáéknál még nem tapasztaltuk. Pedig Ica mamáéknál ott van a játszópajtás, Máté is! Na, mindegy!

Otthon még játszottunk egy kicsit négyesben (Ágica passzívan, ugyanis aludt), majd a nagy fiú is dörzsölgetni kezdte a szemét, úgyhogy gyors fürcsi, és alvás következett.

Aztán nekünk is......