Karácsony III.

Az ünnep első napján kezdtük viszonozni a vendégszeretetünket, ugyanis mi indultunk körútra a családjainkhoz. Akik megjelentek nálunk karácsony előtt, felkerestük őket. Kezdtük anyósoméknál ebéddel. Ebéd után a lurkók aludtak egy nagyot mamáéknál, majd indultunk dédihez. Ott vacsoráztunk, valamint találkoztunk anyósom hugáékkal. Újabb ajándék áradat következett. Késő este mentünk haza, fürdés, alvás. Másnap az én nagyszüleimet látogattuk meg, dédimamánál ebéd, hurka-kolbász, majd otthon egy délutáni szunyóka nekünk is, majd következett a harmadik dédi.

A "legközelebbi" dédiéket még 24-én délelőtt, meglepetésként kerestük fel, hiszen nekik a házassági évfordulójuk is ezen a napon van! Nagyon meglepődtek, hogy így együtt mentünk át. Vártak minket, de délutánra készültek a finomabbnál finomabb húsokkal. Így egy kicsit mérges volt mamám, de hamar kiengeszteltük az ajándékunkkal. Készítettem egy falra akaszthatós képet, amelyen több fényképet is elhelyeztem a családunkról. Rajta volt a teljes család, azaz tizenhét fő! Mindenki a párjával, a közvetlen családja környezetében. Hasonló képet kaptak a többi dédik is, nyilván mindenki a saját családjáról. Mindenki meghatódott a meglepetéstől.

Szombaton János napra mentünk a szüleimhez, ott ebédeltünk, és pihiztünk egyet. Kora délután siettünk haza, mert a pátyi barátnőmék jöttek hozzánk vendégségbe. Ágica strasszköves bemelegítőt kapott a morzsolgatós kendő és a sípolós könyv mellé, míg Tomcsi fürdőjátékot és NÉMÓ-s, pár kereső kártyát. A fürdőjáték kész autópálya, amely miután a vízben jól megszívta magát, felragad a csempére. Tomcsinak annyira elnyerte a tetszését, hogy a megszokott pancsolási idő eltelte után sem akart kiszállni a kádból. A kis ujjacskái már teljesen összeráncosodtak, de ő akkor is csak pakolta a stop táblát és jelzőlámpát a kocsik elé,mellé.

Vasárnap a szokásos "kötelező vasárnapi ebéd"-re mentünk anyósomékhoz. Onnan is igyekeznünk kellett haza, mert vendégeket vártunk, a változatosság kedvéért.

Következő délelőtt apának az unokatestvére látogatott meg minket családostul. Náluk a kisfiú egy hónappal fiatalabb, mint Tomcsi. Levente egy csendes, mosolygós kisfiú. Mikor kinyitottuk a bejárati ajtót, és Tomcsi meglátta Levit, fülsüketítő visítással köszöntötte őket. Alig várta, hogy Leviről az anyukája levegye az overált, már húzta is be a szobájába. Levi pedig csak állt, és annyit mondott: ANNYA!

Tomcsiban szerintem túlteng a szeretet, hiszen mindenkit ölelget és puszilgat. A nála kisebbeket fel is borítja az ölelésével! Miután megszokta ezt Levente, jól megértették egymást. Együtt ettek és játszottak, olyannyira, hogy nem akart hazamenni a fiú.

Mire észbe kaptunk elérkezett az év utolsó napja. Erről legközelebb írok!