Szalagtűzőn

Múlt hét szombaton szalagtűzőre voltunk hivatalosak a Hódos Imre Sportcsarnokba, ugyanis a barátnőmnek a kicsi fia jövőre érettségizik. Még nem is olyan régen, a kishúgával vittük őket az Állatkertbe és a Vidámparkba. Hogy elszaladt az idő! Ilyenkor érzem, hogy nagyon gyorsan telik az idő. Egyik nap a másik után, eltelt egy hét, egy hónap és egy újabb év!

Előző héten hozták el a meghívót nekünk. Akkor Tomcsi nagyon jól érezte magát velük. Így én szerettem volna őt is magunkkal vinni az ünnepségre. A Férjem szerint ő sem odavaló, nem ülne meg a fenekén, csak hisztizni fog. Én, mint édesanya szembeszálltam vele. Szerintem igenis Ő már nagy fiú, és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a helyzetet. Ha meg mégsem, majd apa szaladgál vele a folyosón - gondolkodtam hangosan. Apának nem tetszett, láttam az arcán, de nem szólt.

Ágicát már jóval előtte megbeszéltük apával, hogy Ő még nagyon pici baba, nem visszük magunkkal a nagy tömegbe. Szóval Ágicát reggel itthon hagytuk Erzsi mamával. Szombatonként egyébként is hozzájuk szoktunk menni ebédre, ezért anyukám nálunk készítette el a finom szombati ebédet. (azért nem Ágicát vittük hozzájuk, mert tegnap egy kis hőemelkedése volt a kis csajnak, és jobbnak találtam nem kimozdítani a melegből).

 Felöltöztünk elegánsan, megpróbáltam mindhármunkat a barna szín árnyalataiba öltöztetni. Szerintem egész jól sikerült! Azt sajnálom, hogy a fényképezőgépünket otthon hagytuk!

A helyszínre érve már nagy tömeg fogadott minket a bejáratnál. A férjem letette Tomcsit a földre, szegényt majdnem elsodorták, mindenki igyekezett a legjobb helyet elfoglalni a sportcsarnokban. Apa felkapta a kisfiát,  és így kerestük meg a barátnőméket, akik már foglalták a helyet nekünk. Tomcsi körbenézett, hiszen ilyen nagy teremben még sohasem járt. Csodálta az embereket, és a műsor előtti zenére már járt a kis lába. A körülöttünk ülők nem tudták szó nélkül megállni a dolgot, mindenki dicséretekkel, bókokkal halmozott el minket.

A szalagtűzés kicsit hosszúra sikeredett, ott még mi is untuk a banánt, de a kisfiúnk csak nézelődött és ütemre járt a lába. Időközben megszomjaztunk, ezért elküldtük a fiúkat innivalóért. Nem sokkal később a barátnőm észrevette Tomcsit a lelátóról. Éppen egy öt-hat éves körüli kislánynak udvarolt. Fentről nézve úgy tűnt beszél hozzá, majd megfogta a kezét, és hajolt hogy puszit nyomjon a kislány arcára. Még a mögöttünk ülők is hangosan mosolyogtak, milyen édes ez a kisfiú!

A táncok alatt pedig még nem is pislogott, annyira bámulta a táncos fiúkat -lányokat.

Az órámra pillantva rá kellett döbbennem, hogy indulnunk kell haza, ugyanis Ágica éhes, annyira eltelt az idő. Sajnos, emiatt nem tudtuk végignézni az összes táncot. Tomcsi eléggé el is keseredett, mikor el kezdtem öltöztetni.

A végén csak nekem lett igazam. A kisfiúnk már elég nagy fiú ahhoz, hogy egy rendezvényen tudjon viselkedni. Ezek után jöhet a cirkusz! Megvallom őszintén, én már ezen a nyárom is vittem volna, de apa azt mondta, hogy még kicsi hozzá, nem ülné végig......

Lehet, hogy már azt is élvezte volna???

Erre a kérdésre már csak jövőre kapok választ.

De majd megosztom Veletek azt is!