Megfázás

Blog: Mazsolák - Szerző: kranki

Úgy látszik, elkiabáltam ezt az egészség témát. Eddig még, szerencsére elkerült minket mindenféle betegség. Most, hogy ez az egészséges, vitamindús táplálkozás miatt van, vagy az új "kókuszos" injekció miatt nem tudom, de örültem neki. Sok ismerős panaszolta, hogy így megfáztak, ilyen-olyan betegek, míg én büszkén újságoltam, hogy Nálunk, Velünk minden rendben. Majd kicsattanunk az egészségtől!

Erre mi történt? Tegnap óta, Tomcsinak és nekem folyik az orrunk. Egyenlőre, színtelen, átlátszó anyag. Nekem a torkom is fáj, és kicsit köhögök. Sajnos, Tomcsi még nem tudja elmondani, hogy mi a baja. Habár, már ha be van dugulva a kis orra, mutatja, hogy nem kap rajta levegőt. Ez már haladás!

Azonnal el kezdtem neki adni a Fenistil cseppet, illetve a Sinupret cseppet. Az első az recept köteles, míg a második nem. Még a tavalyi meghűlésből maradt. Akkor is két nap alatt helyrehozta Tomcsit. A Sinupret csepp gyógynövény-kivonatokból készült nyálkaoldó, köptető és gyulladáscsökkentő hatású készítmény. Már Ágica is kaphatná (de szerencsére neki nincs rá szüksége), így én is, mint szoptató édesanya is bevehetem. Muszáj mindent bevetnem a gyógyulásom érdekében, hiszen nem szeretném, ha Ágica is elkapná (bár szerintem, ez csak egy egyszerű megfázás).

Vész, illetve láz esetére van itthon Panadol szirup is, de ez csak végszükség esetén! Éppen ma mondta Panninak az anyukája, hogy vehetek be Panadol tablettát is, etetés után, mert a következő szoptatásig annyira felhígul a szervezetemben, hogy nem árt a kislányomnak. (a doktornőtől hallotta a hírt)

Az előbb belenéztem a tükörbe, ahogy Tomcsitól jöttem vissza a géphez (ugyanis felsírt, mert szomjas volt) és egy hatalmas, piros orr mosolygott vissza rám a tükörből. A sok orrfújás eredménye! Teszek rá egy kis popsikenőcsöt! Az segít!

A csontjaim is sajognak. Olyan érzés, mintha a végtagjaimon egy-egy 5 kg-os súlyt cipelnék. Lehet, hogy Tomcsi is ezért sírt fel éjszaka? Belenyilallt neki? Alig várom, hogy tudjon beszélni, és mondja el, mi fáj! Sokkal könnyebb lenne, hamarabb tudnék segíteni rajta! Így csak próbálkozom, és tippelek. Általában a fogára fogom. Az már tuti, hogy akkor csorog az orra, mikor kibújik egy újabb fogacskája!

A lényeg: sok folyadék, citromos tea, méz, narancs vagy mandarin. Addig nem megyünk a levegőre, amíg jobban nem leszünk. Sőt, az orvosi rendelőt is elkerüljük, míg nincs nagyobb gond!

Ha nem muszáj, nem tömjük magunkba az antibiotikumokat!