Pátyon

Eldöntöttük, hogy még az idén meglátogatjuk a barátnőméket, Pátyon. Reméltem, hogy még száraz időben sikerül megúsznunk az utat. Előző nap a TV-ben figyelemmel kísértem az időjárás jelentést: Keletre már havazást mondott. Mivel mi Pest mellé megyünk, hátha elkerüljük a bármilyen csapadékot. Az út felén nem is történt semmi különös, szépen sütött a napocska, száraz volt az út. A távolban a hegyek fölött furcsa fellegek kezdtek gyülekezni, apa szerint hófelhők. És igaza is lett, ahogy Budapest közelébe értünk, már esett is a hó. Tomcsinak próbáltam mutatni a havat, de szemlátomást nem igazán értette, mit is magyarázok. Inkább a szeme a távolba révedt, és figyelte a panorámatetőn keresztül a madarakat.

Ágica szokás szerint ismét végig aludta az utat, csak akkor ébredt fel, mikor a ház előtt leparkoltunk, és leállt a motor. Itt már minden hófehér volt, hiszen a hó a tájat teljesen beterítette. Alig vettük észre Frodót, a kiskutyát, aki szintén hófehér volt ( ő nem a hó miatt:)).

Először Tomcsit vette ki apa az autóból, majd Ágica következett. Közben pedig engem szabadított ki a férjem a kocsiból, ugyanis a gyermekzár miatt, én sem tudom kinyitni belülről az ajtót!

Miután Ágica  hordozóstul már apa kezében volt, megkérdeztem, hol van Tomcsi. Képzeljétek, ahol és ahogyan kitette apa őt a kocsiból, még mindig ott és ugyanúgy állt! Annyira csodálta a hóesést, hogy szinte kővé dermedt! Ráadásul, hallotta, hogy a talpunk alatt ropog a hó, ezért lépni sem mert! Hát nem édes?!

Próbáltam a kezébe adni a havat, de jelezte, hogy ez HIDEG! és nem kéri. Azon meg még jobban meglepődött, mikor elolvadt a tenyerében és víz lett belőle. Legközelebb már biztosan nagyobb érdeklődéssel fogja figyelemmel kísérni a hóesést.

Olyan szép nagy pelyhekben hullott a hó, ahogyan eddig még csak a filmekben láttam. Igazi karácsonyi hangulatom lett! Már csak a karácsonyfa hiányzott. Jó volt bentről, a jó meleg szobából kibámulni az ablakon, és úgy csodálni a havazást, egy bögre forró csokoládéval a kezemben.

 Ágicát tisztába tette a barátnőm (már egészen profi lesz, mikor nekik is lesz baba), majd én meg megszoptattam. Ezalatt Tomcsi barátkozott a hellyel, ugyanis nyár elején voltunk, és úgy látszik elfelejtette. Viszont Frodót hamar megismerte, akárcsak ő Tomcsit. Vidáman kergetőztek a nappaliban.

Ezután mi is megebédeltünk. Tomcsi közben a pohár rostoslevét kiborította a járólapra. Következett a gyors felmosás. Ezután odaült hozzánk az asztalhoz, itt a levest sikerült az asztalterítőre önteni. Ismét törölgetés. A másodikat már nem az asztalnál akarta elfogyasztani, hanem menet közben. Egy falat a kutyának, egy pedig neki. Rendben van, hogy tiszta a kutya, de ezt nem engedtük neki! Akkor utána egy egész fasírtot kapott Frodi, egyet pedig Tomcsi!

Mire mi felnőttek belemelegedtünk volna a beszélgetésbe, és felépítettek a fiúk két tornyot, egy állatkertet, indulnunk kellett haza. Ugyanis úgy gondoltam, hogy jobb, ha Tomcsi a kocsiban, a hazafelé tartó út alatt alszik egy nagyot.

Mire elindultunk a hóesés elállt, és ahogy Pest környékét is elhagytuk, száraz utakat találtunk. Azaz arrafelé abszolút nem esett semmi, nemhogy HÓ!

Alig várom, hogy ismét essen itthon is, hogy mihamarabb megismertethessem Tomcsival a tél örömeit! (Ágicával majd jövőre!)