Rokonlátogatás

Elhatároztuk, míg ilyen jó idő van, kirándulunk egyet. Hogy ne legyen céltalan az utunk, Kiskunfélegyházára mentünk, a nagybátyámékhoz. Telefonon leegyeztettük velük az időpontot, hogy mikor jó nekik, így szombaton reggel indultunk is.

Mivel az út körülbelül három óra hosszú, dél körül Tomcsi aludni szokott, visszafelé és három óra, ezért jobbnak láttuk Tomcsi ébredése után indulni is.

Ágicát reggel hatkor megszoptattam, tehát vele már nem volt dolgom, csak felöltöztettem, és ő menetre kész állapotban volt.

Apával megreggeliztünk, elkészültünk. Amíg én a reggeli kávémat kortyolgattam, addig ő lehordta a kocsiba a csomagokat. Ugyanis megint sikerült jól felpakolnom. Most kivételesen több volt az ajándék, mint a gyerkőcök csomagja. Közeleg a karácsony is, meg nem minden nap találkozunk velük, így mindegyikőjüknek vittünk valamiféle meglepetést. Ráadásul a legidősebb unokatestvérem össze is költözött a barátjával, szóval nekik a lakásba is vettünk ajándékot. A többi meg a szokásos, váltás ruhák, hidegre és melegre való tekintettel, pelenkák, és az elmaradhatatlan játékok, amiket lassan felváltanak a színes mesés könyvek. Örülök is neki, mert csendesebb, és kisebb helyet is foglalnak el! Arról nem is beszélve, hogy ezek legalább eszesítik is a gyermekünket!

Tomcsi az autóban fogyasztotta el a reggelijét, ami most szendvicsből és zöldségből állt. Még otthon felkatonáztam a kenyeret, így csak egyenesen a kis szájába kellett tennem a falatokat. Utána még lecsúszott két kis Danonino joghurt és egy cumisüvegnyi folyadék.

Az úton nem volt nagy a forgalom, ezért két és egy negyed óra múlva már meg is érkeztünk a rokonokhoz. A nagybátyám lejött elénk, így segített felvinni a csomagokat. Tomcsi bátortalanul lépegetett mellettem, nem igazán akarta elengedni a kezem. Idegen volt a hely és a környezet. A liftben is végig szorított. Mihelyst beléptünk a bejárati ajtójukon, felmérte a terepet és beazonosította a családot - mintha már láttam volna őket valahol - feloldódott, és le sem lehetett lőni utána!

Mivel már ott a gyerekek nagyok, nem volt Tomcsi számára megfelelő játék. De a nagybátyámék készültek! Elővették a szintetizátorukat! Megmutatta egyszer Tomcsinak hogyan működik a szerkezet, azután mint egy profi zenész, úgy nyomogatta a billentyűket és húzgálta a gombokat. Közben a ritmusra mozgatta a kezét és rázta a fenekét! Majdnem megzabáltuk, olyan aranyos volt!

Ekkor ébredt fel Ágica, aki egészen idáig aludt. Nem zavarta az utazás, az hogy levetkőztettem, miután megérkeztünk. Ő csak szunyókált tovább. Hát nem egy áldott jó gyermek ő is?

Megszoptattam, kicseréltem a pelusát, kézről kézre járt a családban, büfizett, majd letettük ismét pihenni. Miközben én Ágit rendeztem, Tomcsi addig már a konyhában ennyivaló után kuncsorgott. A húslevesből a zöldségeket, a főtt húst szopogatta. Hozzá kávés csészéből szürcsölgette a száz százalékos almalevet.

MI is elfogyasztottuk a finom ebédet, és közöltük, hogy lassan indulnunk kellene. Nagyon meglepődtek, azt hitték estig maradunk. Szívesen maradtunk volna, de alkalmazkodnunk kellett a gyermekeinkhez. Tomcsi elég jól viselte a dolgokat, gondolom az új élmények hatására nem láttam rajta a fáradtság jeleit.

Az unokatestvéreméknél ittunk még egy gyenge cappuccinot, átadtuk az ajándékot és hazafelé vettük az irányt.

Két perc után Tomcsi már álomba is merült. Sajnos egy jó óra múlva valamiért felébredt, és nem akart visszaaludni. Az út hátralévő részét nézelődéssel töltötte. Ha szóltam neki, hogy ott vannak a bocik, vagy egy traktor, akkor lelkesen figyelte és utánozta a hangjukat. Majd miután elhagytuk őket, nyöszörögni kezdett, hogy miért mentek el. Később már jobbnak találtam nem szólni neki....

Az odacsomagolt elemózsia között még leltem ropit és nápolyit is, ami a debreceni tábláig el is fogyott.

MIre hazaértünk már besötétedett, megcsodálhattuk a panorámatetős kocsin keresztül a holdat is.

Felpakoltunk, Ágicát megetettem, megvacsiztunk, fürdés és alvás. Még az idénre terveztünk be kirándulásokat, remélem azok is ilyen jól sülnek majd el.