• Hőség - az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell

        Szerző: MTI

        Az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell a nagy melegben, hiszen vannak baktériumok, amelyek kifejezetten a meleget szeretik - figyelmeztetett Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

        Páldy Anna hangsúlyozta: nagy veszélyt jelent a kánikulában például a szalmonellafertőzés, ezért ilyenkor kerülni kell a tejes, krémes ételeket, süteményeket, az elkészült ennivalót pedig minél gyorsabban hűteni kell.

        Hirdetés

        Elmondta: a nagy melegben veszélyt jelenthet a magas hőmérséklet mellett az erős UV-sugárzás és a magas ózonkoncentráció is. Utóbbi a közlekedés légszennyezése miatt napfény hatására alakul ki, és izgatja a nyálkahártyát, illetve a légutakat.

        Azt tanácsolta, az emberek igyanak sok folyadékot, figyeljenek a sópótlásra, a strandolók húzódjanak árnyékba a déli órákban, aki pedig teheti, az maradjon inkább otthon, tartózkodjon elsötétített, hűvös térben.

        Páldy Anna beszélt arról is, hogy bár hasonló hőhullámok voltak korábban más országokban is - például 2003-ban Franciaországban, 2010-ben Oroszországban, és még a skandináv országokat is elérték -, ezek mégsem normális jelenségek. Emlékeztetett: Magyarországon 2007-ben volt az első ilyen hőhullám, amely 10 napig tartott, ebből öt napig 30 fok fölött volt az átlaghőmérséklet.

        További hasznos tanácsok:

        (MTI)

        Módosítva: 2015.07.08 13:11, Megjelenés: 2015.07.08 13:11
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        Az F-vitamin - avagy a telítetlen zsírsavak

        Az F-vitamin a telítetlen zsírsavak csoportját foglalja magába. Az F-vitamin egy régebbi elnevezés, de mai értelemben már nem soroljuk ezeket a vegyületeket a vitaminok csoportjába, ugyanis a szervezetünk egészséges működéséhez nagyobb mennyiség szükséges belőlük, mint a többi vitaminból.

        Mi a testhőmérséklet normál tartománya?

        A normális testhőmérséklet számos tényezőtől függ, ideértve az adott személy korát, nemét és aktivitási szintjét.

        Autóvezetés hőségben - Hogy kerülheti el a bajt?

        Hőségben vezetni nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet. Adunk néhány tippet a forró napokon való autóvezetéshez.

        Hőség és egészségünk

        A nagy hőség extrém megterhelést jelent az emberi szervezet számára, amelynek ilyenkor folyamatosan arra kell törekednie, hogy testhőmérsékletünket állandó szinten tartsa. A hőség különösen az idős emberekre és a gyerekekre, de bármely egészséges emberre nézve is igen veszélyes lehet.

        Hogyan sportoljunk a nyári melegben?

        Nagyobb örömet jelent a szabadban sportolni, ha odakint süt a Nap, ilyenkor még az edzőteremben is nagyobb a lelkesedésünk. Azonban ha túlságosan meleg van, számos probléma merülhet fel. Mire kell figyelnünk, ha a nyári melegben sportolunk?

        Visszértágulat nyáron: milyen veszélyei vannak?

        A dagadt, fáradt vagy elnehezült lábak az első jelei annak, hogy a vénás rendszer nem működik megfelelően. Ha már kialakult a visszértágulat, a panaszok a meleg évszakban tovább súlyosbodnak.

        Szívbetegségek és hőség: Hogy lehet könnyebben elviselni?

        A nyári magas hőmérséklet sokakat megvisel. Különösen az idősek, a várandós nők és a betegek szervezetét terheli meg a nagy hőség.

        A nyári hőség az egészséges embert is megviseli

        A hét elején 39 fok körüli maximumok várhatók nappal, de például a Duna-Tisza-köze déli részén 40 fok is lehet. A nyári hőség mindenki számára olyan időjárási környezetet teremt, mintha mediterrán vagy szubtrópusi vidékre utazna.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.