• Nem szabad hátradőlni, mert még világjárvány van

        Szerző: MTI

        Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

        A tisztifőorvos hangsúlyozta, Magyarországon a nagyon sikeres járványkezelésnek köszönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt.
            
        Ugyanakkor a vírus nem tűnt el az országból, hiszen még kórházban is ápolnak koronavírusos betegeket - fűzte hozzá.
         
        Hirdetés
            
        "Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel" - hangsúlyozta. Az úgynevezett járványügyi egység feladata ezért éppen az lesz, hogy azonnal reagáljon, ha szükséges - tette hozzá.
            
        Az egységben népegészségügyi szakemberek, illetve a rendvédelmi szervek, az Állami Egészségügyi Központ, valamint a mentőszolgálat, a kórházparancsnoki rendszerben dolgozók és a fertőtlenítéseket végző honvédek vesznek részt - mondta.
            
        Müller Cecília reményét fejezte ki, hogy az egység bevetésére nem lesz szükség, ugyanakkor - jegyezte meg - még nincs se vakcina, se célzott terápia, amellyel mindenkit meg lehet gyógyítani. Ebben a helyzetben maradnak a "klasszikus" járványügyi intézkedések - fűzte hozzá.
            
        Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Magyarországon "tiszteletreméltó" és fegyelmezett kultúra alakult ki a járványügyi szabályok betartása terén, ami hozzájárul a sikeres védekezéshez. Úgy érzi, és ezért hálás is, hogy sikerült együttműködést kialakítani a járvány elleni védekezés irányítói és a lakosság között. "Csak így, együtt tudtuk ezt a teljesítményt nyújtani" - hangsúlyozta a tisztifőorvos.
         
        (MTI)
         
         

        Ajánlott cikkek a COVID-járványról

         

        Módosítva: 2020.06.21 08:34, Megjelenés: 2020.06.21 08:34
      • Cikkajánló

        Koronavírus

        Koronavírus

        MTI

        Halottak napján kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása.

        Anorexia

        Anorexia

        Dr. Major Adrienne

        A kognitív viselkedésterápia szerepe az anorexia kezelésében.

        1791 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

        1791 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 44 816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Koronavírus - 3286 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 65 krónikus beteg

        3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Itthon nem fenyeget a calici-járvány

        Hányással és hasmenéssel járó norovírus fertőzött meg 1,1 millió embert Nagy-Britanniában. Az itthon calicivírusként ismert kórokozó gyorsan terjed a szigetországban, és Európa más országainak lakóit sem kíméli. A szakemberek szerint a járványnak már épp itt volt az ideje, ugyanis 4-5 évente lehet a vírus felbukkanására számítani.

        Járványok - és ami mögöttük van

        Régebben isteni csapásnak tartották, ma már tudjuk, hogy szemmel nem látható kórokozók a felelősek kialakulásukért. És persze az, hogy egyrészt vagy nincs ellenük védekezési lehetőség, vagy van ugyan, de nem kifizethető. Mostanában az is előfordul, hogy van is vakcina, kifizethető is, csak éppen mi nem kérjük. Nézzünk szét kicsit Amerikában és Afrikában is, mi a helyzet!

        EHEC - Tudnivalók a németországi járványról

        Hogy kezelik az EHEC fertőzést? Milyen tüneteket okoznak a kórokozók? Hogy lehet védekezni a fertőzéssel szemben? Cikkünkben megtalálja a választ, az EHEC-baktériumok által okozott fertőzéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, tünetek esetén pedig mindenképp maradjon otthon!

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

        Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

        Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a világ minden új fertőzés megjelenésekor, vagy minden influenzaszezonban. Most miért más ez a helyzet? Mi a nagy hajtűkanyar a koronavírus biológiájában, ami ekkora veszélyt hoz az életünkre nézve?

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.