• Szükségünk van a tejre!

        Szerző: TÉT Platform Egyesület

        Az utóbbi hetek egyik legtöbbet említett élelmiszere a tej. Azt még nem tudhatjuk, emelkedik-e majd a fogyasztása, ha majd kisebb adó terheli, de számos pozitív tulajdonsága miatt érdemes lenne gyakrabban a kosarunkba tenni. A tej világnapja kapcsán néztük meg, miért hasznos számunkra.

        A tejnek kitüntetett szerepe van az életünkben, hiszen ez az első táplálék, amit születésünk után fogyasztunk. Mégis, mintha megfeledkeznénk az érdemeiről, mert felnőttként egyre kevesebbet iszunk belőle, sőt vannak, akik kifejezetten tartózkodnak tőle.

        A romló presztízs a statisztikákon is látszik: 2005-ben az egy főre eső tej- és tejtermékfogyasztás 167 liternek felelt meg, alig egy évtizeddel később ez már csak 147,5 liter volt. A magas árszínvonal minden bizonnyal hozzájárult a csökkenéshez, azonban egyre több azok száma, akik valamilyen probléma vagy meggyőződés miatt iktatják ki az étrendjükből. A TÉT Platform Egyesület szakértők segítségével járt utána, miért van ez, és miért lenne egészséges, ha több tejet és tejterméket fogyasztanánk.

        Hirdetés

        Folyékony energia

        Miközben a tej talán a legjobb kalcium- és D-vitamin-forrásunk, számos más hasznos tápanyagot is tartalmaz. 1 dl tejben átlagosan 3,4 gramm fehérjét, 1,5-3,6 gramm zsírt, 5,3 gramm szénhidrátot és 48-64 kcal-t (202-267 kJ) energiát találunk. Emellett A, D, E-vitamint, valamint B1, B2, B12 és C-vitaminokat, niacint és folsavat tartalmaz. Egy liter tejben körülbelül 4 gramm ásványi anyag is van, például kálium, nátrium, magnézium és cink. Kalciumtartalma körülbelül 125 mg deciliterenként, ami azt jelenti, hogy egy bögre tejjel a napi szükséglet egynegyedét már fedezhetjük is.

        Olvasson tovább! Vitaminokkal külső-belső szépségünkért>>

        A tejben és a belőle készült termékekben, így a joghurtban, kefirben, sajtban és túróban megtalálható vitaminok és ásványi anyagok nagyon fontos szerepet töltenek be egészségünkben, az alapvető élettani folyamatok szabályozásában, kifejezetten a csontok fejlődésében és később a csontritkulás megelőzésében. A tej könnyen emészthető, jól hasznosítható tápanyagokat tartalmaz, és emiatt minden korosztálynak ajánlott, mutat rá a TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus is.

        „A hiedelmekkel ellentétben a tej kifejezetten jól emészthető, a legtöbb diétás étrendben is helyet kap. Legfontosabb szerepe valóban gyermekkorban van, ilyenkor a benne lévő kalcium és D-vitamin hozzájárul az egészséges csontfejlődéshez és növeli az úgynevezett csúcs-csonttömeget is, amely a legfontosabb preventív faktor a XXI. század járványának is nevezett oszteoporózis szempontjából. Éppen ezért fontos az idősek számára is. Azonban a felnőttek egy része téves információk miatt szinte teljesen kiiktatja étrendjéből a tejet, sőt a tejtermékeket is” – mondja a szakértő.

        Laktózérzékenység és tejfehérje-allergia

        A dietetikus több ilyet is említ. „A legtöbben laktózérzékenység vagy tejfehérje-allergia miatt kerülik a tejet. Bár a laktózérzékenység több ok miatt alakulhat ki, és hazánkban a felnőttek harmada erre hivatkozva nem fogyaszt tejet, a valóság az, hogy a diagnosztizált laktóz-intoleránsok száma ennek mindössze töredéke, 7-10 százalék körüli. A tejfehérje-érzékenyek aránya mindössze 1,5-2 százalék”- összegzi Antal Emese, aki szerint, ha nem is kedveli valaki a tejet, a tejtermékeket nem szabad kihagynia az étrendjéből. „A savanyított tejtermékek, így például a joghurt koncentráltan tartalmazzák a tej értékes tápanyagait, így a csontok egészséges fejlődéséhez szükséges kalciumot is. Ráadásul sok joghurt a szervezetünk számára hasznos, probiotikus baktériumokat is tartalmaz, így a bélflóránk egyensúlyára is jó hatással lehet.”

        Pasztörizálatlan, ESL technikával készült vagy UHT?

        Sokan gondolják úgy, hogy a boltokban kapható tejek értéke csökken, mert a pasztőrözéssel, netán az UHT kezeléssel elvesznek belőle az értékes tápanyagok. A tartós tejeket, amik kizárólag UHT technológiával készülnek, néhányan egészségtelennek tartják. Ám az igazság az, hogy a tej tápanyagtartalma, pontosabban A- és D-vitamintartalma inkább a zsírtartalmától függ, mintsem a hőkezelés módjától. A zsír eltávolításakor (amit fölözésnek hívnak), a zsírban oldódó vitaminok egy része a tejzsírban marad, viszont cserébe a tej energiatartalma is jelentősen csökken, ami előnyös lehet például fogyókúra esetén. A pasztőrözés vagy az UHT eljárás legfeljebb 10 százaléknyi veszteséget okoz a vitaminok mennyiségében, az egyéb tápanyagok és az energiatartalom is változatlan marad, tehát ugyanolyan egészséges a simán pasztőrözött, az ESL technikával készült hosszabban eltartható vagy az UHT tej is.

        Olvasson tovább! A 10 leggyakoribb tejjel kapcsolatos kérdés>>

        A gyakran említett tévhittel ellentétben a tejet nem is vizezik, illetve tartósítószert, egyéb adalékanyagokat sem tesznek bele. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a fogyasztókhoz kerülő tej csak olyan lehet, amely magán a tejen kívül semmilyen más anyagot sem tartalmaz. Felmerül azonban a kérdés, hogy akkor hogy lehet hónapokig friss a kartondobozos tej, és hogy miért más az íze? Erre is választ ad a szakértő: „A tartósságot a speciális hőkezelésnek köszönheti, amikor egyetlen másodpercre 135 Celsius-fok fölé hevítik a tejet, ami gyakorlatilag minden baktériumot és kórokozót elpusztít benne. A fénytől és levegőtől védő többrétegű csomagolás pedig megakadályozza a romlást. Az UHT tejek kissé eltérő ízét pedig a hőkezelés során beindult fehérje- és szénhidrátreakciók okozzák.” A köznyelvben gyakran tartós tejként emlegetett italok tehát tartósítószert sem tartalmaznak, hosszú eltarthatóságukat a gyártási technológiának, ipari sterilitásnak köszönhetik.

        A friss, pasztörizálatlan tej felszínén hamar egy jellegzetes tejszínréteg alakul ki, és sokan ezt is hiányolják a mai tejek esetén. Az igazság az, hogy a zsír nem tűnik el a tejből – bár a zsírtartalmat valóban beállítják a szabványok szerint – hanem azért nem látjuk, mert a homogenizálásnak nevezett eljárás során „elkeverték” azt a tejben. Ebben az eljárásban nem tesznek más, mint fizikai módszerekkel a tejzsír-gömböcskéket a lehető legkisebbekre aprózzák el, amelyek így nem úsznak fel a tej felszínére. Azonban ennek az eljárásnak még több plusz előnye is van, árulja el búcsúzóul Antal Emese: „A homogenizált tej ízét jobbnak, kissé testesebbnek érezzük, és a színe is fehérebb. Ám egészségügyi szempontból fontosabb az, hogy az ilyen tejeket még könnyebb emészteni, így akár gyomor-bélpanaszok esetén is a kiegyensúlyozott étrend része maradhat a tej.”

        Tej Világnapja

        A Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben kezdeményezte, hogy a tejet egy speciális napon ünnepeljük meg szerte a világon. Erre akkor május utolsó keddjét jelölték ki, és a felhíváshoz rövidesen 160 ország csatlakozott. A FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete2001-ben a mozgó dátumot megváltoztatta, azóta minden évben június 1-jén tartjuk a tej világnapját. A nap célja, hogy felhívja figyelmet a tej és a tejtermékek pozitív élettani hatásaira, a tej fontos szerepére az étrendünkben.

        Az írást lektorálta:
        Prof. Dr. Bíró György, az MTA doktora
        Antal Emese, dietetikus, szociológus

        Felhasznált irodalom:

        Legutóbb frissült: 2016.06.01 18:06
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A szőlő egészségre gyakorolt hatásai

        A szőlő (a gabona mellett) az egyik legősibb kultúrnövényünk. Kezdettől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették az emberek. A sumér ékírás az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta.

        Menopauza: alternatív kezelési módok

        Számos alternatív kezelési módot ismernek a menopauza tüneteinek enyhítésére, ezek közül néhány hatását már tudományosan is megvizsgálták.

        Vitaminok és ásványi anyagok - Miért fontosak?

        Minden életkorban fontos egészségesen étkezni, és a szervezet vitamin- és ásványianyagigényét kielégíteni.

        Mennyit tud a vitaminhiány tüneteiről? Tudásteszt

        Hiánybetegségek akkor alakulhatnak ki, ha a szervezet kevesebb vitaminhoz, nyomelemhez jut, mint amennyire szüksége van. Egészséges életmód mellett ennek veszélye csekély, ám mai rohanó és stresszes világunkban bárkivel előfordulhat, hogy túlhajszolja magát, kimerül, és szervezete tartalékai nem elegendőek a vitaminigény fedezésére. Ön tudja, milyen tünetekkel járnak a hiánybetegségek?

        Kutatás a biztonságos élelmiszerekért

        A tejben is megtalálható, potenciálisan közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin felmérését és visszaszorítását tűzte ki célul az a program, melyre mintegy 300 millió forintot nyertek a NKFIH pályázatán a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatói.

        Mivel helyettesíthetjük a tejet?

        Míg a tejcukorérzékeny (laktózintoleranciás) betegek speciális (laktózmentes) termékekkel pótolják a tejet, addig a tejfehérje (például kazein) allergiában szenvedőknek egyáltalán nem ajánlott a fogyasztása. Süteménybe, kávéba, müzlibe azonban mégis sokszor szükség lenne tejre. Mivel helyettesíthető? Összeszedtük azokat a tejpótló termékeket, amelyek beilleszthetőek a laktózintoleranciában és a kazeinallergiában szenvedők étrendjébe is.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.