Mire utal az éjszakai izzadás?

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

Az éjszakai izzadás hátterében gyakran ártalmatlan okok állnak. Néha azonban komoly betegség egyik jele is lehet. Utóbbi esetben más tünetek is jelentkeznek.

Az izzadás téma cikkei

3/1 Fokozott izzadás - Betegség tünete is lehet
3/2 Mire utal az éjszakai izzadás?
3/3 A verejtéktermelés zavarai

Többnyire nem nehéz rájönni, mi az oka annak, hogy bizonyos napokon fokozottabban izzadunk, mint máskor. Az éjszakai izzadás lehetséges okozói között gyakran hétköznapi dolgok állnak. Jól tudjuk, sokszor milyen nehéz elaludni éjszaka a nyári hőségben, de ugyanez a gond akkor is, ha télen a túlfűtött szobában próbálunk meg aludni. Ha valaki sok alkoholt ivott vagy nagy mennyiségű csilit evett, szintén számíthat rá, hogy fokozottabban fog izzadni éjszaka. Nem kevés embernél vált ki éjszakai izzadást a bánat, a harag és a félelem.

Furcsa módon a túl hideg helyiségekben való tartózkodás is ösztönzi a fokozott izzadást. A napközbeni életvitelünk és az alvási szokásaink is fontos szerepet játszanak abban, hogy éjszaka tudunk-e nyugodtan aludni, és hogy az éjszakai alvás folytonosságát megszakíthatja-e valami, például az izzadás.

Sokszor tehát ártalmatlanok az okok az éjszakai izzadás mögött, és segít megszüntetni a fokozott éjszaki izzadást néhány változtatás az alvási körülményekben, szokásokban, és a stressz leépítésével is elmúlhatnak a panaszok.

Komoly okok

Ha az éjszakai izzadás hosszú időn keresztül problémát jelent, néha olyannyira erős, hogy a lepedőt is átnedvesíti, át kell öltözni és lezuhanyozni miatta, esetleg fel is ébreszti az illetőt, eközben pedig a hálószoba hőmérséklete ideális az alváshoz, a takaró sem túl meleg, és lidérces álmok sem gyötrik a pácienst, akkor komoly betegség is állhat a háttérben. Az is előfordulhat, hogy az alvászavarok miatt az érintettek reggel kialvatlannak, kimerültnek érzik magukat, bár az izzadás mértéke nem olyan jelentős. Ez a probléma is kivizsgálást, kezelést igényel.

Izzadó tenyér

A terhességi hátfájás valószínűleg nem fogja meglepetésként érni, ám ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kéne hagynia. A jó testtartástól a masszázsig azonban számos módon enyhítheti fájdalmát. Izzadó tenyér: van megoldás!

Az orvos számára fontos információ, hogy az éjszakai izzadás az egész testre kiterjed-e, vagy csak bizonyos testrészeket érint, így például a tenyeret, ami bizonyos helyzetekben, vagy csak egyszerűen elkezdhet izzadni, napszakhoz kötötten vagy attól függetlenül. A fokozott izzadást hyperhidrózisnak is nevezzük. Az éjszakai izzadást szaknyelven éjszakai hyperhidrózisnak hívjuk.

A fent említett panaszokkal keressen fel egy orvost, mindenekelőtt akkor, ha láz, súlyveszteség és más panaszok is társulnak mellé.

  • Nem ritkán a hormoningadozás a felelős a panaszokért, terhesség alatt vagy változókorban.

  • Az izzadás gyógyszerek mellékhatása is lehet.

  • Az éjszakai izzadás tipikus velejárója néhány fertőző betegségnek. Ilyen például az influenza vagy a szívbelhártya-gyulladás. A tuberkulózis is gyakran jár ezzel a tünettel.

  • Az izzadási rohamok az első jelei lehetnek a daganatos, rákos megbetegedéseknek is.

  • Néha neurológiai betegségekről is lehet szó vagy alvászavarokról, például alvási apnoéról.

A panaszok okának kiderítése érdekében az orvos alaposan kikérdezi a pácienst, ha szükségesnek tartja, szakorvosi kivizsgálást is elrendelhet. Szükség lehet belgyógyászati, hormon- és anyagcsere-vizsgálatokra, vérvételre, idegi kivizsgálásra és rákos betegségek kizárására hematológiai és onkológiai vizsgálattal.

Az éjszakai izzadás főbb okai összefoglalva

Izzadás étkezés után

Fél éve naponta több alkalommal is leizzadok. Kivizsgáltattam magam a kivizsgálás negatív volt. Ezzel együtt, számomra indokolatlanul, és egyre jobban megfigyelhetően, minden étkezés után kb. 15-20 perc múlva pár perces jelentős izzadás jön.
Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter válasza az orvos válaszol rovatban
  1. Kedvezőtlen alvási feltételek (a hálószoba hőmérséklete, takarók, légnedvesség),

  2. Alkohol, nikotin, csípős ételek,

  3. Gyógyszermellékhatás,

  4. Fertőző betegségek (influenza, tuberkulózis, HIV-fertőzés/AIDS, szívbelhártya-gyulladás (endokarditis),

  5. Hormonok, anyagcserezavar (pajzsmirigy-túlműködés, változókor, diabétesz),

  6. Autoimmun betegségek (rheumatoid arthritis, érgyulladás),

  7. Daganatos megbetegedés (vérképzőszervi daganatos betegségek: Hodgkin-kór, non-Hodgkin-kór, leukémia),

  8. Pszichés okok (stressz, lelki megterhelés, félelem, alvászavarok, rémálmok),

  9. Neurológiai okok (alvási apnoe, egyéb neurológiai betegségek, például Parkinson-kór, stroke).

Amikor nem más betegség okozza az éjszakai izzadást

A kezelés a fenti esetekben mindig az alapbetegség gyógyítására irányul és a betegség kezelésével az éjszakai izzadás is megszűnhet. Vannak azonban éjszaki izzadási hullámok, amelyek hátterében nem mutatható ki egyértelmű ok. Ekkor beszélünk idiopátiás éjszakai izzadásról. Ez esetben a verejtékmirigyek nem tisztázott okból fokozott mennyiségű izzadságot termelnek. Néhány érintett nappal is fokozott mértékű izzadástól szenved.

WEBBeteg Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; apotheken-umschau.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Fokozott izzadás - Betegség tünete is lehet

Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Izzadás
Az izzadás a testhőmérséklet szabályozásának természetes eszköze, elsősorban a túlmelegedéstől óvja meg a testet. A fokozott verejtékezés (hiperhidrózis) azonban lehet egyes betegségek tünete is, vagy társulhat bizonyos állapotokhoz is, például gyakran előfordul kövérség esetén.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.