A cukorbetegség szív- és érrendszeri szövődményei

Dr. Bene Orsolya
szerző: Dr. Bene Orsolya, kardiológus - WEBBeteg
frissítve:

A cukorbetegség világszerte népegészségügyi problémát jelent. Magyarországon kb. 1,5 millióra becsülhető a cukorbetegek száma, azonban a betegek fele nem is tudja magáról, hogy diabéteszes.

Ennek oka az, hogy a leggyakoribb, 2-es típusú cukorbetegség gyakran alattomosan, évek alatt, markáns tünetek nélkül jelentkezik (szemben az inkább fiatalokban előforduló 1-es típussal), és a diagnózis felállításának időpontjában már súlyos szövődmények fennállásával is lehet számolni.

Minden negyedik végtag-amputáción átesett beteg, minden ötödik infarktusos és minden hatodik végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő páciens cukorbeteg. A cukorbetegség tüneteinek ismeretével, a betegség időben történő felismerésével, megfelelő kezelésével a szövődmények előfordulása jelentősen csökkenthető.

A 2-es típusú diabétesz civilizációs betegségnek is nevezhető. Előfordulása középkorúakban gyakoribb, bár fiatalokban is egyre gyakrabban látható. A legtöbb beteg a 40 és 59 év közötti korosztályba tartozik.

Kialakulásához genetikai tényezőkön túl jelentősen hozzájárul az elhízás (különösen a haskörfogat növekedésével járó úngynevezett zsigeri elhízás), a mozgásszegény életmód, a dohányzás, az energiadús táplálkozás is.

Ha Ön túlsúlyos, családjában előfordult már cukorbetegség, keveset mozog, mindenképpen érdemes évente legalább egyszer szűrővizsgálaton részt vennie. Bizonyos tünetek, mint pl. a bő vizeletürítés, a szájszárazság, fogyás, bőrviszketés, nehezen gyógyuló sebek, merevedési zavar, végtagok zsibbadása felhívhatják a figyelmet a betegségre.

Bővebben A 2-es típusú cukorbetegség és tünetei

Milyen hosszú távú következményei lehetnek a nem megfelelően kezelt cukorbetegségnek?

A diabéteszben szenvedők kis- és nagyereiben alakulhatnak ki eltérések, melynek következtében látásromlás, veseelégtelenség alakulhat ki, illetve a szívinfarktus, a szélütés, az amputációhoz vezető végtagi érszűkület kockázata fokozódik.

A 2-es típusú cukorbetegség során az inzulinfelhasználás, illetve az inzulintermelés károsodik. Az inzulin egy, a hasnyálmirigy által termelt hormon, melyre a szervezetnek a cukor felhasználásához van szüksége. Inzulin hiányában a sejtek nem képesek a cukrot hasznosítani, ami miatt a vérben magas cukorszint mérhető, míg a szervezet sejtjei tulajdonképpen éheznek.

A vérben keringő glükóz fehérjékkel, zsírokkal lép kapcsolatba, módosítva azok szerkezetét – többek között az érfalban is, ami az érbelhártya kóros működéséhez, az erek tágulékonyságának csökkenéséhez vezet.

Emellett a megváltozott anyagcsere következtében az érelmeszesedést elősegítő vérzsírok (a triglicerid, illetve a rossz koleszterinként emlegetett LDL) szintje is megnő.

Az érfalon belül gyulladás alakul ki, fokozódik a véralvadásra való hajlam. Ezek a változások, valamint a diabéteszes betegek 2/3-ában jelen levő magas vérnyomás mind a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának kedveznek.

Kapcsolódó Hogyan mérje helyesen a vérnyomását?

Szívérintettség, koszorúér-betegség

A cukorbetegségben szenvedő páciensek 2-5x nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust, ráadásul az akut koronária szindrómát és infarktust követő halálozási arány is magasabb.

Míg nem diabéteszes, középkorú nőknél az infarktus kialakulásának kockázata a védő nemi hormonok miatt alacsony, diabétesz esetén ez az előny elvész, sőt, a nők halálozása meg is haladhatja a férfiakét.

Cukorbetegség során gyakran diffúz koszorúér-betegség, számos szűkület látható (a kiserek szintjén is), mely csökkenti a terápiás lehetőségek, a koszorúér-tágítás, illetve a bypass-műtét sikerét.

Emiatt, valamint a sérülékenyebb, oxigénhiányra érzékenyebb szívizomzat miatt gyakoribb a szívelégtelenség kialakulásának kockázata is.

A betegség alattomosságára jellemző, hogy gyakran az idegrendszer károsodása következében csökken a fájdalomérzet, így egy korábban lezajlott, tünetmentes infarktusra a már kialakult, fulladásos tünetekkel járó szívelégtelenség kialakulása hívhatja fel a figyelmet. A cukorbetegség során kialakuló anyagcsere-változások szintén a szívizomzat gyengüléséhez vezetnek.

Stroke

A szélütésnek két formáját különíthetjük el, a gyakoribb, érelzáródással, keringészavarral járó iszkémiás, valamint a vérzéses stroke-ot.

Az előbbi előfordulása a diabéteszes betegek között 2-3-szor gyakoribb, ráadásul cukorbetegség esetén többször látható visszafordíthatatlan, illetve súlyosabb károsodás, magasabb a halálozási arány.

A rosszul vagy nem kezelt hypertonia, az emelkedett koleszterinszint, a dohányzás tovább fokozza a stroke kialakulásának veszélyét, ezért nagyon fontos a társuló rizikófaktorok kezelése, a vérnyomás és a lipidszintek célértéken tartása.

Perifériás érbetegség

Cukorbetegek körében a perifériás érbetegség, azaz az alsó végtagi verőerek szűkületének előfordulása is gyakoribb.

Mivel általában itt is többszörös szűkületről van szó, illetve az erek lábfejhez közelebbi szakasza érintett, a terápiás lehetőségek ez esetben is korlátozottak: az értágítás, érműtét nem minden esetben kivitelezhető. Érszűkületre a séta közben jelentkező, gyakran görcsös jellegű, pihenésre szűnő lábfájdalom hívhatja fel a figyelmet.

Itt kell még megemlíteni a (már inkább a kisérszövődmény kategóriájába tartozó) neuropátiát is – az alsó végtagon jelentkező zsibbadás, nyugalmi fájdalom az idegek károsodása következtében is kialakulhat.

Károsodik az érzékelés, az apróbb, pl. kényelmetlen cipő miatt kialakuló sérülések kevésbé feltűnőek. A rossz vérkeringés miatt a sebgyógyulás elhúzódóvá válik, gyakori a felülfertőződés, ami a későbbiek folyamán szintén amputációhoz vezethet.

Az alsó végtagi komplikációk esetén is nagy jelentősége van tehát a megelőzésnek, a szövődmények kezelése már sokkal nehezebb.

Megelőzés, célértékek

Míg diabéteszes betegekben a kisérszövődmények (veseelégtelenség, látásromlás, idegbántalom) a vércukorháztartás megfelelő szinten tartásával megelőzhetők, a nagyerekben kialakuló érelmeszesedés kivédése céljából a társuló kockázati tényezők kezelésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Fontos a vérnyomás és a koleszterinszint megfelelő kezelése (a vérnyomás ilyen esetben 130/80 Hgmm alatt, az összkoleszterin 4,5 mmol/l, az LDL 2,5 mmol/l alatt legyen), a dohányzás elhagyása, a testsúly normalizálása (a testtömegindex 25 kg/m2, a haskörfogat férfiaknál 94 cm, nőknél 80 cm alatt legyen).

Tipp Diabétesz kockázatbecslő kérdőív

Lásd még Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek | Cukorbetegeknél a szívinfarktust nem mindig jelzik tünetek

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Bene Orsolya, kardiológus

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.