A szénanátha és az asztma gyakori együttes előfordulása fokozott veszélyt jelent az érintettek számára. Sokszor azonban nem kerül idejében felismerésre, pedig a korai diagnózissal és megfelelő terápiaválasztással a két...
Az Új-Zélandi Plant & Food Researchs Food Innovation vizsgálataiban a zöldségek, a gyümölcsök, a gabonafélék és a tengeri élőlények egészségvédő hatásait kutatja, és azt, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban...
Korábbi állatkísérletek bebizonyították, hogy az anya stressz-szintje komolyan befolyásolhatja a születendő utód immunrendszerének fejlődését. Hogy megértsék ennek a folyamatnak a működését emberek esetében, Dr. Wright...
Megnövekszik az asztma kialakulásának kockázata a nagy forgalmú utak környékén született gyerekeknél, mert már az anyaméhben olyan szennyeződés éri őket, amely genetikai elváltozásokat okoz - közölték amerikai kutatók...
A császármetszéssel világra hozott gyerekek hajlamosabbak az asztmára, állapították meg holland kutatók. Erről kedden adott hírt a BBC brit közszolgálati hírportál a Thorax című orvosi szaklap alapján.
Nem sokat érnek azok a különleges eszközök, amelyeket a poratka ellen ajánlanak az asztmásoknak - állapították meg brit szakemberek. A kutatás szerint számos technika egyáltalán nem hatásos.
Egy olyan gént fedeztek föl amerikai kutatók, amelynek egyik variációja hajlamosít az asztmára és a légutak más hiperérzékenységére, másik változata pedig véd az asztmától.
Kétnaponta egy tabletta aspirin elejét veszi nőknél az asztma kialakulását - derül ki egy kutatásból, amelyről csütörtökön számol be a Thorax című nemzetközi orvosi lap. Az orvosok csaknem 40 ezer nőt figyeltek meg több...