COPD: Banális tünetek, halálos betegség

MTI
megjelent:

November harmadik szerdája - idén november 17. - a hörgősorvadással járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (az angol elnevezés kezdőbetűiből: COPD) világnapja, amelynek célja, hogy az egyre növekvő népegészségügyi problémára figyelmeztessen.

Az első világnapot, 2002-ben szervezte a GOLD nemzetközi szakorvosi csoport az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és az amerikai szív- és tüdőintézettel karöltve. Az "alattomos gyilkosnak" is nevezett betegség, előrejelzések szerint 2030-ra a halálozási okok között, a jelenlegi negyedikről a harmadik helyre kerül (az agyvérzés és a szívinfarktus után), s már ma is világszerte, évente legalább kétmillióan vesztik életüket a mintegy 250 millió betegből. A COPD lényegében két tünetcsoport - az idült hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulás (emfizéma) - egyidejű megnyilvánulásával járó, gyulladásos kórfolyamat, amely akadályozza a normális légzést.

Hörghurut, tüdőtágulat, oxigénhiány...

A COPD és tünetei

Krónikus obstruktív légúti betegségnek (COPD) az alsó légutak (vagyis a tüdőn belüli légutak) tartós beszűkülésével járó betegségeket nevezzük. A COPD három, egymásba átalakulni képes kórképe a krónikus (idült) obstruktív (elzáródásos) bronchitisz illetve bronchiolitisz (hörgő- illetve hörgőcskegyulladás), az emfizéma (tüdőtágulás) és a tüdőaszthma.
A COPD és tünetei

Az idült hörghurut a légutak betegsége, a tüdőtágulás pedig a tüdőhólyagocskák pusztulásával jár. A kórt a légutak fokozatosan súlyosbodó és végül tartós szűkülete jellemzi, a súlyos állapotban lévő betegek ágyhoz kötöttekké válnak, és állandó oxigénpótlásra szorulnak.

A COPD gyógyíthatatlan, ugyanakkor az asztma terápiájában ismert valamennyi szer alkalmazható tüneteinek enyhítésére, a betegek életminőségének javítására, s korszerű gyógyszerek segítségével előrehaladása lelassítható.

A COPD-ra, az általában 40 éves kor fölött jelentkező tünetekből lehet következtetni: gyakori köhögés, fokozott váladékképződés és folyamatosan súlyosbodó nehézlégzés, légszomj. Kimutatása légzésfunkciós vizsgálattal lehetséges, amelyet a tüdőgondozók végeznek. (Egy angol tanulmány szerint, a COPD betegségben szenvedők több mint felénél a háziorvosok először asztmát állapítottak meg.) A betegség elsősorban a dohányzókat sújtja - 80-90 százalékuk a megrögzött füstölők közül kerül ki -, de érinti azokat is, akik munkájuk során szívnak be port, toxikus oldószereket.

Magyarországon is sok fel nem ismert beteg van, akik egyáltalán nem tudnak a betegségükről, mert az érintettek, általában csak a légzési teljesítmény 50 százalékos csökkenésénél kezdenek panaszkodni.

A tüdőgyógyászok több mint 60 ezer COPD-betegről tudnak, a becslések alapján, azonban legalább félmillió honfitársunk küzd ezzel a kórral; Európában a lakosság számához viszonyítva, nálunk halnak meg a legtöbben COPD-ben.

A betegség korai felismerése és korszerű kezelése rendkívül fontos, de még ennél is lényegesebb a megelőzés, amelynek leghatékonyabb módja a dohányzás elhagyása. Az időben elkezdett kezelés, élhető életet tud biztosítani a betegeknek. Tavaly nyáron Rómában, a COPD-s Betegek I. Világkonferenciájának küldöttei, elfogadták a betegek alapvető jogait tartalmazó 7 pontot, és meghatározták a betegség visszaszorításáért vívott harc legfontosabb lépéseit.

(MTI)

Cikkajánló

A COPD és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
COPD
A COPD a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével (légúti szűkület) járó betegség, amely az egyik fő halálozási tényező világszerte. A betegség visszafordíthatatlan károsodásokat okoz, a tüdő szerkezetének helyreállítására nincs lehetőség.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Hangonyi Csilla, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.