Vörös hús: a szívbetegség és a rák kockázatát növeli

Szerző: Független Hírügynökség
Megjelent: 2009.03.24

A vörös húsok vagy a hústermékek fogyasztása növeli a halálozás kockázatát, a fehér húsok fogyasztása viszont csökkenti, derítette ki egy 10 éven át végzett amerikai vizsgálat.

Több mint félmillió 50 és 71 év közötti férfit és nőt kezdtek figyelemmel követni 1995-ben. A kísérleti személyeknek kérdőívet kellett kitölteniük táplálkozási szokásaikról, megjelölve, mennyit fogyasztanak vörös húsokból, illetve feldolgozott hústermékekből és fehér húsokból, mint a csirke és a pulyka.

A vizsgálat tíz éve alatt csaknem 48 ezer férfi és több mint 23 ezer nő halt meg. Annak a 20 százaléknak, aki a legtöbb vörös húst fogyasztotta, magasabb volt a halálozási aránya, mint a legkevesebb vörös húst fogyasztó 20 százaléknak. Hasonló volt az arány a feldogozott hústermékek esetében is.

Fehér hús - hosszabb élet?

A fehér húsnál azt tapasztalták, hogy a legtöbbet fogyasztó 20 százaléknak kisebb volt a halálozási aránya, mint a legkevesebbet fogyasztó 20 százaléknak.

A tanulmány szerzői ez alapján megállapítják, hogy a férfiaknál 11, a nőknél 16 százalékkal kevesebben haltak volna meg, ha csak annyi vörös húst, illetve feldogozott húskészítményt ettek volna, mint a legkevesebbet fogyasztó csoport.

Betegségeinkre is kihat

A legkevesebb vörös húst, illetve hústerméket fogyasztók csoportjában lényegesen ritkább volt a a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás: a férfiaknál 11 százalékkal, a nőknél 21 százalékkal.

A szerzők emlékeztetnek rá, hogy a vizsgálat megerősítette, amit a rákkutatók eddig is tanácsoltak: a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek fogyasztásának visszafogása csökkenti a rákos betegségek előfordulását.

A tanulmány a Science Daily című amerikai székhelyű internetes tudományos híroldalon jelent meg.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Aranyér Aranyér

Mitől alakulhat ki? Mit lehet tenni a megelőzése érdekében?

Allergia kezelése Allergia kezelése

Mi a különbség az allergia elleni készítmények között?

Adj vért a légimentőkkel, hogy...

Immár 2. alkalommal indít rendhagyó közösségi véradókampányát a Magyarországi Légimentésért Alapítvány a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel...

Az egészségünknek sem mindegy...

Nem is gondolunk bele, hogy egy falfesték kiválasztása milyen jelentőséggel bír. Azon túl ugyanis, hogy jól fedjen, legyen kopásálló és...

Növeli-e a vörös hús fogyasztása a...

A vörös hús olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek nem előnyösek, sőt ártalmasak is lehetnek számunkra.

A kullancscsípés húsallergiát...

Az Egyesült Államokban egyre terjed a Lone Star névre keresztelt kullancsfaj, melynek csípése után jobb kerülni a vörös húsok fogyasztását. Az...

A vörös és a fehér hús...

Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új...

Egészséges a vörös húsok és a...

Szervezetünknek szüksége van fehérjékre ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön, növekedjen és működjön.

A hasnyálmirigydaganat újabb...

A vörös húsban és a tejtermékekben gazdag étrend növeli a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát – állítja egy amerikai tanulmány.

Két hamburgert és egy metabolikus...

Egy új felmérés eredményei megerősítették, amit már régóta gyanítottunk: a fejlett országokban elterjedt étrend növeli a metabolikus szindróma...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.