A vörös és feldolgozott húsok növelik a bélrák kockázatát

MTI
megjelent:

Az elfogyasztott vörös és feldolgozott húsok mennyiségének csökkentése, a több rost étrendbe iktatása és a rendszeres testmozgás 43 százalékkal szoríthatná le a bélrákos esetek előfordulásának arányát.

A Világ Rákkutatási Alap (WCRF) elnevezésű jótékonysági szervezet megállapítását hétfőn idézte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Most közzétett jelentésében a WCRF azt javasolja az embereknek, hogy hetente 500 grammnál több vörös húst ne egyenek. "Ez nagyjából öt-hat közepes adag sült marha-, bárány- vagy disznóhúsnak felel meg" - teszi hozzá az ajánlás.

A jelentést 24 korábbi tanulmány áttekintése és elemzése alapján készítették el a szakemberek. Alan Jackson, a szakértői bizottság elnöke, a Southamptoni Egyetem kutatója hangsúlyozta, hogy jelentésükből egyértelműen kiderült: a vörös és a feldolgozott húsok nagyobb mennyiségű fogyasztása emeli a bélrák kockázatát.

A jelentés meggyőzőnek találta a bizonyítékokat arra nézve is, hogy a rostban gazdag ételek - gyümölcsök, zöldségek - fogyasztása viszont védő hatású a bélrákkal szemben. Ezt a hatást korábbi, 2007-es jelentésük még csak valószínűsítette. Ugyancsak megfelelően bizonyítottnak találták a szakértők, hogy a rendszeres fizikai aktivitás csökkenti a bélrák kockázatát.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.