• Babakuckó

        kranki blogja

        Mint már említettem augusztus 22-én megszületett a kislányunk, Ágica. Nagyon boldogok vagyunk mind a négyen, és szerencsére egészségesek is!

        A fenti blog leírás már nem aktuális, úgy hogy ezennel ezt a blogot bezárom és MAZSOLÁK néven tovább írosgatok.

        Remélem továbbra is Velünk tartotok, és nyomon követitek az eseményeinket!

        Mindenkinek sok puszi: Kranki


        Hazajöttünk, itthon vagyunk. Sajnos úgy néz ki, valamiféle vírust elkaptam, ugyanis megy a hasam. Még jó, hogy lassan két hete hogy szültem, azóta nem is voltam kint, még is összeszedtem....ez az én formám! Diétázom, sok folyadékot iszom, mert Ágicának kell a tejcsi...Nem engedhetem el magam!

        Ráadásul ez még semmi, Tomcsira is átragadt a hasmenés! Ettől féltem! Egyből hívtam a védőnéninket, majd a doktornénit. Babika néni közölte, hogy ma már én vagyok a harmadik, aki ezzel kapcsolatosan hívja. Szóval valószínű, hogy tényleg vírusos. Szegény Tomcsi egész nap nyűgösebb volt az átlagosnál. Anyukám volt itt velünk, ő játszott vele. Nagymamám tanácsára főzött rizsnyákot. Én is néztem, hogy mit? De a lényeg, hogy ízlett és használt neki! Ajánlom nektek is (persze ha szükséges).

        A doktor nénink délután rendelt, írt ki MILUPA HN 25 tápszert, ami nem tartalmaz tejet, és hasmenés esetén javasolt fogyasztani. Valamint hasmenés elleni szirupot is kaptunk, amit naponta 4-szer kell bevenni egy kis kanállal. Nekem pedig széntablettát adott, hogy nyugodtan szedjem. 

        A tápszert a negyedik gyógyszertári "NINCS" után feladva, hazajött apa, hogy telefonkönyv segítségével nyomozzon tovább, vajon hol lehet kapni? Rá kellett jönnünk, hogy sehol sincs, sőt állítólag már nem is gyártják. Mivel nem ajánlottak helyette mást, felhívtuk a doktor nénit, hogy mi legyen? Ő is utána érdeklődött, de neki sem mondtak mást. Így hát marad a diéta, és megpróbálunk tej nélkül elaludni.

        Délután a fiúk elmentek sétálni, majd vacsira Tomcsi evett egy kis rizsnyákot, megitta a szirupot, és jó sok forralt vizet. Megfürdött, tejcsi helyett is vizet ivott és szerencsére elaludt. És lekopogom, azóta nem volt kakis pelenka....

        Nagyon felháborodtam a tápszer hiányán. Szerencsére Tomcsi már másfél éves, és nem annyira fontos a napi fél liter tej, vagy tejféleség fogyasztása. De mi lett volna, ha még nincs egy éves??? Mit adtam volna neki enni???


        2008. augusztus 22-én 19 óra 15 perckor világra jött Ágica, Tomcsinak a kishúga. Pontosan anyának, azaz nekem a születésnapomon! Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna!

        Tavaly Valentin napra kaptam apától Tomcsit, most meg Ágicát! Micsoda időzítés! Tökéletes! Mint az életem, a két egészséges, és gyönyörű gyermekünk! Most kicsit lefoglalnak a napi események a picivel, de ígérem nemsokára jelentkezem és beszámolok az itthon eltöltött napokról, hetekről! Mit szól a bátyó a hugicához? Hogy telnek a napjaink két aprósággal? És milyen érzések kerítenek a hatalmukba? FANTASZTIKUS! Majd mesélek! Addig is legyetek jók, és élvezzétek az Élet apró szépségeit!


        A múlt hétvégén a Békás tónál Borfesztivált rendeztek, különféle színes programokkal, koncertekkel ékesítették a hangulatot. Vasárnap, ebéd előtt mi is kinéztünk a kis családdal. Délelőtt lévén nem volt nagy tömeg, sőt a sátrak nagy része sem volt még kipakolva. De bár merre néztünk apával, mindenütt babakocsis, vagy lábbal hajtós kismotorokkal közlekedő gyerekeket és szülőket láttunk. Nem is gondoltuk volna, hogy ennyien sétálnak errefelé!

        A tavat tavasszal felújították, kicsit koszos volt már a víz, de a csodálatos színű tavirózsák feledtették velünk ezt a gondolatot! A nagyobb gyerkőcök a hídról horgászással próbálkoztak, míg a kisebbek szülői felügyelettel a tó szélén szaladgáltak és hadonásztak a botjaikkal. Tomcsi is megpróbált közel menni a vízhez, beledobálni fadarabokat, de apa nem engedte (szerencsére). Így volt egy kis hiszti, de hamar túljutottunk rajta, mert megláttuk a pónilovakat. Akkor már szaladt is feléjük....de ahogy odaért, megtorpant és megvárt minket. Elbizonytalanodva állt előttük, utánozta a hangjukat, de nem mert közelebb lépni. Végül apával együtt mentek oda, és együtt simogatták meg a lovacskákat. Rájuk is lehetett ülni, menni 10 kört velük, valamint közös fotót is lehetett készíttetni róluk. Mi megkértük a tulajdonost, hogy előbb, hadd próbáljuk ki, tetszik-e a nagyfiúnak egyáltalán a dolog. Ő megengedte, apa pedig ráültette Tomcsit. Nem is volt semmi gond, míg el nem indult a paci. Akkor viszont emelte a kis kezét, hogy vegyük le, mert ő bizony le akar szállni a lóról. Gyorsan készítettem a saját fényképezőgépünkkel egy képet, az utókor számára és levettük a lovacskáról. Szóval ennyi volt a lovaglás! De legalább nem került pénzbe!

        Megnéztük az ottani játszóteret is, majd átsétáltunk az Egyetem elé, a szökőkúthoz. Elújságoltuk neki, hogy két évvel ezelőtt itt fotózkodtunk apával menyasszony és vőlegényként! Hogy repül az idő! Lassan meg már itt van a hugi is!

        Ez a víz jobban felkeltette az érdeklődését, mint a Békás tó. Rohant oda és már emelte is a kis lábát, hogy belemászik! Nyilván nem engedtük, akkor próbálkozott a kezével csapkodni a vízben. Kitartó egy gyermek! Alig tudtuk elvonszolni a szökőkúttól, de felfedeztem egy kisfiút, aki az aszfaltra rajzolt krétával. Így sikerült elcsalni őt a víztől. Leült a betonra, kezébe ragadott egy színes krétát, és el kezdett firkálni. Persze a meglévő rajzokba kellett neki belerajzolni! A kisfiú egy darabig nézte, majd odalépett és lökdösni kezdte,még a krétát is kikapta a kezéből! Tomcsi csak nézett, nem értette a kisfiú mérgét. Arrébb ültünk, és mi is rajzoltunk macit, virágot, amit nyugodtan összeszínezhetett! Ez is jó volt!

        Hirtelen ránéztem az órámra, úristen mindjárt fél tizenkettő! Meleg is volt, meg Tomcsinak következett az alvásidő, meg az elmaradhatatlan finom ebéd! Így hát be a kocsiba, és irány mama!


        Szombatra kaptunk meghívót a keresztfiúnk első szülinapjára. Anyósomékhoz szólt a meghívás, mivel ők kertes házban laknak, jobb ott egy kerti party, mint bent egy lakásban összeizzadni!

        A két gyerkőc miatt a buli délután egy óra utánra lett meghírdetve, mivel akkor ébrednek fel. Ezért érkeztünk mi is fél kettőre a helyszínre. A sógorom épp a szülinapos lufikat akasztotta fel a kapualjra,az ő apósáék grilleztek hátul, anyósomék a salátákat, a köreteket szervírozták, míg a dédik már a teraszon várakoztak. A teraszon szépen meg volt terítve, az asztalon Micimackós papírtányérok, és macis - névreszólós poharak sorakoztak egymás mellett. Már csak az ünnepelt és anyukája hiányzott!

        Hamarosan ők is megérkeztek. A két fiú hatalmas visítással és öleléssel köszöntötte egymást.

        Következett az ajándék átadás: először a két-két nagyszülő köszöntötte fel az unokájukat, majd a dédik következtek, végül mi a keresztszülők zártuk a sort.

        Máté azt sem tudta, hová nyúljon, mindenütt ajándék kupacok hevertek a pléden. Szerencsére senki sem felejtkezett el a mi kisfiúnkról sem, ő is kapott ajándékot! Igaz, neki a jövő héten lesz a szülinapja, és az sem kerek (csak 1 és fél), de fontos volt, hogy ő is kapott valamit! Így együtt bontogatták a csomagokat. Néha-néha egy pillantást vetettek a másikra, vajon ő mit kapott, főleg, ha az hangot is adott ki, de mindenki el volt a saját meglepetésével!

        Ezek után következhetett végre az evés! Finomra sikerültek a grill húsok, a baconszalonnába tekert virslik és kolbászok...hozzá a fincsi friss zöldség saláták.....jól bekajáltunk! Menet közben Tomcsi is evett ezt-azt, amit sikerült a szájába dugnom.

        Közben beborult az ég, elkezdett cseperegni az eső is, így a szülinapi tortát csak a kapualj alatt tudtuk elfogyasztani. De ott is nagyon nagy sikere volt. 

        Máté anyukája hozta (és sütötte) a tortát, rajta az 1-es számgyertya és a halacskás marcipán figura. Mi pedig elénekeltük a "Boldog születésnapot" című nótát, majd Máté megpróbálta elfújni a gyertyát, nem sok sikerrel....végül Tomcsi sietett a segítségére! Máté közben lekapta a tetejéről a marcipán figurát, és elkezdte rágcsálni. Pár perc múlva úgy nézett ki, mint aki sárban hempergett...még a haja is ragadt a marcipántól!

        Kíváncsi leszek a fényképekre!

        Ez a nap is gyorsan véget ért, mehettünk haza fürdetésre!

        Furcsa volt, hogy egy évvel ezelőtt a sógornőm volt nagy pocakos, most meg én vagyok.......hogy elszaladt egy év!!

        Vajon mi lesz jövőre?

         


        A keresztfiúnk nemsokára egy éves lesz (éppen most pénteken). Már megvettük neki az ajándékokat egy jó hónappal ezelőtt, de meglepetésből soha sem elég, ezért még nézni akartam neki valami ráadást. Elvégre egyszer egy éves Máté (is)!

        Leírom, mit fog kapni: Tomcsinak vettem a múltkor egy készségfejlesztő dobozt, amelynek mind a hat oldalán különféle játékok vannak (ami zenél, állathangokat ad ki, telefon hang effektekkel, tologatós- húzogatós, átforgatós figurákkal). Szóval sok mindent tud, és a keresztfiúnknak nagyon megtetszett, a sógornőm meg is jegyezte, hogy ők is vesznek egyet Máténak. Erre én egyből lecsaptam,-majd mi megvesszük!- végre valami, aminek tényleg örül a gyerek!

        Aztán étkészlet, amire most már neki is szüksége van:osztott lapostányér, mély tányér, pohár és evőeszköz.

        Mivel Máté is úgy nő, mint a gomba, vettünk neki ruhát is. Többek között pólókat és egy édes három részes garnitúrát (rövid nadrág, póló és egy kockás mellény). Annyira megtetszett, hogy Tomcsinak is szereztem be belőle!

        Ezeken felül gondoltam még valami kis apróságra...ezért elindultunk hármasban a játék nagykerbe.

        A bejáratnál kivettem Tomcsinak egy nagy bevásárlókocsit, hogy mi könnyebben tudjunk nézelődni, de apa úgy döntött nem szükséges.

        Letette Tomcsit a földre, ő meg kapásból szaladt a plüss játékokhoz, egyiket a másik után fogta meg, szorította, ölelte magához. Miután itt körülnézett rohant tovább a sorok közé. Az alsó polcokat, amiket elért végig fogdosott mindent, benyomogatta a játékokat. Apa nem győzött menni utána, és visszapakolni a dolgokat. Én meg csak nézegettem , válogattam a sok játék között.

        Eszembe jutott, hogy a mi kisfiúnk ne érezze magát furcsán a szülinapi partin, neki is vennünk kell ajándékot. Hisz ő még kicsi és nem tudja, nem érti miért kap az unokatesója annyi játékot, ő meg nem.

        A bőség zavara kerített a hatalmába....örültem volna, ha Tomcsi megmutatta volna, mit szeretne! Olyan nehéz így választani! Gondoltam valami húzós játékra, amit maga után tud húzni, vagy barkácskészletre....

        Végül is, találtam egy szerelő készletet kicsiknek (jó nagy darabokból áll, nincs benne apró lenyelhető rész és csak 300 Ft-ba került), egy pöttyös labdát, egy nagy piros sportkocsit, aszfaltkrétát(mert az utóbbi időben elkezdett rajzolgatni a játszin az aszfaltra), lufit(mert léggömb pártiak is lettünk). Apa választott matchbox-ot is. Valamint az alsó polcon elhelyezett bébikormányos játékszimulátort.....ami mellől nem igazán sikerült elvonszolnunk....így hát az is a kosárba került!

         És ebből mi lesz a Mátéé? Jogos a kérdés.... szerintem a piros sportautó és a labda.

        Lehet, hogy soknak hangzik, amit vettünk, pedig összesen kerekítve 5000 Forintot fizettünk!

        Ja, és mikor mondtuk Ica mamának, akkor közölte, hogy a szimulátort átveszi tőlünk, ugyanis ő is úgy gondolkodott, mint mi az ajándékosztás terén!

        Élményekkel, és játékokkal gazdagon tértünk haza. Legközelebb már négyesben fogunk menni vásárolni.....

         


        Minden akkor kezdődött, mikor apa bejelentkezett a fodrászához, és megkérdezte tőlem, hogy Tomcsit viheti-e.....

        Mire én: - Persze, hisz több, mint egy hónapja voltunk Tündinél!

        A biztonság kedvéért elkísértem őket azon a napsütötte délután.

        Egy kicsit várnunk kellett, addig Tomcsi felderítette a terepet, ugyanis itt voltunk legelőször fodrásznál, és fel kellett eleveníteni az emlékeket!

        Jobbnak láttam, ha előbb apát nyírja le Rita, Tomcsi addig is szokja a helyzetet, és nézi mi vár rá (is). Az elején tetszett neki a hajnyíró gép hangja, csodálta ahogy hullott a földre apának a haja. Majd megunta, és folytatta a terepszemlét. Először az ajtóról a függönyt akarta leszedni, majd a hajmosónál a törölközőket kezdte a földre dobálni. Végül a polcon felfedezett egy kis seprűt, és azzal kezdett nagytakarításba....képzelhetitek..a hajszálak repkedtek ide-oda!

        A bejáratnál volt egy akvárium, néha odaszaladt, megkopogtatta az üveget, utánozta a halakat, majd odébb állt.

         Közben elkészült apa frizurája, jöhetett Tomcsi feje. Már mikor beültettük a székbe nyöszörögni kezdett, aztán a hátára került a törölköző, beindult a hajvágó és vége lett a világnak! Olyan ordításba kezdett, hogy szerintem az egész környék visszhangzott tőle! A kis fejét kapkodta, dobálta össze-vissza. Akkor kitaláltuk, hogy apa vegye az ölébe...de nem vált be. Ezután próbálkoztam én: ölembe vettem, megnyugodott, de mihelyst bekapcsolta Rita a gépet, kezdődött minden előről. Nem volt mit tenni, feladtuk!

        Hazafelé úton próbáltuk megfejteni a hiszti okát: talán keveset aludt? Vagy ismeretlen volt a hely? Vagy Rita nem volt szimpi? Pedig egy kosár játékot is elővett Tomcsinak!

        Nem jutottunk előrébb a válasz terén. Az vigasztalt, hogy másnap én is bejelentkeztem a fodrászomhoz (Tündihez), bízva, hogy ott minden kiderül!

        Pénteken délután elég alvás és evés után, elindultunk....

        Ide is előbb érkeztünk, hogy legyen idő szétnézni. Itt Tomcsival kezdtünk. Beletettük a forgószékbe, próbálkoztunk a törölközővel, de ledobta a hátáról. Jött a sírás. Szóval megpróbáltuk minden takaró nélkül.. Így sem tetszett neki, leraktam a földre, és Tündi mögé állt, és nyírta...menet közben! Nemcsak Tomcsi, de még én is tiszta hajas lettem. De sikerült legépelni a haját! Hurrá!

        Elnézést kértem Tünditől, és értetlenül álltam, hogy ha eddig engedte, akkor most mi történt, hogy NEM?

        Szerinte, mint gyakorlott kisgyerekes hajnyíró, mostanra nyílt ki a gyerek, és rájött, hogy tud ellenállni is! Azt is mondta, hogy ez normális, megszokott dolog, van ennél rosszabb is!

        Már előre félek a következő hajvágástól!

        Mindezek után következtem én....reméltem apa hamar visszaér Tomcsiért, hogy nyugodtabban dolgozhasson Tündi a fejemen.

        Odaültem a hajmosóhoz, kaptam egy törölközőt a nyakamba, hátrahajoltam....és megint elkezdődött a sírás! Olyan nagy könnycseppek hullottak a kis arcán végig, hogy még én ekkorákat nem is láttam! Jobban sírt, mint mikor ő volt az olló alatt. Gondolom, féltett vagy sajnált engem? Felvettem az ölembe, és megpróbáltam megmagyarázni, hogy ez egyáltalán nem fáj, sőt jólesik, de reménytelennek tűnt.

        Szerencsére apa érkezése jobb kedvre derítette, úgyhogy el is mentek sétálni míg én el nem készültem.

        A végeredmény (hosszú hajból rövid lett) viszont tetszett Tomcsinak, mert széles mosollyal szaladt felém!

        Szóval az a lényeg, hogy minden jól végződött!

         

         


        2007. február 14-e óta nagyon sok idő eltelt.....rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Így visszagondolva, sokat el is felejtettünk. Még jó, hogy annak idején Tomcsi kapott egy Babanaplót, amit azóta is folyamatosan vezetek. Néha, ha időm engedi, és rámtör a nosztalgiázhatnék- pláne így Ágica érkezése előtt - előveszem a fényképalbumot és a naplót, és nézegetek, olvasgatok. Mintha nem is Tomcsi lenne a képeken, rengeteget változott! Milyen pici volt! (pedig átlag babának született)

        Lassan a család is előveszi majd, és hasonlítgatja a hugicához.

        Visszatérve a naplóhoz, -lehet, hogy az én memóriámmal van probléma, de- sok apróságot elfelejtettem Tomcsival kapcsolatban: Mit, mikor, és hogyan csináltunk? Pedig fel kell eleveníteni a történteket, mert szükségünk lesz rá....segítségül hívtam a naplót.

        Első mosoly 10 hetesen, első hangos felnevetés 12 hetesen- szinte hihetetlen! Másfél hónaposan már átaludta az egész éjszakát, négy hónaposan (keresztapu szülinapján) átfordult, fél évesen pedig kibújt az első fogunk! Szerencsére tőlem örökölte a fájdalommentes fogzást: csak a híg széklet, és orr-nyál folyásból következtettünk az újabb fog érkezéséről. Bár visszagondolva, volt egy pár nehéz éjszakánk, mikor úgy bedugult a kis orra, hogy nem kapott levegőt. Szegény, ordított, mi úgy próbáltunk segíteni, hogy orrszívóval akartuk kiszívni az anyagot, de nem is nagyon jött, meg nem is engedte. A szívünk majd megszakadt a fájdalomtól, annyira sajnáltuk, de muszáj volt próbálgatni. (a mai napig az orrszívó puszta látványától készen van a gyerek)

        Ennek ellenére mi még örülhetünk, mert nem volt láz, és nem volt nagyon nyűgös - mondom, leszámítva azt a néhány éjszakát -.

        Innentől kezdve szinte minden hónapban történt valami új és számunkra fantasztikus változás az életünkben.

        Kezdődött a pápá integetéssel, a pancsolás megkedveléséig. A szoptatás 7 hónapos koráig működött, ugyanis olyan nagyfiúnak érezte már magát, hogy ezek után nem volt hajlandó bekapni a cicit, pedig még lett volna tejcsim. Következhetett az újabb állomás: a kanalas etetés. Kedvence - mai napig - a sütőtök és az őszibarack.

        Mostanság próbáljuk az önálló evéshez szoktatni, ami Tomcsinak nagyon tetszik, végre gond nélkül disznólkodhat.(utána úgy néz ki a konyha, mintha egy bomba becsapott volna a fazékba). De ezt leszámítva egyre ügyesebben megy neki. Főleg a villára felszúrni a husi-, krumpli darabokat. A kanállal kicsit érdekesebb a helyzet, azt fordítva dugja a kicsi szájába, és még rá is harap a kanálra! Biztos ez is csak idő kérdése.

        A mászás már-már majdnem kimaradt az életünkből, mikor is a hátrafelé mászás után beindultunk. Megmondom őszintén, én már féltem, hogy 1 éves kor közeledtével még semmi sem történik, ezért a Dévény-módszer felől érdeklődtem. Gyógytornászt is akartam hívni a kisfiamhoz, de abban a hónapban egy sem tudott fogadni minket, mindegyik foglalt volt! Így utólag nem is bánom.

        A mászás után alig vártuk, hogy elinduljon, mert szerintem elég sokáig csak mászott....Végül 15 hónaposan megtette az első lépéseket. Olyan büszkék voltunk.....fogta a kezünket, és lépett! Először egyet-kettőt, majd minden nap egyre többet, egyre bátrabban. Míg most, olyan gyorsan szalad, hogy alig érjük utol!!

        Az első szó, természetesen az ANYA volt! Nem teljesen tisztán, inkább "aana" volt, de tudtam, hogy az én vagyok, és nekem szól!

        Manapság mindenkinek "aanaa"-t kiabál, ha jelezni akar valamit, de mellette már mama, baba, papa, adjál és persze APA is elhagyja a kis száját. Meg persze a hanta babanyelv, amit még nem tudtunk megfejteni!

        És még mennyi mindent tudnék írni, de már felébredt a kis drágám és szólít: AAANYAA!

        Legközelebb folytatom. Addig is pusszancs Mindenkinek!

         


        Elérkezett a nagy nap....

        Mamáék  30-ik házassági évfordulója....

        Ezért meghívták az egész család apraja nagyját Bogácsra egy ünnepi ebédre. Miért pont Bogács? A nászútjukat Cserépfalun töltötték, és úgy gondolták nekünk is meg kell néznünk a környéket, kipróbálnunk a kitűnő éttermeket!

        Örültünk, legalább kirándulunk megint egyet! (ki tudja meddig mehetünk)Bár lassan csak egy hónapom van Ágica érkezéséig, már nem nagyon szívesen vállalok be hosszú utazásokat.

        Tomcsi ébredése előtt elkészítettem a májkrémes szendvicseket, a finom teát, hogyha felkel, már is útra kelhetünk. Így is történt, még be kellett szaladnunk a cukrászdába a menyasszonyi tortáért, aminek a szállítása - hűtőtáskában jégakkuval zajlott- a hirtelen jött nagy meleg miatt, érdekes volt. Majd a 30 szálas virágkosár elhelyezése okozott némi problémát, mert nem igazán akart beférni a csomagtartóba. Végül az anyósülés padlózatára tudtuk rakni, ami azt jelentette, hogy az ülést hátrébb kellett tolni.....szóval nem sok helyem maradt! De a cél szentesíti az eszközt - alapon kibírtam a jó órahosszas utat.

        Tomcsi útközben nézelődött, a rádió bekapcsolása után az ismerős dallamokra táncolni kezdett a gyermekülésben, így számunkra is gyorsabban telt az idő.

        Szerencsésen megérkeztünk a házhoz, ahol egy kiszuperált padlószőnyegen, két pléd és a játékok várták a két kis unokát. Mi szokás szerint előbb érkeztünk, így a választás joga a mi kisfiúnkat illette meg. Azt sem tudta a drágánk, mivel játsszon!

        Nemsokára megérkeztek Mátéék is, nagy visongatással üdvözölték egymást, és ismét rávetették magukat a játék-kupacra. Az a fél év korkülönbség lassan nem is észrevehető a két gyermek között.

        Ebédidőhöz közeledvén összepakoltunk, és átmentünk Bogácsra, egy hangulatos, kőkorszaki étterembe. Belépéskor az asztalon elhelyezett rózsakosár láttán a szülők már elérzékenyültek, később ez csak fokozódott az ajándékok átadásával.

        A gyerkőcöket beletettük az etetőszékekbe, és kezdődhetett az ünneplés!

        Pezsgős koccintással kezdtünk, amiből persze én sem maradhattam ki - gondolván ennyi Ágicának sem fog megártani -.

        Majd érkezett a finom húsleves, amiből úgy gondoltam, Tomcsi is jól fog lakni a sok zöldséggel....de ez sajna, csak úgy jött össze, hogy a kisfiúnk táljába az asztalnál ülők beletették a saját zöldségüket, így lett meg az Ő menüje! Szerintetek?! Kértünk volna plusz répát, krumplit, de közölték, hogy nincs több. Már ekkor leszögeztem magamban, hogy ide sem jövünk többet!

        Másodiknak mindenki azt rendelt, amit kívánt, az jól sikerült.....mi külön rendeltünk még egy adagot Tomcsinak is.....a kovászos uborka különösen ízlett neki! Vajon számít valamit, hogy mikor még a pocakomban volt, rengeteget megettem?

        Minden főétkezés végén nekem a desszert nélkülözhetetlen kellék. Most itt volt a torta, a szülők akkori menyasszonyi fotójával a tetején!

        Anyósomék meg sem tudtak szólalni a meghatódottságtól! Mi pedig az örömtől, hogy így sikerült meglepnünk őket.

        Ebéd után siettünk vissza a szállásra, mert a két gyerkőc már nagyon álmosnak bizonyult. Visszaértünk, gyors peluscsere, le a kisinget, nadrágot. Utazóágy híján magunk közé vettük Tomcsit apával, és így hármasban - plusz a pocaklakó- aludtunk egy nagyot a jó hűvös szobában.

        Ébredés után uzsi, és indulhattunk, mert nagyon eltelt az idő. A szülők kitalálták, hogy hazafelé menet megállhatnánk egy finom halászlére Tiszafürednél...na, persze ennek a meghívásnak sem tudtunk ellenállni! Ezért meg lecsúsztattunk a torkunkon egy-egy adag harcsa halászlevet finom, ropogós kemencében sütött házikenyérrel....Tomcsinak is bejött!

        A két etetőszék itt egymás mellé került. Boldogan néztük, ahogy a két fiú az előrágott kenyérdarabokat próbálják egymásnak átadni. Vicces kép volt! Tündériek voltak!

        Végül is a szokásos fél 8-as fürcsi helyett fél 9-re értünk haza, amit észrevehetően nehezményezett a kisfiúnk. Már a kocsiban elaludt, és megzavarta, hogy utána jött a locsizás, a kajcsi...és nem igazán akart visszaaludni! (pedig nagyon fáradt és álmos volt!)

        Tanulság: ha már beállt a gyerkőc napirendje, próbáljunk minden körülmény mellett alkalmazkodni hozzá! Ne zavarjuk meg szegényt!

        Ígérem, nem fordul elő még egyszer!


        A legjobb barátnőmék úgy döntöttek elköltöznek Debrecenből, közelebb a munkahelyükhöz. Pátyon találták meg álmaik házát....

        Igaz, még nem rendezkedtek be 100 százalékosan, de ránk való tekintettel (hogy augusztusban szülök), minket külön meghívtak.

        Hétfő reggel kezdtem összecsomagolni: miután este megnéztük az időjárás jelentést, több ruhát kellett odapakolnom, mert lehűlést jeleztek. Én megmondom öszintén, örültem neki, mert nem a nagy melegben kellett utaznunk, és Tomcsinak is kedvezőbb a hőmérséklet.

        Szóval a szokásos ruha és játék mennyiség összeszedése után, indultunk is. Utána érdeklődtem, hogy Budapesten az Outlet útbaesik, ezért oda is beszaladtunk. (az újságokban sok jó dolog van ott)

        A valóság is ezt igazolta, de több idő kellett volna még nekem, hogy alaposabban szét tudjak nézni......de apa siettetett.....

        Ajánlom, aki arra jár nézzen be, mert sokat lehet spórolni!

        Végül is kora délután érkeztünk meg a Pest melletti kisfaluba. Hamar megtaláltuk a barátnőmék házikóját, akik már nagyon vártak minket.

        Kisbabájuk még sajna nincs, de van egy hófehér westie-jük, akit Tomcsi nagyon szeret!

        Az időjárás nem volt valami csodás, ugyanis szakadt az eső.....a hőfok pedig lesüllyedt 16 fokra!!!

        Tomcsinak bőven raktam oda ruhácskát, úgyhogy nem őmiatta izgultam, hanem magunk miatt. De a barátnőmék megmentettek minket a hidegtől, ugyanis felöltöztettek minket!

        Átadtuk az ajándékokat, Tomcsi a virágcsokrot, két puszi, ami nála még abból áll, hogy odatartja a kis pofiját.

        Gyorsan megbarátkozott a környezettel Tomcsi, úgy mászkált a házban, mintha otthon lenne! Különösen a harmónikaajtó tetszett neki, ami a spájzt választotta el a konyhától, valamint az egyik szobát a nappalitól. Felváltva rohangált az egyik ajtótól a másikhoz, húzgálta ki-be, kopogtatott rajtuk, kukucskált mögülük. Már féltem, hogy letépi, mikor nyugalomra intett a házigazda, még garanciás, most kell tesztelni!

        Amikor megunta az ajtóhúzigatást, Frodót (a kutyát) kezdte el nyúzni, akinek túl jó a memóriája, és menekülőre fogta a dolgot. Sajnos, sok kellemetlen tapasztalata alakult ki a kicsikkel kapcsolatban, ezért már nem szereti, ha piszkálják. Viszont mikor előkerült a labda és a lufi, csak előmerészkedett....Tomcsi pedig csak erre várt, rávetette magát a kutyára, meglovagolta, majd szeretetét kifejezésre juttatva beleharapott! Frodó hátába! Szegény kutyus, azt se tudta hová meneküljön hirtelen. Kis idő elteltével megint előbújt, akkor Tomcsi az egyik cumiját dobta Frodónak, aki megszagolta, és elszaladt vele. Na erre a kisfiam, iszonyatos ordításba kezdett.(pedig a másik cumkó a kezében maradt) Miután visszaszereztük a cumit, jöhetett a fertőtlenítés! Egyébként nem szoktam túlzásba vinni ezt a dolgot, de most jobbnak láttam megtenni ezt a lépést. Tudjátok, soha nem lehet tudni, és különben is jobb félni, mint megijedni! Vagy nem így gondoljátok?

        Elérkezett a vacsora idő: Meglepetésünkre nemcsak felnőtt, de még külön gyerek menüt is állított össze az én barátnőm!

        Vacsi után segítettem leszedni az asztalt, addig a fiúk összeállították az utazóágyat. Majd következett a fürcsi: Itthonról vittük az ismerős pancsis játékokat, (Kriszti még csúszásgátlót és babafürdetőt is szerzett be) apa beletette Tomcsit a hatalmas fürdőkádba, (melyből alig látszott ki,) de a locsi-pocsi az mindenhol pancsolást jelent, ezért szerencsére semmi extra nem történt....a végén úgyanúgy mint itthon, nem akart kiszállni a vízből.

        Gyors öltözés, tejcsi ivás, és az altatás.....igen ám, de kint a szomszédban ugatott a kutya....idegen hangok, zajok....Tomcsinál mutatóujj feltartva: Haa! Mi ez?

        Akadt egy kis probléma, de a végén a fáradtság győzőtt, és csak elaludt a kis manócskánk. Ezekután mi is kidőltünk, beszélgettünk még egy kicsit, de hamar álomba szenderültünk.

        Másnap még szintén esett az eső, ezért ismét a házban kényszerültünk maradni, de nagyon gyorsan elrepült az idő, és már indulhattunk is haza.

        Útközben a barátnőm felhívott telefonon, hogy Frodó úgy alszik, mint a bunda, és köszönnek szépen mindent. Ezzel mi is így voltunk: Tomcsi végig aludta a hazafelé utat, és mi is köszöntük azt a fantasztikus, teljeskörű ellátást, amit kaptunk tőlük.

        Egyúttal meghívtuk őket augusztus 20-ra, mondván milyen szép a debreceni virágkarnevál...:) és még lehet, hogy én is egyben leszek!

         

         


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Élet egy apró gyermekkel és egy pocaklakóval... :-)
        Látogatás: 37373 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés