Bevásárlás Tomcsival
Mivel a Pocaklakó nemsokára megérkezik, úgy gondoltam ideje felkészülnünk rá. Itt most nem a huginak szükséges dolgokat értem, mert azokat már beszereztük, hanem ajándékokat, amikre augusztusban, illetve szeptemberben van szükség. Tudjátok, névnap, szülinap, házasságiévforduló, stb.. Ezeket nem szivesen bízom másra, ezért míg tudok közlekedni, addig be kell vásárolnom.
Készítettem egy listát, hogy kinek-mikor-mit gondoltam, mellé az összeget....hát nem olcsó mulatság....de ez kell és kész!
Szóval hármasban nyakunkba vettük a várost, miután a délutáni szunyókálásból felkelt Tomcsi. Célirányosan közlekedtünk, nagy áruházláncokba is benéztünk, főleg azért, mert ott Tomcsit be lehet ültetni a bevásárlókocsiba, és mi nyugodtan nézelődhetünk.
Szerencsére nem annyira hisztis gyermek, nyugisan ült a kocsiban, mindig talált valami érdekes látnivalót.
A legjobb barátnőmnek a kutyájának is akartunk valami meglepit, ezért egy állatkereskedésbe is bementünk. Azért is szeretem ezt az üzletet, mert annyi féle-fajta állat van, hogy szinte egy mini állatkerttel felér.
Apa Tomcsival egyből ment hátra az állatokhoz, míg én válogattam az ajándék ötleteim között. Miután végeztem, megkerestem a fiúkat, és mit látok? Apa ölében Tomcsi, a vállán pedig egy nagy papagáj, aki nagy hévvel csipkedi a kicsink ujjacskáját, aki jól mulatott az adott helyzeten. Hogy-hogy nem fél?-kérdem én. Minden kicsi ilyen bátor?
Nyúlt be a nyuszikhoz, megsimogatta a tengerimalacot, utánozta a halacskákat az akváriumnál. Fizetés után alig akart kijönni az üzletből.
De nem volt mese, haladnunk kellett tovább, mert hétfőn házavatóra utazunk, és még hiányzott az ajándék. Végül azt is megvettük, indulhattunk végre haza, azaz a játszira.
A kocsiból kiszállva, a haverokat egyből észrevette Tomcsi, ő már fel sem akart jönni, hisztizni kezdett. Szerencsére keresztanyuék Mátéval épp akkor értek oda, így ők lent maradtak míg mi apával felvittük a csomagokat, és lehoztuk a homokozókészletet.
Keresztanyu meglepődve mesélte, hogy az egyik anyuka egyből ment oda Tomcsihoz, és vitte a gyerkőcökhöz. Hát igen....mi ilyen közvetlenek vagyunk...nálunk ez természetes, hogy segítünk egymásnak, mindig figyelünk nemcsak a saját gyermekünkre, hanem az övékére is....Megosztjuk a játékokat, nassolnivalókat, tapasztalatot cserélünk.
Így én meg különösen nyugodt vagyok, ha Ágicával leszek a lakásban, mindig lesz, aki a nagyszülőkön kívül foglalkozik a kisfiúnkkal.
Remélem, majd lesz alkalmam viszonozni ezt nekik, ha ők lesznek hasonló cipőben, mint most én!