Fog(le)törés

Képzeljétek, nagy az én bánatom.....

A kisfiamnak letört egy kis darab a metszőfogából!

Hétvégén, a szokásos vasárnapi ebéden anyósoméknál voltunk. Megebédeltünk, következett az ebéd utáni szieszta. Ilyenkor félretoljuk a dohányzóasztalt, a fotelt, és a két unokáé a szőnyeg. Előkerül az összes játék, kész akadálypálya a terep!

Valószínűnek tartom, hogy valamikor is itt, és ekkor történhetett a baleset....ugyanis ha hiszitek, ha nem nem vettük észre az eseményt!!! Pedig végig ott voltunk hatod magunkkal abban a szobában!!!!

Egyszer volt egy olyan eset, hogy apa is lefeküdt közéjük, mikor Tomcsi rámászott, azaz lebírkózta az apját, és valahogy átesett rajta, cumival a szájában....lehet,hogy ekkor történt?

Egy kicsit meglepődött, ijedt arcot vágott, de nem sírt.

Felelősnek, hibásnak éreztem magam, a család próbált nyugtatgatni, hogy lesz ez még rosszabb, mikor majd a vér is folyni fog!!! És jöttek a történetek a férjemről és a sógoromról....

HÚÚ, ez ennyire drasztikus??? Hogy fogom én túl élni azt a korszakot, mikor már ez is tönkretesz?

És hogy fog kinézni a nagyfiam, míg ki nem nő a maradandó foga?

Azóta eltelt pár nap, kezdek megbarátkozni a helyzettel. Több ismerősőm is jelezte, hogy annak idején ők is így jártak.....hiszen fiúk!!!