A Nagyerdőn
A múlt hétvégén a Békás tónál Borfesztivált rendeztek, különféle színes programokkal, koncertekkel ékesítették a hangulatot. Vasárnap, ebéd előtt mi is kinéztünk a kis családdal. Délelőtt lévén nem volt nagy tömeg, sőt a sátrak nagy része sem volt még kipakolva. De bár merre néztünk apával, mindenütt babakocsis, vagy lábbal hajtós kismotorokkal közlekedő gyerekeket és szülőket láttunk. Nem is gondoltuk volna, hogy ennyien sétálnak errefelé!
A tavat tavasszal felújították, kicsit koszos volt már a víz, de a csodálatos színű tavirózsák feledtették velünk ezt a gondolatot! A nagyobb gyerkőcök a hídról horgászással próbálkoztak, míg a kisebbek szülői felügyelettel a tó szélén szaladgáltak és hadonásztak a botjaikkal. Tomcsi is megpróbált közel menni a vízhez, beledobálni fadarabokat, de apa nem engedte (szerencsére). Így volt egy kis hiszti, de hamar túljutottunk rajta, mert megláttuk a pónilovakat. Akkor már szaladt is feléjük....de ahogy odaért, megtorpant és megvárt minket. Elbizonytalanodva állt előttük, utánozta a hangjukat, de nem mert közelebb lépni. Végül apával együtt mentek oda, és együtt simogatták meg a lovacskákat. Rájuk is lehetett ülni, menni 10 kört velük, valamint közös fotót is lehetett készíttetni róluk. Mi megkértük a tulajdonost, hogy előbb, hadd próbáljuk ki, tetszik-e a nagyfiúnak egyáltalán a dolog. Ő megengedte, apa pedig ráültette Tomcsit. Nem is volt semmi gond, míg el nem indult a paci. Akkor viszont emelte a kis kezét, hogy vegyük le, mert ő bizony le akar szállni a lóról. Gyorsan készítettem a saját fényképezőgépünkkel egy képet, az utókor számára és levettük a lovacskáról. Szóval ennyi volt a lovaglás! De legalább nem került pénzbe!
Megnéztük az ottani játszóteret is, majd átsétáltunk az Egyetem elé, a szökőkúthoz. Elújságoltuk neki, hogy két évvel ezelőtt itt fotózkodtunk apával menyasszony és vőlegényként! Hogy repül az idő! Lassan meg már itt van a hugi is!
Ez a víz jobban felkeltette az érdeklődését, mint a Békás tó. Rohant oda és már emelte is a kis lábát, hogy belemászik! Nyilván nem engedtük, akkor próbálkozott a kezével csapkodni a vízben. Kitartó egy gyermek! Alig tudtuk elvonszolni a szökőkúttól, de felfedeztem egy kisfiút, aki az aszfaltra rajzolt krétával. Így sikerült elcsalni őt a víztől. Leült a betonra, kezébe ragadott egy színes krétát, és el kezdett firkálni. Persze a meglévő rajzokba kellett neki belerajzolni! A kisfiú egy darabig nézte, majd odalépett és lökdösni kezdte,még a krétát is kikapta a kezéből! Tomcsi csak nézett, nem értette a kisfiú mérgét. Arrébb ültünk, és mi is rajzoltunk macit, virágot, amit nyugodtan összeszínezhetett! Ez is jó volt!
Hirtelen ránéztem az órámra, úristen mindjárt fél tizenkettő! Meleg is volt, meg Tomcsinak következett az alvásidő, meg az elmaradhatatlan finom ebéd! Így hát be a kocsiba, és irány mama!