Víz téma

Mértéktelen vízivástól akár vízmérgezést is kaphatunk!

Több mint TestŐr

Bár köztudott, hogy a legegészségesebb folyadék testünk hidratálására a víz, de a mértéktelenség itt is kóros lehet. A sok vízzel ugyanis kimosódnak a szervezetből az ásványi anyagok, így az, aki sokszorosát issza meg az ajánlott vízmennyiségnek, a lecsökkent nátriumszint miatt akár epilepsziás rohamot is kaphat. Az emberek többsége viszont inkább keveset iszik, mint sokat. Egyre több ember szinte teljesen leszokott a vízivásról, pedig a víz a legegészségesebb folyadék.

A folyadék létszükséglet!

Több mint TestŐr

Azt mindenki tudja, hogy a folyadékfogyasztás elengedhetetlen az egészségünk érdekében, a napi ajánlott mennyiség felnőtteknek 2-2,5 liter.

Hűsítő finomságok

Több mint TestŐr

Egy forró nyári napon igazán fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele.

Nyáron a folyadékbevitel mellett a belső hidratálás is kiemelten fontos

Több mint TestŐr

Az emberi test 70 százaléka víz, amelyből 7-8 liter a bőrünkben található, a vízmolekulák a véráram útján jutnak el az irha (dermis) rétegbe.

Nem mindegy, mit iszunk!

Több mint TestŐr

Palackozott vagy csapvíz? A kérdés örök, ki erre, ki arra esküszik.

A masszázs is lehet méregtelenítési folyamat

Több mint TestŐr

A fogyás elengedhetetlen része a méregtelenítés.

Ma van a víz világnapja - Miért fontos az egészséges, jó minőségű ivóvíz?

ÁNTSZ

Március 22-e a víz világnapja. Ezen a napon felhívjuk a figyelmet arra, hogy az egészséges, jó ivóvizet kincsnek, értéknek kell tekinteni, hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz elengedhetetlen az egészséges emberi szervezet számára.

Aquafitness - Edzés és torna a vízben

WEBBeteg - Kálmánczhey Emőke, fitness edző

A vízben végezhető mozgásokról mindenki tudja, mennyire hasznos és egészséges, azonban mégis nagyon kevés formáját ismerik, és még kevesebben vannak, akik egészségmegőrzés céljából sportolnak a vízben. Igazán két formája terjedt el és ezek a legismertebb, ez az úszás és a víz alatti gyógytorna. Az aquafitness, mint vízi mozgásforma több, mint 25 éve indult hódító útjára.

Hogy lesz igazán hidratált a bőr?

Több mint TestŐr

A víz egyik legfontosabb tápláléka bőrünknek, hiszen testtömegünk körülbelül hatvan százalékát adja és egyötöde az irhában található meg.

Igyunk sok folyadékot! Tippek a forró napokra

WEBBeteg

Ha a hőmérséklet 30 fok közelébe kúszik, hamar jön az izzadás, mely lehetővé teszi a testhőmérséklet szabályozását, és bizonyos anyagok kiválasztását. Ilyenkor a szokásos napi folyadékmennyiség két-háromszorosát kell bevinnünk szervezetünkbe. Íme, néhány jó tanács.