Megváltozott a vizelete? Ezek állhatnak a hátterében
aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:
A vizelet nem olyan dolog, amiről az emberek szeretnek beszélgetni. Alig több, mint egy futó pillantást vetünk rá alkalmanként. Pedig érdemes lenne kicsit jobban megfigyelni, mielőtt lehúzná a WC-n. Cikkünkben összeszedtünk néhány változást, amire jobb, ha odafigyel.
A vizelet színének, szagának és állagának változásai nagyon sok információt adhatnak a test állapotáról. A vizeletből kiderül, mit evett, mennyit ivott és milyen betegsége van.
A vizelet és a vizeletvizsgálat évszázadokon át egyik fontos eleme volt a betegségek megállapításának. Ennek oka, hogy a szervezetben keringő anyagok – beleértve a baktériumokat, élősködőket, felesleges proteint és cukrot – a vizelettel ürülnek ki.
A vizelet fontos része a szervezet kiválasztó rendszerének, hiszen a vesék által a vérből kiszűrt, vízben oldódó káros anyagokat a vizelet távolítja el a szervezetből. A vizelet dolga, hogy a szervezetet megtisztítsa a számára káros toxinoktól, amelyek különben felgyűlnének a testben.
Amennyiben azt tapasztalja, hogy a vizelet színe megváltozott, vagy furcsa szaga van, annak oka az ebédre elfogyasztott ártalmatlan spárga is lehet, ám jelezhet olyan komoly problémát is, mint bizonyos fertőzések vagy rosszindulatú betegségek.
Színváltozások
A vizelet az urochróm nevű pigmenttől változik sárgává. Ez a szín halvány sárgától sötét borostyánszínig változhat, a vizelet koncentrációjától függően.
A sötétebb vizelet annak a jele, hogy nem fogyaszt elegendő folyadékot. Ez azért is veszélyes, mert a szervezetnek a megfelelő működéshez szüksége van egy bizonyos mennyiségű folyadékra, s ha ezt nem kapja meg, visszatartja azt, így a kiválasztott vizelet nagyon koncentrált és sötét színű lesz.
Ennek az ellenkezője is igaz: ha a vizelet színe nagyon halvány, az arról tanúskodik, hogy Ön nagyon sok folyadékot fogyaszt, vagy vízhajtót (olyan gyógyszert, mely arra kényszeríti a szervezetet, hogy megszabaduljon a felesleges víztől) szed.
A vizelet szivárványszínűvé is változhat, ám a szokatlan színárnyalat nem feltétlenül ad okot az aggodalomra. Egyes gyógyszerek a vizeletet fluoreszkáló zölddé vagy kékké változtathatják, a sárgarépától narancssárgává válhat.
Egy örökletes betegség, az úgynevezett porfíria a portói boréhoz hasonlóra színezheti a vizeletet.
A piros szín azt jelenti, hogy a vizelet véres. Tudnia kell, hogy már egy csepp vér is drámai színváltozást okozhat. A vér jelenléte a vizeletben súlyos elváltozást, fertőzést vagy rosszindulatú betegséget jelenthet, ez esetben feltétlenül urológushoz kell fordulni. Előfordulnak álpozitív eredmények is, amikor valójában nem húgyúti betegség okozza a vér jelenlétét a vizeletben. Egyes esetekben például bizonyos gyógyszerek, vitaminok szedése, fizikai megerőltetés, vagy menstruációs vérrel szennyezett minta okozza az álpozitív eredményt, nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása pedig álnegatív eredményt válthat ki.
Amennyiben a vizelet nemcsak véres, hanem zavaros is, az leginkább fertőzésre utal.
Szagváltozások
A vizelet szaga normális esetben nem erős.
Ha azonban csípős, ammóniaszerű szagot érez, az fertőzésre, húgyúti kőre utalhat.
Cukorbetegek esetében a vizeletnek édeskés szaga van a kiválasztott, felesleges cukor miatt. A múltban az orvosok megkóstolták a vizeletet, s az édes íz alapján diagnosztizálták a diabétesz mellitust.
Egyes ételek is befolyásolhatják a vizelet szagát. Ezek közül a spárga a legismertebb. Spárga fogyasztása után a benne lévő aszparáguszsav lebontása során egy kénvegyület, metil-merkaptán keletkezik, ami jellegzetes szagúvá teszi a vizeletet. Nem mindenkiben van meg az aszparáguszsav lebontásához szükséges enzim génje, így nem mindenkinek változtatja meg a vizeletének a szagát az, ha spárgát evett.
Milyen gyakran kell mennie?
Az, hogy milyen gyakran kell a WC-re mennie, legalább olyan fontos mutatója az egészségi állapotának, mint a vizelet színe vagy szaga. Az emberek többsége naponta 6-8 alkalommal megy a WC-re, de ez a szám lehet több vagy kevesebb is, a folyadékbeviteltől függően.
Amennyiben úgy érzi, hogy folyamatosan a WC-re kell mennie, anélkül, hogy többet ivott volna a szokásosnál, az a következőkre utalhat:
- Húgyúti fertőzés
- Hiperaktív hólyag – a húgyhólyag izmának akaratlan összehúzódása
- Húgyúti kőbetegség
- Diabétesz
- Interstitialis cystitis – olyan állapot, melyben a hólyag fala gyulladt és irritált
- Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás – a prosztata megnövekedése nyomja a húgycsövet, és nehezíti a normális vizeletürítést
- Neurológiai megbetegedések (pl. stroke, Parkinson-kór)
Az ellenkező probléma – mármint a túl kevés vizelési inger – is utalhat fertőzésre, elzáródásra. De a ritka vizeletürítés lehet csak rossz szokás is. Egyesek, különösen az olyan munkakörben dolgozók, akik nem mehetnek akármikor a WC-re (pl. tanárok), hajlamosak tovább tartogatni a vizeletet. A vizelet késleltetéses visszatartása is gondot okozhat, mivel a hólyag folyamatos összehúzódása és túltelítődése krónikus ürítési problémához vezethet.
Egészséges szokások kialakítása
Vigyázzon a hólyagjára, s az rendszeres ürítéssel hálálja majd meg.
- Annak érdekében, hogy elkerülje a túlzott WC-használatot, mindig maradjon hidratált, de ne fogyasszon túl sok folyadékot! Igyon, ahányszor csak szomjasnak érzi magát, de ne görcsöljön azon, hogy feltétlenül betartsa a napi nyolc pohár folyadékfogyasztást. Ez alól kivételt képeznek azok, akik vese- vagy húgyhólyagkőtől szenvednek, mert nekik növelni kell a folyadékbevitelt.
- Amennyiben éjszakánként felébred a vizelési inger miatt, lefekvés előtt 3-4 órával már ne fogyasszon folyadékot.
- Csökkentse a koffeinbevitelt is, mert az irritálja a hólyagot.
- Vigyázzon az alkoholfogyasztással is, amely szintén gyakori vizelési ingert okoz.
- Végül pedig ne akarja visszatartani! Amint érzi a vizelési ingert, azonnal menjen a WC-re. Bármit is csinál, kérjen elnézést, és keressen egy mellékhelyiséget!
Tovább
Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; WebMD
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus