Elhízás: megelőzés már a születés előtt?

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:

Az elhízás korunk egyik leggyakrabban előforduló betegsége, a fejlett országokban pedig jelentős népegészségügyi problémának is számít. Mint minden betegséget, az elhízást is egyszerűbb és célszerűbb megelőzni, mint kezelni. Ha a szülő tudná, hogy már a születés előtt megelőzhetné gyermeke későbbi elhízását, vajon változtatna életmódján?

A jól működő egészségpolitikával rendelkező országokban fokozott figyelmet fordítanak az elhízás kezelésére, de még inkább annak megelőzésére, hiszen ezáltal tetemes mennyiségű ráfordítás megtakarítható, így csökkentve az államkassza kiadásait.

Sajnos nemcsak a felnőtt populáció szenved a betegségben, hanem napjainkra a gyermekkori elhízás is jelentős mértéket öltött. Egyre korábbi életkorban és egyre több gyermeket érint a túlsúly kialakulása. Ez azért is veszélyes, mert már ebben a meghatározó életkorban számolnunk kell az elhízáshoz kapcsolódó társbetegségekkel, a testi, lelki, szellemi fejlődés zavaraival.

Melyek azok az anyai betegségek, kórállapotok, szokások, melyek leggyakrabban társulnak gyermekük elhízásával?

A gyermek későbbi elhízása szempontjából a legjelentősebb rizikófaktor az anyai cukorbetegség (mind a terhesség előtt már meglévő, mind a terhesség alatt kialakuló), az anyai alultápláltság és a dohányzás.

A dohányzás a legkönnyebben mellőzhető tényező

Talán az alábbi kutatási eredmények meggyőzik a kétkedőket: 1975 és 2005 között folytattak kutatásokat az Egyesült Államokban abból a célból, hogy igazolni tudják az anyai betegségek, illetve bizonyos káros szenvedélyek, kórállapotok hatását a születendő gyermek későbbi elhízására.

A fenti anyai tényezők függvényében vizsgálták a gyermekek BMI-jét (Body Mass Index) 5 és 21 éves kor között. A vizsgálatok során több olyan tényező is igazolódott, mely az anya életmódváltásával kiküszöbölhető lenne, így megelőzhetővé válna a gyermek elhízása.

A dohányzás egy olyan szenvedély, amelynek a világon semmiféle pozitív hatása nincs, egyszerűen károsítja a szervezetet, semmi észérv nem szól tehát mellette, ellene viszont minden. Egy olyan függőség, melyről a leszokás mind az anya mind a gyermek előnyére válna.

A cukorbetegséget kezelni szükséges!

A várandós diabetesze akár már fennállt korábban, akár terhesség alatt alakult ki, jelentősen befolyásolhatja a gyermek súlyát. Már születéskor is. Születés előtt mind a baba mérete nő, mind a magzatvíz mennyisége – van, hogy ez az első jele a kóros eltérésnek. Ha az anyuka cukorbeteg, akkor a túlsúly mellett a születés utáni alacsony vércukorszint is veszélyezteti az újszülöttet. Mindezek miatt mindent meg kell tenni a cukorbetegség megelőzése érdekében, abban az esetben pedig, ha már kialakult, elengedhetetlen a megfelelő kezelése.

Bővebben

Az anyai alultápláltság elkerülése is kiemelten fontos!

A túlzott mértékű hízás sem jó, de az természetes, hogy a kismama súlya bizonyos mértékben terhessége alatt gyarapodik. Ebben az időszakban különösen fontos doafigyelni a minőségi alapanyagokból összeállított egészséges, kiegyensúlyozott, változatos étrendre, a nyugodt, rendszeres táplálkozásra, hogy a baba szervezete minden szükséges tápanyaghoz hozzájuthasson, amire fejlődéséhez szüksége van. A fogyókúra, a koplalás, a mennyiségi vagy minőségi éhezés mind veszélyezteti a magzat épségét.

Miért fontos már a születés előtt tenni az elhízás megelőzéséért?

A gyermekkori elhízáshoz leggyakrabban társuló betegségek közé tartozik a korai kezdetű 2-es típusú cukorbetegség, a gyermekkori magasvérnyomás-betegség és a metabolikus szindróma. Számos egyéb kórkép is gyakrabban fordul elő az elhízott gyermekek körében, a szellemi és testi fejlődésben lemaradnak társaiktól, és sajnos számolniuk kell a szociális kirekesztettséggel, a megbélyegzettséggel.

Gyermekünk egészsége a mi kezünkben van, felelősek vagyunk érte, már a születés előtt is. Helyes életmóddal nemcsak saját egészségünket, de az övét is megóvjuk.

Dr. Csuth Ágnes, családorvosDr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó és Dr. Csuth Ágnes
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.