A karcsúság egyik titka az alvás lehet

Független Hírügynökség
megjelent:

Aki bőségesen alszik, az könnyebben marad karcsú - hangzott el Amszterdamban egy nemzetközi konferencián, amelyet a kövérségnek szentetek.

A kialvatlanok másnap 550 kalóriával, azaz 22 százalékkal többet esznek a normálisnál. Éppen ennyi egy nagy hamburger.

Ezt egy dijoni kutatóintézet közölte az értekezleten. A francia kutatók kísérleteiben, éhesebbnek érezték magukat azok a vizsgált személyek, akik csak 4 órát aludtak az éjjel, szemben azokkal, akik 8 órát alhattak.

A holland Maastrichti Egyetem kutatása szerint nagyobb volt a súlygyarapodásuk azoknak a kamaszoknak, akik a pubertáskorban kevesebbet aludtak, mint kisebb korukban. Akiknél az alvási szokások nem változtak a kamaszkorban, azoknál kisebb volt a súlygyarapodás.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 2005-ben, a Földön 1,6 milliárd ember volt túlsúlyos, közülük 400 millió kövér.

(FH)

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.