Normál testtömegindex mellett is lehetünk elhízottak

MTI
megjelent:

Megnövekedett a túlsúlyosak száma, még akkori is, ha nem számítjuk azokat, akik testtömegindexe normális, de testükben rossz a zsírszövet eloszlása. A súlyos egészségügyi kérdésről írott tanulmányt az Európai Szív Szövetség tudományos folyóirata közölte.

Az Egyesült Államokban a múlt század hatvanas éveiben az elhízottak aránya 13 százalék volt, ez a szám mára megduplázódott. A testtömegindex a testmagasság és a testsúly arányát jól kifejezi, arról azonban nem ad tájékoztatást, hogy az esetleges súlytöbbletből mennyi a zsír és az hol helyezkedik el.

A korszerű tudományos technika lehetővé teszi a test összetevőinek - víz, izomzat, zsír - részletes elemzését. Amerikában 1988-1994 között 33.994 önkéntes vett részt részletes vizsgálatokban, melynek fontos elemei voltak a táplálkozási szokásokra vonatkozó adatok is.

Abel Romero-Corral és munkatársai 6171 felnőtt adatait dolgozták fel, akiknek testtömegindexe a normális határok között mozgott. Megvizsgálták testük összetételét, valamint szív- és érrendszeri kockázati tényezőiket is. Egészségi állapotuk alakulását csaknem egy évtizeden keresztül figyelték.

Az utóbbi évek külön betegségként diagnosztizálják az "anyagcsere-tünetcsoport", vagyis a sokszor együttesen fellépő kezdődő cukorbaj, a magas vérnyomás, a kóros vérzsírok. Ezek a tünetek az elhízott emberek többségét egyszerre érintik. Az is kiderült, hogy ez a tünetcsokor a szív- és érrendszeri betegségek fontos kockázati tényezője.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora a kockázat, ha túlsúlyosság ugyan nem áll fenn, de a normális testtömegindexű személy testének aránytalanul nagy részét alkotja zsírszövet.

A számadatok szerint ebben az esetben a normális testsúlyú és zsíreloszlású emberekhez képest négyszeres az esély az anyagcsere-szindróma fellépésére. A tendencia nőkre különösen igaz. Halálozási arányuk pedig kétszerese a kontrollcsoporténak.

Kalkulátorok a fogyókúrához

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.