A COVID-on átesetteknél nagyobb a szívet érintő új panaszok kockázata

WEBBeteg
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos megjelent:

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a COVID-ból való felépülés után jelentősebb számban fordulnak elő újonnan jelentkező szívproblémák. Ráadásul, sokan jócskán a koronavírus okozta betegség elmúlta után kénytelenek ezzel szembesülni - derül ki az amerikai lakosság igen nagy részét érintő új kutatás eredményeiből.

Az amerikai veteránokat gondozó egészségügyi ellátó szervezet (U.S. Department of Veterans Affairs) kutatói 153.760 személy új keringési (kardiovaszkuláris) problémáit hasonlították össze, akik még azelőtt fertőződtek meg a koronavírussal, hogy a vakcinák elérhetőek lettek volna. Az óriási egészségügyi adatbázisban 5,6 millió olyan személy adatai is szerepeltek, akik nem fertőződtek meg koronavírussal, és rajtuk kívül kontrollcsoportként szerepelt még 5,9 millió ember a pandémiát megelőző időszakban gyűjtött adata is.

A vizsgálat azt mutatta, hogy a koronavírus-fertőzésen átesettek körében átlagosan 1 évvel a fertőzés akut fázisából való felépülést követően 63%-kal volt magasabb a szívinfarktus kockázata, mint az adatbázisban szereplő két másik milliós csoport tagjainál. A problémát okozó szívritmuszavar eseteinek száma 69%-kal volt több. Ami a stroke-ot illeti, az említett csaknem 155 ezer ember 52%-a rendelkezett többletkockázattal. Csaknem kétharmaduk (72%) esetében nagyobb valószínűséggel alakult ki szívelégtelenség, és csaknem háromszorosára nőtt a tüdőembólia kialakulásának rizikója is. A nagyszabású kutatás eredményeit e hét elején publikálta a Nature Medicine című szaklap.

A korábbi koronavírus-fertőzésen átesett személyekre vonatkozó megemelkedett kockázat egyaránt vonatkozik fiatalokra-idősebbekre, férfiakra-nőkre, a különféle bőrszínű lakosságcsoportok tagjaira, de ugyanúgy áll a cukorbetegekre és az anyagcsere-háztartást illetően egészséges emberekre is. A kockázat mértékében nincs különbség a veseproblémával és az egészséges kiválasztással élők esetében sem. A dohányosokra éppúgy igaz, mint a káros szenvedéllyel nem élőkre – értékelte összefoglalóan az eredményeket dr. Ziyad Al-Aly a veterán szervezet (VA St. Louis Health Care System) és a St. Louis-i Washington Egyetem kutatóinak képviseletében.

A szívet érintő panaszok előfordulásának kockázata még azoknál is az átlagosnál magasabb volt, akiknél csak a COVID-19 enyhe formája alakult ki és ezért nem is szorultak kórházi kezelésre, ápolásra. „A jelenség egyformán érvényes mindenkire” – fogalmazott dr. Ziyad Al-Aly, hozzátéve, hogy „a COVID-19 által valamiképpen érintetteknek különös gondossággal kell figyelniük aktuális egészségi állapotukat, és azonnal orvoshoz kell fordulniuk, ha mellkasi fájdalmat, mellkasi nyomásérzést, heves szívdobogást (palpitáció), vagy a lábak szimmetrikus duzzadását (az ödémaképződés tüneteit) tapasztalják magukon.”

Ezek is érdekelhetik

WEBBeteg.hu logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró; Forrás: Risk of new heart problems jumps after COVID; mRNA shot side effects no different for cancer patients (Yahoo News)
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.