Hamarabb alakulhat ki epekövesség az elhízott gyerekeknél

MTI
megjelent:

Az elhízott gyerekeknél akár nyolcszor nagyobb lehet az epekövek kialakulásának kockázata normál testsúlyú társaikhoz képest - állapították meg a Kaiser Permanente amerikai magánbiztosító kutatói.

Mint hozzátették, az egykor igen ritka kamaszkori epekövesség egyre gyakoribbá válik a gyerekkori elhízás terjedése következtében.

A szakemberek több mint félmillió, 10 és 19 év közötti kaliforniai gyerek körében vizsgálták az általában csak felnőtteknél jelentkező betegség előfordulását. Eredményeiket a Journal of Pediatric Gastroenterology and Nutrition című szakfolyóiratban tették közzé.

Epehólyag és epeutak megbetegedései esetén ajánlott táplálkozás

Ezen betegségeknek külön állapotai vannak, melyek során rendkívül nagy figyelmet kell szentelni a helyes táplálkozásra. A jellemző megbetegedések az epekőbetegség (Cholelithiasis), valamint az epehólyag és epeút akut és krónikus gyulladása (Cholecystitis, Cholangitis). Epehólyag és epeutak megbetegedései esetén ajánlott táplálkozás

Úgy találták, hogy a különösen elhízott lányoknál nyolcszor nagyobb eséllyel keletkezett epekő a normál testsúlyúakhoz képest, míg a kevésbé elhízottaknál hatszoros volt a kockázatnövekedés mértéke. A fiúk esetében kisebb volt a kockázat emelkedése, a nagyon kövéreknél háromszorosára nőtt az epekő valószínűsége, a kevésbé kövéreknél pedig a duplájára.

Már a túlsúly is kockázatot jelent

Az epekő azoknál a gyerekeknél is gyakrabban fordult elő, akik nem számítottak elhízottnak, de túlsúlyosak voltak, a fiúk esetében a túlsúly 50 százalékos kockázatnövekedéssel járt, míg a lányoknál csaknem megháromszorozódott kialakulásának valószínűsége.

Öt epekőből négyet az epehólyag magas koleszterinszintje okoz, amely fokozatosan kővé szilárdul meg. Az epekövek kisebbik hányadát okozhatja a magas bilirubinszint, amely a vörösvértestek lebomlásakor képződik. Az epekövesség visszatérő hasi fájdalmakat, görcsöket okoz. Ha az epevezetéket elzárják a belé kerülő kövek, súlyos gyulladás vagy fertőzés alakulhat ki az epehólyagban, májban vagy a hasnyálmirigyben, ami kezeletlenül hagyva halálos lehet.

Bár az epekő viszonylag gyakori a kövér felnőtteknél, gyerekeknél és kamaszoknál történelmileg ritka volt... Egyre gyakrabban találkozunk a kamaszok között cukorbetegséggel, magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel is - idézte Corinna Koebnick kutatásvezető figyelmeztetését a The Daily Telegraph című brit napilap.

(MTI)

Cikkajánló

Az epekő kialakulása, tünetei és kezelése

Dr. Plósz János, gasztroenterológus
Epekövesség
Az epekő gyakori jelenség, az európai népesség 15 százalékát érinti. Az esetek háromnegyed részében az epekövek évekig nem okoznak panaszokat (néma epekövek), ám váratlanul és gyorsan kialakulhat a fájdalmas epegörcs, egyes esetekben súlyos epeúti elzáródás. Mi vezethet epekövek kialakulásához? Milyen tünetek jelentkezhetnek? Hogyan kezelhető az epekövesség?
Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Vanderlich Egészségcentrum, WEBBeteg - Henn Dóra, dietetikus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Vanderlich Egészségcentrum - Henn Dóra, dietetikus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.