Az agykutatás új területe

Szerző: Debreceni Egyetem

Az Alzheimer-kór kialakulásának megértésében is segíthet az a kutatás, amely az agy eddig ritkán vizsgált területével foglalkozik. A Debreceni Egyetemen országosan egyedülálló módszerrel vizsgálják az idegsejtek és a gliasejtek egymásra hatását.

A központi idegrendszer leggyakrabban kutatott, ezáltal a legjobban ismert sejtjei a neuronok, vagyis az idegsejtek. Az agyszövetben azonban olyan, neuronokat támogató idegrendszeri támasztósejtek, úgynevezett gliasejtek is vannak, amelyek eddig szinte alig kerültek a tudósok érdeklődésének középpontjába.

A Debreceni Egyetemen olyan hiánypótló kutatás zajlik, melynek fókuszában ezeknek a kevésbé ismert sejteknek egyik fajtája, az asztrociták állnak. Még csak félig-meddig értjük, hogy az asztrocitáknak milyen feladatuk van, de az bizonyos, hogy a jelentőségük sokkal nagyobb, mint ahogy azt eddig hitte a tudóstársadalom. Fontos ismernünk a szerepüket például a különböző egészséges és kóros állapotokban. Lényeges kérdés, hogy miként vesznek részt a különböző neurodegeneratív betegségek, mint az Alzheimer-, vagy a Parkinson-kór kialakulásában és a betegség lefolyásának felgyorsításában – mondja Pál Balázs, az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének kutatója.

Hogyan kommunikálnak a neuronok és a gliasejtek?

Ez miként érhető tetten működés közben, és hogyan lehet mindezt úgy modellezni, hogy szelektíven csak az asztrocitákat aktiváljuk? – az intézet szakembere ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A legtöbb hatás, ami az asztrocitákat célozza, a neuronokra, sőt az egész idegszövetre is hatással van, ezért nagyon nehéz szelektíven gátolni, vagy stimulálni őket. A megoldást egy korszerű, mindössze néhány éve kidolgozott módszer, az úgynevezett optogenetika jelenti – magyarázza Pál Balázs. A kutatócsoport genetikailag módosított egerek agyából származó mintákat vizsgál ezzel a technológiával.

A speciális módon életben tartott agyszeleteket kék fénnyel világítjuk meg egy jól megválasztott protokoll szerint, így szelektíven tudjuk őket stimulálni. Az eljárás során mérjük a neuronok elektromos aktivitását, a gliasejtek aktivitását pedig ezzel párhuzamosan, képalkotó módszerekkel vizsgáljuk – fogalmaz a kutató.

Ez is érdekelheti Diagnózis: Alzheimer-kór

Az asztrociták optogenetikai aktivációját hazánkban először a Debreceni Egyetemen végezték el

Ami országosan is egyedülállóvá teszi a kutatást. Az Élettani Intézet, valamint az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet kollaborációjában megvalósuló alapkutatás segíthet jobban megismerni és megérteni az asztrociták által kiváltott hatásokat, ami később hozzájárulhat bizonyos, asztrocitákat célzó terápiák kialakításához. Pál Balázs szerint a jövőben elképzelhető akár olyan asztrocitákra ható gyógyszerek fejlesztése, ami lassíthatja az olyan neurológiai és pszichiátriai betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson kór, a depresszió és a skizofrénia.

(Debreceni Egyetem)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Az elesés az Alzheimer-kór korai...

Ha az idős emberek gyakran elesnek vagy egyensúlyi problémáik vannak, az az Alzheimer-kór korai jele lehet. A St. Louisi Washington Orvosi Egyetem...

Az alvás minőségéből...

Az Alzheimer-kór Európában több mint hétmillió, Magyarországon legalább 160 ezer embert érint. Becslések szerint 2050-re világviszonylatban több...

Az Alzheimer-kór okai

Az Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy a kórban szenvedőknél az agy bizonyos helyen...

Alkohol, dohányzás, koleszterin és...

Az Alzheimer-kór jellemzően időskorban kialakuló betegség. Változik a magatartás, beszűkül a gondolkodás - hétköznapi nyelven gyakran időskori...

Alzheimer-kór: amikor a szellemi...

Nincs miért szégyenkezni, ha olykor feledékenyek vagyunk, nem jut eszünkbe a megkezdett mondat folytatása, vagy a ritkán, régen látott emberek neve nem...

Zeneterápia - Visszahozza az...

Egy, a YouTube-ra feltöltött meglepően népszerű 6 perces videó a zeneterápiára az Alzheimer-kórban (AD) és demenciában szenvedő betegek tüneteit...

Alzheimer-kór: Mit tehet a betegért?

Az Alzheimer-kór legismertebb tünete a memória fokozatos romlása, ezért a betegséget sokszor azonosítják a feledékenységgel. Fontos azonban tudni...

Az Alzheimer-kór és tünetei

Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt, olyan mértékig, ami a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.