A Médiaunió Alapítvány 2012-es sportkampánya megmozgatta az országot

Médiaunió
megjelent:

A tegnapi gálán a jótékonysági licitálás eredményhirdetésével és az újságíró-pályázat díjainak kiosztásával zárult az idei év.

Nagyszabású gálával zárta májusban elindított „A sport mindenkié!” című kampányát a Médiaunió Alapítvány. Az ünnepségen – amelyen a kampányban szereplő olimpikonok is részt vettek – fellépett több táncegyüttes, illetve a rendkívül sikeres újságíró-pályázat díjait is átadták.

A Médiaunió Alapítvány 2012-ben Magyarország legnagyobb, sportolásra buzdító, társadalmi célú kampányát rendezte meg. A példátlan összefogással létrejött kampány egymilliárd forint értékű médiafelületen hívta fel a figyelmet a sportolás fontosságára: örömeire, hasznos egészségi és társadalmi hatásaira.

„2012-ben számos saját eseményt szerveztünk – hangsúlyozta beszédében Schmidt Mária, a Médiaunió kuratóriumának elnöke, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. – Tizenkét héten át rendeztük meg minden csütörtökön saját sportrendezvényünket, a Sportplaccot, a budapesti Erzsébet téren, és minden hónap első csütörtökén közel 50 városban 140 csatlakozó klub és egyesület tartott ingyenes órákat a kampány egyik fő sikereként bevezetett, országszerte népszerű vált Sportos Csütörtökön. Így mintegy 60 sportág mutatkozott be az ingyenes órákon. Emellett természetesen az ország szinte mindegyik jelentős sporteseményéhez kapcsolódott a Médiaunió kampánya. A teljesség igénye nélkül: önkénteseink részt vettek a Nagy Sportágválasztó, a Sziget, az EFOTT, a Budapest Szíve, a Mozdulj, Mama! program, a Coca-Cola Testébresztő és a Budapest Sportiroda rendezvényein is.”

„Ma este a hazai alternatívnak, függetlennek mondott társulatok legjobbjai mutatkoznak be Önök előtt magas színvonalú művészeti produkciójukkal – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgató-helyettese, január 1-től kinevezett igazgatója. – Fontos, hogy meghalljuk az ő hangjukat, üzenetüket is, még akkor is, ha a táncosok a testükkel beszélnek hozzánk.”

A sporttáplálkozás irányelvei: Mi a sporttáplálkozás?
A sporttáplálkozás nem más, mint az élsportolóknak, edzett szabadidő sportolóknak javasolt étkezésbeli és folyadékpótlásbeli ajánlások összessége, amely lényegét tekintve nem sok dologban tér el az egészséges táplálkozás irányelveitől. Lássuk, miről is van szó! A sporttáplálkozás irányelvei: Mi a sporttáplálkozás?

A kampányban szereplő olimpikonok is részt vettek a zárórendezvényen, illetve a nemrég lezárult újságíró-pályázat díjainak átadására is ekkor került sor. A mintegy kétszáz beérkezett pályamű közül a zsűri Aryee Claudia Dedei (RTL Klub) videoriportját találta a legjobbnak, így ő kapta a bruttó 300.000 forintos első díjat. A második helyen végző Kovács Klára (Népszabadság Online) bruttó 200.000, a harmadik helyezett Józsa László (Magyar Narancs online) bruttó százezer forintot vehetett át a pályázatot támogató Coca-Cola Magyarország Testébresztő program felajánlásának köszönhetően. A különdíjas Takács Tibor (Kossuth Rádió) az adidas 100.000 forintos utalványát vihette haza.

Nemrég jótékonysági licitálást is tartott a Médiaunió Alapítvány. Az aukción magánemberektől 58.500 Ft támogatást sikerült összegyűjteni a Berki Krisztián, Szilágyi Áron és Gyurta Dani által felajánlott tárgyakért. A Ringier Kiadó 50.000 forinttal, a Procter&Gamle Pampers márkája pedig 100.000 forintos támogatással egészítette ki a fenti összeget. A Pamperst azért inspirálta egy ilyen jótékonysági licitálás, mert folyamatosan érzékeli, hogy a kisgyermekek számára mennyi öröm forrása a mozgás (megtanul felállni, futni, bukfencezni stb.), és szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a fogyatékos gyerekek is megélhessék a sportolás örömeit. A felajánlott összegekből így három speciális bicikli átalakítására lesz lehetősége a Para-fitt Egyesületnek.

A tánc és a sport közötti hasonlóságok hangsúlyozása jegyében a gálán fellépett Bozsik Yvette társulata, a Budapest Táncszínház, az ExperiDance és az Inversedance. Az est művészeti vezetője Román Sándor, az ExperiDance alapítója, művészeti igazgatója volt.

„Örülünk, hogy együttműködhettünk a Médiaunió Alapítvánnyal – mondta a művészeti igazgató. – Lényegesnek tartom, hogy legyenek olyan szervezetek Magyarországon, amelyek felkarolnak és támogatnak fontos ügyeket. A rendszeres mozgásnak a mindennapjaink részévé kellene válnia ahhoz, hogy a test és a lélek harmóniáját megteremthessük, és mindegy, hogy valaki hivatásának választja-e a mozgást vagy csak szereti.”

A Médiaunió Alapítvány országos társadalmi célú kampánya ezzel véget ért. A 2013. évi kampány témájáról a www.mediaunio.hu portálon találnak majd tájékoztatást az érdeklődők február elején.

3x1 – és ezután is jobban megy!

(Médiaunió)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.