Az öngyilkossági rizikót növelő és csökkentő tényezők
megjelent:
Az alábbi cikkben röviden összefoglaljuk, hogy melyek a befejezett öngyilkosság valószínűségét növelő, és melyek az ezt csökkentő, vagyis preventív tényezők. Amennyiben önmaga vagy szerette, ismerőse, rokona öngyilkossági késztetést, szándékot érez, hívja a lelki elsősegély szolgálatok valamelyikét.
A befejezett öngyilkosság valószínűségét növelő tényezők, rizikófaktorok közé számos állapot sorolható. Összefoglalóan: hajlamosíthatanak az öngyilkossági gondolatok, egyes pszichiátriai vagy testi betegségek, bizonyos pszichoszociális tényezők, gyermekkori traumák, genetikai és családi hatások, illetve egyéb pszichológiai, kognitív és demográfiai tényezők is.
Ez is érdekelheti A gyógyíthatatlan betegség során fellépő öngyilkosságról
Öngyilkossági gondolatok/cselekmények közé soroljuk mind a jelenlegi vagy korábbi szuicid ideációkat (gondolatokat), szuicid intenciókat (szándékokat), a konkrét szuicid terveket, mind a jelenlegi vagy korábbi terveket is, mind a tényleges szuicid kísérleteket is. Fontos figyelembe venni, hogy a szuicid tervek, kísérletek letalitás (halálozási arány) szempontjából milyen súlyosságúak, de minden, elsőre bagatellnek tűnő kísérletet is, és a hátterében álló szándékot komolyan kell venni!
Leggyakrabban milyen betegségek növelhetik az öngyilkossági rizikót?
A pszichiátriai betegségek közül a súlyos depresszió, a bipoláris zavar (főleg a depresszív vagy kevert epizód), a szkizofrénia, az anorexia nervosa, egyes személyiségzavarok – kifejezetten a borderline személyiségzavar –, az alkoholbetegség, illetve a szerfüggőségek növelik a befejezett öngyilkosság valószínűségét.
A szomatikus – vagyis testi – betegségek közül a neurológiai betegségek, rosszindulatú daganatok, a HIV/AIDS, a gyomorfekély, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (főleg férfiak esetén), kifejezetten hemodialízisre szoruló esetben a krónikus vesebetegségek, a szisztémás lupusz eritematózus, illetve egyes fájdalom szindrómák, funkcionális károsodások mutattak összefüggést az emelkedett szuicid rizikóval.
Ez is érdekelheti A stressz szerepe a peptikus fekélybetegségek kialakulásában
Bizonyos pszichoszociális tényezők, mint a szociális támogatottság hiánya – beleértve az egyedülélést, a munkanélküliséget, a szocioökonómiai státuszvesztést, illetve az aktuális stresszel teli negatív életeseményeket – mind növelik a befejezett öngyilkosság esélyét. Inkább klinikai tapasztalatok, mintsem kutatási eredmények mutatják, hogy a rossz családi kapcsolatrendszer szintén komolyan veendő rizikófaktor. A családon belüli erőszak a szuicid kísérletekkel való összefüggést mutatja, de egyenlőre nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a befejezett szuicidium mutatóit is befolyásolja-e. A szuicid kísérletek esetén pedig a női nem jelenti a magasabb rizikót. A férfiak esetén magasabb a befejezett öngyilkosságok aránya, különösen igaz ez özvegyek, elváltak vagy egyedül élők esetében. Az időskorúaké pedig a relatív legveszélyeztetettebb populáció, bár a legtöbb befejezett szuicidium a fiatal felnőttek közül kerül ki. Veszélyeztetettebbek még a homoszexuális, leszbikus és biszexuális orientációjúak.
A gyermekkori traumák, úgymint a fizikai és szexuális abúzus szintén fontos kockázati tényező.
Ha a családban – főleg elsőfokú rokonok esetén – előfordult befejezett öngyilkosság, esetleg mentális zavarok is előfordulnak a családban, beleértve a függőségeket is, akkor ezeket a tényezőket szintén rizikófaktornak kell tekinteni.
Egyes pszichológiai tényezők, mint a reménytelenség, súlyos, állandósuló szorongás, pánikrohamok, szégyenérzés, bűntudat, lélektani krízisállapot, az alacsony önértékelés, bizonyos magatartási és viselkedési zavarok, mint az impulzivitás, agresszív magatartás, zárkózottság, gondolati beszűkültség is mind-mind növelik a kockázatot, főleg, ha ehhez társul még intoxikált (mégezéses) állapot is. Rizikót növelő tényező a könnyen elérhető lőfegyver ténye is.
| Baby blues, szülés utáni depresszió és posztpartum pszichózis |
| Fontos megemlíteni, hogy posztpartum (azaz szülés utáni) depresszió, hangulatzavar és posztpartum pszichózis esetén a személlyel együtt élő gyermek a betegség természetét tekintve nem számít védő tényezőnek. Ebben az állapotban az auto- és heteroagresszió (önmagával és másokkal (beleértve a gyermekét) szembeni agresszió) kockázata kifejezetten emelkedett, ezáltal az öngyilkossági kockázat is. A szülés utáni depresszió nem tévesztendő össze a baby blues-zal, bár a köztudat sokszor nem tesz különbséget. Az előbbi – azaz a posztpartum depresszió – egy komoly, gyógyszeres és sok esetben osztályos kezelést igénylő pszichiátriai állapot, ahol a csecsemő is veszélyben lehet az anya mély depressziója miatti elhanyagolás, kapcsolati zavarok, legrosszabb esetben heteroagresszivitás miatt. Ennél az állapotnál még súlyosabb a posztpartum pszichózis, ahol a realitás elvesztése, téveszmék, percepciózavarok súlyosan veszélyeztető állapotot eredményeznek pszichiátriai kezelés nélkül. A baby blues esetén a társas támogatás, a barátok, család segítsége, esetleg néhány alkalmas pszichológiai konzultáció is megoldást kínálhat akár a szomorúság, extrém érzékenység, ingerlékenység állapotára. |
A befejezett öngyilkosság lehetőségét csökkentő tényezők
Szerencsére akadnak azért a befejezett öngyilkosság lehetőségét csökkentő tényezők, protektív faktorok is. A személlyel együtt élő gyermek, a felelősségérzet a család iránt, a terhesség, vallásosság, az élettel való megelégedettség, a megfelelő szociális támogatottság mind ilyenek.
Segít, ha adekvát megküzdési stratégiákkal és problémamegoldó készségekkel rendelkezünk, ezek ráadásul pszichoterápia segítségével még fejleszthetőek is. Így egy jó terápiás kapcsolat további protektív faktorként véd a befejezett öngyilkosság ellen.
Tovább
- Mit tehetünk, ha ismerősünk öngyilkossági szándékot fontolgat?
- Öngyilkosság - Hogyan ismerjük fel az előjeleket?
- A fiatalok online aktivitásának veszélyei - Öngyilkosság és internet? Van-e összefüggés?
- A COVID-19-járvány hatása az öngyilkosságok számának változásaira
- Az öngyilkosságra készülők üzennek a környezetüknek
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
Felhasznált irodalom:
Csürke József, Vörös Viktor, Osváth Péter, Árkovits Amaryl: Mindennapi kríziseink, Oriold és Társai Kiadó 2014
