A vizelet inkontinencia kivizsgálása

Az inkontinencia számos formában jelentkezhet és számos tényező okozhatja. Egyszerűbb esetekben néhány vizsgálat alapján megkezdhető a kezelés, sokszor azonban alapos kivizsgálás szükséges a diagnózis felállításához.

A vizelet inkontinencia kivizsgálásának első lépése az orvos felkeresése. A panaszokkal célszerű a háziorvoshoz fordulni, aki azonban az esetek jelentős részében később a megfelelő szakorvoshoz irányítja a beteget.

Orvoshoz fordulás előtt

Amennyiben úgy dönt, hogy jelzi orvosának a vizelettartási problémáit, célszerű felkészülni már az első találkozásra is. Az orvosi vizsgálat során orvosa valószínűleg az alábbi kérdésekre fog választ várni, érdemes a válaszokat előre átgondolni. Ezek a kérdések segítenek a vizelet inkontinencia diagnosztizálásában, az állapot súlyosságának megítélésében és a lehetséges okok felderítésében.

Az első vizsgálat

Az első vizsgálat alkalmával háziorvosa először megbeszéli a fenti témákat, a panaszok megbeszélése, a kórtörténet áttekintése és a mindennapos szokások felderítése nagyon sok információt nyújt az orvos számára. Az újabb ajánlások szerint a háziorvos megállapíthatja az inkontinenciát és annak típusát, javaslatot tehet a megfelelő tüneti kezelés megkezdésére, megállapíthatja a panaszokat kiváltó okokat (pl. ha gyógyszer mellékhatásként jelentkezik a vizeletcsepegés), komplikáltabb esetekben pedig a megfelelő szakorvoshoz (nőgyógyász, urológus) irányíthatja a beteget. Mindehhez fontos, hogy őszintén válaszoljon a beteg a kínosnak tűnő kérdésekre is.

A megbeszélést követően fizikális vizsgálat következik, az alhas vizsgálattal következtetni lehet az inkontinencia okára, az esetleges anatómiai eltérésekre és társbetegségekre. A háziorvos elsősorban a vizelettartási problémák hátterében fennálló gyakori kiváltó okokat próbálja meg kizárni: a húgyúti fertőzés jelenlétét illetve a székrekedés talaján kialakuló inkontinenciát.

További általános vizsgálatok elvégzését is szükségesnek találhatja orvosa, elsősorban akkor, ha nem egyértelmű a panaszok oka. Ezek a vizsgálatok nők és férfiak esetében is szükségesek.

• Vizeletnapló - Orvosa kérheti, hogy néhány napon keresztül vezessen vizeleti naplót. (Vizeletnapló minta letölthető innen - [.doc; 38 kB])
• Vizeletvizsgálat - A vizeletvizsgálat segítségével kimutatható a gyulladás, a vér, illetve egyéb rendellenesség is. A minta adásakor figyeljen arra, hogy előtte alaposan meg kell mosni a külső nemi szervek környékét, majd a vizelés során a vizelet körülbelül első harmadát el kell engedni, és a második harmadot (az úgynevezett "középsugár vizeletet") kell a mintagyűjtő edényben felfogni. Vizelettenyésztés esetén a húgyúti fertőzés hátterében álló baktériumot próbálják meg kimutatni. A vizelet citológiával a daganatos sejtek jelenlétét vizsgálják.
• Vérvizsgálat - A vérminta laboratóriumi vizsgálata segítségével kimutathatóak vagy kizárhatóak az inkontinencia hátterében álló egyes betegségek és állapotok. Fontosak a gyulladásos paraméterek, a vesefunkciót jelző laborértékek, az elektrolitháztartás és a cukorbetegségre utaló értékek (glükóz, inzulin).

Szakorvosi vizsgálatok

Az esetek jelentős részében az alapvizsgálatok alapján megállapítható az inkontinencia, az orvos életmódtanácsokat adhat, javasolhatja a medencefenék izmainak tornáját, a megfelelő nedvszívó termék kiválasztását, vagy a kezelés megkezdését gyógyszeresen.

További vizsgálatok szükségessége esetén az inkontinencia kezelésében jártas urológus, nőgyógyász, geriáter, esetleg neurológus szakorvoshoz utalja betegét a háziorvos. Erre leggyakrabban akkor kerül sor, ha az inkontinencia hátterében olyan kiváltó ok merül fel, amely pontos kivizsgálása és kezelése szakorvosi feladat, vagy a panaszok különösen súlyosak, esetleg gyorsan romlanak.

A szakorvosnál az alábbi speciális vizsgálatokra kerülhet sor.

Kismedencei ultrahang - Az általában együtt végzett hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat kirajzolja a kismedencei szerveket. Segítségével kimutathatók a vizeletelvezető rendszer és a belső nemi szervek rendellenességei is. Ultrahang segítségével meghatározható továbbá a hólyagban vizelés után visszamaradó, úgynevezett reziduális vizelet mennyisége is. Nagy mennyiségű reziduális vizelet utalhat a húgyutak szűkületére, a hólyag idegeinek, izomzatának károsodására. A legáltalánosabban végzett, fájdalmatlan és veszélytelen vizsgálóeljárás.

Stressz teszt - A vizsgálat során megkérik a beteget, hogy kezdjen el folyamatosan köhögni. Az esetleges akaratlan vizeletelengedést figyelik eközben.

Urodinamikai (urodinámiás) vizsgálatok

• Az uroflowmetria (vizeletáramlás-mérés) segítségével jellemezhető a vizeletelfolyás dinamikája. Meg lehet határozni, hogy gátolt-e az elfolyás, milyen erővel húzódnak össze a hólyag izmai.
• A cisztomanometria (hólyagnyomás-mérés) során a hólyagban kialakuló nyomást határozzák meg nyugalmi állapotban és a hólyag telődése során. Az orvos, vagy a nővér behelyez egy katétert (vékony, hajlékony műanyag csövet) a húgycsőbe. Ezen a katéteren keresztül feltöltik a hólyagot vízzel és közben figyelik a hólyagban kialakuló nyomást. Egészséges állapotban a feltöltés során a nyomás csak kismértékben emelkedik. Bizonyos esetekben azonban a nyomás hirtelen megnőhet még a hólyag teljes megtelése előtt. A nyomásgörbe elemzése segíthet az inkontinencia típusának meghatározásában.

Cisztográfia (hólyagfestés) - A vizsgálat során egy katéter kerül behelyezésre, majd ezen keresztül egy festékanyagot (kontrasztanyagot) juttatnak a hólyagba. Ezt követően a vizelés során készült röntgenfelvételek segítségével a vizeletelvezetési rendszer rendellenességei kimutathatók.

Cisztoszkópia (hólyagtükrözés) - A hólyagtükrözés egy endoszkópos vizsgálat, melynek során során egy optikai készülékkel ellátott vékony csövet (cisztoszkópot) juttatnak fel a húgycsövön keresztül a hólyagba. Segítségével megtekinthető a hólyag belső fala, illetve bizonyos elváltozások el is távolíthatók. Ritkábban végzett vizsgálat inkontinencia esetén, az esetek többségében nincs rá szükség.

Férfiak esetében eltérő urológiai vizsgálatokra kerül sor, kiemelten fontos a prosztata állapotának és méretének vizsgálata, ezeket külön cikkben részleteztük.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus