Hogyan fogyókúrázik a többség?

WEBBeteg, Szinapszis
megjelent:

A felnőtt lakosság 37 százaléka próbált már testsúlyából valamilyen fogyókúrás módszerrel leadni. Nem meglepő, hogy a hölgyek körében jóval nagyobb arányban próbálkoztak már fogyókúrával, a nők 44 százaléka próbálta már legalább egyszer életében csökkenteni testsúlyát.

Fogyózó középkorúak, kevésbé fitt idősek

Az életkorokat vizsgálva megállapítható, hogy a 35-43 éven túliak próbálkoznak leginkább, az átlagnál jóval nagyobb arányban fogyókúrával, 43 százalékuk állította, hogy próbálkozott már valamilyen testsúlycsökkentő módszerrel.

Tévhitek az egészséges táplálkozásról

Sajnos sokszor csak azt hisszük, hogy egészségesen táplálkozunk, valójában gyakran egészségtelen ételeket fogyasztunk, ha nem figyelünk a részletekre.
Lássuk a csapdákat!

Ennél is többen vannak a 44-55 évesek közt, akik kipróbáltak valamilyen módszert az ideális testsúlyuk elérése érdekében.

Az ő korosztályuk 44 százaléka fogyókúrázott már.

A fiatal generáció (18-25 évesek) körében, részint az életkorukból adódóan is kevesebben próbáltak ki valamilyen testsúlycsökkentő módszert, mindössze 30 százalékuk fogyókúrázott már valamilyen módon.

Az idős korosztály (65 év felettiek) között mindössze 27 százalék állította, hogy életében legalább egyszer, valamilyen diétás módszerhez folyamodott. Ennek oka lehet, a generációs különbség is, hiszen évtizedekkel ezelőtt egy kis túlsúly még ideálisnak is számított.

A magasabb képzettségűek és jobban keresők közül többen fogyóznak

Majdnem minden második felsőfokú képzettséggel rendelkező fogyókúrázott már egyszer életében, míg a 150 ezer forint felett keresők 45 százaléka folyamodott már legalább egyszer fogyókúrás módszerhez, hogy ideális testsúlyát elérhesse. A 90 ezer alatt keresők 67 százaléka, ezzel szemben sosem próbált meg testsúlyából leadni.

A kritikus mutatók

  • Testtömeg index (BMI). A testtömeg index a kilógrammban mért testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa (kg/m2). Ha a BMI értéke 18,5 alatti, akkor soványabb, mint az ideális lenne. Ha a BMI 18,5 és 25 közé esik, akkor az Ön tömege optimális. Amennyiben a BMI 25 és 30 között van, akkor túlsúlyos, ha 30 felett van, akkor elhízott.
  • Haskörfogat mérés. Ha a zsírszövet jelentős része a hasüregben található a belek között (mezenteriális zsír), akkor "alma" típusú elhízásról beszélünk. Ha a zsírszövet zöme a csípőn, a combokon és általában a bőr alatt van (szubkután zsír), akkor az elhízás "körte" típusú. Az egészség szempontjából sokkal kedvezőbb a körte típus.
    Ha Önnek pocakja, előredomborodó vagy éppenséggel lecsüngő hasa van, akkor elhízása alma típusú. A hasüregi zsír növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Nőknél a haskörfogat 88 cm, a férfiaknál pedig 100 cm alatt kell, hogy legyen (ezek a számok a különböző ajánlásokban néhány cm-rel eltérhetnek).

Nem meglepő adata a kutatásnak, hogy a krónikus betegek körében jóval népszerűbbek a fogyókúrás módszerek.

Koleszterintáblázat

zöldségSzámolja ki, hogy Ön mennyi koleszterint fogyaszt el naponta! Az élelmiszerek koleszterin- tartalma. Koleszterin-táblázat a WEBBetegen

A krónikus betegségben szenvedők 48 százaléka próbált már legalább egyszer valamilyen módszerrel lefogyni, hiszen valószínű, hogy az ideális testsúly elérése az alapbetegség javulásához hozzásegítené a fogyni vágyókat.

A BMI indexük alapján jelentősen túlsúlyosnak minősülők 37 százaléka, nem próbálkozott még életében semmilyen fogyókúrával.

A BMI indexük alapján kismértékben túlsúlyosaknak minősülők 39 százaléka próbálkozott már legalább egyszer fogyással. Érdekes adat, hogy az alultápláltak 15 százaléka is fogyókúrázott már legalább egyszer életében.

Nem népszerű a testmozgás, mint fogyókúrás módszer

A kutatásról

A Szinapszis Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát, egészségügyi témákban való jártasságát. A kutatás során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.

A fogyókúrát legalább egyszer kipróbálók körében, legnépszerűbbnek a táplálkozási szokások megváltoztatása, az elfogyasztott ételek mennyiségének csökkentése számított.

Ezt a fogyni vágyók 77 százaléka jelölte meg, mint már legalább egyszer kipróbált módszert.

A rendszeres testmozgást, némiképp meglepő módon a fogyózók mindössze 25 százaléka próbálta ki, mint a testsúlycsökkentés egyik lehetséges módját.

(WEBBeteg - Szinapszis)

Cikkajánló

Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Endokrinközpont - Dr. Mutnéfalvy Zoltán, endokrinológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Kardioközpont - Dr. Vaskó Péter, kardiológus, Szarka Dorottya, dietetikus
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.