Már több oltóanyag is az engedélyeztetés harmadik fázisában jár

Szerző: MTI

Már több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborvezetője hétfőn.

Kis Zoltán elmondta, a vakcinák közül több is kilencven százalék feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít, ez alapján úgy tűnik, hogy hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.

Először a kockázati csoportba tartozókat oltják majd be

Hozzátette, a tömeges tesztelésben általában több tízezer ember vesz részt, de az engedély megszerzése után is figyelik az adott vakcinát a szakemberek, így amikor elkezdődnek az oltások, tovább javulhat a hatásossága.

Mivel már az első engedélyezési eljárások is elkezdődtek, a szakember szerint esély van arra, hogy még idén forgalomba kerüljenek az első vakcinák. Ugyanakkor azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy 2021 első felében kezdődhet a tömeges oltás.

Emlékeztetett, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltják majd be, tehát azokat, akik a legsérülékenyebbek a koronavírussal szemben.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Hideg lábak Hideg lábak

Miért főleg a nők problémája? Mi az oka és mit tehet ellene?

Jó hírt közölt Müller Cecília a...

Müller Cecília jó hírként, tudományos áttörésként értékelte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ veszélyes kórokozókkal foglalkozó...

Gulyás Gergely - A mostani...

Amíg a fertőzési adatok érdemben nem csökkennek vagy nincs lehetőség a tömeges oltás megkezdésére, addig nem lehet a jelenlegi korlátozások...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.