Koronavírus: folyamatosak a szállítások kínai nagyvárosokból

MTI
megjelent:

A Kína és Magyarország közötti légihíd jól működik, folyamatos a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges áruk szállítása kínai nagyvárosokból - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Tájékoztatása szerint az elmúlt héten 20 repülővel és - más európai repterekről - 5 kamionnal érkezett kínai áru a védekezéshez Budapestre.

Egy hét alatt 9 820 600 maszkot szállítottak Magyarországra, a járvány kitörése óta összesen 86 247 290-et. Ezen felül még 62 500 150 maszkra van szerződéses állomány - közölte, hozzátéve: a múlt héten 215 lélegeztetőgépet is importált Magyarország.

Szijjártó Péter megjegyezte, a világjárvány után el kell majd gondolkodni azon, hogy egy állam erejéhez hozzájárul egy saját légi teherszállítási kapacitás kidolgozása.

Hét repülőgéppel érkeznek védőfelszerelések hétfőn

Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatása szerint 17 tonna védőkesztyű, 16 tonna sebész szájmaszk és több tonna egyéb egyéni védőfelszerelés érkezik az országba a nap során. Közölte: a hétvégén 3631 alkalommal intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt.

Vasúton is érkezik védőfelszerelés Kínából

A 40 kocsiból álló konténervonat fogadásakor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára üdvözölte, hogy újraindult a szárazföldi áruszállítás a két ország között. A fuvarozás minden szereplője példásan helyt áll a veszélyhelyzetben, de nem csak az ellátás biztosításában, hanem később, a gazdaság újraindításában is fontos szerep jut nekik - tette hozzá Mosóczi László.

Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke az eseményen elmondta, hogy Kínában újra termelnek már a gyárak, így beindult a vasúti konténerfuvarozás. A Rail Cargo Group vonatai az adriai kikötőkből is szállítanak ázsiai árut Magyarországra - tette hozzá.

Fokozatosan nő a kórházban ápoltak száma

Müller Cecília elmondta: a koronavírus miatt eddig elhunyt 280 emberből 261 60 év feletti. Az idősotthonok és a kórházak leginkább kitettek a fertőzésnek, ott különösen fontos a védőfelszerelések helyes használata.

A speciális maszkok az egészségügyben hasznosak. Utcai használatuk nem javasolt - mondta a szakember. A házi készítésű maszkokról szólva elsőként azt hangsúlyozta: aki beteg, ne menjen sehova, még maszkban sem. Aki pedig házi készítésű maszkot használ, helyesen tegye: szorosan, orrát száját eltakarva helyezze fel, és ne nyúlkáljon hozzá! A maszk felvétele előtt és levétele után is alaposan kezet kell mosni. A pamutból, textilből készült maszk 60 fokos vízben kimosva újra használható - mondta a tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: eddig 25 idősotthonban jelent meg a fertőzés, nagyon különböző mértékben. Vannak nagyobb otthonok, több fertőzöttel, és van olyan is, ahol csupán egy-egy fertőzött van. Eddig a 25 idősotthonban összesen 64-en hunytak el koronavírussal összefüggésben.

(MTI)

Cikkajánló

A HPV-tesztek típusai
A HPV-tesztek típusai

Milyen tesztek állnak rendelkezésünkre?

A vese betegségei
A vese betegségei

Mit lehet tenni a korai felismerésért?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.