Nem csak finom, de egészségügyileg is hasznos!

MTI
megjelent: 2012.01.04.

A rosszindulatú daganatok kezelésének a sugárkezelés egyik fontos módszere, melynek mellékhatásait amerikai kutatók szerint enyhítheti a paradicsomlé, illetve a benne található likopin.

A piros színű gyümölcsökben és zöldségekben található, erőteljes antioxidáns hatású likopin. A paradicsomban nagy mennyiségben található, antioxidánsként megakadályozza például a rossz, LDL-koleszterin megtapadását az ütőerek felszínén, valamint hatékony rákmegelőző hatással bír - a prosztatarák például ritkábban fordul elő azokban, akik sok paradicsomot fogyasztanak.

Csökkenti a sugárkezelés mellékhatásait

Amerikai kutatók Mridual Datta vezetésével azt vizsgálták, hogy a sugárkezelés szövődményeit is csökkenteni lehet-e paradicsomlé adagolásával, mivel a besugárzás mellékhatásai elsősorban gyulladásos folyamatok, amelyeket az antioxidánsok csökkenthetnek. A munkacsoport 17, prosztatarák miatt sugárkezelést igénylő beteget vont be a vizsgálatba.

A betegeket véletlenszerűen két csoportba osztották, öt beteg a szokásos kezelést kapta, 12 beteg pedig egy-négy deciliter közötti mennyiségben ivott öt-nyolc héten keresztül naponta paradicsomlevet.

Eredményeiket a kutatók az Amerikai Rákkutatók Intézetének kongresszusán ismertették. A paradicsomlé a sugárkezelés következtében megjelenő, gyulladásos folyamatra jellemző laboratóriumi változásokat jelentősen csökkentette.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a kis esetszám miatt ez a kiegészítő kezelés további vizsgálatokat igényel, de a kedvező adat újabb bizonyítéka annak, hogy nem csak finom, de egészségügyileg is hasznos paradicsomot enni.

Sugárterápia

A sugárterápiának nagy szerepe van a daganatos betegek kezelésében. A daganatos betegek mintegy fele részesül sugárkezelésben. A sugárkezelés során nagyenergiájú, ionizáló sugárzást használnak. A sugárzás következtében az érintett szövetekben károsodik az örökítő anyag (DNS), így csökken a daganatos sejtek szaporodása. Mit kell tudni a sugárterápiáról?>>

(MTI)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

A kalcium hiányának tünetei A kalcium hiányának tünetei

Memóriazavart, depressziót, viselkedésbeli változásokat is okozhat.

Bakteriális hüvelyfertőzés Bakteriális hüvelyfertőzés

Az egyik leggyakrabban előforduló hüvelyfertőzés. Milyenek a tünetek?

Melanoma malignum: agyi áttétek kezelése

Az agyi áttétek gyakori előfordulása miatt a melanomás betegek nagy részénél rutin vizsgálatként kell javasolni az agy területét is magába...

A retinoblastoma kezelése

A retinoblastoma kezelése az egyszerűbb lézeres kezeléstől a szemgolyó eltávolításáig is terjedhet. Rosszindulatú daganatról lévén szó, a...

A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?

A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja....

Fej-nyaki daganatok sugárkezelésekor előforduló leggyakoribb mellékhatások

A sugárterápia következtében sajnálatos módon felléphetnek különböző mellékhatások is. Cikkünkben a fej-nyaki dagantok sugárkezelésének...

Hogyan kezelhető a csontáttét?

A rosszindulatú daganatos betegségek előrehaladott formájában igen gyakran diagnosztizálható csontáttét. Leggyakrabban a tüdő-, emlő-, dülmirigy...

Helyi sugársérülések

Az sugárzás különféleképpen károsítja a szöveteket a sugárzás típusától, dózisától és az expozíció (a sugárterhelésnek való kitettség)...

Emlődaganatok sugárkezelésekor előforduló leggyakoribb mellékhatások

A kezelés során alkalmazott sugárzás a normál szöveteket is érinti, ezért számolni kell a mellékhatások jelentkezésével is.

Sugárkezelés vagy kemoterápia?

A sugárterápiával és kemoterápiával foglalkozó tudomány viszonylag fiatal az orvosláson belül. A sugárterápia közel 120 éves múltja és...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.