• Napozás - Tanácsok A-tól Z-ig

        Szerző: orvostkeresek.hu

        Most már visszavonhatatlanul megjelentek az erősebb tavaszi napsugarak, amelyek sokakat napozásra csábítanak. A védelem azonban már ilyenkor is elengedhetetlen. A témában felmerülő kérdésekre dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa válaszol.

        Mi az UVA és UVB sugárzás közti különbség?

        A napfény mintegy 50 százaléka látható fényből, 45 százaléka infravörös sugárzásból, ás 5 százaléka ultraviola (UV) sugárzásból áll.

        Ön könnyen leég?


        A napégés általában a túlzásba vitt napozást követően néhány órával alakul ki és néhány naptól néhány hétig tart, amíg elhalványul. Az intenzív leégést okozó napfény expozíció fokozza bizonyos szövődmények és bőrbetegek kialakulásának kockázatát, a bőr többek között szárazzá, ráncossá válhat, májfoltok alakulhatnak ki, fokozottan elszarusodhat.
        Ön könnyen leég? >>

        Ez utóbbi szintén három részre osztható: UVA-ra, UVB-re és UVC-re. Az alacsony hullámhosszú UVC-sugarak legnagyobb részét kiszűri a földfelszínt körülvevő ózonréteg. Az UVA-sugarak hullámhossza a legnagyobb, e sugárzás hatol a legmélyebbre a bőrben.

        Az UVA-sugaraktól nem égünk le, de hosszú távon ez felelős a bőr öregedéséért és bizonyítottan szerepet játszik a legrosszabb indulatú bőrdaganat, a melanoma kialakulásában is. A bőr barnaságáról és a leégésről is az UVB sugarak gondoskodnak, amelyek szintén hozzájárulnak a bőrrák kifejlődéséhez. Minél nagyobb tengerszint feletti magasságban nyaralunk, annál erősebb UVB-sugárzásnak vagyunk kitéve.

        Mit jelentenek a napozószereken olvasható SPF vagy UVA-faktor kifejezések?

        Az SPF a Sun Protection Factor rövidítése, vagyis a fényvédőfaktorra utal. Az UVA-faktor az UVA-sugárzás elleni védelem erősségét jelenti. A fényvédőfaktor melletti szám arra utal, hogy hányszorosan több időt tölthetünk a napon leégés nélkül a naptej használatával.

        Hirdetés

        Ha például fényvédő krém nélkül 3 perc alatt leégünk, akkor egy 30 faktoros fényvédő krémmel ez az idő 30x3 percre, azaz kb. 90 percre tolódik ki.

        Kinek milyen faktorszám ajánlott?

         Ön tudta?


        Bőrünk össztömege teljes testsúlyunk 10-15 százaléka. Egy átlagos termetű felnőtt esetén felülete 2 m2. Vastagsága a különböző területeken 1-5 mm között van.
        Az egészséges bőr titkai>>

        Az 1. bőrtípusba tartoznak a vörös vagy világosszőke hajú, fehér bőrű emberek, akik szinte sohasem barnulnak le. A 2. típus először leég, majd lebarnul, a 3. típus már ehhez képest jól barnul. A 4. típus szinte sohasem ég le, míg az 5. típusba az észak-afrikai, az ázsiai és a mediterrán térségek lakói sorolhatók, a 6. típus a fekete bőrűeké.

        A gyerekek bőrszínüktől függetlenül és az 1. típusba tartozók válasszanak minimum 40-es faktorszámú fényvédőt.

        A 2. típusnak legalább 20-as, a 3.-nak legalább 10-es fényvédő faktorra van szüksége, a 4.-es és az afölötti bőrtípusokba tartozók az alacsonyabb jelölésű készítményeket is használhatják.

        Mikor forduljunk orvoshoz?


        Keresse fel orvosát, ha a napégés:
        • nagy kiterjedésű, a test nagy részét beborítja és hólyagos;
        • mellett magas láz, kifejezett fáj fájdalom, zavartság, hányás vagy hasmenés is jelen van;
        • a házi praktikák hatására sem enyhül néhány nap alatt.

        Keresse fel orvosát továbbá, hogyha fertőzés tüneteit észleli, azaz többek között:

        • fokozódik a fájdalom és a nyomásérzékenység;
        • fokozódik a duzzadás;
        • sárga folyadék (genny) fakad ki a hólyagból;
        • a kiszakadt hólyagból piros csík kúszik felfele a karon vagy a lábon.
        Bővebben olvashat a leégés veszélyeiről ITT >>

        Felkenés után azonnal hatnak a napozószerek?

        Mivel az UV-filternek legalább 20 percre van szüksége, hogy a hatását tökéletesen kifejtse, jobb, ha már otthon vagy az öltözőben bekenjük magunkat. Másfél óránként ajánlott az újrakrémezés is, és azt is jó tudni, hogy a sós víz akár teljesen leoldhatja a bőrt védő filmréteget.

        Az UV sugárzás káros hatásai


        Mivel az ember az élete folyamán begyűjtött fényerősség akár 80 százalékát is 18 éves kora előtt kapja, valamint amiatt, hogy a gyermekek bőre vékonyabb, a dinamikus növekedési állapot miatt érzékenyebb. Éppen ezért rájuk még fokozottabban figyeljünk.
        Az UV sugárzás káros hatásairól bővebben >>

        Növelhetik-e bizonyos gyógyszerek a bőr fényérzékenységét?

        Egyes gyógyszerek (például a vízhajtók, gyulladáscsökkentők, antibiotikumok) valóban fényérzékennyé tehetik a bőrt, míg bizonyos fogamzásgátlók leginkább egyenetlen pigmentációt, úgynevezett májfoltot okozhatnak, ami nem fokozza a leégés kockázatát. Mindig gondosan olvassuk el a betegtájékoztatót és tartsuk be a leírtakat!

        Miért kell 11 és 16 óra közt árnyékba húzódni?

        Reggel és este a napsugarak derékszögben érkeznek a földre, így vastagabb levegőrétegeken kell áthatolniuk, amely a sugarak egy részét kiszűri. Délidőben a derékszögben érkező sugaraknak keskenyebb levegőrétegen kell átjutniuk, ezért ilyenkor érhet minket a legtöbb ártalmas sugárzás.

        Hamarabb leég, aki sportol a napon?

        Igen, hiszen a szél hűti a testet, és nem is vesszük észre a leégést. Az izzadással pedig a fényvédő krémek is leoldódnak bőrünkről. Az is alaposan kenje be magát, aki úszik vagy búvárkodik. Ma már léteznek kifejezetten úszóknak ajánlott gél állagú fényvédők, melyek a vízben kevésbé oldódnak le.

        A melanoma és anyajegy - Hogyan különböztesse meg?


        A melanoma a festék tartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll.
        Hogyan ismerje fel a melanomát?>>

        Mely testtájak a legérzékenyebbek?

        Amelyeket év közben ruhával fedünk, nyaraláskor viszont hirtelen jelentős mennyiségű UV-sugárzást kapnak. Ide tartozik még a fejtető, az orr, a nyak, a váll, a vádli és a kézfej bőre is.

        Különösen nagy sugárzásnak vannak kitéve a „kiálló” testrészeink, mint például az orr, fülkagyló, ezért ezen testrészeink fényvédelméről sem szabad megfeledkezni. Egyénenként változik, ki hol barnul a leggyorsabban, de általában ilyen a köldök alatti rész.

        Napallergia - Milyen tünetek lehetnek?


        A napallergia tünetei igen változatosak lehetnek: a már fentebb említett csalánkiütésektől, a piros foltokon át akár a pattanásos elváltozásokig. Már rövid fényhatást követően órák vagy egy-két napon belül apró, tűszúrásnyi kiütések jelennek meg leggyakrabban a fénynek kitett részeken, de valódi allergia esetén, az egész testen. Nagyon gyakran a bőr felhólyagosodik, viszket, melyet égő érzés, esetleg fájdalomérzés is kísérhet. Amint a bőr megnyugszik, a tünetek elmúlnak. Sajnos visszamaradhat bizonyos fokú foltos bőrelváltozás. A tünetek sokszor összetéveszthetőek a leégéssel, amelytől csak abban különbözik, hogy ezt a folyamatot nem követi hámlás, illetve többször kiújul és évekig visszatérhet. Egy biztos: a napfény káros sugarai ellen így is úgy is fontos védekezni.
        Napallergia - Milyen tünetek lehetnek? >>

        Lehet baja a szemünknek, ha nem használunk napszemüveget?

        A szem belseje leegyszerűsítve sötét kamrácskákból áll, és erről a sötétségről melanociták, vagyis pigmentek gondoskodnak.

        Véd-e a napszemüveg?


        Nemcsak bőrünket kell megfelelő módon védenünk a fokozott UV sugárzás káros hatásaitól, hanem a szemünket is! A megfelelően kiválasztott napszemüveg nagyon sok kellemetlenségtől megóvhat bennünket.
        Véd-e a napszemüveg? >>

        A túl erős napsugárzás akár e sejtek rákos elváltozását is okozhatja. Tengerparton vagy havas lejtőkön, ahol a víz vagy a hó visszaveri a sugarakat, a szem külső rétege is megéghet?

        Ilyenkor az ember ideiglenesen elveszítheti a látását – ezt hívják hóvakságnak. Tehát a valódi UV-szűrővel ellátott napszemüvegek mindenképpen ajánlottak.  

        A gyerekek gyorsabban leégnek?

        A gyerekek bőrének felső és alsó rétegében rengeteg fejlődő sejt van, és becslések szerint a nap okozta bőrkárosodás 50-80 százaléka gyermekéveinkben keletkezik. Akik gyerekkorukban sokat tartózkodtak napon, azoknál nagyobb eséllyel alakul ki bőrrák, ezért kiemelten fontos ebben a korban a bőrvédelem.

        A szem egészsége - Mikor gondoljunk a melanomára?


        A szivárványhártyából kiinduló daganatok szabad szemmel is jól láthatók: sötétbarna, előemelkedő, egyenetlen felszínű elváltozások. Gyakran a szembogár is szabálytalan alakú. Jellegzetes tüneteket maga a tumor és az azt kísérő ideghártya leválás okoz: torzlátás, egyenes vonalak görbülése, hullámzása. A tárgyak méretét a valóságosnál kisebbnek (micropsia) vagy nagyobbnak (macropsia) érzékeli a beteg. Látótérkiesés, úszkáló homályok jelentkezik, "füstöt" észlel a beteg a sejtszóródásnak megfelelően, csökken a látásélesség. Egyéb szemészeti betegségnek is lehetnek hasonló tünetei, így a fenti panaszok esetén nem kell egyből melanomára gyanakodni, de a daganatot feltétlenül ki kell zárni.

        Ilyenek lehetnek:

        • az ideghártya és a szem mélyebb részének gyulladásos betegségei,
        • ideghártya leválás vérzéssel,
        • pigmentált sejtek felszaporodása,
        • egyéb jóindulatú daganatok,
        • makula degeneratio (sárgafolt sorvadás).

        A szem egészsége - Mikor gondoljunk a melanomára?>>

        Használhatjuk-e a tavalyról megmaradt naptejet?

        Jobb, ha új terméket vásárolunk, még ha hűtőben is tároltuk az előzőt. A nagy hőmérsékletváltozás, a levegővel, a vízzel, a homokkal való érintkezés ugyanis néhány hónap alatt tökreteszi a fényvédő faktor hatását és a védelem már nem garantált.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Leéghetünk az autóban, napernyő alatt vagy a vízben?

        Az autó ablaküvege 80 százalékban engedi át az UVA-sugarakat, ezért használjunk legalább UV-filterrel ellátott nappali krémet. UV szűrő ugyanis a régebbi autótípusokban csak a szélvédőben van, az oldalsó ablaküvegekben nincs.

        Korábbi kutatások kimutatták, hogy a sofőrök bal oldali testrészein (bal kar, bal arcfél) gyakrabban fordult elő melanoma, mivel erről az oldalról érte őket döntően napfény.

        Aki a napernyő vagy fa alatt hűsöl, azt csak az UV-sugarak 50-80 százaléka éri, ami bőven elég ahhoz, hogy lebarnuljon. Fél méterrel a víz felszíne alatt az eredeti sugárzás 40 százaléka mérhető, és mivel a bőrt a víz folyamatosan hűsít, nem is érezzük, hogy égünk, így ilyenkor használjunk vízálló terméket.

        (WEBBeteg - www.oxygenmedical.hu)

        Módosítva: 2011.06.28 07:38, Megjelenés: 2011.06.28 07:38
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Influenza

        Influenza

        MTI

        A múlt héten tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma.

        Nem lát élesen?

        Nem lát élesen?

        Dr. Árvay Anita

        Unja már a szemüveget és a kontaktlencsét? Megoldás lehet a lézeres szemműtét! (x)

        Szolárium - Szabad-e nálunk, ami a szakértők szerint káros

        A bőrrák kialakulásának kockázatát a szolárium használata olyan mértékben fokozza, hogy amerikai szakorvosok azt javasolják, sújtsák különadóval ezt a szépészeti szolgáltatást, a fiatalok számára pedig, egy Európai Uniós állásfoglalást követve, tiltsák meg.

        Nyári szemvédelem (nem csak) napimádóknak

        Ha azt halljuk fényvédelem, elsősorban a naptejek jutnak eszünkbe. Pedig szemünk épp olyan védtelen a káros UV sugárzással szemben, mint a bőrünk, még ha az esetleges elváltozások csak időskorban jelentkeznek is.

        Fényvédelem: Milyen napszemüveget vásároljon?

        Van egy napszemüvegem, már elég régi. Megnézettem egy optikában, hogy mekkora UV-szűréssel rendelkezik. Az egyik lencse 385, a másik 390. Oldalfény ellen hogyan védekezzek? Elegendő ez a szemüveg? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Tények és tévhitek a napozással kapcsolatban

        A napvédő készítményekkel és a napozással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére, amik a napsugárzás káros hatásaira és bőrünk megfelelő védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet. Az egyik legveszélyesebb tévhit például az, hogy létezik egészséges barnaság. Ennek és még öt további tévhitnek a cáfolatát olvashatják cikkünkben.

        Veszélyes napsugarak

        Vannak emberek, akik egyáltalán nem tartózkodhatnak a napon. A fényallergiában szenvedők arra kényszerülnek, hogy életüket árnyékban, a napsugaraktól elzárva töltsék. Számukra éjszaka kezdődik az élet.

        Napvédelem belsőleg: haraszt és paradicsom

        A jövőben lehet, hogy kapható lesz egy olyan növénykivonat, mely belülről fogja védeni a bőrt a nap káros sugaraival szemben.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Akár -12 dioptria is korrigálható
        Jelentkezzen ingyenes alkalmassági vizsgálatra a Sasszemklinikán
        Légzőszervi betegségek
        Gyakorlatok segítségével enyhíthető a nehézlégzés, és javítható az életminőség.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások