• A túl sok vas növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

        Szerző:
        WEBBeteg

        A túl sok vörös hús fogyasztása fokozhatja az Alzheimer-kór kockázatát, mivel növeli a vas mennyiségét az agyban - derült ki egy új amerikai tanulmányból.

        Alzheimer-kóros betegek agyáról készült felvételeken vas felhalmozódását fedezték fel olyan területeken, amelyek általában a betegség korai stádiumában károsodnak. A későbbi stádiumban érintett agyterületeken nem tapasztalták a vas szintjének emelkedését - tudósít a The Daily Telegraph online kiadása a Journal of Alzheimer's Disease című szaklapban megjelent tanulmányról.
        Hirdetések

        Az Alzheimer-kór kezelési lehetőségei


        Jelenleg nem áll rendelkezésünkre az Alzheimer-kór előrehaladását visszafordító vagy azt jelentősen lassító gyógyszer, a kór egyes tüneteit viszont lehet kezelni. Az Alzheimer-kór kezelési lehetőségei >>

        A vizsgált leleteket a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i intézményének (UCLA) tudósai egészséges idős emberek agyáról készült felvételekkel is összehasonlították, és azt találták, hogy a vas csak a betegek sérült agyszöveteiben halmozódott fel. Noha a tanulmány nem bizonyította, hogy a vas a betegség okai között szerepelne, eredményeik szerint "hozzájárulhat a kialakulásához". Ha a vörös hús és a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztását csökkentik, kisebb mennyiségű vas rakódhat le az agyban - olvasható a tanulmányban.

        Megelőzhető-e az Alzheimer-kór?


        Ajánlott a rendszeres szellemi tréning, valamint az agyi erek (és egyben a szívkoszorúerek) elmeszesedésére hajlamosító rizikófaktorok kiiktatása, továbbá a fej sérüléseinek kerülése. Ezen túlmenően a tudomány még nem tudja biztosan, mit tehetnénk az Alzheimer-kór megelőzéséért. Megelőzhető-e az Alzheimer-kór?>>

        Az Alzheimer-kutatások többsége arra a két anyagra, a béta-amiloidra és a Tau-fehérjére koncentrált, amely a betegek agyában felhalmozódik, és a kutatók szerint vagy megbontja az idegsejtek közti kapcsolatot, vagy elpusztítja őket. Az új tanulmány arra utal, hogy a vas lehet a harmadik tényező, mely az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszik.

        Bár a vas nélkülözhetetlen a sejtek egészséges működéséhet, a kutatók úgy vélik, nagy mennyiségben mérgező is lehet. A legtöbb vasat azokban a sejtekben találták meg, amelyek a mielint (velőshüvely), az idegsejtek nyúlványait körülvevő védőburkot állítják elő. Ez az anyag teszi lehetővé a sejtek közti kommunikációt is.
         

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A mielin pusztulása miatt lerakódások jöhetnek létre, ez további sejthalálhoz, a beteg állapotának romlásához vezethet a kutatók szerint. Megvizsgálták 31 Alzheimer-kóros páciens két agyterületét, a hippokampuszt, amely az emlékezet működéséért felelős, és általában a betegség korai szakaszában károsodik, és a talamuszt, amely az érzékelés és a mozgásképesség helye, és általában egészségesen működik a kór késői stádiumáig. Arról számoltak be, hogy a hippokampuszban szokatlanul sok ferritint, vagyis vasat tároló fehérjét mértek, míg a másik agyterületen, a talamuszban ilyet nem tapasztaltak.
         
        "A nagy mennyiségű vas a szövetkárosodással együtt fordul elő, és mindkét jelenséget az Alzheimer-kóros betegeknél tapasztaltuk, az egészséges idős embereknél nem, tehát arra következtettünk, a vas felhalmozódása szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Ez befolyásolható a vörös hús vagy a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztásának csökkentésével is" - magyarázta George Bartzokis, a kutatás vezetője.
         
        (MTI)
        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Alzheimer-kór kvíz

        A szellemi leépülés az Alzheimer-kór velejárója, mivel ebben a betegségben az egészséges agyszövet degenerálódik, elsorvad. Jelenleg az intenzív kutatás ellenére az Alzheimer-kór kezelésére nem áll rendelkezésünkre hatékony terápia. Ön mennyit tud az Alzheimer-kórról? Töltse ki tudástesztünket!

        A demencia típusai és a várható életkilátások

        A demencia kifejezés olyan gyűjtőfogalom, amely számos szellemi leépüléssel járó kórképet foglal magába. A demencia tünetei közé általában a memóriazavar, a kommunikációs nehézségek, az ítélőképesség hanyatlása és a személyiségváltozás tartozik. A korai tünetek gyakran különösen fontosak a különböző típusú demenciák egymástól való megkülönböztetésére.

        A vaspótlás lépcsőfokai

        Mire a vashiány diagnosztizálásra kerül, gyakran hosszú idő telik el, mivel a tüneteket a beteg legtöbbször másnak tudja be. Pedig, ha nem kezelik még idejében, úgy a hiány egyre fokozottá válik, mely komolyabb kezelést igényel. Hogy melyek a vaspótlás lépcsőfokai, azt dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője válaszolta meg.

        Az Alzheimer-kór és tünetei

        Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt, olyan mértékig, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teszi.

        Megelőzhető-e az Alzheimer-kór?

        Ajánlott a rendszeres szellemi tréning, valamint az agyi erek (és egyben a szívkoszorúerek) elmeszesedésére hajlamosító rizikófaktorok kiiktatása, továbbá a fej sérüléseinek kerülése. Ezen túlmenően a tudomány még nem tudja biztosan, mit tehetnénk az Alzheimer-kór megelőzéséért.

        Alzheimer-kórral járó kellemetlenségek

        A gondolkodási és kognitív funkciók Alzheimer-kórral járó beszűkülése jelentősen megnehezíti az érintettek mindennapjait. Hazánkban jelenleg kétszázezer ember szenved ebben a betegségben.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA