Cianózis (szederjesség)

Dr. Dunás-Varga Veronika
szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

A cianózis a bőr (kéz- és lábfej, ujjak, fülcimpa, orr) vagy a nyálkahártyák (ajkak, nyelv, íny) kékes-lilás elszíneződését jelenti, aminek oka a bőrfelszínhez közeli szövetek alacsony oxigénellátottsága és a vér szén-dioxid tartalmának emelkedése.

A cianózis felismerése

A cianózis (régies magyar elnevezéssel szederjesség) jelentkezhet a nyálkahártyák és a bőr bármely területén, de rendszerint azokon a testrészeken vehető észre először az elváltozás, ahol a bőr vékonyabb és így a vérerek jobban meghatározzák a színét, jobban ki van téve a környezeti hőmérsékletnek, illetve a gyengébb keringéssel rendelkező perifériális területeken. Ezek elsősorban az ajkak, a nyelv és az íny, a kézfej és a lábfej, főleg az ujjbegyek és a köröm alatti bőr, továbbá a füllcimpa és az orrhegy.

A kékes-lilás elszíneződés könnyebben észrevehető normál hemoglobinszinttel rendelkezők esetében, ahol a változás szemmel látható. Vérszegénység (anaemia) vagy bizonyos más hematológiai betegségek esetén, amikor eleve alacsonyabb a hemoglobinszint és a vér oxigénszállító kapacitása, a változás kevésbé szembetűnő.

Cianózis megjelenésekor mindig a lehető leghamarabb cselekedni kell, mert az elszíneződés hátterében súlyos keringési elégtelenség, illetve jelentős oxigénhiány (hipoxia) is állhat, az oxigénhiányra érzékeny szervekben (pl. agy, szívizom) akár maradandó károsodás is kialakulhat.

A cianózis típusai

A cianózisnak két fő típusa létezik: a centrális cianózis esetén a törzs és az ajkak elszíneződése látható, a perifériás cianózis a végtagokat érinti. A központi cianózis bármely kiváltó oka okozhat perifériás cianóist is, így a tünetek együtt is jelentkezhetnek, míg a perifériás cianózis okai esetén az elszíneződés csak a végtagokra vagy más perifériákra korlátozódik.

Centrális cianózis

A centrális vagy központi cianózis gyakran keringési vagy légzési elégtelenség miatt alakul ki, tüneteit akkor észleljük, ha az artériás vér oxigénszaturációja (telítettsége) 85% alatti. A bőrelváltozáson felül gyakran más panaszokkal is társulnak (nehézlégzés, szapora légzés, aluszékonyság).

Okai:

  1. Központi idegrendszer: Koponyaűri vérzés, gyógyszer-túladagolás (pl. barbiturátok), kábítószerhasználat (heroin), epilepsziás roham, alvási apnoe szindróma. Ekkor az agy légzésért felelős részei gátlás, esetleg nyomás alá helyeződnek, ami légzéskimaradást okozhat.
  2. Légzőszervi betegségek: Akut asztmás roham, COPD heveny fellángolása, nagy kiterjedésű tüdőgyulladás, tüdőembólia. Tüdőt érintő betegségek esetén nem történik meg vagy nem kielégítő a tüdőben a vér oxigenizációja.
  3. Szívbetegségek: Veleszületett szívbetegség (pl. Fallot-tetralógia, vagy jobb-bal shunt képződéssel járó vitiumok), súlyos szívelégtelenség (pl. DCM), illetve akut szívinfarktus. A szívet érintő betegségek esetén nem jut elég vér a szervekbe, a szövetekben hipoxia lép fel.
  4. Hematológiai betegségek: Veleszületett vagy szerzett methemoglobinaemia esetén megváltozik, csökken a vér hemoglobinjának az oxigénkötő kapacitása. Sarlósejtes vérszegénység esetén a rendellenes vörösvértestek miatt csökken a vér oxigénszállító képessége.
  5. Környezeti tényezők: A jelentős tengerszint feletti magasság esetén a légköri oxigén szintje alacsonyabbá válik, emiatt kevesebb oxigént tud a szervezet felvenni és megkötni (hegyi betegség).

A cianózis ezen formája esetén mindig arra kell gondolni, hogy a szervezet súlyos oxigénhiányos állapotban van, és mielőbb orvoshoz kell fordulni!

Perifériás cianózis

Perifériás cianózis esetén a végtagokon (lábfejek, kézfejek), főleg az ujjakon és a körmökön látható az elkékülés, az ajkak, a nyelv jellemzően rózsás árnyalatúak maradnak.

Cianózis - Elkékült ujjak

Ilyen, perifériás tüneteket okozó kórképek:

  1. Érelzáródások: Az elzáródásban (trombózis) érintett végtag keringése elégtelenné válik és a végtag elszíneződik.
    • Artériás elzáródás esetén a végtag hideg, előbb elfehéredik, majd kékes árnyalatúvá válik. A végtag szinte mindig fájdalmas, mozgások beszűkülnek.
    • Vénás elzáródás (pl. mélyvénás trombózis) esetén a végtag elszíneződött, meleg tapintatú, feszes, fájdalmas.
    • Speciális súlyos formája a phlegmasia coerulea dolens, amikor masszív vénás thrombózis következtében kialakuló lágyrészduzzanat az artériás keringést is összenyomja, a végtag nem jut vérellátáshoz.
  2. Érszűkület: Önmagában is képes az ujjak kékes elszíneződését okozni a nem megfelelő vér- és oxigénellátás miatt. Érszűkület esetén gyakran akkor válik feltűnővé az elszíneződés, ha a hideg időjárás érösszehúzó hatása tovább ront a helyzeten.
  3. Raynaud-szindróma: Az ujjakban található erek túlzott mértékű összehúzódása váltja ki a tüneteket, ami hideg és stressz hatására is kialakulhat. Az ujjak először elfehérednek, majd szederjesség és átmeneti fájdalom alakul ki, a hatás megszűnése után pedig kipirosodnak. A Raynaud-szindróma általában ártalmatlan jelenség, de állhat mögötte súlyosabb autoimmun folyamat, pl. SLE is.

A hidegben, pl. hideg vízben történő úszást követően általános jelenség, hogy elkékül a fürdőző ujjbegye, szája, esetleg fülcimpája, orrhegye (az ún. akrális területek). Ez is perifériás cianózis, ami a kiserek összehúzódása miatt alakul ki, de ártalmatlan, normál élettani jelenség, ami a hideghatás megszűnését követően következmények nélkül rendeződik.

Szederjesség csecsemőkorban

Az újszülöttek a keringésszabályozásuk fejletlensége miatt hajlamosabbak a végtagok kékes elszíneződésére, ezért érezhetjük a kis végtagokat is hűvösebbnek, akár a megfelelő környezeti hőmérséklet ellenére. Ez a típusú szederjesség önmagában átmeneti, ártalmatlan jelenség és nem látszik mellette az ajkak, a szájnyálkahártya, nyelv cianózisa. Az ajkak körül is előfordulhat erőteljes síráskor ún. szájkörüli sápadtság, ami szintén nem kóros, mert ebben az esetben sem kékül el az ajakpír.

Csecsemőknél cianózis esetén gondolni kell az anya által szedett nyugtató hatású gyógyszerek hatása a szoptatott babára, vagy magas nitrittartalmú víz, vagy zöldségek hatására is.

(Svábhegyi Gyermekgyógyintézet)

Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyászForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Kép: © Zay Nyi Nyi | Dreamstime

Cikkajánló

Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
Immunközpont - Dr. Kádár János, immunológus
WEBBeteg/Immunközpont - Dr. Smajda Zsuzsanna, immunológus
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos, Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.