Prosztatarák - Férfiak veszélyben

MTI
megjelent:

Szűrni, megelőzni, kezelni, ellenőrizni - ezek a leggyakrabban elhangzó címszavak, ha a férfiak közül a sokukat érintő egészségügyi probléma, a prosztatabajok kerülnek szóba. De miért éppen én? - ezt a kimondott és ki nem mondott kérdést teszik fel közülük a legtöbben, ha a figyelmeztető szavakat hallják.

Pedig az egyre gyakrabban ismételt felhívások nem ok nélkül hangzanak el, hiszen Magyarországon évente mintegy 500 ezer férfi szorul orvosi kezelésre prosztatagondok miatt, és 4000-et is eléri az új megbetegedések száma.

5 módszer a prosztatarák kockázatának csökkentésére

Annak ellenére, hogy a daganatos megbetegedések közül a prosztatarák a leggyakoribb a férfiaknál, vannak módszerek, melyek segítségével csökkenthető a betegség kialakulásának kockázata.
Részletek >>

A fejüket homokba dugni hajlamosak azzal nyugtatgatják magukat, hogy öregkori kórról van szó.

De ma már ez sem igaz, a 30-40 év közötti férfiak 10-15 százaléka, az 50 felettieknek 50 százaléka és a 70-80 év felettiek 90 százaléka érintett prosztata-megnagyobbodásban.

Igaz, a tünetek többsége jóindulatú, kezdetben csak nehéz vizelés, pangó vizelet, gyakori vizelési inger, vizelet-visszatartási nehézségek, utócsepegés figyelmeztet arra, hogy valami nincs teljesen rendben.

Jóindulatú is lehet
A vizelési nehézségek hátterében gyakran nem daganat, hanem prosztatatúltengés áll, de mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mivel a gyógyulás illetve a szövődmények megelőzése miatt az is kezelendő állapot. Sok esetben a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás miatt végzett vizsgálatok derítenek fényt a prosztatarákra, még igen korai stádiumban, így a kezelés időben elkezdődhet, a gyógyulás feltételei sokkal jobbak.
A prosztatarák tüneteiről>>
Viszont az évente növekvő számú diagnosztizált prosztatadaganatos megbetegedések, amelyek 75 éves kor után érik el a csúcsot, már mindenképpen kockázatot jeleznek.

- A kockázat valóban igen nagy - erősíti meg Vargha József urológus szakorvos is, aki azonnal hozzáteszi, hogy éppen ezért az évente megismételt szűrés 50 éves kor után nem csupán ajánlott, hanem szinte kötelező jellegű. - Az időben felfedezett prosztatabetegség a legtöbb esetben gyógyítható.

Az urológusok számára ismert a prosztata specifikus antigén (PSA), amely egy fehérje természetű anyag. A prosztata szövete termeli, és vérmintából kimutatható. Ha az értéke magasabb, további vizsgálatra van szükség. Ez a tény lehetőséget ad a prosztatarák korai, még gyógyítható szakaszában történő felismerésére.

Prosztatarák - Nincsen specifikus tünete

Hogyan előzhető meg a betegség?
A megelőzés legfontosabb fegyvere a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Hazánkban minden 40 évesnél idősebb férfinak javasolt, hogy évente - ha lehetséges, urológus szakorvossal - vizsgáltassa meg a prosztatáját, kiváltképp, ha a családban előfordult már ez a daganat. A vizsgálat nem kellemes ugyan, de nagyon rövid ideig tart, nem fájdalmas, és a hasznossága miatt nem szabad azt elhanyagolni. A prosztatarákból való felgyógyulásra, a minél jobb életminőség elérése szempontjából mindennél fontosabb a korai felismerés!
A megelőzést szolgálja a megfelelő életmód, az egészséges táplálkozás - a sok növényi eredetű táplálék fogyasztása, az elhízás kerülése - szem előtt tartása.
A prosztatarák - Kiket veszélyeztet?>>
Az orvos arra is figyelmeztet, hogy egyébként a kórnak nincs specifikus tünete. A prosztatarák lefolyása hosszú folyamat, amely kezdetben akár tünetmentes is lehet. A prosztata megnagyobbodása miatt később húgyúti szűkület és elzáródás jöhet létre.

Amikor a beteg észleli a panaszokat, akkor már rendszerint a betegség előrehaladott állapotban van. Amíg a fiatalabb férfiaknál a prosztatagyulladás okoz főként panaszokat, idősebb korban a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, illetve szélsőséges esetben a prosztatarák fenyeget.

A daganatos elhalálozások sorában a prosztatarák a második helyen áll. Ezért is fontos az időben történő felismerés, amelyhez az orvosi lehetőségek adottak, de a másik fél, a beteg partnersége is szükséges.

Ahogy a szakember elmondja, a prosztatarák kialakulásának okát nem ismerik az orvosok, de számos hajlamosító tényezőre már felfigyeltek. Ilyen többek között a genetikai tényező, az életmódban rejlő hibák, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegénység.

Érdekes megállapítás, hogy a skandináv férfiak közül kevesebben szenvednek prosztatabetegségekben, és Magyarországtól délre is sokkal kevesebb férfit érintenek ezek a kórok.

Prosztatarák
Prosztatarák

Prosztatarák - A férfi hormonoknak lehet szerepük a kialakulásban...

Az biztos, hogy a férfi nemi hormonoknak van szerepük a prosztatarák kialakulásában. Azok az orvosok, akik ezt az összefüggést feltárták, Nobel-díjat kaptak - ugyanis a gyógyító terápia alapja éppen ez a felismerés.

Fontos linkek!

  • Prosztatarák - Kik a veszélyeztetettek?
  • Prosztatarák - Milyen vizsgálatokra számíthat?
  • Prosztatarák: a második leggyakoribb daganat
  • Prosztatarák: az elhízás növeli a halál esélyét
  • Prosztatarák: életmódváltással visszafordítható
  • Prosztatamegnagyobbodás: betegség vagy állapot?
  • A prosztatarák terápiája bevált orvosi protokoll szerint történik, és nem korlátozódik a műtétre és a sugárkezelésre. Ezek akkor alkalmazhatók jó eredménnyel, ha a daganat csak a prosztatát érinti, és nem terjedt még át szomszédos, esetleg távolabbi szervekre. Ha már áttéteket is diagnosztizálnak, a daganat fejlődését igyekeznek megakadályozni, "megszelídíteni" a beteg életminőségének jelentős romlása nélkül. Erre a férfi hormonszint csökkentése kínál módot gyógyszeres beavatkozással. Az eljárás lényege, hogy az androgén hormon vérben mérhető szintjét antiandrogén gyógyszerekkel mérséklik. Mindent összegezve a terápiás lehetőségek mellett a beteg felelőssége és fegyelme az, amely az egyre terjedő daganatfajta számára "megálljt" parancsol a szervezetben, vagy legalább élhető éveket kínál az érintettek számára. A helyes módszer - és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni -, ha a veszélyeztetett férfiak megfogadják a tanácsot, és az egyszerű, fájdalom nélküli szűrést választják, megelőzve a bajt.

    (MTI)

    Cikkajánló

    Cikkértesítő
    Értesítés a témában születő új cikkekről.