• A mellrák kockázata csökkenthető!

        Szerző: Oxygen Nőgyógyászat

        A túlsúly számos betegség kockázatát növeli, többek közt a mellrákét is. Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász.

        A mellrák korai felismerése

        A nőknek ma már nagy esélyük van arra, hogy a mellrák diagnosztizálása után a megfelelő kezelést alkalmazva meggyógyuljanak, és újra teljesen egészségesek legyenek. Ehhez azonban a tumort időben fel kell fedezni. Hogy ismerhető fel idejében a mellrák?

        Természetes védőfaktor

        Bár férfiak is szembesülhetnek a mellrákkal, a nőknek erre százszor nagyobb az esélyük. Ezért is fontos tudni, hogy a szoptatás jelentősen csökkentheti a rizikót. Egy bizonyos génmutációt hordozó nők esetében ugyanis az emlőrák kialakulásának esélye jelentősen csökken, ha összesen legalább 12 hónapot szoptattak.

        Egy kutatócsoport 965 emlőrákos nőt, és ugyanennyi kontrollszemélyt vizsgált meg. A génmutációt hordozó 685 nő kórtörténetét vizsgálva kiderült, hogy akiknél kialakult az emlődaganat, jelentősen rövidebb volt az átlagos szoptatási idő, mint azoknál, akik nem szembesültek a betegséggel. A több mint 1 évig tartó szoptatás kb. 60 százalékkal csökkentette az emlőrák kialakulásának esélyét.

        Hirdetés

        Kockázatnövelő tényezők

        Egy nemzetközi kutatás eredményeként kiderült, hogy azoknál a nőknél, akiknél a mellrák halmozódott a családban, és bizonyos génmutációt hordoztak, a fogamzásgátlók szedése egyharmadával növelte azt a kockázatot, amelyet önmagában a génelváltozás jelentett.

        A mellrák rizikófaktorai

        A mellrák kialakulása több tényezőre vezethető vissza, konkrét külső hatáshoz nem köthető. A mellrák nem lehet egy bizonyos életforma következménye. Ez azonban sajnos fordítva is igaz: a rendkívül egészségtudatos életvitel sem akadályozhatja meg kialakulását. Bárkinél előfordulhat

        A legnagyobb rizikó azokat a nőket fenyegette, akik 30 éves koruk előtt kezdtek el tablettát szedni vagy 1975 előtt szedték azt, akkor ugyanis még más hatóanyagot tartalmaztak a fogamzásgátlók. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ugyanilyen génmutációval rendelkezőknél a tabletta csökkentette a petefészekrák esélyét. Vagyis akinek a felmenői közt több mellrákos is volt, kérjen szakorvosi tanácsot a fogamzásgátlásról.

        Más kutatások azt bizonyították, hogy szoros összefüggés van az életmód és a mellrák kialakulása között, és a mellrákok kb. 40 százaléka lenne elkerülhető kevesebb alkoholfogyasztással, rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel. Napi 30 perc testmozgás, és napi legfeljebb egy pohár bor fogyasztása lenne ideális. A kockázat a már kialakult tumor esetén is nagyobb a túlsúlyos nőknél, hiszen náluk 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel válik végzetessé a mellrák.

        A mellrák az összes női daganatok közel 13 százalékát teszi ki, így komolyan kell vennünk a megelőzés lehetőségeit. – hangsúlyozza dr. Demjén László.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A mellrák önmagában nem halálos kór, csak akkor válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. Ha bejut a véráramba vagy a csontokba, akkor valóban akár végzetes is lehet. Az áttétképződés azt jelenti, hogy terjed a daganat, és ha eléri a nyirokcsomókat, ellenőrizhetetlenné, fékezhetetlenné válhat. A korai felismerés a legjobb mód a terjedés megelőzésére.

        Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha

        • megváltozik a mell alakja,
        • csomót tapintunk,
        • befelé fordulnak, vagy a szoptatáson kívül szivárognak a mellbimbók,
        • narancshéjszerű behúzódásokat tapasztalunk,
        • idegentest érzésünk van.

        (Oxygen Nőgyógyászat)

        Legutóbb frissült: 2016.09.10 11:59
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mellhártyagyulladás

        Mellhártyagyulladás

        Dr. Brugós László

        A betegség tünetei a fájdalmon és nehézlégzésen kívül lehet a láz.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Fogamzásgátlás szülés után

        A szülést követően (akár természetes úton történik, akár császármetszéssel) az anya szervezetében olyan hormonális változások következnek be, amelyek elindítják az anyatej termelődésének folyamatát. A változást az okozza, hogy a szülés során az újszülöttön kívül a méhlepény is távozik az anya szervezetéből, amely a magzat táplálásán túlmenően fontos hormontermelő szerv is egyben.

        Miért fontos az emlők ultrahangos vizsgálata?

        Minden nőnek fontos az emlők tapintásos vizsgálata, 40 éves kor alatt az ultrahangos emlővizsgálat az elsődleges szűrés, 40-45 éves kor felett az ultrahangos vizsgálatot mammográfiás vizsgálat egészíti ki.

        5+1 érdekesség az anyatejről

        A szoptatás egyszerű, kényelmes és biztonságos, az anyatejben a kicsi fejlődéséhez szükséges összes tápanyag megtalálható. Az Anyatejes Táplálás Világnapján dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusának segítségével hívjuk fel a figyelmet a szoptatás fontosságára.

        A szoptatás világhete - Az anyatejes táplálás jelentősége

        Világszerte évente 820 000 gyermek halálában játszik szerepet a szoptatás hiánya.

        Mit egyen és mit kerüljön a szoptatós anyuka?

        A szoptatás alatt az anyatejben az anyuka által elfogyasztott élelmiszerek, tápanyagok fehérjéi kis mennyiségben kiválasztódnak, így mire eljön a hozzátáplálás, addigra a szoptatott baba szervezete is sok mindennel találkozik már.

        Életmód és mellrák - Mit felejtsen el?

        A mellrák kialakulásának kockázata csökken azoknál a nőknél, akik nem isznak alkoholt, szabadidejükben sportolnak és odafigyelnek testsúlyukra. Az egészséges életmód pozitív hatásai számokban amerikai kutatók vizsgálatai nyomán fejezhetők ki.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.