Mit tegyünk mellünk egészségének megőrzéséért? A mellrák megelőzése
lektorálta: Dr. Jóna Angelika frissítve:
A mellrák kockázata nem szüntethető meg teljesen, de napjainkban már jól ismertek azok a lehetőségek, amelyek segítségével érdemben csökkenthető az emődaganatok kialakulásának, illetve súlyosabb kimenetelének rizikója.
A betegséghajlam felmérése
A megelőzés első lépése a meghatározó rizikótényezők felmérése és annak felderítése, hogy egy nőnek mekkora a genetikai hajlama a megbetegedésre. Ennek fő mutatója a családban egyenesági rokonoknál előforduló emlőtumor. A kockázat az emlőrákos családtagok számával arányosan emelkedik, azaz ha egy rokonnál fordult elő rosszindulatú emlődaganat, akkor kisebb, míg két és három családtag érintettsége esetén jelentősen magasabb. Ne felejtse ki kutatásából az apai ágat sem, ugyanis a mellrák a férfiakat is érintheti! Bizonyos genetikai meghatározottságú esetekben az emlőtumor összefügg más szervek daganataival, legszorosabban a petefészekrákkal, ezért ezeket az eseteket is számításba kell venni a kockázatértékelés során. Az eredményről tájékoztassa orvosát!
Ha tudjuk, hogy genetikai hajlammal rendelkezünk az emlőrákra,
- többet tehetünk a megelőzés érdekében, a legtöbb nő egészségesebb életmódot folytat
- elkerülhetőek a betegség kockázati tényezői: emelkedett kockázati csoportba tartozók számára mérlegelni kell a hormonális kezelések (hormonális fogamzásgátlók, menopauza hormonpótló terápia) alkalmazását
- meghatározza a szűrés gyakoriságát, ezáltal időben felismerhető, ha mégis kialakul a daganat, ezáltal jó eséllyel kezelhető
- a fokozott rizikócsoportba tartozók döntést hozhatnak megelőzési célú gyógyszeres terápia megindításáról vagy műtétek elvégzéséről
Általános jelleggel nem ajánlják minden nőnek a genetikai vizsgálat elvégzését. Az öröklött hajlam jól megállapítható a betegség családon belüli halmozódásából, a genetikai teszt a megelőzés szempontjából ehhez képest nem nyújt plusz információt. A vizsgálat legtöbbször akkor fontos, ha kialakult megbetegedés esetén a kezelés kiválasztásához kell meghatározni a pontos génmutációt (pl. BRCA1/2). Nem mellrákos nőknél ezért csak akkor javasolt a vizsgálat, ha legalább két vérrokonnál fordult elő mellrák, vagy petefészek-, méh-, illetve vastagbélrák.
Fontos azt is tudni, hogy a mellrák előfordulásának körülbelül 10 százaléka örökletes. Öröklött hajlamra utaló családi mintázat nélkül ezért rendkívül alacsony annak a lehetősége, hogy a genetikai teszt ilyen hajlamot azonosítson. Másrészt a negatív eredmény (azaz ha nem igazolódik genetikai hajlam) nem változtat azon, hogy életmódunkkal mindent meg kell tennünk a megelőzésért, hiszen a mellrákos nők többségénél nem családi örökség a megbetegedés.
Részletesen Az öröklött genetikai hajlam szerepe a mellrák kialakulásában
Életmódtanácsok
A nők jelentős része hajlamos alábecsülni az életmód szerepét a mellrák megelőzésben a genetikai adottságokkal szemben. A legfontosabb tényező azonban az egészséges életmód, amivel még a betegségre hajlamosak is jelentősen csökkenthetik a kialakulás kockázatát.
A három legnagyobb jelentőségű életmódtényező a mellrák megelőzésében:
- A normál testsúly elérése és fenntartása - Különösen 30 fölötti BMI-érték esetén fontos a súlycsökkentés.
- A rendszeres testmozgás - Napi 20-30 perc ajánlott, heti legalább 5 alkalommal, minden életkorban.
- Az alkoholfogyasztás mérséklése - Már napi egy ital rendszeres fogyasztása is növeli a betegség előfordulását.
Ezen kívül a dohányzás mellőzése, az egészséges - változatos, friss élelmiszereket tartalmazó - táplálkozás ugyancsak rizikócsökkentő tényező. Nem létezik azonban olyan élelmiszer vagy étrend-kiegészítő, ami bizonyítottan hatásos lenne a mellrák megelőzésében.
Részletesen Egészséges életmóddal jelentősen csökkenthető a mellrák kockázata
Az ovulációk száma
Egy nő élete során bekövetkező ovulációk száma összefügg a mellrák-rizikóval, ezért a kevesebb ovuláció hozzájárul a betegség megelőzéséhez. A több gyermeket vállaló és többet szoptató nők kockázata az emlődaganat kialakulására alacsonyabb.
Orvosi beavatkozások
Gyógyszeres és műtéti kezelési lehetőségek csak magas rizikójú betegeknél jöhet szóba, gondos mérlegelés alapján. A kezelések ugyan csökkentik a tumor kockázatát, de más kedvezőtlen hatásokkal járhatnak.
A gyógyszeres kezelések elsősorban posztmenopauzában jönnek szóba, erős öröklött hajlammal élő nőknél, vagy a mellrák kiújulásának megelőzése céljából. Ezen gyógyszerek csökkentik vagy az ösztrogénszintet (aromatázgátlók), vagy a receptorok érzékenységét az ösztrogén hormonnal szemben (szelektív ösztrogénreceptor-modulátorok), illetve elnyomják a petefészek működését.
A műtéti lehetőségek között szóba jöhet az emlők és a petefészkek megelőzési célú eltávolítása, BRCA1 és BRCA2 génmutáció esetén.
Korai felismerés
Amennyiben mégis rosszindulatú elváltozás alakul ki az emlőkben, a sikeres kezelés kulcsa a minél korábbi felismerés. A rendszeres önellenőrzés és a szűrés minden nőnek fontos a kockázati szinttől függetlenül, de a magas rizikójú hölgyek számára gyakrabban, korábbi életkortól és más módszerekkel. A szűrés lényege, hogy egy bizonyos életkor után akkor is elvégezzék, ha nincs semmilyen panasz és az önvizsgálat során sem fedezhető fel elváltozás. Amennyiben az önellenőrzés során gyanús csomó tapintható, soron kívüli kivizsgálás szükséges.
Önellenőrzésre válasszon ki egy olyan napot, melyet biztosan nem felejt el (például minden hónap első napja), s ilyenkor saját maga vizsgálja meg melleit. Ennek menete egyszerű: álljon a tükör elé, karjait tartsa maga mellett, majd emelje a feje fölé. Vizsgálja meg alaposan nem lát-e valamilyen gyanús elváltozást a bőrön (kidudorodást, bemélyedést, csomót, vörös foltot stb.). Ezután az ujjbegyeivel finom, körkörös mozgást végezve vizsgálja meg a mellét kívülről befelé, a mellbimbó irányába haladva. A hónaljtájékot se hagyja ki. Ha bármi rendelleneset érez, várjon meg egy menstruációs ciklust, majd ismételje meg a vizsgálatot! Ha nem tapasztal változást, keresse fel nőgyógyászát!
Szűrési céllal 40-45 év felett javasolják a mammográfiás szűrővizsgálatot kétévente, korábbi életkorban az emlő ultrahang javasolt. 65 év feletti nőknél orvosi javaslat szerinti gyakorisággal érdemes részt venni mammográfián. Akiknél a családban már korábban is előfordult a betegség, jobb, ha már 10 évvel a beteg rokonnak a diagnóziskori életkora előtt megkezdi a szűrővizsgálatok rendszeres látogatását. A legnagyobb hatásfokkal akkor ismerhető fel a daganat, ha mammográfiára és ultrahangra is sor kerül, a tapintásos vizsgálatot pedig szakorvos végzi.
Részletesen Emlőrákszűrés - Önvizsgálat, mammográfia, ultrahang
Összefoglaló ajánlások életkorok szerint |
|
Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika