A szamárköhögés (pertussis)

A szamárköhögés egy igen fertőző betegség. Lefolyása változó súlyosságú lehet, komoly veszélyt jelenthet kisgyermekek és csecsemők esetén. Sem a védőoltás, sem a betegség átvészelése nem eredményez élethosszig tartó védettséget a fertőzés ellen.

A szamárköhögés kezdeti tünetei nem különböztethetők meg a közönséges nátháétól, orrfolyás, láz és enyhe köhögés vezeti be a kezelés nélkül hosszan tartó légúti panaszokat, amelyeket csillapíthatatlan, fullasztó rohamokban jelentkező görcsös köhögés, nehezített, húzó légvétel, majd a rohamok végén erőlködő hányás jellemez. A rohamok végén jelentkező, szamárbőgésre emlékeztető magas belégzési hang adta a betegség elnevezésének alapját. Kezeletlenül a betegség akár 10-12 hétig is eltarthat, a betegség zajlása során a beteg egyre kimerültebb, a köhögési rohamok komoly fizikai igénybevételt jelentenek.

A kórokozó (Bordetella pertussis, parapertussis, bronchiseptica és holmesii) kizárólag emberek között terjed cseppfertőzés útján. A fertőzött kórokozót ürítő személy köhögésével, légúti váladékaival szórja a baktériumot a környezetében. A már tünetektől szenvedő beteg a rohamok harmadik, negyedik hetéig lehet fertőző. A betegség csecsemő-, gyermek- és felnőttkorban egyaránt előfordulhat, de a lefolyása nagyban különbözhet az egyéni tényezők és oltási státusz függvényében.

A szamárköhögés tünetei, lefolyása

A szamárköhögés lefolyása típusos esetben hurutos, átmeneti és oldódási szakaszokra osztható.

A lappangási idő eltelte után az első szakaszt megfázásszerű légúti hurutos tünetek jellemzik éjszakai köhögéssel, orrfolyással, hőemelkedéssel és kötőhártya-gyulladással. Ez átlagosan 2 hétig tart.

Ezt követően kezdődik a második szakasz (az úgynevezett "paroxizmális köhögés szakasza"), amely akár 6 hétig is tarthat. Jellemzője a tünetek súlyosabbá válása: a fullasztó köhögési rohamok után hangos, húzó belégzés, a kimerülésig tartó, nyelvkiöltéssel kísért, erőltetett, fullasztó köhögés. A beteg arca kipirul, szemei könnyeznek, kötőhártyáján, a nyak és az orca bőrén bevérzések jelentkezhetnek, a fullasztó roham pedig az esetek jelentős részében öklendezésbe, hányásba torkollik.

A köhögési szakaszok alatt a beteg pihenni nem tud, minden erejét és energiáját a köhögési roham köti le. Az oltatlan csecsemőkben, kisgyermekben gyakran elmarad a figyelemfelkeltő köhögés, inkább fuldoklás tünetei utalnak a rohamra, melyet légzésszünet (apnoe) követ. A köhögés éjszakánként gyakoribb és hosszabb, mint nappal.

Az oldódási szakaszban, azaz a harmadik szakaszban a rohamok gyakorisága és intenzitása fokozatosan csökken, de a tünetek enyhülése majd teljes megszűnése akár 6 hétig is elhúzódhat.

A felnőttkori betegség tünetei és súlyossága az immunrendszer sajátságaitól, az oltási státusztól is függ, így sokféle lefolyás fordulhat elő. Leggyakrabban az elhúzódó, izgatott, hurutos köhögés és esetleg a rohamok utáni hányás vetheti fel a betegség gyanúját. Időskorban a csökkenő elleanyag szintek, az életkorból adódóan kialakuló immunhiány-állapot talaján ismét a klasszikus kórlefolyás jellemző.

Az észlelő orvos a szamárköhögésre több hete fennálló száraz, főként éjszaka jelentkező köhögési roham esetén gyanakodhat, kisdedek légzésszünettel járó epizódjainak hátterében is felmerül a Bordetella fertőzés. A kórokozó kimutatására mikrobiológiai módszerekkel a légúti váladékokból van lehetőség. Késői mintavétel esetén előfordulhat, hogy a kórkozó már nem nyerhető ki a váladékokból, ekkor az ellenanyagok kimutatása jöhet szóba a diagnózis megerősítésére, a fertőző forrás azonosítására.

Szövődmények

A szamárköhögés legfontosabb szövődményei:

• az apnoe (légzésszünet) - csecsemőknél az oxigénhiányos állapot, illetve bevérzések az agyban súlyos központi idegrendszeri tünetekhez vezethetnek;

• a másodlagos fertőzések - a legsúlyosabb a bakteriális tüdőgyulladás (pneumonia), amely egyben vezető halálok is;

• az erőltetett köhögés következményei: apró bevérzések a szemen, a mellkason, köldök-és lágyéksérv, amelyek különösen csecsemő- és fiatal gyermekkorban gyakoriak.

A szamárköhögés kezelése

Az orvos a kezelést a beteg korának és a betegség súlyosságának megfelelően írja elő. A gyógyulás szempontjából kiemelkedő fontosságú a tüneti kezelés: nyugalom biztosítása, párásítás, elegendő folyadék- és energia bevitel, nyákoldás és szívás. A köhögéscsillapítók általában hatástalanok.

Pertussis gyanúja esetén, illetve igazolt betegségben mindig antibiotikumot kezelés szükséges, amely csökkenti a tüneteket, lerövidíti a kórlefolyást és megszünteti a fertőzőképességet. Leggyakrabban az ún. macroildok közé tartozó szerekre esik a választás. A gyógyszerelés megindításának 5.-7. napjától a fertőzőképesség valószínűsége jelentősen lecsökkent.

Ápolási tanácsok szülőknek

Általában a gyermekeket a betegség kezdetétől hat hétre szokták kitiltani a közösségből. Otthoni környezetre akkor tekinthetjük veszélytelennek a gyermeket, ha a köhögés már két hete erősen javulóban van. Legtöbb esetben jót tesz a friss levegő, de természetesen óvni kell a beteget a meghűléstől. Ha a hányás okoz problémát, inkább gyakran adjunk kevesebbet enni.

Ne engedjük a gyermeket hevesen játszani, mert az rohamokat provokálhat, inkább pihenjen sokat! Ha elhúzódik a köhögési roham, támasszuk fel a hátát, illetve szoros haskötő is pihenteti a kimerült hasizmokat.

Hogyan előzhető meg a betegség?

A szamárköhögés kórokozója elleni védőoltás hazánban a kötelező oltási rend része, melyet csecsemőkortól több alkalommal ismételve kapnak a gyermekek: 2, 3, 4 és 18 hónapos korban, majd a 6 éves korcsoportban beadott oltásokkal és emlékeztető vakcinával törekszünk a veszélyeztetett korosztály fokozott védelmének kialakítására. Az oltóanyag kombináltan kerül alkalmazásra a diphteria (torokgyík) valamint a tetanus (merevgörcs) elleni vakcinákkal (DPT-oltás). A gyermekkori védőoltásokról bővebben itt olvashat.

Az oltás nagyjából 85%-os védelme felmérések szerint legjobb esetben is 6 évig áll fenn, így lefedve a fiatal korú kockázati csoportot. A széles körben sikeres immunizációs törekvéseknek köszönhetően a kórokozó hordozásával érintett életkor a későbbi korcsoportra, a fiatal felnőttekre tolódott, akik így veszélyt jelenthetnek a még nem elégséges arányban vakcinált csecsemőkre nézve.

A betegség átvészelése után kialakuló védettség tovább, ám maximálisan mindössze 20 évig tart.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Lajtos Melinda tüdőgyógyász
Aktualizált: Dr. Sarkadi Adrien infektológus