Az elhízás paradoxon - Valóban ártalmas a kövérség?
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna frissítve:
A közhiedelem szerint a karcsúság egyet jelent az egészséggel, ráadásul tanulmányok sokasága támasztja alá az elhízás egészségre gyakorolt ártalmait. Egyes kutatások azonban látszólag megkérdőjelezik az összefüggést, és kapcsolatot találtak a súlytöbblet és a krónikus betegségekből való gyógyulás között.
Mi az elhízás paradoxon?
Az elhízás paradoxon (obezitás paradoxon) szerint 25 kg/m2-es BMI érték feletti, azaz túlsúlyos krónikus betegek gyógyulási hajlama sokszor jobb, mint a normál súlyú betegeké. Ezen eredmények alapján úgy tűnik, hogy a túlsúly bizonyos esetekben képes előnyöket is biztosítani a krónikus betegek számára.
Különböző, egymástól független betegségek esetén volt mérhető a paradoxon.
- Klasszikus példa a szívelégtelenség, ahol a túlsúlyos betegek túlélése a statisztikák szerint jobb, mint a normál tartományba eső BMI-vel élőké.
- Szívinfarktus esetén az enyhén túlsúlyos betegek túlélési esélye is kedvezőbb.
- Krónikus vesebetegségben szenvedő, dialízisre szoruló betegeknél a soványabb betegeknek rosszabbak a kilátásaik, mint a túlsúllyal élőké.
- Szepszis, súlyos tüdőgyulladás vagy más okból intenzív osztályos ellátásra szoruló betegeknél szintén a normál súlyú betegek halálozási aránya a magasabb a túlsúlyosakéhoz képest.
A paradoxon a szakemberek szerint ugyanakkor a felületes értelmezéssel szemben nem kérdőjelezi meg azt, amit az elhízás és a krónikus betegségek, illetve általában az életkilátások kapcsolatáról eddig tudtunk.
Miért nem valódi paradoxon?
Csak fennálló betegségekre érvényes, nem azok megelőzésére
A leegyszerűsítő értelmezésekkel szemben fontos látni, hogy az elhízás paradoxont mutató esetekben már fennálló, súlyos és életet veszélyeztető betegségek túlélési esélyeiről beszélünk. Az elhízás ezekben a kórképekben is fontos kockázati tényező, ezért a normál testsúly hozzájárul megelőzésükhöz. Arról van szó, hogy bizonyos súlyos/előrehaladott esetekben rövid- és középtávon előnyt jelenthet a szervezet számára, ha a zsírtöbblet formájában rendelkezik energiatartalékkal, ami bizonyos krízishelyzetekben segítheti a túlélést.
Nem érvényes minden betegségre
A számos példa ellenére a betegségek többségénél semmilyen előnye nincs a kisebb túlsúlynak sem. Például a hirtelen szívhalál bekövetkezése, a mozgásszervi fájdalmak, a cukorbetegség hosszú távú szövődményei és számos más gyakori krónikus betegség esetében semmiféle pozitív hatása nincs a többletkilóknak.
| Statisztikai hiba lenne? |
| Az elhízás paradoxon jelensége sem tekinthető még elfogadottnak. A legfőbb kritika alapja az, hogy a súlyos betegség, leromlott általános állapot sokszor gyors fogyással jár, és idősebb életkorban általános az izomtömegvesztés. Ezalapján az alacsonyabb BMI sokszor a legyengült állapotot jelzi, így természetesen rosszabbak a halálozási mutatók, ebből pedig nem lehet arra következtetni, hogy a túlsúly vagy az elhízás előnyökkel járna a beteg számára. |
Csak kisebb mértékű súlytöbblet esetén igaz
Az elhízás paradoxont alátámasztó vizsgálatok a túlsúly (BMI 25-30) és/vagy az I. fokú elhízás (BMI 30-35) esetenként előnyös hatásáról szóltak. A 35 kg/m2 értéket meghaladó BMI már súlyos elhízásnak minősül, és a betegség prognózisa szempontjából minden vizsgálat szerint veszélyes.
A BMI korlátai és a testösszetétel szerepe
A vizsgálatok többsége a BMI-t használja a testalkat becslésére, holott a BMI nem különíti el a zsírtömeget és az izomtömeget. Két azonos BMI-vel rendelkező beteg testösszetétele jelentősen eltérhet: előfordulhat, hogy egy normál súlyú beteg valójában szarkopeniás (alacsony izomtömegű), ami önmagában rontja a túlélési esélyeket.
A paradoxon vizsgálatai ritkán veszik figyelembe az elhízás típusát. A hasi elhízás (centrális, viscerális), vagyis amikor a zsír a hasüregben halmozódik fel, lényegesen nagyobb kockázatot jelent. A perifériás, bőr alatti zsír (például a combon vagy csípőn elhelyezkedő) kevesebb anyagcserezavarral jár. Ebből fakadóan a kiegyensúlyozott testösszetétel és a normál derékbőség sokszor többet számít, mint maga a BMI.
| Az adipokinek szerepe |
| Intenzív osztályos adatoknál a paradoxon a zsírtartalék és az adipokinek miatti kisebb gyulladásos válasz kombinációjából fakadhat. Régen a zsírsejteket csak energiaraktárnak tartottuk, ma már tudjuk, hogy hormonokat és gyulladásos mediátorokat is kibocsátanak. Az adipokinek (más néven adipocitokinek) olyan biológiailag aktív anyagok, amelyeket főként a zsírszövet termel. Ilyen adipokinek a leptin, az adiponektin, a rezisztin, a TNF-alfa és az IL-6 is, ez utóbbi kettő gyulladásos mediátor, az adiponektin ezzel szemben az egyik legkedvezőbb adipokin. Nem mindegy, hol helyezkedik el a zsír, a hasi/visceralis zsír több gyulladásos adipokint termel, így veszélyesebb, mint a bőr alatti zsír. |
Csak a metabolikusan egészségesekre igaz
Néhány elhízott beteg metabolikusan egészséges marad, ezen egyének állóképessége jobb, mint a metabolikus zavarokkal küzdő társaiké. Akkor tekinthető valaki metabolikusan egészségesnek, ha a metabolikus szindróma kritériumai közül legfeljebb egy teljesül, például az elhízás. Arról van tehát szó, hogy a mérsékelt súlytöbblet akkor járhat akár előnyökkel is, amennyiben az (még) nem okozott kóros vérzsírszinteket, diabéteszt vagy magas vérnyomást. Amennyiben ezek közül bármelyik fennáll, akkor már eltűnnek a statisztikákból az esetleges előnyök.
A tapasztalat azonban sajnos az, hogy a túlsúly és az elhízás idővel társul magas koleszterin- vagy triglicerid szintekkel, magas vércukorszinttel, hipertóniával. A legtöbb „egészséges elhízott” 5–10 éven belül valamilyen anyagcserezavar kialakulása felé halad. Emiatt az elhízást hosszú távon akkor sem tekinthetjük kedvezőnek, ha időlegesen nem jár anyagcsere-romlással.
Összegzés és következtetések
Az elhízás paradoxont képviselő kutatók is felhívják arra a figyelmet, hogy az összefüggést egészséges egyénekre nem szabad kivetíteni! A betegségek megelőzésében változatlanul fontos az egészséges életmód és a normál testsúly elérése, fenntartása.
A tanulság inkább az, hogy krónikus betegeknél nem szabad drasztikus fogyókúrába kezdeni, a testsúlycsökkentés pedig személyre szabott és fokozatos legyen, a testmozgás fokozásával párhuzamosan, a kezelőorvos kontrollja mellett. Figyelni kell a krónikus betegek túlzott mértékű fogyásának megelőzésére, és ha a beteg túl gyorsan veszítené el betegsége következményeként a testtömegét, akkor a táplálásterápia (megfelelő étrend, szükség esetén tápszerek) is legyen része a kezelésnek.
Ez is érdekelheti WEBBeteg BMI-kalkulátor
WEBBeteg - Lektorálta Dr. Szabó Zsuzsanna háziorvos, pszichoterapeuta
